Két film az anyaságról, ami nem idealizálja, hanem őszintén megmutatja a valóságot – Itt a Pszichoforyou májusi filmajánlója

Május első vasárnapja anyák napja – ezen a napon jellemzően az ünnepé, a háláé és a köszönetnyilvánításé a főszerep. Az anyaság azonban távolról sem olyan egyértelműen szép, mint egy gondosan összeállított virágcsokor. Az anyasághoz sokan egészen más asszociációkat társítanak. Ehhez a „nem egyértelműen pozitív” anyaképhez kapcsolódik májusi filmajánlónk, amelyben két nagyon őszinte alkotást; egy realista filmdrámát és egy ugyancsak életszagú dokumentumfilmet hoztunk nektek – szokás szerint a Cinego kínálatából.

Egy fiatal felnőtt, aki anyakép nélkül próbál anyává válni. Egy középkorú nő, aki az életét megkeserítő transzgenerációs traumákat, a miérteket kutatja: két nő, két anya, két történet; két olyan film, amely nem riad meg attól, hogy a feltupírozott álomkép helyett a valóság nem mindig idilli oldalát is bátran megmutassa.

Horvát Lili: Szerdai gyerek

A Szerdai gyerek című film főhőse az állami gondoskodásban felnőtt, 19 éves Maja (Vecsei Kinga), akinek leghőbb vágya, hogy négyéves kisfiát magához vehesse és ő nevelhesse.

Az, ami a legtöbb anya számára a gyermeke születésének első pillanatától teljesen egyértelmű, Maja számára egy küzdelmes életfeladat: ahhoz, hogy ő anyává válhasson, előbb a körülményeit, a hiányait és önmagát is le kell győznie.

Ebben a küzdelemben szegődik mellé társként a Thuróczy Szabolcs által megformált János, aki a szavai mellett a tetteivel is bizonyítja, hogy hisz Majában és abban, hogy a kezébe tudja venni a rajta kívül álló körülmények miatt kisiklott sorsát.

Azonban Majának (az ő sorstársaihoz hasonlóan) annál nehezebb kézben tartania az irányítást, minél távolabb sodorják a körülmények a feltétel nélküli, elfogadó szeretet érzésétől.

Horvát Lili első filmje nemcsak azt mutatja meg, miért olyan nehéz kitörni a mélyszegénységből, és az azzal kéz a kézben járó önsorsrontó körökből, hanem azt is, hogy ebben a helyzetben milyen elképesztően nagy ereje van annak, amikor valaki megérezheti, milyen is az, amikor a hibáival, a rossz döntéseivel és a körülményeivel együtt elfogadják és szeretik – azért, aki.

Majának ezekből az érzésekből érezhetően alig-alig jutott valami – ami nem jelenti azt, hogy akkor, amikor rá kerül a sor, nem szeretne ennél sokkal többet adni.

Ez a sötét tónusú, realista film rávilágít arra, hogy az anyává válás folyamata sokak számára egyáltalán nem egyértelmű, pláne nem „semmihez sem hasonlítható csoda”, hanem kőkemény munka, ami nem függetleníthető a körülményektől, a szocializációtól és a hiányainktól. Sokak életében ez a folyamat egy kétfrontos küzdelem, amelynek során a belső és a külső harcokat is meg kell vívni – nem ritkán egyszerre.

És ebben a küzdelemben nagyon nehéz, segítség nélkül talpon maradni, hát még szerető és gondoskodó anyává válni.

De nem lehetetlen.

A Szerdai gyerek 2015-ben két díjat is nyert a Karlovy Vary Filmfesztiválon. Az amatőr és profi színészek közreműködésével készült film zenéjét Presser Gábor szerezte.

A film előzetesét, valamint a teljes filmet itt tudod megnézni.

Hegedüs Péter: Lili

Miután megnéztem a Lili című dokumentumfilmet, az egyik első gondolatom az volt, hogy ha valaki nekem még egyszer azt mondja, hogy „a múltban történt dolgoknak semmi köze nincs a jelenhez”, akkor mindenféle magyarázat és kommentár helyett el fogom neki küldeni ennek a filmnek a linkjét…

Sőt! A Lili című dokumentumfilm megtekintését szívem szerint kötelezővé tenném, mert nemcsak a felmenőink életében megtörtént tragédiák jelenünkben kísértő következményeit ábrázolja tűpontosan, hanem azokat a törvényszerűségeket és mechanizmusokat is, amelyek – a múltunkkal való szembenézés híján – a jelenünkben is szervező- és nem ritkán romboló erővé válnak.

A Lili című filmben ezt a szembenézést az Ausztráliában élő Eddie vállalja magára, aki tizenéves korában tudta meg, hogy édesanyja, Lili Gardonyi, amikor 1956-ban az oroszok bevonulása után elmenekült Magyarországról, otthagyta kétéves kislányát.

Eddie már bőven túl volt a kamaszévein, amikor ennek a „hidegrázós” történetnek a nyomába eredt. Már ő is egy felnőtt nő édesanyja, amikor elkezd dolgozni azon, hogy a megismerés – a sötét családi titkok, a távol élő rokonok, végső soron az összefüggések megismerése – révén megszelídítse az évszázadokon, országokon, kontinenseken, kultúrákon átívelő, az ő saját életében is vadul csapkodó, „transzgenerációs hullámokat”.

Hegedüs Péter rendezése lehetővé teszi, hogy nézőként már-már intim közelségből figyelhessük ennek a kőkemény munkával járó szembenézésnek a felkavaró és katartikus pillanatait, egyúttal megérezhessük a folyamattal óhatatlanul együtt járó fájdalom súlyát és a keserűségét is.

„Miért? Miért kell ezt most csinálni?!” – kérdezi elgyötörten a 83 éves Lili a lányától, Eddie-től, amikor ő addig fel nem tett kérdések, ki nem mondott igazságok formájában elkezdi feltépkedni a múlt évtizedeken át sajgó sebeit. „Mert ha egyszer elmész, senkivel nem fogok tudni beszélni erről” – válaszolja indulatosan Eddie.

És mennyire igaza van!

A konok következetesség, amivel Eddie küzd azért, hogy teljes képet kaphasson a családtörténetének szövetét behálózó fájdalomkörökről; az elszántság, ahogy szeretné megismerni, felfejteni és megérteni a családtagok megélését, döntéseit, érzéseit, nemcsak csodálatra méltó, hanem rendkívül motiváló is.

Eddie elszántságága a nézőre is átragad, és ahogy benne, bennünk is zakatolni kezdenek a fel nem tett kérdések, a ki nem mondott mondatok, miközben egyre bántóbbnak érezzük azokat a közhelyeket, amelyekkel palástolni próbálják az érintettek a valóságot – ami éppen azokat fosztja meg a továbblépéstől, akiket óvni szeretnének…

„Mindenki akarta tudni, de senki se akart beszélni róla” – csak egy abból a sok esszenciális mondatból, amely ennek a kontinenseken és generációkon átívelő történetnek a felfejtése közben elhangzik. Halljuk, és közben arra gondolunk, hogy De tényleg, miért?! Miért kerülgetjük évtizedeken, vagy akár életeken át, hogy kimondjuk az igazságot és feltegyük a sorsunkat formáló döntésekhez kapcsolódó, alapvető kérdéseket?

A Lili című dokumentumfilmet jó szívvel ajánlom akkor, ha úgy érzitek, a tapintat, a félelem, vagy valamilyen más körülmény tart távol a saját családtörténetetek, az elkendőzött igazságok megismerésének szándékától.

Lili, és az ő családjának a története arra figyelmeztet, hogy a szembenézést nem halogathatjuk a végtelenségig: mert addig, amíg nem kapunk válaszokat, „ha a körülmények – a helyszín, a korszak, a szereplők – változnak is, a történet ismétlődik.”

A Lili című dokumentumfilm előzetesét, valamint a teljes filmet itt tudod megnézni.