„Mostantól minden másképp lesz” – Hogyan ne adjuk fel az újévi fogadalmainkat?

Szerző: | 2022. 01. 19. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 11 perc

Az év első hónapja gyakran a tiszta lap, az újrakezdés időszaka. Ilyenkor sokszor teszünk fogadalmakat, elhatározzuk, hogy mostantól másképp lesz, életmódot váltunk, egészségesebben táplálkozunk, sportolunk, lefogyunk, vagy elkezdünk egy tanfolyamot. A kezdeti lelkesedés azonban gyakran hamar alábbhagy. Ez a veszély még inkább fenyeget, amennyiben perfekcionisták vagyunk, hiszen amikor nem sikerül azonnal valami, hajlamosak lehetünk szorongást érezni, az is megeshet, hogy a kukában landol az egyébként jó ötletünk. Dr. Hruska Emese zenepszichológussal, az ELTE Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet egyetemi adjunktusával beszélgettünk a maximalizmusról az újévi fogadalmak kapcsán.

A maximalizmus egyértelműen negatív tulajdonság?

A maximalizmusnak több formáját ismerjük. Létezik egészséges maximalizmus, amikor valaki arra törekszik, hogy a munkáját minél jobban elvégezze.

A maximalizmus akkor válik rombolóvá, amikor nem csupán a munkánkat értékeljük, hanem ezen keresztül önmagunkat is.

Tehát amikor úgy érezzük, hogy nem tudtuk a legjobbat kihozni magunkból, akkor a tisztánlátás helyett negatív maximalistaként nem a munkánkra, vagyis a teljesítményünkre mondjuk, hogy az valamiért nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, hanem saját magunkat kezdjük alapvetően rossznak, kevésnek látni. Ez a hozzáállás pedig egy sor negatív érzelmet indíthat el bennünk, például frusztrációt, csalódottságot, elégedetlenséget – ennek következtében pedig egészen odáig juthatunk, hogy saját magunkat értékeljük le.

Negatív maximalistaként ugyanis elfelejtjük, vagy sosem voltunk tudatában, hogy a teljesítmény valójában egy termék, amit mi állítunk elő, de nem azonos velünk. Viszont ha képesek vagyunk arra, hogy meglássuk a különbséget a kettő között, az sokat segíthet a maximalizmus negatív hatásainak elkerülésében.

Vagyis nem szükségszerű, hogy a maximalizmus rossz érzésekkel járjon együtt?

Egyáltalán nem. Vannak, akik kimondottan jól tudják menedzselni az életüket olyan szempontból, hogy bár magasra teszik a mércét, a munkájukat általában mégis hatékonyan végzik. Ők megtanulták, például a szüleiktől ellesték, hogy hogyan kell tervezni, a kivitelezést pedig egy folyamatnak látják, ahol a rosszabb eredményeket nem kudarcnak tekintik, hanem egy visszajelzésnek, amiből megtanulják, hogyan érdemes, illetve nem érdemes a terv megvalósítását folytatni. Emiatt pedig náluk ritkán jelenik meg a frusztráció, mivel nem bántják magukat a negatív kritikával, hanem felismerik, hogy a munkavégzés többféleképpen történhet – vagyis mindig javítható, a kivitelezés módján lehet csiszolni.

Érdemes észrevenni tehát, hogy tulajdonképpen nem a képességekben rejlik a különbség az egészségesen működő és a negatív maximalista között, hanem abban, ahogyan a munkájukat értékelik.

Az egészséges maximalista a számára nem kielégítő minőségű munkát úgy értékeli, hogy ez még nem az, amit el szeretett volna érni, és egyszerűen megpróbálja másképp megoldani, de nem ostorozza saját magát és nem ítélkezik képességei felett. Ezzel szemben a negatív maximalista hajlamos halogatni vagy félbehagyni a megkezdett munkát, mert nem a folyamatra, hanem saját magára és a képességei negatív értékelésére helyezi a hangsúlyt. Ennek nyomán pedig könnyen bűntudata lesz, vagy saját magát illeti negatív stigmával.

A negatív érzelmeket és gondolatokat „ki lehet kapcsolni”? Van erre valamilyen technika?

A felismerés már önmagában nagyon sokat számít. Csak akkor lehet változtatni, ha van rálátásom a valós működésemre. Erre vannak különböző technikák – például a sportpszichológusoknak vagy az üzletemberek tanácsadóinak abban van a legnagyobb szerepük, hogy téthelyzetben az érzelmeket segítenek kordában tartani, hogy azok ne csökkentsék az eredményességet. Ugyanis ha jön valamilyen negatív érzelmi hullám, például egy ijedt állapot, az el tudja vinni a fókuszt és megzavarja a koncentrációt, így nagy valószínűséggel a teljesítményt is. Ezek a módszerek tanulhatók, számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy ebben támogatást kaphasson, aki szeretne.

Év elején sokszor teszünk fogadalmat az egészségesebb életmód vagy tudatosabb tervezés terén. Azonban ha valamit nem sikerül betartani, hajlamosak lehetünk szorongást megélni, és akár fel is adni az elhatározásunkat. Talán ez a maximalizmusban érintettek számára még inkább ismerős forgatókönyv.

A fogadalmak betartásában a türelem segíthet abban, hogy ne azonnal akarjunk minden kitűzött célt elérni. Viszont itt a célnak és a cél minőségének is nagyon nagy szerepe van. Személy szerint a tervezést egy nagyon fontos fázisnak tartom, amikor valamilyen célt határozunk meg. Tegyük fel, hogy egy túlsúlyos személy újévi fogadalma, hogy abban az évben lefogy, viszont eddig nem volt része az életének a mozgás. E tekintetben nagyon fontos a kidolgozott terv helyessége. Ugyanis ha a terv nem reális, akkor sikertelen lesz a fogyókúra, és kudarcként fogja megélni az újévi fogadalmának teljesítését.

A terv részének kell lennie tehát, hogy kis lépésekben érdemes haladni – ez esetben csak fokozatosan lehet elkezdeni az életmódváltást.

Ha eddig nem sportolt, számára a heti háromszori edzés és a drasztikusan csökkentett kalóriabevitel valószínűleg csak kudarchoz vezetne. Hiszen ha sokat mozog, és kevés kalóriát visz be a szervezetébe, akkor rendkívül fáradt lesz, és komoly próbatételként fogja megélni, amit elhatározott, így nem biztos, hogy fog erőt érezni magában ahhoz, hogy kitartó legyen. Egy szakember a kezdeti időszakban valószínűleg inkább csak rövidebb sétákat ajánlana. Viszont ha van sikerélménye, az inspirálni fogja őt abban, hogy egyre többet mozogjon.

Dr. Hruska Emese

A sikerélmény kulcsfontosságú, mert ez visz előre, és segít abban, hogy legyen kitartásunk. Ezért lényeges a megfelelő tervezés és a fokozatosság. Például ha meg szeretnék tanulni falat mászni, akkor a jó edző pontosan fogja tudni, hogy milyen pályát kell mutatnia nekem – a kezdőnek –, hogy legközelebb is legyen kedvem visszajönni. Nyilván ugyanaz a pálya egy profi számára nevetségesen egyszerű lenne, de nekem erre az első, aprócska lépésre van szükségem, mivel ha nem tartom be a fokozatokat, akkor nem lesz sikerélményem és hamar fel fogom adni.

Hogy a gyakorlatban miképp működik a maximalista ember, azt legjobban egy képpel tudnám illusztrálni: két egyforma magasságú létrát látunk, az egyiken sok, egymástól kis távolságban lévő fok van, a legalacsonyabb szinte a földdel egy síkban. A másikon viszont szemmagasságig egyáltalán nincs fellépési lehetőség, a fokok sokkal magasabban kezdődnek, és hatalmas távolság van közöttük. Ez a második létra jelképezi a maximalista gondolkodását: úgy érzi, hogy azonnal komoly teljesítményt kell nyújtani, nincs tanulási vagy gyakorlási idő. Elsőre mindennek tökéletesnek kell lennie, csak az elfogadható.

Gyakori a maximalizmusban érintett embereknél az is, hogy miközben saját maguktól várnak el nagyon sokat, azt gondolják, hogy mások is ezt várják tőlük.

Fontos, hogy találjunk örömöt abban, amit megfogadunk?

A flow elmélete jól idevág: akkor tudjuk átélni a teljes feloldódás állapotát, amikor a kihívás és a készségek egyensúlyban vannak egymással, illetve egyfajta növekedés-élményt élünk meg. Ezért fontos a megfelelő szintű kihívás. Az az ideális cél, amiben van valamennyi nehézség, ugyanakkor mégsem teljesíthetetlen. Ha sikerül ezt az ideális arányt elérni, akkor el tudjuk felejteni, hogy dolgozunk vagy kiléptünk a komfortzónánkból. A flow élményében az a különleges, hogy közben megszűnik az én-tudatunk, és nagyon jó érzéseink keletkeznek az adott cselekvés közben – azt éljük meg, hogy fejlődünk, növekedünk. Ha ilyen állapotban végzünk valamit, akkor azt biztosan nem lesz nehéz hosszabb távon is megtartani.

A megfelelő nehézségű cél megfogalmazásán kívül még mi segítheti a kitartásunkat? Épp az említett fogyókúra kapcsán hajlamosak lehetünk rá, hogy egy kevésbé jól sikerült nap után, amikor a frusztrációnkat csokoládé fogyasztásával csökkentettük, úgy érezzük, inkább abbahagyjuk, úgysem fog menni, lám, ma sem sikerült. Ráadásul rengeteg hatás ér bennünket nap mint nap. Hol szomorúságot, csalódottságot, dühöt vagy kimerültséget élünk át, hol éppen vidámságot, örömöket, számunkra kedves pillanatokat.

Igen, ezek mind befolyásolhatnak bennünket és azt, ahogy az energiáinkat céljaink megvalósítására fordítjuk. Viszont az a tény, hogy ma rossz napunk volt és nem tudtuk betartani, amit terveztünk, nem jelenti azt, hogy a holnapi nap ne sikerülhetne sokkal jobban. Fontos, hogy ezeket rugalmasan tudjuk kezelni. Ha nagyobb egységekben gondolkodunk, például egy hétre bontva értékeljük a teljesítményünket, az sokat segíthet. Egy ekkora szakasz már mérhető a siker szempontjából, ugyanakkor van benne annyi mozgástér, hogy kompenzálni lehessen egy kisebb vagy nagyobb kilengést.

Azt semmiképp sem szabad elvárni magunktól, hogy folyamatosan felfelé ívelő eredményeket hozzunk, mivel ez a valóságban gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Gondoljunk arra, hogy ha például autóval el akarunk jutni Sopronból Debrecenbe, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem lesz állandó a sebességünk az egész út során. Időnként gyors tempóban tudunk majd haladni, olykor pedig lassítani fogunk, sőt, néha bizony meg is kell állnunk. De útközben mégsem jut eszünkbe, hogy feladjuk; egyszerűen csak megyünk előre.

Ugyanilyen természetességgel érdemes venni a haladást a mindennapjainkban is.

A kitartás szempontjából talán az sem mindegy, mi a motivációnk egy fogadalom kapcsán.

Abszolút így van. Amikor külső tényező motivál minket, vagyis amikor másoknak akarunk megfelelni, vagy pedig azért kezdünk bele valamibe, mert félünk a megbélyegzéstől, egészen más hozzáállást fog eredményezni, mintha nekünk személyesen lenne fontos valami, és azért szeretnénk bizonyos dolgokat másképp csinálni. Ha viszont belső motivációnk van, vagyis saját magunk miatt válik fontossá, hogy változtassunk, akkor sokkal erősebb lesz a hajtóerőnk és a kitartásunk is, és értelemszerűen sokkal nagyobb lesz az esélye, hogy be is tudjuk tartani akár az újévi fogadalmainkat is.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This