„Magyarországon napi szinten termelődnek ki a kiégett emberek” – interjú a kiégésről Velez Csabával

Szerző: | 2018. 01. 25. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 12 perc

A pályaválasztás a legtöbb ember számára kulcsfontosságú kérdés, ami nem is csoda, tekintve, hogy életünk átlagosan egyharmad részét munkával töltjük. A nekünk leginkább megfelelő hivatás megtalálása mellett pedig az is számít, milyen munkahelyi környezetben dolgozunk; ugyanis ha túlzott stressznek vagyunk kitéve, szeretett munkánkért való „lángolásunk” könnyen kiégésbe fordulhat. A kiégés okairól, a megelőzésről és a kezelésről Velez Csabával beszélgettünk.

„A kiégés (burnout) szindróma egy fokozott érzelmi megterhelés, hosszú távú negatív stresszhatások következtében kialakuló fizikai, érzelmi, mentális kimerülés” – így szól a kiégés definíciója. Mit takar ez tulajdonképpen az egyén szintjén?

Ez a Herbert Freudenberger által 1974-ben leírt fogalom tökéletes kiindulási alap, ha meg akarjuk érteni a kiégés jelenségét. Ebből a definícióból ugyanis tisztán látszik, hogy nincs olyan területe az életednek, amelyet a kiégés érintetlenül hagyna.

Először azt hiszed, hogy csak a munkádra van hatással, aztán mire észreveszed, addigra már a családod, a szabadidőd, a hobbid, a baráti kapcsolataid, az általános emberi kapcsolataid, mind egyaránt érintettek benne.

Miért kötjük mégis ennyire a munkához ezt a jelenséget?

Mert onnan indult. Freudenbergerék akkor és ott szindrómaként, burnout stress syndrome-ként írták le, és a segítő szakmákban azonosították, de azóta tudjuk, hogy gyakorlatilag minden foglalkozás lehet érintett, és azt is, hogy távolról sem csak a munka területén jelentkezhet a kiégés.

A relationship burnout, a párkapcsolati kiüresedés fogalmát például nem igazán használja még sem a szakirodalom, sem a köznyelv, mégis, az emberek nagy része pontosan tudja, mi az. Egy párkapcsolatban megvannak a felfelé és a lefelé ívelő időszakok, és könnyen elmorzsolhatják a szürke hétköznapok. Vagy vegyük például azt, ha valaki nem kapcsolatban él, hanem online társkeresőkön keresztül szervez le magának heti öt randit – ebben is ki lehet égni. Ez azonban tipikusan ennek az évtizednek a terméke, a munkahelyi kiégés pedig leginkább az elmúlt harmincegynéhány évé.

Mi történt az elmúlt évtizedekben, amitől több lett a kiégett ember? Egyáltalán: többen érintettek ma, vagy egyszerűen jobban köztudatba került a jelenség, és többen ismerik fel a tüneteket?

Velez Csaba

Mindkettő. Többen is érintettek, és az sem véletlen, hogy az egész társadalmunk erre van kihegyezve. Magyarországon kevés ma a munkaerő, ezért aki jó munkaerő, azt túl fogják hajtani, emiatt pedig el fogják veszíteni. Újra munkaerőhiányban lesznek, majd ha végre találnak egy jó embert, azt megint csak túl fogják hajtani – és kezdődik az egész elölről.

A munkaerőhiány mellett a munkaidő is fontos szempont: a nagyvállalati munkakörnyezet, akár hazai, akár nemzetközi cégekre gondolunk, nem támogatja a 8 órás munkavégzést. 10-12 óra naponta – ez az elvárás. Innentől aztán napi szinten termelődnek ki a kiégett emberek.

Lehet az is a háttérben, hogy nem vagyunk ezért a rengeteg munkáért eléggé megfizetve?

A pénz a kiégés kérdésében elég kevéssé számít. A kutatási eredmények világszerte azt mutatják, hogy pénzzel motiválni legfeljebb egy-két hónapig lehet.

Ami a kiégés szempontjából elsődleges, az a munkahelyi környezet, és az egyén ahhoz való viszonya.

A szervezetben mindig benne van az egyén, őt nem lehet kihagyni ebből az egyenletből. Vegyünk egy teljesen rózsaszín történetet: ha valaki volt már egyszer kiégve, és belép egy olyan szervezetbe, ahol ismét veszélyeztetett, felteheti magának a kérdést, hogy akarja-e ezt ő még egyszer. Ha nem, akkor védekezhet a kiégés ellen például azzal, hogy a 8 órája után letesz mindent, és hazamegy. Ilyen egyszerű. Ebben a formában ő még egyszer nem tud majd kiégni.

De mi történik, ha a történet mégsem olyan rózsaszín, és emiatt kirúgják?

Lehet, hogy megtörténik. De a saját szempontjából már akkor is megvédte magát.

És ha hiába a rossz munkakörnyezet, a kiégett főnök és kollégák, nekem szükségem van a munkára, nincs más választásom, mint maradni?

Ne már! Mindig van választás. Amikor azt mondjuk, nincs, el is hitetjük magunkkal, hogy ez igaz, és ezzel együtt azt is elhisszük, hogy tehetetlen áldozatok vagyunk. Innentől tényleg nem lesz más választásunk, mert a szemellenzőnk miatt nem fogjuk többé észrevenni.

Fontos szempont, hogy ha kiégésről van szó, általában, az esetek többségében „fehérgallérosokról”, azaz szellemi munkát végzőkről beszélünk. Ezen a területen pedig rengeteg a lehetőség: más, esetleg jobb pozíció a cégnél, vagy ugyanaz a munkakör, de egy másik szervezetben.

Orvosolja a kiégést önmagában az, ha munkahelyet váltunk?

Persze. Nagyjából másfél évre. De ha utána újra váltasz, már nem lesz annyi időd, inkább csak úgy fél éved, és az azután következő munkahelyeden valószínűleg már egy perced sem.

A kiégés, ha munkahelyet váltasz anélkül, hogy mást is tennél, mindenhová elkísér majd. Ha te nem változtatsz magadon, ha nem fejleszted magadat, akkor újra és újra ugyanazokat a lépéseket fogod megtenni. Az új munkahely kihívás, érdekesnek tűnik, elindítja benned a bizonyítás vágyát – de ez egyre rövidebb ideig tart majd.

Két út van: az egyik, hogy csettintésre megoldódik a problémád, másfél-két évre, vagy egyre kevesebb időre; a másik, a nehezebb, hogy lépésről lépésre teszel a változásért.

Mi az, amit tehetek, ha kiégtem? Van olyan, amit kifejezetten javasolsz, ha valaki ezzel a problémával érkezik hozzád?

A sport. Van, amikor azt kell mondanom egy kliensnek: vagy sport és én, vagy nem sport, de akkor én sem – vannak olyan esetek, amikor ha nem kezd el az ember legalább heti kétszer egy órát sportolni, szinte lehetetlen segíteni neki.

Miért ennyire fontos ez?

A stresszkezelésben a legfontosabb szerepe a légzésnek, a légzéstechnikának van. A kiégés a stressz egy speciális formája, tehát ha nincs stresszkezelés légzéstechnika nélkül, hogyan lehetne nélküle kiégéskezelés? Tulajdonképpen nem is a technika a lényeg, hanem maga a felgyorsult légzés, a zihálás, az, hogy igazán jól kifárassza magát legalább heti néhány alkalommal. Nem azt kérem, hogy rögtön fusson le egy maratont. Kezdhet sétával, és növelheti fokozatosan a mozgásadagokat, hogy a magas szintű pszichés terhelést a fizikai oldalon is kiegyensúlyozhassuk.

A stresszreakciókért a szimpatikus idegrendszerünk működése felelős. A paraszimpatikus idegrendszert pedig, ami azon van, hogy ezeket a reakciókat ellensúlyozza, a legjobban a légzőgyakorlatok, a jóga, meditáció stimulálják. Így elmondható, hogy amíg nem kezd el valaki sportolni, korlátozottak a lehetőségek a kiégés kezelésében. A sportnak az eddig felsoroltak mellett rengeteg olyan pozitív pszichés hozadéka, járulékos „mellékhatása” van, ami segíthet.

Mi a helyzet a hobbival, különösen a kézműves tevékenységekkel? Segíthet például a mostanában nagyon népszerű színezés, vagy bármi más?

Ha el tudsz benne mélyülni, ha neked beválik, nagyon jót tehet. Volt olyan kilensem, aki csinálta, de akadt olyan is, akinek nem ment, ebben vannak egyéni eltérések.

Ha igazán elveszel a tevékenységben, kitűnő kikapcsolódás, másrészt van egy terméked, amit te magad készítettél. Említetted például színezést, ez ott is igaz: a keretet talán nem te rajzolod, de te alkotod meg a színvilágot, a saját kreatív folyamataid által. Ebből a szempontból nézve mindegy is, hogy színezek, horgolok, kötök, vagy éppen kosarat fonok.

Nézzük meg a kérdés a másik oldalról is: tehetnek azért a munkáltatók, hogy megelőzzék a kiégést?

Első körben leginkább ők tudnak, tudnának tenni. Franciaországban néhány éve életbe lépett egy törvény, ami kimondja, hogy a szabadságát töltő munkavállalóval csak egy meghatározott módon és mennyiségben lehet kapcsolatba lépni. Magyarországon minden alkalmazottat, közép- és felsővezetőt folyamatosan hívogatnak a szabadsága alatt, amitől aztán nem tud igazán pihenni.

Állandóan visszarángatják a munkába: miközben ő éppen beleinna a koktéljába, nézné, ahogy a gyerekei a homokban rohangálnak, vagy a párjával beszélgetne, csörög a telefonja, hívja a főnök vagy az éppen ügyfél. Ezt törvényben kellene tiltani nálunk is, de legalábbis a cégeknek szabályozniuk.

A másik: betartatni a munkaidőt. Elvárni, hogy a munkaidő alatt a munkájával foglalkozzon, ez rendben van, de ezzel együtt igenis betartatni a 8 órát, vagy amennyire a munkavállaló szerződött.

A harmadik dolog pedig a versengés: rengeteg cégnél probléma, hogy egymás túlhajtása gyakorlatilag a munkavállalói kultúra része. Amikor a vezetőt a saját beosztottja szólja meg, amiért haza mer menni este hatkor, és erre biztatja őket is, akiknek családja, kisgyereke van, de ők mégsem mennek, sőt, elítélik a főnököt, ha ő ezt megteszi… Ez nagyon nincs így rendben.

Említetted a szabadságot – hogy állunk ezzel a kérdéssel? Elég szabadnapunk van egyáltalán ahhoz, hogy ki tudjuk pihenni magunkat?

Ha az egy évre jutó szabadnapok számát tekintjük, világviszonylatban nem állunk olyan rosszul. A lényeg az lenne, hogy jól osszuk be őket, úgy, hogy minden hónapra jusson valamennyi pihenés. Ne döntsünk úgy, hogy végighajtjuk az évet azzal, hogy majd jövőre pihenünk, ha lesz rá időnk. Egy ilyen év után már huszonvalahány nap sem fog regenerálni.

Önmagában a hétvége két napja is elég a pihenésre, ha jól van eltöltve. Azonban az, aki ki van égve, ritkán képes már a minőségi időtöltéssel törődni. Általában péntek este beesik az ágyába, talán szombat este felkel, majd vasárnap is végig fekszik – a hétvégén is a túlélésre hajt, nem töltekezik, mert úgy gondolja, nincs mivel töltekezni. Ha ezt a rutint megtörné, több energiára tehetne szert, hobbiból, kulturális eseményekből, baráti találkozókból.

Segíthet a kiégés felismerésében a környezete? Hogyan tudjuk támogatni?

Nincs rá biztos recept, de én azt szoktam mondani, hogy ha már a kezébe tudsz adni egy cikket, ami a kiégés témájával foglalkozik, hatalmas lépést tettél.

A kiégés legnagyobb aljassága az, hogy az ember nem csak a segítséget utasítja el, hanem magát a problémát is.

Ezért is „ugrottam” ennyire, amikor azt mondtad, nincs más választás – ez is egy tipikus kifogás. Éppen úgy, mint a „csak kicsit pihennem kell, elfáradtam, szabira kell mennem, ennyi az egész”, és még sorolhatnánk. A tanácsadás első ülései jellemzően ennek a kifogáshalmaznak a kezelésével telnek, amely sokszor legalább olyan jól felépített, mint a függőségekkel küzdőké.

Ezeket át kell törni, le kell rombolni az egész gondosan felépített halmazt. Ha a kiégett ember kezébe kerül egy cikk, talán már felsejlik valami a távolban, elindulhat a belátás, hogy segítségre van szüksége, hiszen segíteni csak annak lehet, aki kéri, aki akarja. Ha sikerül, valahogy úgy, mint az Eredet című filmben, elültetni egy magocskát, egy gondolatmagot, az már elindíthatja a változást.

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This