„Ne csak ilyenkor kezdjünk el figyelni egymásra!” – interjú Prof. Dr. Bagdy Emőkével

Szerző: | 2016. 12. 24. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a karácsony előtti időszak ne egy lóversenyhez hasonlítson, aminek a végén a célszalagot átszakítva, zihálva esünk be a fa alá? Mire figyeljünk, ha ajándékozunk? Mire és kire van a legnagyobb szükség az ünnepi időszakban? A Pszichoforyou kérdéseire Prof. Dr. Bagdy Emőke, író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus válaszolt.

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Milyennek látja a közelgő ünnepeket?

Azt látom, hogy elképesztő mértékben felgyorsult a világ, és egyre kevesebb idő jut egymásra. Az ünnepek valódi megünneplése, a valahova tartozás együttes élménye, a közös étkezések, a közös programok, ezek lassan kikopnak az ünnep fogalomköréből. Egész egyszerűen nincs ezekre idő. Ez tehát ennek az időszaknak a legnagyobb kihívása: időt tölteni azokkal az emberekkel, akik fontosak, és azokkal a dolgokkal, amelyek értékesek – hangsúlyozva, hogy nem anyagi értelemben mondom ezt.

Ilyenkor még a szokásosnál is anyagiasabbak vagyunk?

Az utóbbi időben az értékrend rendkívül megváltozott: a pénz került a hatalom csúcsára, és akinek pénze van, annak mindene van. Emiatt egy olyan szemlélet alakult ki, amelynek lényege, hogy az ember legyen minél gazdagabb, legyen mindenből minél több olyan java, amit elirigyel a másik.

Társadalmi szintű problémánk, hogy irigyek vagyunk egymásra: a mások boldogsága szinte boldogtalanná tesz minket.

Ebben az irigykedő kultúrában a karácsony egy különösen érzékeny időszak, sokszor inkább emlékeztet egy versenyre vagy egy vetélkedőre, semmint egy meghitt ünnepre.

A karácsony szelleme helyett a karácsony versenye van ilyenkor közöttünk?

Ott van például az ajándékozás: megfelelő értékű ajándékot szeretnénk venni, nehogy a másiké drágább legyen. Elindul egy ilyesfajta vetélkedés, aminek a része, hogy az emberek megrohamozzák a boltokat, miközben amiatt aggódnak, hogy mindenből jut-e elég. Ha az ünnepeknek a jelentősége tárgyiasul, kimerül az ajándékozásban, és nincs semmiféle spirituális tartalma, az nagyon nagy lelki elszegényedéssel jár. Nem szabad hagyni, hogy az ünnepből kikopjon a lényeg, az arra jellemző misztérium, amikor a szürke hétköznapokból valami olyan belső dimenzióba kerülünk, ahol mindannyian ugyanannak a szentségnek a részeseivé válunk. Ha ilyen nincsen, akkor nagyon kifakul, materializálódik, elszürkül a karácsony.

stocksnap_m8glob3y9q

Azért az ünnep része az ajándékozás is. Hogy lehet ezt jól, és a már említett értékeket szem előtt tartva csinálni?

Volt egy tanítómesterem, Mérei Ferenc, aki azt mondta, „ha szeretsz valakit, és tudod, hogy minek örülne, akkor ajándékozd meg és mondd neki, hogy egész évben karácsony”.  Tényleg fontos lenne, hogy ne csak ilyenkor kezdjünk el figyelni egymásra. Ha nem is ajándékozzuk meg egymást minden nap, figyeljük egymásra és arra, hogy kinek mire van valójában szüksége. Az nem ajándékozás, hogy én szeretnék valamit, és akkor azt megveszem a másiknak, miközben felsóhajtok, hogy „De jó volna egy ilyen nekem is!”. Ne ajándékozáskor éljük ki a saját szükségleteinket! A helyes ajándékvásárlás titka, hogy megtudom, kifürkészem, hogy a másik minek örülne. Ezt nem lehet úgy, hogy karácsonykor lerohanok egy plázába, az egy nagyon durva dolog.

Mi a helyzet a gyerekekkel? Sok szülő tépelődik ilyenkor azon, hogy megvegye-e a vágyott ajándékot, ajándékokat… E tekintetben mi a helyes irány?

A gyerekekkel valóban más a helyzet: ők általában megsúgják, hogy milyen számítógépes, vagy egyéb játékot szeretnének. Nagyon helyes, ha a gyerek érzi, hogy ennek vannak bizonyos feltételei. Várja az ajándékot. Ha ezáltal motiválttá válik abban, hogy önkéntesen lemondjon dolgokról, vagy változtasson a viselkedésén – amit mi akarattal egyébként nem valószínű, hogy el tudnánk érni – az egyáltalán nem baj, sőt.

Ugyanakkor sose tévesszük szem elől, hogy a gyerek számára a legnagyobb ajándék a jelenlét. Ha ott van a szülő, anya, apa, és a meghittség, hogy együtt van a család, ez már neki a boldogság, és ez számára a minden.

Mindettől függetlenül azért nem ritka, hogy a gyerekek hosszú listák formájában benyújtják az igényüket… Ott áll a szülő lesápadva és tanácstalanul, hogy most akkor melyik a kisebbik rossz: ha mindent megveszek, vagy ha – bevállalva, hogy esetleg csalódást okozok a gyerekemnek – pár kívánságot figyelmen kívül hagyok.

Az ajándékozásban az elhalmozás teljesen hibás dolog. Ha ott tornyosul a fa alatt 3-4-5 ajándék, akkor a gyerek kapkod egyiktől a másikig, nem tud egyiknél se megállapodni, és valójában egyiket se, vagy legfeljebb egyet érez majd igazán magáénak – a többi pedig teljesen hidegen hagyja. Ezért ilyenkor célzottan a számára legkedvesebb, vagy általa nagyon várt ajándékra kell koncentrálni. Ha egy nagy közös ajándék beszerzése érdekében összefog a család, akkor a gyermek érezni fogja, hogy ez érte történt, olyan emberek és családtagok veszik körül, akik szeretik őt. Egyébként, bár közhely, de sokszor – főleg a gyerekek esetében – tényleg nem a forintérték számít. A gyerek legtöbbször annak örül, ami szíve szerint való játék.

Az idő és a figyelem mellett, mire van még nagy szükségünk ebben az időszakban?

Egymásra. Egyébként is, de ebben az időszakban különösen fontos, hogy figyeljünk egymásra.  Önzetlenség, önkéntesség, szolgálat – ezt jelenti az altruizmus. Ha ez megcsappan az emberi világban, akkor nagyon nagy magunkra hagyatottságot és magányt élünk át.

Fontos lenne, hogy minél kevesebben érezzék magukat tehetetlenül, önmagukra utalva, segítség nélkül. Mivel veleszületetten társas lények vagyunk, élni-halni se tudunk egymás nélkül. Ha valakire ebben az időszakban rászakad a magány és azt érzi, hogy nincs kihez fordulnia, az egy rettenetesen nehéz dolog.

Pedig sajnos sokan egyedül töltik a karácsonyt…

Más az egyedüllét és más a magány. A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is – ha például valaki a munkája során emberi kapcsolatokkal dolgozik, akkor elege lesz kicsit az emberekből és ilyenkor felsóhajt, amikor egyedül marad, hogy „Jaj de jó egy picit egyedül lenni!”. A magány az soha nem pozitív. A magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok minden gondommal, bajommal, nincs társam, nincs egy megértő szív, akihez forduljak, nincs a közelben egy együtt érző lélek. Ebbe az ember sajnos belebetegszik. Az egyedüllét tehát egy átmeneti dolog, a magány statikusabb, nehezebb ügy. Fontos, hogy a kettő közötti különbséget érzékeljük, és a helyén kezeljük.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This