„Egyedül maradtam a bajban” – A kapcsolati veszteség feldolgozása krízis idején

Szerző: | 2020. 03. 22. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 10 perc

Aktuális élethelyzetünktől függetlenül ez egy nehéz és kihívásokkal teli időszak. Nagyon hirtelen kellett átalakítanunk az életünket, ami most tele van bizonytalansággal, korlátozással és megpróbáltatásokkal. Ebben a helyzetben támaszt jelenthet, ha van mellettünk egy társ, akivel osztozhatunk a nehézségekben, de vannak, nem is kevesen, akiknek ezekkel a küzdelmes feladatokkal egyedül kell szembenézniük. Közülük sokakat egy kapcsolati veszteség feldolgozásának kellős közepén ért ez a kollektív társadalmi krízis, ami tovább mélyítheti az egyébként is fájó lelki sebeket, visszavetheti a feldolgozás folyamatát.

Mi zajlik most a társadalmi krízisben személyes krízist átélő emberek lelkében? Miért vannak különösen nehéz helyzetben a nem olyan régen egyedül maradt emberek? És mi az, ami enyhülést és vigaszt jelenthet számukra? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Bakó Eszter, pszichológus, a JóLélek Pszichológiai Alapítvány munkatársa.

A nemrég szakító, elvált, vagy megözvegyült emberek számára a jelen időszak egyébként is extrém mértékű társas izolációja egy friss veszteségélménnyel párosul. Ők éppen most építik újjá az életüket és az identitásukat. Mindezt egy olyan helyzetben kell megtenniük, amikor az ilyenkor biztos menedéket és fogódzót jelentő dolgok és tevékenységek (barátságok, társasági programok) egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben elérhetőek.

Persze, nagyon különbözünk abban, hogy egy kapcsolati veszteség kit mennyire visel meg. Ez is több mindenen múlik, például azon is, hogy ki hozta meg a döntést, volt-e kontrollunk az események felett. A ránk telepedő magányt – néhány ritka kivételtől eltekintve – annak nehezebb megélni, akinek nem volt beleszólása a történések alakulásába.

Így vagy úgy, de hatalmas fájdalommal jár elveszíteni azt, akit nagyon szerettünk. Fizikai tünetekkel járó, igazi trauma ez, ahhoz hasonló, mintha elvesztenénk egy végtagunkat.  Sokan küzdenek ilyenkor erős szeparációs szorongással; ennek mértéke nagyban függ a kötődési stílusunktól.

Az ilyen vagy olyan körülmények között egyedül maradt emberek egyik legfontosabb lélektani feladata saját identitásuk újjáépítése, ezzel egyidejűleg egy gyászfolyamat megélése, ami általában hosszú ideig tart.

Normál esetben…

A kapcsolati veszteség feldolgozásának van egy „magányos része”, ugyanakkor rengeteget jelent, ha ezzel párhuzamosan jelen van az életünkben egy támogató közeg vagy közösség. Ha magunkra maradunk a fájdalmunkkal, normál esetben lehetőségünk van csatlakozni gyászfeldolgozó csoportokhoz, felkereshetünk egy pszichológust, vagy találkozhatunk a barátainkkal, szeretteinkkel.

A legnagyobb kihívás ebben a mostani helyzetben az, hogy a veszteséget felülíró hús-vér, emberi kapcsolatok, egyáltalán a kapcsolódások lehetősége erősen korlátozott: nem járhatunk közösségbe, nem űzhetjük csoportos keretek között a hobbinkat, nem „gyűjthetjük be” a kincset érő baráti öleléseket, nem találkozhatunk azokkal, akik erőt adhatnának nekünk ebben az egyébként is nehéz élethelyzetben.

Mit tehetünk?

Kész válaszaink sajnos nincsenek: tekintettel arra, hogy a modern világban senki nem volt még ilyen élethelyzetben, csak tapogatózni lehet.

Ezért nem is annyira pszichológusként, hanem sokkal inkább a járványügyi önkarantén küzdelmes hétköznapjait élő, kapcsolati veszteséget már megtapasztalt szakemberként szeretném veletek megosztani, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben én mit tennék.

  1. Először is bíznék…

…magamban, az alkalmazkodóképességemben és a kreativitásomban. A transzgenerációs pszichológiai elmélet szerint, mi mindannyian túlélők leszármazottai vagyunk, hiszen őseink, akiknek vérvonalán ma itt élünk a földön, már számos extrém élethelyzeten keresztülmentek: túléltek háborúkat, valódi éhínségeket, és valószínűleg járványokat is.

Ahogy őket is ellenálló-képességük, leleményességük és a szebb jövőbe vetett hitük segítette át az akkori nehézségeken, nekünk is hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk rátalálni azokra az alkalmazkodási formákra, amelyek működhetnek ebben az új és átmeneti időszakban.

  1. Engedném magam sírni

Ez sokaknak természetes és automatikus, de van, aki azért nyeli le a könnyeit, mert a sírást a gyengeséggel azonosítja.

Pedig megsiratni valakit, de úgy igazán, nem a gyengeség jele, éppen ellenkezőleg: azt mutatja, hogy ember(i) vagy, tehát sebezhető. Mertél szeretni, érzelmi kockázatot vállalni. Tehát bátor voltál és bátor vagy, mert megengeded most magadnak a fájdalom átélését is. Tudom, ez olyan érzés, amikor „majd belehalsz a fájdalomba”. De nem fogsz. Túléled. Vannak, lesznek pontok, amikor nagyon nehéz lesz, de átjutsz rajtuk. Máskor is sikerült, most is sikerülni fog – de ennek fontos előfeltétele, hogy megengedd magadnak a fájdalmat.

  1. Keresném az igaz barátaim társaságát

Ha valakik, akkor a barátaink biztosan megértik, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben. A velük való beszélgetések visszaadhatnak abból a figyelemből és törődésből, ami elveszett. Ez olyan dolog, online és telefonon is lehetséges.

  1. Segítséget kérnék

Ahogy az is, hogy segítséget kérjünk… Mivel most minden segítő foglalkozás az online térbe szorul, viszonylag gyorsan rátalálhatunk azokra a csoportokra, ahol, ha csak virtuálisan is, de megélhetjük a valahova tartozás érzését.

Számos pszichológus tett elérhetővé ilyen platformot. Például Orvos-Tóth Noémi minden este 20.00-tól a saját Facebook-oldalán várja a kérdéseket, élő bejelentkezés formájában, ahogy a Jólélek Alapítvány kollégái is várják a kérdéseket a kifejezetten ezzel a céllal létrehozott fórumon. Ezek a fix virtuális találkozások rengeteg embernek adhatnak stabilitást és támaszt a mindennapok zűrzavarában. (A Pszichoforyou Lélekerősítő rovatáról nem is beszélve – a szerk.)

+1 Nem biztos, hogy ismerkednék…

Sokan egy szakítás után rögtön ismerkedéssel próbálják oldani a fájdalmat. Erre az internet viszonylag könnyen lehetőséget ad, legalábbis az ismerkedés részére. De a folytatás, vagyis a személyes találkozás most korlátokba ütközik – ami ebben a helyzetben nem is biztos, hogy olyan nagy baj…

Igaz, hogy ezek a futó románcok enyhíthetik a magányt, de ha egy hosszabb kapcsolat után azonnal ismerkedni kezdünk, akkor az előző kapcsolatból származó frusztrációk, feldolgozatlan sebek óhatatlanul rávetülnek az új kapcsolatra – ami így jó eséllyel gyorsan véget ér.

Ha hajlamos vagy a fájdalmadat rögtön egy másik ember karjaiban csillapítani, lehet, hogy a szakításra, kapcsolati veszteségre érdemes egy sorszerűnek tekinthető erőpróbaként tekinteni. Ez egy kényszerű, nehéz, de hasznos időszak, amikor növelheted az érzelmi érettségedet és megtapasztalhatod, hogy saját értékességed nem egy másik ember visszacsatolásán vagy megerősítésén múlik. Ez egy kőkemény folyamat, aminek a végén, paradox módon éppen a kényszerű bezártság hozhatja el a szabadságot – és ezzel együtt egy tartalmas és tartós kapcsolatot.

A természet nem pánikol, te se tedd!

Ha kinézünk az ablakon, vagy a megfelelő óvintézkedések között kimegyünk a természetbe, láthatjuk és érezhetjük, hogy milyen csodálatos a tavasz, a természet. Az életet, a reményt és az újjászületést hirdeti.

A természet nem pánikol, sőt. Az intézkedések hatására pont, hogy fellélegzik, és bizonyos szempontból megerősödik. Miért ne követhetnénk a példáját?

Ez a világjárvány mindenkinek nagy erőpróba. Azoknak is, akik egyedül élnek, és azoknak is, akik nem. Nagyon kevesen vannak, akik nem szenvednek már most a szociális kapcsolataink hiányától. Csak – ahogy mondani szokás – mindenkinek más a keresztje.

Ugyanakkor hiszem, hogy személyes és társadalmi szinten is tudunk tanulni ebből a járványból, és amikor majd véget ért ez a sok mindent korlátozó időszak, – mert véget fog érni-, akkor mindannyian tudatosabbak leszünk az értékrendünket, az igazán fontos dolgokat illetően, és majd kevésbé hagyjuk, hogy a hétköznapok mókuskereke, vagy teljesítménykényszerünk elsodorjon minket egymástól.

És lesznek olyanok is, akiket éppen egymás felé fog majd sodorni ez a változás. Mert nagyon sokan vannak, akik nincsenek egyedül azzal, hogy egyedül vannak. Te sem vagy egyedül.

Ha viszont egyedül érzed magad, és úgy érzed nincs kihez fordulnod a nehézségeiddel, ne félj szakember segítségét kérni. A járvány időszakában önkéntes segítséget nyújtó pszichológusok listáját itt találod. Emellett az érzelmi kötődéssel bíró kapcsolataink elvesztésekor a feldolgozásban sokat segíthet a Gyászfeldolgozás Módszer – erről bővebben itt olvashatsz.

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Bakó Eszter
Bakó Eszter, pszichológus, a lelki egészség megőrzésének lelkes aktivistája, a JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány munkatársa. Hisz az életminőségünkért való személyes felelősségvállalás és a jó időben meghozott bátor döntések sorsfordító lehetőségében. E célért, a vízben rendre újjászületik, az erdőkből erőt merít, a hegyekből pedig bátorságot.

Pin It on Pinterest

Share This