Sokunkkal előfordult már, hogy egy-egy művészetterület, stílus vagy alkotás befogadásába beletört a bicskánk. A jazz-zene ebből a szempontból különösen „veszélyeztetett”, hiszen a közgondolkodás jó pár olyan címkét ragasztott rá, mint: érthetetlen, disszonáns, öncélú. E matricák mögé merészkedve azonban izgalmas dolgokra bukkantam: a jazz tulajdonképpen a karrier C-vitaminja, a lelki egészség füvesembere – ja, és főleg koncertteremben, ágyban és golfpályán hallgatandó.

Szervusz, én a jazz vagyok – és te?

Eltartott egy ideig, amíg a jazzben fölfedeztem a szépet. Eleinte (muzsikusnyelven tréfálkozva) úgymond „jazz-zenésztelen arccal” hallgattam a visszatérő alapokon szaladgáló, kakofón, csapongó dallammeneteket, amelyeket egyrészt nem értettem, másrészt nem tartottam többre a – kétségtelenül virtuóz – szaxofonosok, basszerosok, zongoristák öncélú tehetségfitogtatásánál.

Különben is, jól elvoltam a magam zenei ízlésével, a megszokott albumok, stílusirányzatok és előadók által kijelölt komfortzóna kellős közepén, és legalábbis gyanakvással tekintettem minden „kalapos, feltűnési viszketegségben szenvedő” alakra, aki nem kottából játszik.

És mint annyiszor, a jazz-zel való kapcsolatomban is az hozott változást, amikor a kezdeti idegenkedésemet félretéve közelebb léptem eggyel, és keresni kezdtem a kapcsolódási pontokat. A blues felől kezdtem tapogatózni, azt hamar megszerettem. Aztán nagy áttörést hozott, amikor egy amatőr bandában két évig zenéltem együtt két zseniális jazz-szaxofonos fiúval, akiknek a zene iránti alázatát és észbontó kreativitását testközelből láthattam-hallhattam (és csak az egyikük viselt rendszeresen kalapot).

Az apránként fölfedezett, szokatlan tetszés pedig párszor még áll-leesős döbbenettel is együtt járt. Két egybevágó esetet idéznék fel: az egyik az volt, amikor a Zeneakadémián, de nem a jazz-tanszakon tanuló öcsém elmesélte, hogy jazz- és improvizáció kurzust vett fel, méghozzá azért, mert egy tanára szerint ez segít enyhíteni a színpadi lámpalázát. A másik, amikor egy állásinterjúm előtt nagy izgalmamban egy nyugis zenéket tartalmazó lejátszási listát tettem fel, és csodálkozva vettem észre, hogy a How deep is the ocean, a Blue in Green vagy az It Never Entered My Mind című Miles Davis-felvételek ugyanúgy megnyugtatnak, mint az addig előnyben részesített – és máig rajongva szeretett – Chopin-noktürnök és keringők.

A jazz mint életminőség

Nem is találhatnánk jobban idevágó szöveget Fodor Ákos költő írásánál a jazzről. Szerinte a jazz több mint szó, mentalitás, de még annál is több: életminőség. Nézzük tehát, hogy a puszta kíváncsiságon túl miért érdemes még „beengedni a bőrünk alá” a jazz zenét. Az imént említett két személyes tapasztalatot a tudomány is megerősítette:

a jazz hallgatása bizony hatékony ellenszere a stressznek, mert csökkenti a nor-adrenalin termelődését. Ezáltal – mivel a stressz a memóriánk megfelelő működésének egyik legfőbb akadálya – a tanuláshoz megfelelő állapotba hozza az agyat.

És ez még nem minden: a jazz gyökereiből eredő felszabadultság (gondoljunk a zenében menedéket kereső fekete rabszolgákra), illetve a műfaj jellegzetességét adó improvizációban megbúvó felhőtlen játékosság hatással van a közérzetünkre, emeli a boldogságérzetünk szintjét is (élek a gyanúperrel, hogy a hangulatos kávézókban, éttermekben nem véletlenül szól gyakran finom jazz a háttérben). Aki pedig boldognak érzi magát, az bizonyítottan gyorsabban és könnyebben tanul, sőt, egyes kutatások szerint tovább is él – sorolja William Klemm PhD, az idegtudomány professzora cikkében. Ha tempósabb jazzt hallgatunk, azzal a szívverésünket, a vérkeringésünket, az oxigénellátásunkat is „meglódíthatjuk”, és a komplex ritmusok, a dinamika, a rögtönzésből fakadó változatosság serkenti az agyműködést, ami szintén jó hatással van a teljesítőképességünkre.

Mint a legtöbbfajta muzsikával, a jazzel is sokat tehetünk a testi-lelki egészségünkért. A zenehallgatás az agy hipotalamusz nevű területét stimulálja, ami többek között olyan funkciókért felel, mint a légzés vagy a szívverés. (Ebből a szempontból szemlélve a dolgokat, tényleg nehéz elképzelni, hogy lehet zene nélkül élni). Elalvás előtt vagy műtétek után érdemes lassabb jazz-számokat hallgatni, a lágy jazz ugyanis fájdalomcsillapító hatású – a migrének hosszát és intenzitását is csökkentheti –, és elősegíti a minőségi alvást.

Mivel a hipotalamusz az érzelmi aktivitás központja is, a jazz a depressziós betegeknél a mentális tüneteket is enyhíti. Kutatások szerint a rendszeresen jazzt hallgatók között 25%-kal kevesebb a depresszióval küzdők száma, mint azok között, akik nem hallgatják ezt a stílust.

A jazz – ahogy fentebb említettem – jó hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre, sőt, az immunrendszert is segít karban tartani: félórányi jazzmuzsika már megemeli az immunoglobulin-szintet, ami erősíti a szervezetet a fertőzések elleni küzdelemben.

Amennyire nem sejtettem, hogy a jazz tulajdonképpen medicina, arról sem volt fogalmam, hogy mindemellett hasznos társunk lehet a nevelésben is. William Klemm PhD cikkéhez visszatérve, ő nem kevesebbet állít, mint hogy a jazz zenét az oktatási rendszer és tanítási gyakorlat részévé téve nagymértékben fejleszthető a gyerekek kritikus gondolkodása és kreativitása (Azt, hogy a kreativitás tényleg fejleszthető a jazz-zenével, Charles Limb is igazolta egy kísérletében, amelyről lebilincselő TED-előadásában is beszámolt).

Mint minden rögtönzésre épülő tevékenység – elektronikus live act-ek, freestlye-rap, improvizációs színház, satöbbi –, a jazz-zene is elképesztő mértékben stimulálja egyrészt a memóriát (gondoljunk a hatalmas zenei és technikai repertoárra, ami a rögtönzéshez szükséges!), másrészt az agy kreativitásért felelő területeit. Egy jazz-zenésznek szokatlan ütemben nehéz, komplex ritmusokat kell tartania, meg kell felelnie az improvizáció kihívásainak, ami tulajdonképpen azonnali komponálást jelent. Észben kell tartania a zenei alapokat, együtt kell működnie zenésztársaival (ennyit az öncélú individualizmusról…), és milliszekundomokon belül le kell reagálnia a többiek játékát, a zenéjük folyamatos interakció – írja Klemm, aki azt is hozzáteszi: mindemellett a jazzt tanuló fiatalok szem-kéz koordinációja, memóriakapacitása, türelme, önfegyelme, gyors alkalmazkodási és önkifejezési képessége, illetve önbizalma is fejlődik.

A jazz mint mentalitás

Az már csak hab a tortán, hogy a jazz-tapasztalatok milyen nagy segítségünkre lehetnek a munkahelyünkön. Art Markman, a Bring your brain to work („Vidd magaddal az agyad a munkába”) című könyv szerzője szerint a „jazz-aggyal” nem csak a teljesítményünket, de elégedettségünket és saját fejlődésünket is elősegíthetjük.

Mit ért a szerző „jazz-agy” alatt?

Többek között azt, hogy valaki törekszik minél több különböző helyzetben részt venni, minél több megoldást kipróbálni – épp azért, hogy a tapasztalatai „adatbázisával” a rugalmasságának, kreativitásának és problémamegoldó képességének megágyazzon. A „jazz-agyhoz” tartozik annak belátása, hogy a tökéletes sokszor ellensége a kiválónak (értsd: a maximalizmus gyakran hátráltat abban, hogy igazán jót produkálj).

Ide tartozik a saját szerepkörünk ismerete és tudásunk folyamatos művelése, de ezzel egyidejűleg a többiekkel történő magasfokú együttműködés is – no meg persze annak elismerése, hogy mindig lesz, amit ők tudnak jobban.

Elvégre a jó csapatmunka nem más, mint jazz: “Szabad és jóra való emberek közös játéka. Intim; semmi esetre sem hierarchisztikus és magányos, mint a futballmeccsek vagy a tömeggyűlések” – írja Fodor Ákos. És a jazz-agy része a meglévő tudás, valamint az intuíció, tehát az agy és a szív összehangolt működése is, vagyis az, hogy el tudjuk dönteni, mikor kell ragaszkodni a „tankönyvi megoldásokhoz”, és mikor van szükség új utakra – ez sem elhanyagolható szempont a mesterségünk profi – és élvezhető – műveléséhez.

Ha mindez még nem volna elég, ezt a hihetetlenül releváns információt is megosztom: arról is született kutatás, hogy a jazz hallgatása minden más zenei műfajnál jobban serkenti a golfpályán nyújtott teljesítményt (remélem, hogy Shane Tusup olvassa ezt a cikket). Még ha nem is lesz a jazz a kedvenc műfajunk, egészségügyi okokból és a karrierünk érdekében, valamint a legközelebbi minigolf-meccsünk előtt mindenképp érdemes föltenni egy szexi szaxiszólót.

Aki szeretne maga is mielőbb meggyőződni a jazz kedvserkentő, gyógyító és teljesítményfokozó hatásairól, és a hangszórók helyett a füle-szíve-lelke bizsergését szeretné átélni, annak érdemes augusztus utolsó napjaiban a Müpába látogatnia, ahol a hot jazz virtuózai, The Rollini Project, a Coquette Jazz Band és Frank Roberscheuten, Gunhild Carling és a BJC Big Band is színpadra lépnek augusztus 30. és szeptember 1. között a New Orleans Swingfesztivál keretében.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest