„Test és lélek nincsen egymás nélkül” – Nőnapi interjú Gáspár Anna gyógytornász-fizioterapeutával

Szeretjük és gyűlöljük, kérdőre vonjuk és megdicsérjük, hegyeket mozgatunk meg vele és embereket ringatunk álomba rajta, miközben elvárásokat támasztunk felé. De vajon ismerjük igazán? Figyeljük az igényeit? Gondoskodunk róla, ahogy ő rólunk, aki helyet ad a mindent bíró, kifürkészhetetlen női léleknek? Erről is beszélgettünk Gáspár Anna gyógytornász-fizioterapeutával, akinek segítségével a kamaszlányok, a dolgozó nők, a kisgyerekes anyák és nagymamakorúak nézőpontjából is megismertük, mit is jelenthet a testünkkel való törődés.

A női testtel kapcsolatban annyiféle zsánert és elvárást vonultat fel a múlt, hogy mindennel és mindennek az ellenkezőjével találkozhatunk, ha részletesebben utánaolvasunk az egyes korok ideáljainak. Ismerjük a jelen óriásplakátjait és a velük járó példaképeket, de halljuk az egyre hangosabb párbeszédet is a felesleges pressziókról. Tapasztalatod alapján hogyan viszonyul a nők többsége most az egészséges test fogalmához?

A külső elvárások még mindig erősen hatnak az önképünkre, de a hozzám járó nőkkel való beszélgetésekből úgy érzem, valóban elindult valamiféle változás a közgondolkodásban, a sajtóban, a közösségi platformokon és így talán bennünk is. Bár gyógytornász vagyok, elsősorban nem rehabilitációs kezeléseket tartok, hanem egyfajta személyi edzőként segítek másokat, akik sportosabban élnének, de nem akarnak háttértudás nélkül belevágni. Ennek kapcsán azt tapasztalom, hogy a nők többsége inkább preventív céllal keres meg, ahol elsősorban nem a nagymértékű fogyás, hanem az alakulás, a megfelelő erőnlét a cél, amellyel fájdalmak nélkül cipelhetik és oldhatják meg a hétköznapok testi-lelki terheit. Persze, kár volna tagadni: a közösségi média ennek ellenére igazán nagy frusztrációt tud okozni még azokban az emberekben is, akik alapvetően rendben vannak magukkal.

Ezek között a szorongást keltő tényezők között, gondolom, előkelő helyet foglal el a szülés utáni gyors visszaalakulás, amely a többséggel nem hetek leforgása alatt esik meg.

Így van, és valóban léteznek hasonló történetek, de ennek a hátterében legtöbbször a genetika áll. Ezért is kár magunkat okolni, ha ránk másféle út vár a vissza- vagy átalakulás eléréséhez. Azért hangsúlyozom mindkettőt, mert fontos: mindenkinek egyénileg kell megtalálni az új identitást, ahhoz pedig megkeresni a körvonalakat, amelyeket viselve kívül-belül komfortossá válik saját maga számára. Természetesen ennek a lelki részéhez idő kell. Adjunk meg ezt a testnek is, hiszen nagy feladatot vitt véghez, míg egyáltalán idáig eljutott.

Tévképzet egyébként, hogy aki az említett genetika miatt hamar a régi formájában él, annak nem kell ezután foglalkoznia a testével egészségügyi szempontból. Egy terhesség, egy szülés minden szervezetben nyomot hagy, aki vékony két héttel szülés után, az is ugyanúgy cipel, emel, ringat.

A regenerálás nem esztétikai kérdés. Komoly problémákat előzhet meg, aki utánajár, milyen pontokon szükséges a saját testének gondozása, visszaépítése.

Rengeteg nőt ismerek, aki szülés után pár hónappal beírja a Youtube-on, hogy torna, majd nekifekszik. Pedig közel sem biztos, hogy jót tesz vele magának.

Amikor hozzád kerül valaki, mit vizsgálsz meg először, mielőtt megkezditek a tornát? Mit jelent egy gyógytornász szemével az egészséges test?

Mindenkinek javaslom a legalább egyszeri személyes találkozót egy szakemberrel, aki felméri az állapotot és iránymutatást ad arról, mivel érdemes foglalkozni és mi az, amit semmiképpen sem szabad csinálni. Az első órán nemcsak a testet, hanem az életmódot is igyekszem megismerni: milyen munkát végez, mennyit ül, milyen matracon alszik, milyen magasságba helyezi a laptopot az illető? Ezek mind olyan momentumok, amelyek megmagyarázhatnak egy-egy tünetet, fájdalmat. Ezután mindenkinél megvizsgálom a hasizmot, szétnyílt–e, vagy zárt. A férfiaknál is, hiszen – bár sokan azt hiszik, de – nem csak a nőknél állhat fent ez a probléma. Majd felmérem az izmok állapotát, megnézem, van-e gerincferdülés, illetve megfigyelem a tartást. Utóbbi szintén sokat elárul egy emberről. Ezek az alapvető szempontjaim.

Megkapod az első benyomást, amiből te már rengeteget tudsz. De mit mondanak ők? Hogyan beszélnek a nők önmagukról?

Azt kell mondanom, általános, hogy a második mondat már az elégedetlenségről szól. Legtöbbször nem valós az önkép, de amit megtanultam az évek alatt, hogy nem szabad ajtóstól rontani a házba, még ha a szándék jó és igazat is mondok. Már sosem vágom rá a panaszra, hogy „jajj, miért mondod, pedig olyan jól nézel ki!”. Mára tudom, hogy kapaszkodót kell adnom, egy célt, hiszen a torna majd idővel meghozza magával az önbizalmat. Utóbbit mindenki csak belülről tudja felépíteni.

Mindig kérek fotókat az induló állapotról, hogy aztán hetek múlva összehasonlítható legyen a két kép. A nők többsége ugyanis teljesen ugyanazt látná a tükörben, ha nem lenne dokumentálva a változás, akkor is, ha az egyébként észrevehető.

Ha valaki kifejezetten fogyni akar, őt mindig elirányítom dietetikushoz, hiszen az életmódváltás része a táplálkozás, ahhoz pedig én nem értek. Ugyanez a helyzet a szétnyílt hasizommal. Pontosan tudom, mire figyeljek a torna összeállításakor, hogy ne szenvedjen kárt egy hasonló kliens. De megvan a megfelelő szakember arra, ha egy komoly szétnyílást össze kell zárni. Nem szeretem a polihisztorokat, mindenkinek megvan a saját szakterülete.

Te magad mit látsz a leggyakoribb gondnak jelenleg a hozzád fordulók panaszai alapján?

A derékfájás, hátfájás örök tünet mindenkinél, nem csak a kismamáknál, vagy a kisgyerekes anyukáknál. Minden tünetnek ezerféle ok húzódhat meg a hátterében, ezért kell a személyes állapotfelmérés. A pandémiás időszakban a home office miatt például rengetegen keresnek meg az ülőmunka okozta panaszokkal. Amire nagy hangsúlyt fektetek, az a mélyizmok erősítése. A legtöbb gond ugyanis az ő helyzetbe hozásukkal megszüntethető, hiszen szinte belőlük indul ki minden.

A mélyizom-gyakorlatok alatt az agy is rendkívüli módon dolgozik, nagy szerep jut a koncentrációnak. Ugyanez a helyzet az egyensúly esetében. A hétköznapokban ritkán derül ki, képes -e valaki huzamosabb ideig egy lábon állni, vagy elnyújtózni fél lábon egyik irányba. Pedig ezek a gyakorlatok nagyon hasznosak, mivel az összes izmot dolgoztatják: igazi munkát jelentenek a testnek és kihívást a szellemnek.

Úgy érzem a szavaidból, kifejezetten lényeges számodra a mozgás és a gondolkodás együttes megjelenése.

Ha a mozgás kivitelezésére terelődik a gondolat, azzal háttérbe szorulnak a hétköznapi gondok, események: ez pedig mindenképpen feltöltődés. Emiatt törekszem arra, hogy agyban is dolgozzunk, ne csak testben. Biztatok mindenkit, aki nem, vagy csak nehezen tud kikapcsolni: keressen hasonló mozgásformát. Sokszor a tornáim után az első visszajelzés nem a testi változással kapcsolatban érkezik, hanem az energikusságot említik a hozzám járók. Egyszer csak azt érzik, „egyben vannak”, ennek hátterében pedig a fizikai regenerálódás mellett a szellemi és lelki kikapcsolódás egyaránt ott áll.

Gyógytornászként végeztél, amely nyilván sokrétű tudást adott az ember fizikai működéséről. Könnyű volt a szembesülés a gyakorlatban azzal, hogy nemcsak testet edzel, hanem a tornáid során többről is szó esik?

Hosszabb folyamat volt, mire felismertem: mi a tanult szakmám valódi lényege. Ebben segített, hogy sokszor dolgoztam olyanokkal, akikkel hasonló cipőben jártunk. Kismamaként várandósoknak tartottam tornát, a gyerekekkel a legtöbbször baba-mama foglalkozásokat vezettem, most pedig sok kisgyerekes anya jár hozzám, akik olyan problémákkal küzdenek, amelyekkel én néhány éve a saját életemben szintén találkoztam. A harmadik gyermekem hozta el számomra például, hogy magam is tornára járok máshoz, és nem otthon regenerálom, vagy edzem a testem. Mert egyszerűen bennem is ott az igény, hogy kikapcsolhassak és gondoskodjon rólam valaki a saját szaktudásával.

Előfordult régebben, hogy egy-egy órám után elégedetlen voltam, mert nem annyi gyakorlatot végeztünk el, amennyit terveztem, másként alakult az óra, elvitték az időt az emberi történetek. Napokig marcangoltam volna magam, ha nem érkezett volna ilyenkor törvényszerűen egy-egy igazán pozitív visszajelzés.

Ebből tanultam meg: a velem szemben állónak néha nagyobb szüksége van a figyelemre, mint magára a tornára. Ezt pedig fel kell mérnem, meg kell éreznem. Ekkor csinálom jól, mert így nem rólam szól az az egy óra, hanem róla. Számomra ez lett hivatásom kulcsa.

Gáspár Anna

A vírus kapcsán milyen változásokat érzel testi szinten? Van valamiféle tapintható jele a krízishelyzetnek?

Egyrészt számos kliensem online jár hozzám, ami nagy kihívás és hatalmas változás, hiszen éppen azt kellett beáldoznom, amit az egyik legfőbb értéknek tartok: a személyes jelenlétet. Nehezen vágtam bele, de sok pozitívumot is hozott ez a fajta munka: akad idős ember, akinek szinte én vagyok az egyetlen kapcsolata a külvilággal és az tartja a lelket benne, hogy heti egyszer online találkozunk. Itt már valóban a mentális egészség a tét, nem csak a fizikai állapot.

Akik pedig személyesen jönnek, rajtuk abszolút érzem a helyzet adta nyomást testi értelemben. Korábban mindenkinek megvolt a maga baja: hol jó passzban, hol rossz passzban, de körülbelül tudtam, milyen hetet tudhat maga mögött az illető már a kezdeti mobilizáló gyakorlatoknál.

Most amikor az első percekben elkezdem vizsgálni a vállövet, a nyakat, a hátat, egy alapvető terhet érzékelek mindenkinél. Mintha egy mázsás hátizsákot viselnénk mindannyian. Test és lélek nincsen egymás nélkül: belül és kívül sem tudunk ellazulni.

Beszéltél a testtudat hiányáról, a helyes tartás fontosságáról. Mi lehet az oka, hogy ez a többségnél hiánycikk?

A tartásról ránézésére megmondható, ki végez ülőmunkát, ami szintén nagy figyelmet igényelne. Egyszerűen nem arra találták ki az emberi testet, hogy statikus helyzetben legyen órákon át. A hasonló életmódot élőknek mindig mutatok egy napközben végezhető nyaktornát, illetve rövid mozdulatsort. Persze valószínűleg az oktatásban sem kapnak nagy szerepet ezek a témák, sokszor még a külön sportedzésre járó gyerekeknél is találkozom vele, hogy nincs rendes bemelegítés, vagy külön erősítés, csak az adott sport. Na, és egy kisgyerekes anya, egy elfoglalt dolgozó nő vajon mit csal el, ha végre ideje jut mozogni?

Sajnos tapasztalatból tippelek. A nyújtást?

Bizony, mert annyira rohanunk, hogy éppen csak a gondoskodásra nem hagyunk időt. Pedig a bemelegítés ráhangolódás az agynak is. A nyújtás pedig a folyamat, amellyel végigvesszük, mit dolgoztattunk meg aznap, majd megháláljuk neki, hogy együttműködött velünk. Nem jó, ha csak kipipáljuk: lám, ez is megvolt.

Sok szó esett a 20-as és a 40-es korosztály, illetve ezen belül a kisgyerekes anyák nehézségeiről. A testtudatunk azonban nyilván szerencsésebb esetben már gyermekkorban kialakul, és alapvető igénnyé válik a fizikai gondoskodás saját magunkról. Mi a helyzet a kamaszlányokkal ezen a téren? Hogyan segíthetjük őket szülőként és milyen akadályokkal szembesülhetünk ennél a korosztálynál?

A tinédzserek nem csak gondolkodásban, életmódban, érdeklődésben járnak előrébb, mint mi 15-20 évvel ezelőtt. Biológiailag is hamarabb érnek: előbb következnek be azok a testi változások, amelyeket kezdetben akár kellemetlennek, cikinek is érezhetnek. Előbb kezd nőni például a mellük, miközben a hátizmaik még gyengék. Persze nemcsak a fizikai okok miatt görnyednek meg.

Lélekben még valahol küzdenek az átalakulással, akár szégyellik is, eltakarnák. Náluk a rossz tartás oka például ez is lehet, viszont nem szabad legyinteni erre.

Sok kamasznál a hirtelen növekedés és a hátizmok terhelése miatt a vállövi rész olyan állapotba kerül, mint egy középkorú vagy idős embernél. Nehéz észrevenni, mert kezdetben nem jár tünetekkel. Viszont ha kezeletlen marad, komoly mozgásszervi következményei lehetnek egy-két éven belül.

Az ő nemzedéküknél egyébként azt lenne a legfontosabb tudatosítani, hogy utóbbiak elkerülése miatt fontos mozogni. Nem az a cél, hogy modellek legyünk. Szülőként, mint mindenben, a példamutatás a leghatásosabb: akad olyan kliensem, akinek közös gyakorlatsort állítottam össze a kamasz lányával. Így heti kétszer együtt tornáznak otthon, ami persze valódi apropót ad a témában való beszélgetésre is.

És végül mit tudhatunk anyáink generációjáról? Milyen problémákkal küzdenek a mai nagymamák?

Egyrészt olyan gondokkal, amelyeket mi a tágabb tudás miatt már orvosolhatunk, ők azonban még nem tudtak. Például a már említett szétnyílt hasizom, ami nemcsak a köztudatban, de a szakmai tudásban sem régóta elérhető ismeret. Sokan élnek évtizedek óta hasonló problémával, miközben nem találják a derékfájásuk okát, vagy azt, mitől lehet, hogy egy pohár vizet felhajtva, duplájára nő a hasuk.

Másrészt a saját korukban ők is sokkal tudatosabbak, mint az elődeik. A tapasztalatom szerint, ahol nincs unoka, ott nem mennek nyugdíjba, inkább elnyújtják a dolgozó éveket. Ők nagyon hasonló gondokkal érkeznek, mint a fiatalkorúak: az ülőmunka adta nehézségekkel. Az unokák megérkezése aztán igazi motiváció jó karban maradni, ott már a fitten tartás a lényeg.

A valódi váltás azonban nem is a nyugdíjas kor, talán inkább az a momentum, amikor a gyerekek kirepülnek. Ahogy érzékelem, ez hasonlóan nagy horderejű változás egy nő életében, mint amikor anyává válik. Az új helyzet, önmaguk újrapozícionálásának szüksége és igénye arra vezeti őket, hogy ismét többet foglalkozzanak magukkal.

Az eddigi fizikai gondoskodást, amelyet folyamatosan másoknak adtak, most maguk felé fordítják. Megtalálják a nekik jóleső mozgást, tudni akarják, mit miért csinálnak és hogyan tehetik jobbá, komfortosabbá a testüket. Az üres fészek, amely akár törést is hozhatott az önbizalomban, új feladatok felé viszi őket. Azokat is, akiknek addig, nem képezte az életük részét a mozgás. Ez pedig bizonyíték, hogy a testtudat megszerzését sohasem késő célul kitűzni.