Összeköttetést teremteni ott, ahol a folytonosság megszakadt – A híd-technikák alkalmazása az életválságok megoldásában

Mindannyiunk életében vannak olyan szakaszok vagy események, amikor azt érezzük, megbillenünk, egyensúlyt vesztünk, netán elakadunk. Lelki válsághelyzeteinkben közös lehet a „kiúttalanság, teljes reményvesztettség, csüggedés, magára maradottság” élménye – említi Boldizsár Ildikó pszichológus és meseterapeuta Életválságok meséi című könyvében. A krízisállapot sajátja, hogy nem tudjuk, hol és mi lesz a vége a helyzetünknek, amit gyakran kísér a „semmi sem jó” érzete.

A kép a szerző munkája.

Mielőtt azonban tovább beszélnék a mesék szerepéről a krízisfeldolgozásban, olvassunk el egy olyan történetet, ami érzékletesen mutatja meg a híd-technikák megjelenését a mesékben, valamint azt is, hogyan lehet maga a mese is egy híd az életünkben.

A csalafinta róka

(korják népmese)

A róka a folyóparton üldögélt, és törte a fejét: „Hogyan juthatnék friss halacskához?” Nézelődik a róka, egyszer csak látja, hogy egy rönk úszik feléje a folyón, a rönkön két sirály üldögél. Megkérdi tőlük a róka:
– Mit csináltok, sirályok?
– Halászunk.
– Vigyetek el engem is!
– Ugorj!
Odaugrott melléjük a róka. Nagyot billent a rönk, a sirályok felrepültek, a róka meg beleesett a vízbe. Sodorta a folyó lefelé a rókát – lesodorta a tengerbe. Nézte a róka a tenger sok vizet. Így biztatta magát: – Rajta, mancsaim, evezőim legyetek! Rajta, lompos farkam, kormányrudam légy! Azzal úszni kezdett, mintha csónakon evezne. Mancsai, mint az evezők, csépelik a vizet, farka, mint a kormányrúd, forog ide-oda, ide-oda. Csak azt felejtette el a róka megparancsolni a farkának, hogy a part felé kormányozzon. Így hát a nyílt tengerre kormányozta a farka. Úszott a róka, evezett, de partot sehol sem látott. A tenger kellős közepéig úszott. Nem tudta, hova, merre forduljon. Akkor találkozott egy fókával.
– Merre tartasz, róka? Eltévedtél a mi tengerünkben? Innen aligha vergődsz ki a partra!
– Tudom én, hová evezek! – felelte a róka.
– Meg akarom nézni, vannak-e még állatok a tenger vizében. Azt hallottam, igen kevesen maradtatok!
– Rosszul hallottad – felelte a fóka. – Sok állat él még a tenger vizében: mi, fókák, aztán rozmárok, bálnák…
– Ugyan? – csodálkozott a róka. – Bizony én azt el nem hiszem, amíg tulajdon szememmel nem látom! Bukkanjatok fel, ti, tengeri állatok mindannyian a mélyből, feküdjetek egymás mellé, sorba, egészen a partig! Én meg majd megszámollak benneteket.
Felbukkantak akkor a tenger mélyéből a fókák, a rozmárok, a bálnák, és ráfeküdtek a víz hátára, szép sorba, egészen a partig. A róka meg lépkedett a hátukon, mint valami hídon. Lépkedett és számolta: – Egy fóka, két fóka, három fóka… Egy rozmár, két rozmár, három rozmár… Egy bálna, két bálna, három bálna…
Így ért el egészen a partig. Kiugrott a partra, és visszakiáltott a fókának:
– Igazat mondtál, fóka: sokan vagytok még ostoba állatok a tenger vizében. Hidat lehet építeni belőletek a tengeren keresztül! No, most pedig ússzatok, ahova akartok, én meg pihenek.
Elúsztak a tengeri állatok, a róka meg levetette a bundáját és felakasztotta száradni egy bokor ágára, a farkát meg letette egy kőre – hadd száradjon.

A mesék mint a belső történetek leképeződései

A legtöbb mese egyetemes lelki történésekre és küzdelmekre mutat rá, és ezekhez nyújt valamilyen megoldást. A mesék hőseinek valahogy ki kell mozdulni egy szorongató szituációból, amit van, hogy maguknak teremtenek – mint a fenti mesében a róka. Megoldást keresve útnak indulnak, akkor is, ha először fogalmuk sincs, hogy merre menjenek. Fejükben sötét, negatív gondolatok, kételyek kavaroghatnak, netán bosszúsak, haragszanak a világra, a sorsra, ami a nehéz helyzettel (vagy épp próbatétellel) sújtja őket. Ha sikerül a nehéz érzéseknek utat találni, legtöbbször megtörténik a kimozdulás. Közben viszont a fizikai valóságban is megjelennek a belső küzdelmek: a krízisbe kerülő főhős sodródik, kapálózik, netán sírva-félve, vagy szégyentől sújtva bolyong.

A mesékben az úton való elindulás, vagyis az, hogy a mese hőse valamilyen módon kezébe veszi, irányítani kezdi sorsát (ahogy a róka is mancsaival úszni kezd, farkával pedig, ha kezdetben rossz irányba is, de irányítani kezdi magát), paradox módon a nehéz helyzet elfogadását is segíti.

A lelki krízisek e természetes folyamatai a meséken és a mitológiai történeteken keresztül testet öltenek, elmesélhetővé válnak, ezáltal folytonosságot és legtöbbször megoldásokat is adnak. A csalafinta róka meséje az egyéni döntések felelősségéről is szól: ő maga hagyja ott a biztosnak hitt partot némi jutalom (az élelem vagy a halászat készségének megtanulása) reményében, kisodródik a tengerre, majd hidat „teremt” a szárazföldig, a stabilitásig, ahol aztán megpihenhet.

Életfonalak és átváltozások

Az életfonal-mesék, mítoszok klasszikus életválság-történetek. A főhősnek meg kell találnia a saját fonalát ott, ahol elveszett, és felvenni vele a kapcsolatot. A fonal elvesztése lehet az „élet kisiklása”, egy krízis- vagy traumaélmény. A fonal vagy annak keresése viszont segítséget is jelent a főhősnek: az ókori görög mitológiai történetben Ariadné fonala segíti ki Thészeuszt a Minótaurosz labirintusából, vagyis a biztos halálból. A Grimm-testvérektől ismert Holle anyó történetben az árva lány élete elvesztett fonalát keresi.

A történetekben különböző világok jelennek meg, valamint az ezek közti átjárás, vagy annak a nehézsége: tenger és szárazföld, „fenti” és „lenti” világ.

Az ezek közt megtett út minden esetben a lélek, a személyiség fejlődésének, változásának útját jelképezi, miközben – szerencsés esetben – a hős eljut saját közegéig, ahol valóban otthon érezheti magát. Van, hogy a próbatételt ténylegesen egy folyón vagy hídon való átkelés jeleníti meg a történetben. Átjárást biztosít a múlt és jelen között, ugyanakkor a hős számára a tudatváltást is jelenti.

Ahogy az ősi beavatási rítusokban, gyakran megjelenik a történetekben az élők és holtak világa közti átmenet, átjárás is, ahol a fejlődést a „régi én” átváltozása, a teljes személyiség (test, lélek és szellem) újjászületése jelképezi. Ebben a folyamatban azonban elengedhetetlen a halál megjelenése, mint a változás legősibb szimbóluma. A mítoszokban és mesékben van, hogy konkrétan megjelenik a túlvilág, máskor természeti képekkel ábrázolják a halált, mint a sötétség, az éjszaka, a természet hirtelen pusztulása vagy az évszakok természetes változása.

Az archaikus gondolkodásban a halál általában nem, vagy nem csak valaminek a végét jelöli, hanem az új élet, így a változás előszobáját is. Ilyen metafora lehet a hosszú álom, az erdőben, labirintusban bolyongás, vízben magatehetetlenül sodródás vagy víz alá merülés, fogságba kerülés, kútba, verembe esés motívuma is, mindezek egyúttal a mese hősének megmérettetései. Megjelenhetnek az alakváltások is, például állattá, növénnyé, kővé változás, amikből a történet hőse valamilyen próbatétel árán találhatja meg (újra) valódi, önazonos énjét. A próba kiállása gyakran maga a lelki transzformáció folyamata: egy átok megtörése vagy egy fejlődési feladat teljesítése, illetve a belső segítő erő felfedezése és aktiválása által.

Segítőink az átmenetben: az összekötő híd

Ahogy a fenti mesében láthattuk, a történet főhőse, a róka hallgatott belső hangjára, megtalálva segítőit a bizonytalan, válságos helyzetben. A róka a tengeri állatok segítségével megépítette saját hídját a szárazföldre, ezzel feloldotta belső gátjait, és visszatérhetett saját életközegébe.

Krízistanácsadásban szintén gyakran alkalmazunk különféle híd-technikákat, amelyek összeköttetést jelenthetnek a múlt, jelen és lehetséges jövő között, illetve megkönnyíthetik, de legalábbis elviselhetővé teszik közöttük az átmenetet. Ezeknek az eszközöknek és technikáknak a célja a változásnak és a reménynek a közvetítése az igazán nehéz élethelyzetekben vagy érzelmi állapotokban.

Az alábbiakban ismertetünk néhány, a tanácsadási folyamatokban is alkalmazott, átmenetet segítő technikát, amelyek mind segítő „hídként” működhetnek egy-egy életválság során.

1. idővonal: a legegyszerűbb „hídként” funkcionáló gyakorlat. Rajzoljunk egy vízszintes vonalat, ami az időt jelképezi. Vonatkozhat ez az egész életünkre, de akár egy életszakaszra is. Jelöljük be időrendben ezen a vonalon a számunkra fontos életeseményeket. Számba vehetjük a pozitív, negatív és vegyes érzelmi tartalmú eseményeket, illetve, hogy ezek érzelmileg mennyire voltak intenzívek. Ez önmagában segíthet áttekintést nyújtani egy-egy életszakasz egymást követő történéseiről, annak küzdelmeiről, veszteségeiről és hozadékairól. A feldolgozás során általában nem állunk meg ennyinél. Áttekintjük, milyen erőforrások segíthettek a nehézségekkel való megküzdésben, illetve mit tanultunk meg magunkról, milyen készségekre tettünk szert az események hatásaként.

Az életvonal művészetterápiás módszerként is használható, ilyen technika az életút-rajz, ami szintén segíthet egy szálra fűzni életünk eseményeit, ahogy egy képre helyezzük a pozitív és negatív, akár traumatikus élményeket, ezzel segítve mindezeknek helyet találni az élettörténetben.

2. híd-technikák: Mogyorósy-Révész Zsuzsanna pszichológus Érzelemszabályozás a gyakorlatban című könyvében több ilyen technikát is említ. A krízisállapotból való kimozdulást, a nézőpontváltást, valamint életesemények feldolgozását, az idő folytonosságában szemlélését segítik ezek a gyakorlatok.

Híd-technika alkotással: rajz, festés vagy kollázs segítségével jelenítsük meg a következőket (a számok az alkotás elkészítésének sorrendjét jelölik, a felsorolás a képek vagy képrészek elhelyezését):

1. jelen probléma, 3. akadály, majd a „híd”, összeköttetés (a belső megoldás), 2. megoldott helyzet.

Változat: múlt-jelen-jövő ábrázolása: Ilyen volt(am) a krízis előtt – Ilyen most (helyzet, érzések, én magam) – Így lenne jó a jövőben.

Híd-technika lehet továbbá minden olyan gyakorlat vagy tevékenység, ami segíti önmagunk megnyugtatását. A különféle stabilizációs (pl. relaxációs) gyakorlatok rendszerint ilyenek. Gyakorlásuk során, például azáltal, hogy ellazítjuk az izmainkat, átélhetjük a testünkben a feszültség és megnyugvás közötti átmenetet. A híd-technikákban erre az átmenetre (a hídra) külön figyelmet fordítunk.

3. meseterápia: ahogy a fenti példákban is láthattuk, a mesék leginkább a belső történések szavakba öntését, egy folytonos történetszálba (narratívába) helyezését segítik. A történeten, a mesén és annak szimbólumain keresztük átélhetővé és megoszthatóvá válnak a belső vívódások, emellett a mese új nézőpontokat (megoldásokat) is nyújthat az elakadásban. A meseterápiában kész történetekkel, a mesékben megjelenő ősi bölcsességekkel és saját történetek megalkotásával is dolgozhatunk.
4. zene: mind a dallamvilág, mind a zeneszámok szövege segíthet átvinni a lelkünket „a túlsó partra”. Amikor rólunk, nekünk szóló dalokat találunk és hallgatunk, netán alkotunk, (újra)kapcsolódhatunk önmagunkkal, az érzéseinkkel. A dallamok hullámai segíthetik az érzelmi hullámzásunk csendesedését. (A témáról itt írtunk korábban.)
5. (búcsú)rítusok: az előre megtervezett és elvégzett cselekvésen keresztül hatnak. A rítusok forgatókönyvet, keretet adnak egy fontos eseményről való megemlékezésnek, annak lélektani tartalmát megvilágítva és átélhetővé téve – a megfelelő pillanatban. Az évkör ünnepeitől kezdve a születésnapokon, az életszakaszváltásokhoz kapcsolódó rítusokon át (ballagás, esküvő, keresztelő, nyugdíjas búcsúztató) a gyász rítusain át számos szokásunk emlékeztet az életben jelen lévő folyamatos változásra és a folytonosságra.

A módszerek tehát arra hivatottak, hogy segítségükkel akár az itt és mostban is megtapasztalhatjuk az átmenetet a „rossz volt és (egy kicsit) jobb lett” állapota között, vagy egy tágabb nézőpontot („bigger picture”) nyújtanak számunkra, ami nem csak a megoldhatatlan problémáról szól. Az átmenet, a kimozdulás lehetőségének megteremtésével magunkat és a reményünket erősíthetjük, hogy – akár a mesehősöknek – a legnehezebb helyzetekből is létezhet kiút, és akadnak ehhez segítőink, kívül-belül.

Felhasznált irodalom:

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi – Mesekalauz útkeresőknek. Magvető Kiadó, 2021.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Érzelemszabályozás a gyakorlatban – Újrakapcsolódás a belső biztonsághoz. Kulcslyuk Kiadó, 2021.

Publius Ovidius Naso (ford. Devecseri Gábor): Átváltozások (Metamorphoses). Európa Kiadó, 1982.