“Annyi idős szülők vagyunk, amennyi idős a gyermekünk” – Te mikor érezted igazán, hogy anyává váltál?

Szerző: | 2019. 12. 07. |

Sok szülés-és születéstörténetet hallottam és olvastam, mióta magam is anyává váltam. Úgy tapasztaltam, hogy viszonylagos tabunak számít arról beszélni, hogy mit is érzett az anyuka akkor, amikor a szülés után végre a karjaiba kapta a gyermekét – legalábbis akkor, ha nem azt érezte rögtön, amit a “tankönyvek” szerint éreznie kellett volna. Sokan vannak ugyanis, akiket nem abban a helyzetben, nem az első találkozás pillanatában jár át a tudat: anyává váltak. Te emlékszel még, mikor érezted először azt: “anya vagyok”?

Az anyaság érzése gyakran nem a születés, vagy a a külvilágon való egymásra csodálkozás pillanatában jön el, és nem biztos, hogy azokkal az érzelmekkel jár, amelyeket előre elképzeltünk magunknak. Mivel rengeteg helyen jön velünk szembe az, hogyan is „kell ennek lennie”, hatalmas lelkiismeret-furdalással járhat az, ha mást és máskor érzünk, mint ahogy az meg van írva vagy mondva.

Változások

Az első gyermek megszületése előtt a legtöbb nő talán az “ismeretlentől”, vagyis a szülés folyamatától tart a legjobban, pedig a rá váró változások nagyja ezután következik. Már nem törzsekben és nagycsaládokban élünk, ahol a mindennapi élet természetes része volt megtapasztalni a születést, a gyermekágyat, és persze az élet végén a halált is. Korunk nőinek nagy része sohasem látott szülést, sohasem látta huzamosabb ideig, hogyan nevelnek gyereket, így nem élhették át azt, hogy milyen érzelmi átrendeződés zajlik egy nőben és egy családban a gyermek születése után.

Viszonylag sok lehetőségünk van arra, hogy a szülés folyamatára felkészüljünk, ezzel szemben nehezen találhatunk olyan platformot, ahol már várandósan meg tudjuk osztani a kérdéseinket és bizonytalanságainkat, valamint ezzel kapcsolatos tapasztalatokról, a ránk váró érzelmi változásokról hallhatunk. Amikor ezek bekövetkeznek, megijedhetünk, hiszen nem tudjuk, hogy mi is számít „normálisnak”, és hogy mások is hasonló élményeken mehetnek át. Várandósan nem is feltétlenül merülnek fel ezek a témák és kérdések, hiszen az ember lánya magabiztosan úgy gondolja, hogy ennyi élettapasztalattal a háta mögött ő majd magabiztosan elkormányozza ezt a kis életkét, aki hozzá fog születni – különösen akkor, ha előtte embereket, vagy egy egész vállalkozást irányított a munkájából kifolyólag.

Minden borul

A valóságban azonban egy kicsit másként zajlik ez a folyamat: az addig komfortosra berendezett világunk fenekestől felfordul, könnyen elveszíthetjük magabiztosságunkat, az – esetlegesen évekig – szőnyeg alá söpört kérdéseink felszínre kerülhetnek. Minden egyes változásnál azt hihetjük, hogy ez már örökre így marad, aminek hatására hol kétségbe eshetünk, hol pedig szárnyalhatunk a boldogságtól. Amikor a gyerek hússzor ébred egy éjszaka, akkor azt hihetjük,hogy ez így lesz az elkövetkezendő ötven évben, és már a gondolattól pánikba eshetünk – ha pedig végre átalussza egyszer az éjszakát, akkor is ugyanezt hihetjük, csak ebben az esetben megkönnyebbülünk, békét és örömöt élhetünk át..

Az, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni ezekhez az állandó és viszonylag dinamikus változásokhoz, nagyrészt a rugalmasságunkon is múlik, de zen buddhista szerzetes legyen a talpán, aki folytonos és teljes elfogadásban tud lenni ezzel a hullámzással.

A változások kezelésében kulcskérdés még az odaadás, az énhatárok és az igények témája is. Sokan attól kerülnek egy bűntudat-spirálba vagy a teljes kimerülés szélére, hogy a gyermekük igényeit folyamatosan a sajátjuk elé helyezik, nehezen tudják ebben megtalálni az egyensúlyt.

A kételyek és a bűntudat gyakran abból fakad, hogy valójában bizonytalanok vagyunk abban, hogy is vagyunk mi az anyaságunkkal. Mitől és mikor válunk igazán anyává? Egyáltalán mik azok az anyai minőségek? Van erre valamiféle egységes és követendő meghatározás?

A közösségi média felületeit nézegetve, a különböző anyukás csoportokat olvasva azt gondolhatjuk, hogy van – csak éppen az egyik csoportban ez, a másikban pedig az.

Hogyan vagyok én anya?

Nagyon szeretem Boldizsár Ildikó könyveit, a Királylány születiket (és persze fiú párját, a Királyfi születiket is), mert olyan női minőségeket, tulajdonságokat mutatnak meg, mint például a tisztaszívűség, az állhatatosság és az igazmondás – csupa olyasmit, amit nem biztos, hogy magunktól eszünkbe jutna felsorolni, mint alapvető női erősség.

Így van ez valahogy a mi anyaságunkkal is. Ideje nekünk is felfedeznünk és tudatosítanunk, hogy “hogyan vagyunk mi anyák”, hogyan működünk anyaként! Minden gyereknek a saját anyukája a legjobb, mert tőle fogja megtanulni azt, amire neki személy szerint szüksége lesz az életében. Figyeljük magunkat, ahogyan egy-egy helyzetet kezelünk, ahogy meg tudjuk nyugtatni a gyermekünket, támaszt tudunk neki nyújtani, örömet szerezni. Mikor szokott dühös lenni ránk, mi az amit nem szeret, ha csinálunk? Mi az a közös program, amit mindketten élvezünk, vagy amit csak egyikünk? Kezdhetjük kicsi dolgokkal is: például tudom, hogy mennyi vajat szeret a kenyéren, és én annyit teszek rá. Ebben figyelmes tudok lenni.

Legyünk türelmesek magunkkal, hiszen az anyává válás nem egy statikus állapot, hanem egy folyamat. Nem egy anyakönyvi bejegyzéssel kezdődik, és nem biztos, hogy a születés pillanatában azonnal, teljességében átérezzük.

Soha ne felejtsük: annyi idős szülők vagyunk, amennyi idős a gyermekünk! Ahogy neki, nekünk is időre, tapasztalatokra van szükségünk, hogy megtanuljuk az újdonságokat, legyen az akár a szülői szerep.

Az elvárások magunkkal szemben bennünk vannak. A gyerekek általában sokkal türelmesebbek velünk, mint mi saját magunkkal. Ne féljünk előttük sebezhetőnek mutatkozni, vagy megmutatni azt, hogy gyakorlás útján tanulunk, mert ezek a dolgok a mi példánk alapján az ő életükben is természetessé válnak. Ha elfogadjuk magunkat és tudatosítjuk saját értékeinket, akár csak az anyaság tekintetében, azzal példát mutatunk nekik arra, hogy lehet hibázni, így is elfogadhatóak és szerethetőek vagyunk, ők is így fognak tekinteni saját magukra.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Gaál Szilvia
Anya és irodalomterapeuta. Az olvasás számára szakma és hobbi egyben, ami feltölt és tanít. Elkötelezetten támogatja a nőket az anyává válás lelki folyamatában. Szereti a tudását átadni, megfigyelni és mélyeket lélegezni a természetben.

Pin It on Pinterest

Share This