Népdalból fűzött klárisok a gyerekpszichológia szolgálatában − Interjú Korzenszky Klárával, az éneklő lélekgyógyásszal

Gondoltam, ha már lehetőségem van rá, mesélek nektek a lányról a legkedvesebb népmeséinkből. Aki gyermekkorából viszi magával az útravalót, amellyel másoknak segít. Aki elég okos, hogy a galambot hozza is meg nem is; elég érzékeny érteni, mit jelent az embernek a só; és elég sok tudást gyűjtött, amivel mindentlátó királylányként a lélek mélyére nézhet. Korzenszky Klára, a Bethesda Gyermekkórház gyermekpszichológusaként dolgozik, miközben a népzene kedvelők énekesnőként ismerik. Klárisok nevű zenekarával pedig már a harmadik gyermeklemezét adja ki, amely a pszichodráma módszerére alapozva épül fel. Interjú.

Fotó:Deák Vera

Két nagyon karakteres szakmát képviselsz, amelyeket szorosan összefontál a mindennapjaidban. Mikor találkoztál komolyabban a zenével, és milyen időszakban döntöttél úgy, hogy pszichológusnak tanulsz tovább?

A zenével valójában nem kellett külön találkoznom, hiszen gyerekkoromtól jelen van az életemben. Nagycsaládban nőttem fel, mindennapos volt a zene körülöttünk, hol külön-külön, hol együtt énekeltünk, zenéltünk. Furulyázni majd fuvolázni tanultam, sokáig fuvolista szerettem volna lenni, konziba készültem. Végül aztán a néptánc és a népzene egyre erősebb hangsúlyt kapott, szinte életformává vált, ezért elvetettem a klasszikus zenei pályát és gimnáziumba felvételiztem. Ebben az időben kezdett igazán érdekelni a pszichológia, aminek egyébként szintén van előzménye a családban. Apukám orvos: a gyógyítás kezdetektől körülveszi az életemet. Akkoriban az egyetemre még pszichológiából kellett felvételizni. Az előkészítőn már valamennyire képet kaptam az irányzatokról, és a tanulmányaim végére kikristályosodott: gyerekpszichológus szeretnék lenni. Ekkora már egyértelmű lett, hogy a valódi hangszerem a hangom. Több zenekarban énekeltem (Tűz Lángja, Makám), illetve Bársony Bálinttal tartunk hangszersimogató foglalkozásokat gyerekeknek.  Egy jóideje már az életem része volt a koncertezés, amikor 2012-ben megkerestek a FolkEuropa Kiadótól. Őket kifejezetten az foglalkoztatta, hogy gyermekpszichológus és énekes is vagyok: ennek a kapcsolódásnak a tükrében született a gyermeklemez ötlete. Így jött létre a Klárisok Eredics Dáviddal, Porteleki Áronnal, Buzás Attilával és velem. Idén decemberben már a harmadik gyermeklemezünk jelenik meg.

Visszatérünk még a lemezek és a pszichológia adta nézőpont kapcsolatára, de előtte érdekelne a fordított hatás is. Úgy képzelem, a zene által számodra adott egy csatorna, amelyen keresztül le tudod csapolni, fel tudod dolgozni az összes aktuális érzelmedet. Ez a fajta tapasztalás miként segíti a pszichológusi munkád?

Szerencsésnek érzem magam, hogy a népzene, a néptánc végig kíséri az életemet, és így a zene és az éneklés a mindennapjaim részévé válhatott. Kutatások támasztják alá az éneklés és a zene vegetatív funkciókra gyakorolt hatását. Az éneklés légzés-, illetve tüdőfunkció-optimalizáló, keringésjavító, vérnyomáscsökkentő, valamint stresszoldó, közérzetjavító és szociális kötődést elősegítő hatással rendelkezik. Zenélés-éneklés közben az agyunkban endorfin, az úgynevezett „boldogsághormon” szabadul fel. Azt is tudjuk, hogy a zenei fejlesztésnek a zenén kívüli területekre is kiterjedő személyiségfejlesztő, kognitív-, érzelmi- és szociális fejlesztő, úgynevezett transzferhatása van.

Éppen ezért az élet minden területén fontos, hogy kiaknázzuk a zene jótékony hatását. Persze, a hétköznapi helyzetekben saját magam számára is segítségül tudom hívni a zenét érzelmileg nehéz pillanatokban, vagy akár egy örömteli esemény után.A pszichológusi munkámban azonban a zenét a gyógyítás szolgálatába tudom állítani. A Bethesda Gyermekkórházban dolgozom égéssérült, intenzív osztályon fekvő, illetve krónikus beteg gyermekekkel és családjaikkal.

Krízishelyzetben a zene mind a gyermekeknél, mind a szülőknél nagyon jó eszköz a kapcsolatteremtésre, a kontroll visszaszerzésére, vagy a biztonság újrateremtésére. Egyéni vagy csoportterápiás folyamatokban is kiemelten fontos szerepe lehet egy-egy zenére épülő foglalkozásnak.

Gondolom, ez a fajta misszió összefügghet azzal, hogy a pszichológián belül az utad a pszichodráma és a meseterápia felé ágazott. Úgy tudom, ezeket a módszereket is elsajátítottad.

Egyetemi éveim alatt a Bartók Táncegyüttesben gyermekcsoportot és kamaszcsoportot vezettem. Akkor tapasztaltam meg, hogy a közösen átélt élmények, a közösséghez való alkalmazkodás, vagy a társak mintamutatása, tükrözése mennyire előre vivő lehet az egyén számára. Párhuzamosan ismerkedtem meg Kende Hanna gyermekpszichodráma módszerével, melynek alapja a szerepjáték és a mese. A gyermek itt saját nyelve, szimbólumai segítségével kifejezheti aktuális belső tartalmait, ezáltal egyszerre szolgálja a megismerést és a gyógyulást. Fő alkotóeleme a kisgyermekek számára ismerős fantáziatevékenység és a mintha-játék. A gyermek a csodavilágban történő játékban, egy szimbolikus térben élheti meg az éppen őt foglalkoztató problémákat, kijátszhatja magából azokat. A kiválasztott mesehőssel való azonosulás énerősítő, bátorító funkcióval bír és felszabadítja a gyermek kreativitását. A Boldizsár Ildikó nevéhez fűződő Metamorphoses Meseterápiával később találkoztam. Ennek alapgondolata, hogy minden élethelyzetnek megvan a meséje. A mesékben a fő elem a rend, mely a kaotikus helyzet után egyensúlyt hoz létre. A mesét, a zenét és a mozgást nagyon jól lehet integrálni a terápiás folyamatokban.

Már az első cédétek is (Szerelemcsütörtök, dobszerda ,−amit mi mellesleg rongyosra hallgattunk a gyerekeimmel, és kívülről fújjuk), egy népmesei történetre épült. Teli szimbólumokkal, amelyekhez a kapcsolódást a legkisebbeknek prózai részek is segítik. Hogyan vonható párhuzamba a gyermekpszichodráma felépítése és a cédék szerkezete?

A gyerekekre jellemző az érzelmek gyors átalakulásának képessége és a nagyon gazdag fantáziavilág, viszont mindez korlátozott verbalitás mellett. Ők sokszor még nem tudják megfogalmazni azt, ami bennük dolgozik, azonban a meséken keresztül közölni tudják mindazt, megoldásokat találhatnak kérdéseikre. A mesékben lehetőség van az átalakulásra, a kicsi és nagy szerepcseréjére. Itt találkozhatnak az alapszimbólumokkal (például a világosság-sötétség, mint a jó és rossz szimbóluma), ezáltal megérthetik az ok-okozati összefüggéseket, az idő múlását, a világ rendjét. A mesehőssel való azonosulás lehetőséget ad arra, hogy saját maguk is végigjárják a mesehős útját, megtapasztalják a nehézségeket, keresztülmenjenek a próbákon, és elnyerjék méltó jutalmukat.

Népdalaink, népi gyermekjátékaink, mondókáink is tartalmazzák ezeket a szimbólumokat. Amikor a lemezeket és azokra épülő gyerekkoncertjeinket összeállítjuk, fontos, hogy az alap mindig egy mindannyiunk által ismert mese legyen, ami vezeti a figyelmet, keretbe helyezi az eseményeket, dalokat. A történet fonalára pedig az ismert, anyáinktól, nagyanyáinktól tanult népdalainkat fűzzük fel, úgy, mint a gyöngysort. A népdalok értelmet nyernek, funkciójuk világossá válik, és közösen tudunk énekelni, miközben mindenki a maga történetét éli meg.

Miben adhat többet ez a fajta felépítés nemcsak a pszichológusi munka során, hanem egy-egy gyerekkoncerten is, ahol a szórakozás a fő szempont?

A gyerek a maga számára legtökéletesebb képet képzeli el egy történet kapcsán, az dolgozik benne. Így a képzelet, a cselekvés és az érzelem együttesen egy komplex, katartikus élménnyé válhat. Ezért tartom fontosnak a koncertek során is a „mintha-játékot”, és hogy „csak” elképzeljük, de ne mutassuk meg konkrétan, hogy a királylány milyen ruhát vesz fel, a hétfejű sárkány hogy néz ki, vagy, a bátor legény miképpen vágja le „mintha” a sárkány hét fejét.

A zene jótékony hatásairól már esett szó. Speciálisan a népzene tud -e mást, konkrétabbat adni egyes érzésekkel, megakadásokkal kapcsolatban? Illetve milyen tapasztalataid vannak arról, hogyan nyitja meg a gyerekeket a magyar népköltés, a magyar mese, a népi szimbólumrendszer? Azt gondolnám, hozzájuk közelebb áll a kollektív tudatban élő hagyomány, mint az átlag felnőttekhez.

A tapasztalatom, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt megvan az eszköztára a mesék, szimbólumok befogadására, átélésére. Ahogy már említettem, minden élethelyzetnek megvan a maga meséje. Ez ugyanúgy igaz a népdalokra. Őseink nagyon jól használták ezt: énekeltek örömükben, bánatukban, munka közben, altatáskor, és még sorolhatnánk. A mesékben lévő szimbólumok megértése eligazít, magyarázatokkal szolgál, érzelmi biztonságot nyújt.

A népmese eredetileg a felnőttek számára szánt útmutatás. A ma embere számára is segít visszaállítani, illetve megteremteni belső harmóniánkat. A népdalokkal is ugyanez a helyzet: nemcsak a mese, a dal is segít, hiszen népdalaink és népmeséink szimbólumrendszere ugyanaz. Ezek az alapmotívumok univerzálisak, évezredek során kristályosodtak ki, nem véletlenül maradtak fenn.

Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert a harmadik lemez a Tíz,tíz,tiszta víz éppen a korábbiaknál összetettebb, bonyolultabb történet, ezáltal nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is szeretné megszólítani. Ami egyébként a hangzásvilágon is megmutatkozik.

Az első lemez egy igazi klasszikus szerelmi történetbe ágyazott mese a harmóniakeresésről. A második talán már elrugaszkodottabb szimbolikával Napvitéz kalandját beszéli el. Mit várhatunk a harmadik cédé történetfonalától? Mi alapján válogatod a lemezek tematikáját?

Most az egyik legnépszerűbb mesénket varázsoljuk a hallgatók elé: a világszerte ismert, A só típusú népmesét. Itt azonban a szeretet fokmérője nem a só, hanem az életadó tiszta víz. A történet, amely számos alapvető élethelyzetben nyújthat segítséget, elsősorban a valódi, lényeges, illetve a hamis, álságos értékek felismerésének fontosságára figyelmeztet. Arra, hogy sok esetben a magától értetődőnek tartott, lényegtelennek hitt dolgok a létfontosságú, valódi értékek az ember életében, és gyakran csak hiányuk megtapasztalása ébreszt rá azok igazi értékére.

Meseválasztáskor, akárcsak a dalok választásakor arra törekszem, hogy a mindannyiunk számára ismert történetet alkossunk meg. Mostani mesénkben a királylány bujdosása, majd hazatalálása, vagy a király számára a valódi érték felismerése vizes népdalaink segítségével kerekedik ki.  A magyar néphagyomány nagyon jól őrzi a víz szimbolikáját, illetve konkrétan is megjelenik népdalainkban a víz fontossága. A hangszereléssel, a dallamtársításokkal, és különböző népek zenéinek találkoztatásával segítjük a hallgatónak a történetbe-helyezkedést, a képek felidézését, és a szereplőkkel való azonosulást. A lemezen a mesélő ezúttal is Kálloy Molnár Péter.

A Klárisok zenekar (Fotó: Deák Vera)

Miközben hallgattam a lemezt többször eszembe jutott: mennyire sok aktuális üzenetet kapok a jelenlegi furcsa élethelyzettel kapcsolatban, amely mindannyiunkat érint. Amikor a gyerekeimnek mesélek a járványhelyzet miatt megkívánt türelemről, biztosan előveszem ezeket a sorokat: „Kiszáradt a diófa, nem játszhatunk alatta, majd megújul tavaszra, majd játszhatunk alatta.” De az általad említett esszencia: a hétköznapi értékek megbecsülése is a 2020-as év elég kemény üzenete a világnak.

Valóban, az elmúlt időszak talán arra tanít minket, hogy lelassuljunk, és, ahogy ebben a mesében is történik, tudatosítsuk a számunkra legfontosabb értékeket. Számot vessünk: mit érdemes és mit nem érdemes hajszolnunk az életben. Eközben persze a karantén időszaka, az elmúlt több mint fél év rengeteg ember számára bizonytalanságot szült. Sokan elvesztették munkájukat, felborultak a jól megszokott mindennapok, sok-sok új, eddig ismeretlen helyzettel kellett szembenéznünk, ami krízisállapotot idéz elő. Ebben a helyzetben különösen fontos megteremteni a belső biztonságunkat, ezután pedig a környezetünkét is. A szülőknek természetesen a gyerekekét, akik nyilván szintén tele vannak kérdésekkel.

A közös éneklés, meseolvasás erősíti a kötődést. Ha mindez rituáléként van jelen (például minden estét egy közös énekléssel zárunk) bejósolhatósága miatt biztonságérzetet is nyújt a gyermekek számára. Azt gondolom, hogy felnőttként is érdemes rituálisan egy-egy történettel/mesével vagy dallal (akár csak meghallgatva is) kezdeni, illetve zárni a napot. Az adventi időszakban sokan készítenek naptárt, napról-napra egy ajándékkal. Miért ne lehetne a napi ajándék egy közös dal, vagy a meseolvasás a szeretteinkkel?