Karanténba zárt agy – Így hat az izoláció a testünkre és a lelkünkre

Az ember természeténél fogva társas lény – vallotta Arisztotelész több, mint 2000 évvel ezelőtt (avagy már az ókori görögök is…); és úgy tűnik, a modern idegtudomány eredményei masszív erőkkel sorakoznak fel a fenti állítás védelmében. Egyre világosabb, hogy a társaktól való izoláció kemény vámot szed mind testi, mind lelki egészségünkön. De mégis mik a következményei, és hogyan tudjuk megelőzni őket a koronavírus idején, amikor a távolságtartás életeket ment?

Akár a társasági életből energiát merítő extrovertáltak táborát erősíti valaki, akár a lemerült elemeiket a csend burkában könnyebben feltöltő introvertáltak csoportjával azonosul jobban, azt talán senki nem tagadja, hogy mindnyájunknak szüksége van jelentéssel teli társas kapcsolatokra.

Elég arra gondolni, miként hódította meg a közösségi média az egész világot egy szempillantás alatt, hogy lássuk, milyen mértékben vagyunk rá, hogy kapcsolódjunk másokhoz, akár az online térben, akar a kevésbé pixeles, de jelenleg épp a feje tetejére állt való világban.

Társas viselkedésre hangolt agy

Mindez nem is meglepő, visszagondolva evolúciós örökségünkre: őseink számára a túlélésben a társak szerepe felbecsülhetetlen értékű volt. Az egység erejében rejlett a sikeres vadászat, az utódgondozás és úgy általában a túlélés titka. A komplex társas viselkedésformák megjelenése azonban nem lett volna lehetséges bizonyos agyi struktúrák fejlődése nélkül. Ezek egyike a neocortex (agyunk lebenyeinek legkülső rétege, az evolúció „legutóbbi újítása”), amely az emberek esetében arányaiban lényegesen nagyobb, mint más emberszabásúak vagy emlősök esetében. S hogy miképp is kapcsolódik a neocortex a társas viselkedéshez?

Agyunk e része központi szerepet tölt be olyan funkciók esetében, mint a nyelv, az érzelmi- és viselkedéskontroll, az empátia vagy épp a mentalizáció (azon képességünk, hogy másoknak érzelmeket, vágyakat, szándékot, tudást tulajdonítsunk – és megértsük, hogy ezek nem feltétlen egyeznek a sajátjainkkal).

De mi történik, ha izolálnunk kell magunkat szeretteinktől, barátainktól, és úgy általában a többi embertől?

Sarkkörön és űrben

„Normális” körülmények között viszonylag nehéz az izoláció hatásait vizsgálni – a kutatások jelentős része már az etikai engedély beszerzésének hajhászásában elvérezne. Akadnak azonban extrém esetek és munkakörök, amelyek megkívánjak a hosszan tartó elszigeteltséget: például az asztronauták és a sarkkör-kutatók munkája.

Egy, 2019 decemberében a publikált kutatás során kilenc, egy antarktiszi kutatóállomásra induló résztvevő agyáról készítettek MRI felvételeket indulás előtt, illetve az 14 ott töltött hónapot követően. A két felvétel pedig nyomon követték mind a 9 személy BDNF ( egy, az idegsejtek növekedését szorgalmazó protein) szintjét, és különböző neuropszichológiai teszteknek is alávetették őket.

Ezek a kutatóállomások ugyan nem nevezhetők a „teljes elszigeteltség” tökéletes modelljének, ugyanakkor a viszonylag kevés ott tartózkodó személy, a monotonitás, a több hónapig kint uralkodó sötétség és a külvilágtól való teljes elzártság nem épp azok a körülmények, amelyektől örömében fakadna sírva valaki.

Az eredmények pedig magukért beszéltek: a 14. hónap végén megismételt MRI felvételen mind a 9 résztvevő esetében jelentős méretcsökkenést figyeltek meg a hippocampusban, azon belül is főleg a gyrus dentatus nevű részen – amely az agy egyetlen területe, ahol felnőtt korban is termelődnek új idegsejtek. Ezzel együtt a már említett BDNF szintjének csökkenése is bekövetkezett, sőt, annak szintje nem is állt vissza az antarktiszi „túra” végét követő másfél hónapban sem. Persze a kevés résztvevő miatt fontos, hogy ne vonjunk le túl erős következtetéseket ezekből az adatokból, de nem zárhatjuk ki, hogy ez az elszigeteltség hosszan tartó, negatív strukturális hatásokat idézhet elő emberek esetében is.

Hatások tetőtől talpig

Az izoláció azonban nem csak az agyunkra, de az egész testünkre kihat, mint ahogy arra Alexander Chouker, a University of Munich kutatója is felhívja a figyelmet. Chouker kiképzés alatt álló egészséges, edzett asztronautákat vizsgált, akik a szimulációk során több hónapig tartó elszigeteltségnek voltak alávetve. Chouker eredményei arra utalnak, hogy ez alatt az idő alatt negatív változások következtek be a résztvevők alvás-minőségében, anyagcseréjében, immunrendszerében, és a hormon- és idegrendszert sem kímélték.

A magány nem csupán a sark-kutatókat és az asztronautákat érintheti, de negatívan hathat az idősebb korosztály tagjaira is. Az ő körükben jellemző elszigeteltséget kutató Harry Taylor szerint az elszigeteltség az egyik legnagyobb veszélyfaktor az általános jóllétükre nézve. Taylor szerint az izoláció olyan szinten növeli meg a korai halálozás kockázatát, mint napi 15 cigaretta elszívása, ráadásul – főleg időseknél – hajlamos tovább rontani a már meglévő patológiákat, például a szív-és érrendszeri megbetegedéseket, vagy az Alzheimer-kór tüneteit. Ezzel szemben a kiterjedtebb társas kapcsolatrendszer mintegy 50%-kal csökkentette a korai halálozás esélyét.

Akkor most pánikoljak?

Pánikra azonban semmi ok, a jelenlegi helyzet azért távol áll egy Mars-missziótól! A fent említett kutatási eredmények extrém elszigeteltség esetében értelmezendők – és ne feledjük, hogy 2020-ban még a lakásba zárva is csak egy gombnyomásra vannak szeretteink, barátaink, ismerőseink, és megannyi lehetőség, ami segíthet a ránk telepedő unalom, negatív gondolatok, félelmek kezelésében. Ráadásul azt a kutatók sem gondolják, hogy az elszigeteltség hatásai rosszabbak lennének, mint az esetleges fertőzés. Ahogy azt a fent idézett Harry Taylor is elismeri,

„a COVID-19 mindent a feje tetejére állít. Ez az első eset a történelemben, hogy a távolságtartás és elszigetelődés az egészség megőrzésének szolgálatában áll. „

Ugyanakkor ne feledjük, hogy sajnos nem mindenki tud egyformán profitálni az internet nyújtotta lehetőségekből. Ez különösen igaz az idősebbekre – márpedig ők az elszigeteltség és a COVID-19 leginkább veszélyeztetett korosztálya. Épp ezért fontos, hogy módot találjunk arra – a megfelelő higiéniás óvintézkedések betartása mellett -, hogy tartsuk a kapcsolatot idős hozzátartozóinkkal, ismerőseinkkel, hogy tudtukra adjuk, mellettük, velük vagyunk, és, noha az elkövetkező időszak pszichés akadályok hadát fogja elénk állítani, értük (is) cselekszünk.

Tippek pánik helyett

A pánik helyett ráadásul az interneten kívül is megannyi módon tudunk tenni az elszigeteltség negatív hatásai ellen, amelyekhez a lakást sem kell elhagynunk. Javasoljuk például a jógát – rengeteg óra érhető el online – vagy más fitnesz órákat, melyek révén nemcsak, hogy tompíthatjuk az eddiginél valószínűleg lényegesen mozgásszegényebb életmódunk negatív következményeit, de hangulatunkat is feltuningolhatjuk. Ha a ránk telepedő elkeseredettség, félelem és szorongás leküzdése a cél, a következő lépés a relaxáció alapjainak elsajátítása lehet. Emellett fontos, hogy felépítsünk egy jól működő reggeli rutint, amely segít keretet adni napjainknak akkor is, ha a munka és a család határai egyre erősebben elmosódnak.

De a legfontosabb talán, hogy próbáljuk meg fenntartani a kapcsolatokat – erre aztán tényleg rengeteg applikáció áll a rendelkezésünkre. Vegyük fel a kapcsolatot olyan ismerősökkel, akikről tudjuk, hogy valószínűleg egyedül mennek keresztül ezen a nehéz időszakon, és régen hallottunk felőlük. Ezt vallja Thomas Cudjoe, aki geriátriai kutatásokat folytat a neves Johns Hopkins University munkatársaként, aki azt javasolja: „erősítsük meg elgyengült kapcsolati hálónkat, s így az elszigeteltség akar közelebb is hozhat bennünket egymáshoz.„

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.

Via

Huffpost, Science News, Science Daily, New Atlas, Wired

Fotó: itt