„Ez most nemcsak minőségi idő, hanem kőkemény meló” – Hogyan élhetjük túl a bezártságot gyerekekkel heteken át?

Mindenkinek más miatt nehéz teljesíteni és megélni a #maradjotthon kihívást: az alapvető stresszhelyzet adott, és akad, aki most hosszabb ideig lesz egyedül, más pedig heteken át összezárva igyekszik nem egymás agyára menni. A gyerekes családok is beszorulnak a négy fal közé. Sok szülőnek nemcsak kordában kell tartania a kicsiket és nagyokat ebben a különös, fegyelmet igénylő helyzetben, hanem még dolgozni is muszáj mellettük. De mi segíthet a ránk váró hosszú és küzdelmes mindennapokban? Keret, rendszer, egy kis lopott énidő, vagy épp a közösen megálmodott tematikus napok: három édesanya mesélt nekünk, köztük egy Toszkánában élő honfitársunk, aki már egy hónapja viseli a karanténban zajló hétköznapokat.

Bizonyára mindenki igyekszik minél inkább felkészülni a hetekig tartó izoláltságra, de míg a bevásárlást, vagy a munkahelyi laptop beszerzését könnyen lebonyolíthatjuk, lelkiekben sajnos nem elég pár óra ráhangolódni a vesztegzárra. Emellett biztosak lehetünk abban, hogy a legerősebb igyekezet mellett is várnak ránk igazi mélypontok.

Somlai Júlia (vagy ahogy szerettei és barátai hívják, Dudi), egyelőre még a mélyről próbálja feltornászni magát, majd erőt gyűjteni az elkövetkező időkre, hiszen az ő életük a férjével és két gyerekükkel (Pali 6, Vili 3) valóban teljesen felfordult.

Pali és Vili édesanyjukkal, Júliával

„A férjem zenész, neki beláthatatlan időre az összes fellépését lemondták, én pedig dolgozhatok home office-ból. A gyerekeink eddig oviba és bölcsibe jártak, illetve édesanyám aktívan segített a hétköznapokban. Velük most nem érintkezhetünk, mert a veszélyeztetett korosztályba tartoznak, szóval nekünk nagy változás, hogy nonstop négyen együtt leszünk” – meséli Dudi, aki már az első napon szembesült vele, hogyha valamennyire uralni szeretné a káoszt, papíron rögzített napirendre és megtervezett heti menüre lesz szükség.

„Alapvetően nem szoktam előre tervezni, de most azt éreztem, nem mehet el minden napból másfél óra azzal, hogy >jajj bakker, mit együnk ebédre<. De azt is meg kellett beszélnünk, hogy melyik napszakban tudok a leghatékonyabban dolgozni, míg a férjem, mikor gyakorolhat. Számunkra fontos volt kijelölni még, mikor és mennyi mesét nézhetnek a srácok: mindenképp el akarom kerülni, hogy belecsúszunk az egész napos tévézésbe” – magyarázza az édesanya, milyen főbb pontokat határoztak meg.

Ahogy Dudi mondja, elképzelhető, hogy holnap mindent újra kell gondolni, hiszen napról napra változnak a körülmények, azonban az előre tervezés legalább egy kis biztonságérzetet ad a nagy bizonytalanságban. „A legjobban attól félek, hogy egyszerűen egymás agyára fogunk menni. Amíg nincs kijárási tilalom, addig visszük levegőzni a fiúkat, amennyit csak lehet, ez még tartja bennünk a lelket, és ad egyfajta keretet is. Ha már sétálni sem mehetünk, nem tudom, mi lesz: se erkélyünk, se kertünk. Még kicsit mélyponton vagyok az első home office napok után, de nagyon bízom benne, hogy gyorsan belejövünk.”.

„A bezártságban a szétcsúszás a legijesztőbb”

Hofgárt-Ékes Noémi két kislány (Panka és Nóri) anyukája. Ahogy mondja, az ő hétköznapjaik egyelőre nem fordultak hatalmasat, eddig leginkább olyanok, mint a nyári szünetben. „Szerencsére a ház kertjébe ki tudunk menni levegőzni, ha egyedül vagyunk, bent pedig igyekszem minél színesebbé tenni a mindennapokat.

Nóri és Panka

A lakás minden pontján elérhetővé tettem nekik valami játékot, színezőt, ceruzákat, amihez mindketten bármikor hozzáférnek. Azt is kitaláltuk, hogy minden nap szólni fog valamiről: állatok, épületek, egy-egy kedvenc mese a tematika. Erről rajzolunk, gyurmázunk, építünk, ezzel kapcsolatban nézhetnek aznap mesét.

Fontos, hogy maradjanak keretei a napoknak, tartanunk kell egy állandó ritmust, mert a bezártságban számomra a szétcsúszás a legijesztőbb. Ezt mindenképp szeretném elkerülni”

− fűzi hozzá Noémi. Ahogy meséli: a lányoknak az egyik legnagyobb próbatétel az osztálytársak hiánya, ezt a skype-os beszélgetések segítségével tompítják hetente egyszer. A videótelefon, mint kommunikációs forma rengeteget segít egyébként a közelben élő nagyszülőkkel is, akiket az előírások miatt, most nem látogatnak.

Noémi számára azonban még egy körülmény nehezíti, hogy nyugalmat találjon a karanténhelyzetben. „A férjem orvos, ő biztosan nem lesz home officeban, ami engem folyamatosan nyomaszt. A lányoknak is nehéz megmagyarázni, apa miért megy el, ha egyébként az a cél, hogy mindenki otthon legyen. Bennem ott a plusz félelem, mi lesz, ha meg kell élnünk egy esetleges átcsoportosítást és távol kerül tőlünk” – mondja az édesanya, aki férjével együtt őszintén mesél a gyerekeinek a jelenlegi krízishelyzetről.

„Rengeteget beszélünk nekik arról, ami zajlik: miért fontos védeni magunkat, a nagyszülőket, a többi embert. A nagyobbik iszonyú érdeklődő, ő már masszív részleteket igényel, ezzel oldja a szorongást.”

Noémi érdeklődve figyeli, hogyan dolgozzák fel a lányok a maguk módján a történteket.

„A játék során, amit önállóan találtak ki, körben elrakosgatják a babákat, majd a mentős baba körbejár, segít, amiben csak tud. Később szólnak, hogy a vírus megijedt, mindenki jöhet ki az utcára. Alig várjuk, hogy ez a valóságban is így legyen.”

„Kell, hogy mentálisan is bírjam az anya-mókuskereket”

De amíg mi még csak ízlelgetjük a karanténhelyzetet és fogalmunk sincs, milyen érzésekkel nézünk szembe 1-2 hét múlva, addig Olaszországban már egy hónapja alig léphetnek utcára az emberek. Okolicsanyi Kata Toszkánában él férjével és két gyermekével, nekik már több mint négy hete megváltozott az életük.

„Amikor északon elkezdett durvulni a helyzet, itthon maradtunk. Leginkább a nagyszülők miatti aggódásból, hiszen mindketten 70 fölött vannak. A férjem home officeban van, én pedig próbálom egyben tartani a hétköznapokat” – meséli Kata, aki az elején még könnyedebben kezelte az új helyzetet.

„Amíg lófrálhattunk bárhova, sétálhattunk a parkban, vagy a parton másokkal való érintkezés nélkül, addig azt gondoltam, nem is lesz ez olyan nehéz. Ott zuhantam meg egy kicsit, amikor kijárási tilalmat rendeltek el. Rövid levegőzésre, 200 méteres rádiuszon belül lemehetünk, ezt igyekszünk minél vidámabbá tenni a gyerekek számára napi kétszer. Ami nekem életmentő, hogy futni egyedül még eljutok. Ezt meg is teszem heti háromszor, hogy a fennmaradó időben mentálisan is bírjam az anya-mókuskereket”− vallja.

„Minden rendben lesz” – üzenik Olaszországból Kata és gyermekei

Honfitársunk azzal biztat, hogy a bentlét egész jól strukturálható, és az eleje a legnehezebb, amikor egyszer csak nagyot fordul az élet. „Mára szépen belelassultunk a helyzetbe mindannyian. A tévével, mesével megjártuk az elején, de fontos tudatosítani, hogy ez nem egy egyhetes szünet, amikor nem baj, ha a gyerekek picit több képernyőt néznek. Három nap elvonó után, mi az esti rövid tévézést vezettük be. Egyébként, ha le kell nyugtatni őket inkább mesét hallgatunk. Amúgy meg zoknit párosítunk, kiflit sütünk, bunkit építünk: de őszintén, ez nem csupán minőségi idő, ez kemény meló is nekem. A napirendünk ugyanaz körülbelül, mint oviidőben, és az étkezéseink is fix pontok, ez mindannyiunknak megadja a biztonságot” – osztja meg a tapasztalatait Kata. Végül hozzáteszi: „Félni pedig nem félünk. Ahogy itt mondják: andra tutto bene. Azaz: minden rendben lesz.”