Nagy a stressz? Hallgass jazzt! – Így hat az agyunkra a zsigerek zenéje

Szerző: | 2019. 08. 26. |

Sokunkkal előfordult már, hogy egy-egy művészetterület, stílus vagy alkotás befogadásába beletört a bicskánk. A jazz-zene ebből a szempontból különösen „veszélyeztetett”, hiszen a közgondolkodás jó pár olyan címkét ragasztott rá, mint: érthetetlen, disszonáns, öncélú. E matricák mögé merészkedve azonban izgalmas dolgokra bukkantam: a jazz tulajdonképpen a karrier C-vitaminja, a lelki egészség füvesembere – ja, és főleg koncertteremben, ágyban és golfpályán hallgatandó.

Szervusz, én a jazz vagyok – és te?

Eltartott egy ideig, amíg a jazzben fölfedeztem a szépet. Eleinte (muzsikusnyelven tréfálkozva) úgymond „jazz-zenésztelen arccal” hallgattam a visszatérő alapokon szaladgáló, kakofón, csapongó dallammeneteket, amelyeket egyrészt nem értettem, másrészt nem tartottam többre a – kétségtelenül virtuóz – szaxofonosok, basszerosok, zongoristák öncélú tehetségfitogtatásánál.

Különben is, jól elvoltam a magam zenei ízlésével, a megszokott albumok, stílusirányzatok és előadók által kijelölt komfortzóna kellős közepén, és legalábbis gyanakvással tekintettem minden „kalapos, feltűnési viszketegségben szenvedő” alakra, aki nem kottából játszik.

És mint annyiszor, a jazz-zel való kapcsolatomban is az hozott változást, amikor a kezdeti idegenkedésemet félretéve közelebb léptem eggyel, és keresni kezdtem a kapcsolódási pontokat. A blues felől kezdtem tapogatózni, azt hamar megszerettem. Aztán nagy áttörést hozott, amikor egy amatőr bandában két évig zenéltem együtt két zseniális jazz-szaxofonos fiúval, akiknek a zene iránti alázatát és észbontó kreativitását testközelből láthattam-hallhattam (és csak az egyikük viselt rendszeresen kalapot).

Az apránként fölfedezett, szokatlan tetszés pedig párszor még áll-leesős döbbenettel is együtt járt. Két egybevágó esetet idéznék fel: az egyik az volt, amikor a Zeneakadémián, de nem a jazz-tanszakon tanuló öcsém elmesélte, hogy jazz- és improvizáció kurzust vett fel, méghozzá azért, mert egy tanára szerint ez segít enyhíteni a színpadi lámpalázát. A másik, amikor egy állásinterjúm előtt nagy izgalmamban egy nyugis zenéket tartalmazó lejátszási listát tettem fel, és csodálkozva vettem észre, hogy a How deep is the ocean, a Blue in Green vagy az It Never Entered My Mind című Miles Davis-felvételek ugyanúgy megnyugtatnak, mint az addig előnyben részesített – és máig rajongva szeretett – Chopin-noktürnök és keringők.

A jazz mint életminőség

Nem is találhatnánk jobban idevágó szöveget Fodor Ákos költő írásánál a jazzről. Szerinte a jazz több mint szó, mentalitás, de még annál is több: életminőség. Nézzük tehát, hogy a puszta kíváncsiságon túl miért érdemes még „beengedni a bőrünk alá” a jazz zenét. Az imént említett két személyes tapasztalatot a tudomány is megerősítette:

a jazz hallgatása bizony hatékony ellenszere a stressznek, mert csökkenti a nor-adrenalin termelődését. Ezáltal – mivel a stressz a memóriánk megfelelő működésének egyik legfőbb akadálya – a tanuláshoz megfelelő állapotba hozza az agyat.

És ez még nem minden: a jazz gyökereiből eredő felszabadultság (gondoljunk a zenében menedéket kereső fekete rabszolgákra), illetve a műfaj jellegzetességét adó improvizációban megbúvó felhőtlen játékosság hatással van a közérzetünkre, emeli a boldogságérzetünk szintjét is (élek a gyanúperrel, hogy a hangulatos kávézókban, éttermekben nem véletlenül szól gyakran finom jazz a háttérben). Aki pedig boldognak érzi magát, az bizonyítottan gyorsabban és könnyebben tanul, sőt, egyes kutatások szerint tovább is él – sorolja William Klemm PhD, az idegtudomány professzora cikkében. Ha tempósabb jazzt hallgatunk, azzal a szívverésünket, a vérkeringésünket, az oxigénellátásunkat is „meglódíthatjuk”, és a komplex ritmusok, a dinamika, a rögtönzésből fakadó változatosság serkenti az agyműködést, ami szintén jó hatással van a teljesítőképességünkre.

Mint a legtöbbfajta muzsikával, a jazzel is sokat tehetünk a testi-lelki egészségünkért. A zenehallgatás az agy hipotalamusz nevű területét stimulálja, ami többek között olyan funkciókért felel, mint a légzés vagy a szívverés. (Ebből a szempontból szemlélve a dolgokat, tényleg nehéz elképzelni, hogy lehet zene nélkül élni). Elalvás előtt vagy műtétek után érdemes lassabb jazz-számokat hallgatni, a lágy jazz ugyanis fájdalomcsillapító hatású – a migrének hosszát és intenzitását is csökkentheti –, és elősegíti a minőségi alvást.

Mivel a hipotalamusz az érzelmi aktivitás központja is, a jazz a depressziós betegeknél a mentális tüneteket is enyhíti. Kutatások szerint a rendszeresen jazzt hallgatók között 25%-kal kevesebb a depresszióval küzdők száma, mint azok között, akik nem hallgatják ezt a stílust.

A jazz – ahogy fentebb említettem – jó hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre, sőt, az immunrendszert is segít karban tartani: félórányi jazzmuzsika már megemeli az immunoglobulin-szintet, ami erősíti a szervezetet a fertőzések elleni küzdelemben.

Amennyire nem sejtettem, hogy a jazz tulajdonképpen medicina, arról sem volt fogalmam, hogy mindemellett hasznos társunk lehet a nevelésben is. William Klemm PhD cikkéhez visszatérve, ő nem kevesebbet állít, mint hogy a jazz zenét az oktatási rendszer és tanítási gyakorlat részévé téve nagymértékben fejleszthető a gyerekek kritikus gondolkodása és kreativitása (Azt, hogy a kreativitás tényleg fejleszthető a jazz-zenével, Charles Limb is igazolta egy kísérletében, amelyről lebilincselő TED-előadásában is beszámolt).

Mint minden rögtönzésre épülő tevékenység – elektronikus live act-ek, freestlye-rap, improvizációs színház, satöbbi –, a jazz-zene is elképesztő mértékben stimulálja egyrészt a memóriát (gondoljunk a hatalmas zenei és technikai repertoárra, ami a rögtönzéshez szükséges!), másrészt az agy kreativitásért felelő területeit. Egy jazz-zenésznek szokatlan ütemben nehéz, komplex ritmusokat kell tartania, meg kell felelnie az improvizáció kihívásainak, ami tulajdonképpen azonnali komponálást jelent. Észben kell tartania a zenei alapokat, együtt kell működnie zenésztársaival (ennyit az öncélú individualizmusról…), és milliszekundomokon belül le kell reagálnia a többiek játékát, a zenéjük folyamatos interakció – írja Klemm, aki azt is hozzáteszi: mindemellett a jazzt tanuló fiatalok szem-kéz koordinációja, memóriakapacitása, türelme, önfegyelme, gyors alkalmazkodási és önkifejezési képessége, illetve önbizalma is fejlődik.

A jazz mint mentalitás

Az már csak hab a tortán, hogy a jazz-tapasztalatok milyen nagy segítségünkre lehetnek a munkahelyünkön. Art Markman, a Bring your brain to work („Vidd magaddal az agyad a munkába”) című könyv szerzője szerint a „jazz-aggyal” nem csak a teljesítményünket, de elégedettségünket és saját fejlődésünket is elősegíthetjük.

Mit ért a szerző „jazz-agy” alatt?

Többek között azt, hogy valaki törekszik minél több különböző helyzetben részt venni, minél több megoldást kipróbálni – épp azért, hogy a tapasztalatai „adatbázisával” a rugalmasságának, kreativitásának és problémamegoldó képességének megágyazzon. A „jazz-agyhoz” tartozik annak belátása, hogy a tökéletes sokszor ellensége a kiválónak (értsd: a maximalizmus gyakran hátráltat abban, hogy igazán jót produkálj).

Ide tartozik a saját szerepkörünk ismerete és tudásunk folyamatos művelése, de ezzel egyidejűleg a többiekkel történő magasfokú együttműködés is – no meg persze annak elismerése, hogy mindig lesz, amit ők tudnak jobban.

Elvégre a jó csapatmunka nem más, mint jazz: “Szabad és jóra való emberek közös játéka. Intim; semmi esetre sem hierarchisztikus és magányos, mint a futballmeccsek vagy a tömeggyűlések” – írja Fodor Ákos. És a jazz-agy része a meglévő tudás, valamint az intuíció, tehát az agy és a szív összehangolt működése is, vagyis az, hogy el tudjuk dönteni, mikor kell ragaszkodni a „tankönyvi megoldásokhoz”, és mikor van szükség új utakra – ez sem elhanyagolható szempont a mesterségünk profi – és élvezhető – műveléséhez.

Ha mindez még nem volna elég, ezt a hihetetlenül releváns információt is megosztom: arról is született kutatás, hogy a jazz hallgatása minden más zenei műfajnál jobban serkenti a golfpályán nyújtott teljesítményt (remélem, hogy Shane Tusup olvassa ezt a cikket). Még ha nem is lesz a jazz a kedvenc műfajunk, egészségügyi okokból és a karrierünk érdekében, valamint a legközelebbi minigolf-meccsünk előtt mindenképp érdemes föltenni egy szexi szaxiszólót.

Aki szeretne maga is mielőbb meggyőződni a jazz kedvserkentő, gyógyító és teljesítményfokozó hatásairól, és a hangszórók helyett a füle-szíve-lelke bizsergését szeretné átélni, annak érdemes augusztus utolsó napjaiban a Müpába látogatnia, ahol a hot jazz virtuózai, The Rollini Project, a Coquette Jazz Band és Frank Roberscheuten, Gunhild Carling és a BJC Big Band is színpadra lépnek augusztus 30. és szeptember 1. között a New Orleans Swingfesztivál keretében.




Szerző

Király Eszter
Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This