Hogyan álljak ki magamért? – Indul a Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast 3. évada!

Szerző: | 2021. 04. 30. | PODCAST | Olvasási idő: 3 perc

Új évaddal jelentkezik a Pszichoforyou Lélekerősítő, a Pszichoforyou Magazin podcast-csatornája. Sokszor hallhattátok már tőlünk, hogy milyen fontosak vagytok ti, kedves olvasók, hallgatók számunkra, ezért lett a 3. évadunk címe az, hogy „Ti kértétek, mi mondjuk!”.

A soron következő adásokban is követjük majd ezt a tematikát, vagyis a Titeket foglalkoztató nehézségek és kérdések köré szerveződnek az adások témái. A mikrofonok mögött továbbra is vezető szerkesztőnk Herendi Kata, és alapító-főszerkesztőnk, Szabó Eszter Judit foglal majd helyet, de a jól összeszokott duó a tervek szerint egy-egy adás erejéig más szakértőkkel is kiegészül.

Az évad első adásának témája, vagy még inkább központi kérdése:

Hogyan álljak ki magamért?

És ez a kérdés egyúttal válasz is: a néhány hónappal ezelőtt megosztott kérdőívben, amelyben többek között azt kérdeztük tőletek, hogy mely kérdések és nehézségek foglalkoztatnak titeket, milyen témákról olvasnátok, hallanátok bővebben, meglepően sokan említettétek ezt a témát.

De mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb ember nehézségként éli meg, ha ki kell állnia magáért? Miért okoz bennünk nehéz érzéseket, amikor magunkat, a saját jogainkat soroljuk előre? Egyáltalán mennyire vagyunk tisztában az asszertív jogainkkal?

A helyzet az, hogy nem nagyon, de ezen nincs is mit csodálkozni. Kevés olyan impulzus ér minket, akár gyerekkorban, akár felnőttkorban, ami arra indíttatna, hogy a saját határainkra odafigyelve éljük az életünket.

„Ugye bent tudsz még maradni az irodában a zárás miatt?” „Elintéznéd a postát?” „Sajnálom, de haza kellett hoznom a melót, nem tudok a takarításban segíteni”. Ismerősen csengő mondatok, ismerős helyzetek, amelyekre az esetek kis százalékában tudunk nemet mondani, az igényeink, a szükségleteink szerint reagálni.

Miért olyan piszok nehéz ezt megtenni, és mi kell ahhoz, hogy tudjunk változtatni? Kiderül a legfrissebb adásból. Hallgassatok ránk!

Az adásban említettük:

Asszertív jogok listája: https://asszertivakademia.hu/asszertiv-jogok-listaja/

Bibók Bea cikke a nárcisztikus emberek gázláng módszeréről:

Folyamatos hullámzás, kiüresedés és magány – Mi jellemzi a nárcisztikus kapcsolatokat?

Asszertivitás a párkapcsolatunkban című cikkünk:

„Az asszertív kommunikáció nem annyira technika, inkább önismeret kérdése” – Asszertivitás a párkapcsolatunkban

 

Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit

Utómunka: Molnár Dénes

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This