Gyermekek félelmei a maszk mögött – Milyen általános szorongási tüneteket hoz magával egy világjárvány a gyerekszobákba?

Szerző: | 2020. 11. 15. |

„A második hullám egyik legnagyobb nehézsége, ami a mentális terheket illeti, hogy mélyebbről indultunk, mint márciusban” – mondja Víg Sára gyermekpszichológus, aki szerint valószínűleg senki sem kezdte ugyanazzal a lelki állapottal a tanévet – szülő és gyerek egyaránt –, mint egy átlagos szeptemberben. Az állandó bizonytalanságnál nincs nagyobb szorongáskeltő a felnőttek számára sem, ezért fontos tudatosítani: a gyerekek közérzetét mindenképp befolyásolja a világban és a szüleikben zajló kétségekkel teli állapot. Milyen tünetekben mutatkozhat meg a koronavírus okozta általános szorongás? Mit jelenthet egy pici gyereknek maszkokkal szembenézni az élet különböző színterein? Mikor érdemes szakemberhez fordulni? Többek között ezekről a fontos kérdésekről beszélgettünk szakértőnkkel.

Fotó: itt.

Tavasszal, a karantén idején segítettél nekünk abban, hogyan meséljünk a gyerekeknek a vírusról, az általa okozott helyzetről: miképpen legyünk őszinték, miközben megtartjuk a biztonságérzetüket. Azóta sok történésen túl vagyunk. Egy hosszú-hosszú bezártságon, majd egy lazább időszakon, hogy most újra egyre inkább kétségekkel, várakozással, netán félelemmel zárkózzunk a falak közé. Mit gondolsz, hogyan hathat ez az állandó változás a gyerekek lelkiállapotára?

Ahogy tapasztalom, a második hullám nemcsak a gyerekeknél, a felnőtteknél is sokkal bizonytalanabb. Első körben ismeretlen helyzetben találtuk magunkat, amelyben még nem volt részünk. Viszont töltöttebb állapotban vágtunk neki a kihívásnak. Hiába telt el közben egy nyár, amikor egy bizonyos fokig felengedhettünk, azért végig ott lebegett: hamarosan jön a következő etap.

Nem éltük át a rossznak a végét, a felszabadultságot: hogy megcsináltuk. Az erőforrások így nem töltődtek vissza, ősszel pedig alacsonyabb megküzdési szintről indultunk mindannyian.

A helyzet talán most, amikor már abban sem lehetünk biztosak, hogy behatárolható, kikre veszélyes a vírus, milyen tünetekkel jár, milyen erővel érkezik, még több kétséget szül. A felnőttekben és ezzel együtt persze a gyerekekben. Hiszen ha a szülők őrlődnek, kimondva vagy kimondatlanul, de a gyerekek sem tesznek másképp.

Tapasztalod a praxisodban, hogy nőtt kifejezetten a koronavírushoz kapcsolódó segítségkérés? Gyakran nyitnak ezzel a szülők, ha gyermekpszichológusként megkeresnek?

Igen, nemcsak a saját, a kollégáim tapasztalataiból is ez derül ki. Azzal együtt, hogy nem feltétlenül konkretizálható egyes problémáknál: ez a COVID miatt kezdődött.

Tény, hogy az általános szorongás sokkal nagyobb mindenhol, a békeidőkben kiegyensúlyozottan működő családokban is. Hatalmas frusztráció dolgozik mindannyiunkban, tehát nyilvánvaló: sok-sok probléma, amely most körvonalazódott a közelmúltban egy-egy gyereknél, nem választható el a világjárványtól.

Nálunk, pszichológusoknál sincs ott a bölcsek köve, hogy halmazokba csoportosítsuk, kinél covid-tünet például egy szobatisztaságban való visszaesés, kinél pedig nem. Azonban a praxisomban jól látom: a terápiákon a szerepjátékok során szinte minden gyereknél előkerül a kórház, a mentő, a betegség.

Említetted a szobatisztaságot példaként. Nyilván ez a legkisebbeket érintheti, a bölcsődés, óvodás korú gyerekeket. Milyen tipikus tünetek lehetnek még ennél a korosztálynál, amelyeket az általános szorongás motiválhat?

A 2-6 évesek körében ezek az úgynevezett generalizált szorongási tünetek még az elalvás, az alvás, illetve az evés terén produkálhatnak gyakori problémákat. Például, ha egy gyerek már átaludta az éjjelt, esetleg gond nélkül töltötte azt a saját szobájában, a saját ágyában, de most éjszaka is a szülei társaságát keresi, az könnyen lehet az ismeretlentől való szorító érzés következménye.

A kicsiknél még az elmúlástól való félelem sem a saját maguk féltésében testesül meg: sokkal inkább tartanak a szeretteik elvesztésétől. Ezért ha csak fél füllel is elkapták, hogy vannak halálos áldozatok, akkor az abszolút előhozhatja bennük a túlzott ragaszkodást.

Az étkezés tipikus érzelmi kommunikációs csatorna ennél a korosztálynál, illetve a pszichoszomatikus tünetek is megjelenhetnek.

Hasfájás, vizelet-és székletvisszatartás, körömrágás. Sok kicsin látom, hogy tikkelni kezdett, vagy ha alapvetően volt már hasonló nehézsége, az most felerősödött. Az ovisok még nem tudják elmondani: az a bajom, hogy félek a COVID okozta helyzettől. Ők azok, akik leginkább testi jelekkel üzennek.

A saját gyerekeimen is látom, hogy nem feltétlenül a nagyobb horderejű információk (például bezár az ovi, suli pár hétre) rázzák meg őket a legjobban. Sokkal inkább az apró mozzanatok, amelyekkel ez a szorongató helyzet beleeszi magát az egyszerű hétköznapokba. Amikor például megyek a kiscsoportosért ebéd után, és hiába lát az üvegajtón át, nem érintkezhetünk azonnal. Várnia kell, ezért pedig minden egyes alkalommal sírva fakad, hiába beszéljük meg mindig előre, hogyha már látsz, nemsokára jöhetsz hozzám.

Persze a 3-4 éveseknek, sőt még a nagyobbaknak is, ezek igazi kihívást jelentő szituációk. Ő nem tudja, mi az, hogy három szülő mehet be egyszerre, vagy ötpercenként egy. Természetes, hogy számukra  egy hasonló szituáció általános rosszérzést ad. Bár ezek a dolgok egy felnőtt számára viszonylag könnyedén áthidalhatónak tűnnek, még bennünk is okoznak feszültséget, akkor is, amikor már azt hisszük, megszoktuk őket. A pszichés megküzdésünkben nagy csorbát ejt a természetellenes fizikai távolságtartás: hogy nem mehetünk be együtt a szülőtársakkal a gyerekekért, nem beszélgethetünk centikre egymástól. Fejből kell távoltartani magunkat mindenkitől, és ez az, ami valójában ideg-és lélekőrlő.

De hogy a kicsikre visszatérjek: a maszk számunkra talán szinte már természetes része a mindennapoknak. Maximum kellemetlen velejáró.

Egy pici gyerek azonban nem tudja a „láthatatlan részt” kiegészíteni fejben. A szüleiben, nagyszüleiben nyilván így is azokat látja, akiket eddig. De az utcán, az élet színterein sétáló maszkos felnőttek számára nem teljesen emberiek. A pszichés fejlődésében pedig éppen ott tartana, hogy minél több emberi arcot lásson.

Mi a helyzet az eggyel idősebb, kisiskolás korosztállyal?

Az alsó tagozatosok körülbelül éppen az érzelmi és kognitív megértés határán mozognak. A 7-8 évesek még jobban párhuzamba vonhatóak az óvodások emocionális megközelítésével. De egy 9-10 éves gyerek már pontosan érti, azért szabály, hogy hordani kell a maszkot, mert a betegség egy veszélyforrás. Ő már bele tud gondolni, szembe tud nézni vele, azonban éppen ezért el is indulhat egyfajta egzisztenciális szorongás benne. Számukra szintén a szeretteik elvesztésében realizálódik a haláltól való félelem.

Víg Sára, gyermekpszichológus

A hírekben hallják, a szüleikkel beszélnek róla, hogy azért nem találkozhatnak a mamákkal, papákkal, idősebb rokonokkal, mert hordozhatják a vírust, amely veszélyt jelent számukra. Ezek az információk nem kapcsolják be az „önhibáztatás gombot” egy gyerekben?

Azt gondolom, ez már inkább a nagyobb, felső tagozatos korosztályra lehet jellemző. 10-11 éves kortól már működik egyfajta tudatos felelősségtudat bennük. A kisebbek számára ez még megfoghatatlan, maximum tudattalan szinten küzdenek meg vele. A kiskamaszok azonban teljesen értik, hogyha közel mész, megfertőzheted a saját nagymamád. Magamtól kell féltenem, aki fontos nekem?

Valóban, náluk már ez a fajta szorongás is ráépül az általános frusztrációra, amit a kényelmetlen maszk, az elmaradó szakkörök, vagy a barátokkal való találkozás lehetetlensége okoz. A kisiskolásoknál, valamint a kiskamaszoknál a szélsőséges viselkedés adhat jeleket. Itt is igaz, amit az elején említettem: semmi sem fix covid-tünet.

De ha egy gyerek sírósabb, szeparációs szorongás tör rá, regresszióba menekül, azaz a kisebbek viselkedési szokásait produkálja, vagy feltűnően visszahúzódóvá válik, akkor érdemes erre az eshetőségre is gondolni.

Majd beszélgetni vele a kialakult helyzetről, a félelmeiről. Az iskolai közösségekben valószínűleg a pedagógusok számára is egyértelműen érzékelhető, hogy nagyobb a feszültség, több a konfliktus, a szokásosnál harsányabbak, túlmozgásosabbak a gyerekek. Mindenki plusz terheket cipel.

Sokat gondolkodtam rajta: vajon könnyíthet-e, ha valaki épp most kerül új közegbe, közösségbe? A nagyfiam elsőbe lépett szeptemberben, és azt látom, neki a maszk viselése az iskolával kapcsolatos új dolog. Ahogyan a tény, hogy padban ül, tankönyvei vannak, vagy olvasni tanul, ami eddig az óvodában szintén nem történt meg.

Valóban, sokkal nehezebb most a régi közegeket újradefiniálni, mint új helyen, új szokásként felvenni a szigorításokat, és majd később lazítani a szabályokon. Alapvetően nehézséget okoz már az is, hogy a félbeszakadt tanév, amely online folytatódott – a vele járó karanténnal együtt – megváltoztatta az addigi szokásokat, viszonyokat. A gyerekek belerázódtak, túlélték, megcsinálták, ki élvezte, ki visszasírta az eredeti felállást. Azonban ennek a „sokknak” is létezik egy lecsengési ideje, amely talán még véget sem ért, mire újrakezdtük a régit, csak épp teljesen másként. Aki felsőbb osztályba, csoportba ment, minden változást a vírushoz köt, amely ha tudat alatt is, de percenként része így az életének.

A karantén idején, a Kiheverő című műsorunk első részében is szóba került: mennyire felkavaró ez az időszak a kamaszoknak, akiknek felfokozott szükségük van a szabadság megélésére, a hobbijaik űzésére, a barátaik társaságára. A kisebbeknek erősebb kapaszkodót jelenthet a szülő. A tinik azonban talán a legkevésbé látják a fényt az alagút végén.

A tinédzserek életének lényege éppen a kortársak felé való odafordulás lenne. Nem beszélve az első reálisabb szerelmekről, érintésekről, amely szintén a személyiség fejlődésük fontos részét képezi. Ehelyett előttük egy iszonyú nagy stop tábla: se házi buli, se randik, se baráti gyülekező. Az online kapcsolattartás pedig, ami számukra persze természetes, hosszú távon nem adja ugyanazt, körülbelül 30-40 százalékát a valódi együttléteknek. Eközben ez az a korosztály, amely már önállóan is tájékozódik: itt jön képbe az az ellentmondás, hogy a kisiskolásnak az szorongató, amit nem ért, a tinédzsernek pedig az, hogy pontosan felméri, mivel áll szemben.

Tünetekről is a legnehezebb ennek a korosztálynak a kapcsán szólni: hiszen amúgy is érzelmileg felfokozottak, hangulatingadozások, a normákkal szembeni lázadás jellemzik őket. Mégis a kirívóan deviáns viselkedés, akár agresszióról, akár túlzott bezárkózásról esik szó, mindig figyelmet érdemel. Tapasztalatból mondhatom: sajnos a depressziós tünetek sokkal nagyobb arányban jelentkeznek most a tiniknél. Emellett – az egyébként felnőtteket is érintő – motivációs problémák: minek csináljam, ha úgysincs értelme?

Említetted, milyen kirívó tünetek esetében fontos szakemberhez fordulni. Mit tehetnek azok a szülők, akik úgy ítélik meg, erre még nincs szükség, de a szorongást oldani kell? Hogyan segíthetünk otthon?

Visszacsatolva a beszélgetésünk elejére: a szülő szorongásai a gyerek szorongásai, ezért első lépésként muszáj szembenézni a saját bizonytalanságunkkal. Nem lehet bagatellizálni, nem lehet úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne. A kicsiknél a mese mindig gyógyír: ebben a helyzetben például érdemes olyan történeteket keresni, amelyek a türelem képességével vezetnek el a végső cél eléréséhez. A szerepjáték szintén feszültségoldó: ha előkerülnek a bábok, a babák, a legó, a gyerek előbb-utóbb úgyis arra tereli a témát, ami őt foglalkoztatja, ami benne kétségeket szül. A nagyobbakkal lehet célzottan beszélgetni; aki érett rá, azzal akár együtt hiteles forrásokat, biztató tudományos értekezéseket keresni.

Fontos: ne essünk kétségbe, ha a szorongás jeleit felfedezzük. Ha valakin látszanak ezek a tünetek, akkor lehet rájuk reagálni. Ami alapvetően könnyebb, egészségesebb helyzet, mintha elfedné őket.

Végül pedig a szülők se féljenek segítséget kérni: sokan rendezkedtünk be most úgy az online rendelésünk keretében, hogy egy-egy konzultációra is szívesen várjuk a támaszra szorulókat. Nem szükséges mindenkinek terápia: előfordul, hogy egyetlen nagy beszélgetés kiutat jelent a szorongásból.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This