„Szeretlek, de nem vágyom állandó kapcsolatra!” „Most még nem állok készen, de nagyon fontos vagy nekem…” Most akkor mit is akar…?! Nem csoda, ha teljesen összezavarnak ezek a mondatok egy ígéretesnek induló kapcsolat küszöbén, vagy éppen közepén. Ha eltekintünk a formaságoktól és a ködösítéstől, az üzenet egyértelmű: „nem szeretnék elköteleződni”. Bár bizonyos távlatból ezt tisztán láthatjuk, nem mindig könnyű olvasni a sorok között – pláne, ha az érzelmek is elvakítanak. Az elköteleződéstől való félelem ráadásul szeret bújócskázni: nem csak a szédítő és ígérgető, majd rejtélyesen eltűnő partnerek sajátossága, hanem ugyanúgy érintheti az akár évek, évtizedek óta kapcsolatban élőket is.

Kötődészavaros. Intimitáskerülő. Érzelmileg éretlen. Képtelen az elköteleződésre. Alkalmatlan egy párkapcsolatra. Kötelékfóbiás. A kifejezések széles tárháza is mutatja azt, mennyire jelen van és foglalkoztat minket kapcsolati téren az elköteleződéstől való félelem. Korábban írtunk már arról, hogy az elköteleződés elengedhetetlen egy hosszú távú és biztonságos kapcsolathoz – önmagában azonban nem elég: Sternberg háromszög-elmélete szerint egy jól működő kapcsolathoz szükséges még a szenvedély és az intimitás is. A szenvedély ugyan fenntartható, de az nem várható el, hogy ugyanazzal a hévvel és lánggal lobogjunk évek után is, mint a kapcsolatunk elején. Éppen ezért az intimitás, vagyis a bensőséges, érzelmi közelség és az elköteleződés válik meghatározóvá a későbbiek során.

Stefanie Stahl pszichoterapeuta egy egész könyvet szentelt az általa kötelékfóbiának nevezett jelenségnek, vagyis amikor a személy egyaránt fél az elköteleződéstől és a valódi intimitástól, mégis vágyik arra, hogy kapcsolatban legyen. Könyvének a rendkívül találó „Igen is, meg nem is” címet adta, mely jól megragadja azt a kettősséget, ami meghatározza a kapcsolatokhoz való viszonyulásukat. A szerző írásában a kötelékfóbia színeit és fonákjait igyekezett bemutatni, valamint felszínre hozni azokat a pusztító mechanizmusokat és mélyben megbúvó félelmeket, amelyek önkéntelenül is bekapcsolnak, ha az egyszerre vágyott és rettegett kapcsolódás elérhetővé válik.

A vadász, a herceg(nő) és a falépítő

A kötelékfóbiások gyakran nincsenek tudatában félelmeiknek, szembesülés és beismerés helyett inkább különböző magyarázatokat, értelmezéseket gyártanak arra vonatkozóan, hogy kapcsolataik miért futnak folyton folyvást zátonyra, miért maradnak végül mindig egyedül.

A kötődéstől félők gondolhatnak magukra egyfajta életművészként, magányos farkasként, idealizálhatják függetlenségüket és szabadságvágyukat. Kapcsolati kudarcaikat magyarázhatják azzal, hogy egyszerűen mindig rossz partnereket vonzanak be – hiszen ezek a mai férfiak és nők már csak ilyenek…

Stahl három főbb típust különít el azok között, akik a kötelékfóbia szorításában élnek: a vadászokat, a hercegeket és hercegnőket, valamint a falépítőket.

Ha az elköteleződéstől való félelemre gondolunk, kapásból a vadászok juthatnak eszünkbe. Ők azok a férfiak és nők (is!), akik szinte már maguk sem tudják számon tartani futó kalandjaikat. Maga a vadászat, azaz a hódítás és a csábítás élteti őket, ebben verhetetlennek is bizonyulnak. Roppant megnyerőnek, közvetlennek és kitartónak tűnhetnek, az elutasítás pedig egyáltalán nem lombozza le őket, sőt! Amíg látnak esélyt arra, hogy sikerrel járhatnak, pont, hogy csak fokozza a vadászkedvüket. A hajszát akkor tekintik lezártnak, amikor megnyerik maguknak a kiszemeltet: vagyis amikor érzékelik, hogy a másik komoly érdeklődést mutat feléjük. Ezen a ponton általában el is vesztik lelkesedésüket, és új kaland után néznek.

A hercegek és a hercegnők valahogy mindig kifogják a „rossz” partnereket, akik ugyan az elején nagyon ígéretesnek tűnnek, mégis kiderül róluk időközben, hogy mégsem csillognak olyan fényesen. Így csalódnak, kiábrándulnak, és kudarcnak élik meg minden kapcsolatukat, és csak reménykednek, hátha majd a következő lesz az, aki elhozza a régóta várt, igaz szerelmet. A kapcsolat kudarcát kizárólag a másik félnek tulajdonítják, aki nem tudott megfelelni elvárásaiknak.

Az elején még úszkálnak a rózsaszín fellegek felett, rajonganak párjukért és meg vannak arról győződve, hogy most már tényleg megtalálták az igazit. Azonban ahogy eloszlik a kezdeti varázs, és beköszöntenek a szürkébb hétköznapok, a lángolás átalakul unalommá és monotonitássá – azt pedig nem tudják elviselni. Szükségük van arra, hogy különleges párt és kapcsolatot tudjanak magukénak, hogy ezáltal saját magukat is különlegesnek érezzék.

A falépítők – nevükből adódóan is – azok a kötelékfóbiások, akik leginkább el tudnak rejtőzni. Esetükben ugyanúgy fennáll az elköteleződéstől, de még nagyobb mértékben az intimitástól való félelem. Általában hosszabb kapcsolatban élnek, ami miatt látszólag kilógnak a sztereotip képből. Kapcsolatukban falakat építenek maguk köré, és úgy rendezkednek be, hogy a másik azokon kívül maradjon.

Így ha nem is feltétlenül fizikai, de mindenképpen érzelmi távolságot tartanak fenn, ugyanis nehezükre esik a másikat közel engedni magukhoz. Mivel ezek a típusúak fejlettebb stratégiákkal rendelkeznek, hogy kötődéstől való félelmüket kezeljék, így hosszú év(tized)eket tölthetnek el kapcsolatban – ugyanakkor a kiskaput belül nyitva tartják maguknak. Kínozhatja őket a folyamatos kétely és bizonytalanság, megkérdőjelezhetik alkalmasságukat a kapcsolatra, miközben a kiugrás lehetősége mindig ott motoszkál bennük.

Mi a közös bennük?

A kötelékfóbiás személyekben olyan erős a kudarctól és az elhagyatástól való félelem, hogy nem is hagyják azt, hogy egyáltalán eljuthassanak odáig, hogy őket hagyják el. Még ha bele is mennek egy kapcsolatba, csakis bizonyos feltételekkel: addig és úgy, ahogy ők akarják, ameddig nekik komfortos. Ők szabják meg a határokat, az irányítást nem adják ki a kezükből: ezzel próbálják biztosítani azt, hogy ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

A kötelékfóbiások a látszat ellenére valójában vágynak a kapcsolódásra, de az érzelmi közelség félelmetes számukra, így csak akkor érzik magukat biztonságban, ha ők szabályozzák azt, hogy mennyire legyenek közel, illetve távol a partnereiktől. Ahogy Stefanie Stahl megfogalmazza: „a kötelékfóbiás mindig tart egy bizonyos biztonsági távolságot, igazából nem nyit a partnere felé, vagy éppen teljesen kikerüli a kapcsolatokat. Az ő kapcsolati módja így hangzik: »igen is, meg nem is«, vagy »nem«, és sohasem úgy, hogy »igen«.”

Közeledik? Védekezz!

A kötelékfóbiásoknak számos stratégiájuk van arra, hogy a kapcsolatban levő közelség-távolság amplitúdóját szabályozzák. Mivel az akaratukon kívüli közeledés számukra fenyegetést jelent, ezért a szerző a stresszreakciók alapján azonosította be a stratégiákat: menekülhetnek, támadhatnak és lefagyhatnak.

A menekülésre több lehetőség kínálkozik: többek között el lehet rejtőzni a munkában, egy hobbiban, el lehet menekülni egy szeretői kapcsolatba és a szakításba, ha a közelség már túlzottan veszélyessé válik.

Támadás esetén megkülönböztethetjük az aktív és a passzív agressziót, amivel a számukra biztonságos távolságba űzhetik a partnert. A „hullareflex”, vagyis az érzelmi lefagyás az az állapot, amikor nincs lehetőség a menekülésre, így érzéseiket egyszerűen kikapcsolják: jelen vannak fizikailag, de érzelmileg elérhetetlenek. Ezt a partner is jól érzékelheti, ami összezavarhatja, és mélyen magányossá teheti.

Ha közel vagy, megsemmisülök

Mivel a kötődéstől félő személyek önmagukhoz és saját érzéseikhez is nehezen férkőznek hozzá, így stratégiáikat nem feltétlenül tudatosan alkalmazzák. Egyszerűen csak azt érzik, hogy korlátozva vannak, csapdába kerültek, kezd fojtogatóvá válni számukra a kapcsolat. A túl sok és intenzív érzés számukra azt jelzi, hogy elveszítették a biztonságot adó kontrollt, és ezt mindenképpen el akarják kerülni.

A szerző hangsúlyozza, hogy az irányítás túlzott vágya mögött egy olyan irracionális félelem áll, ami egy kötelékfóbiás számára igenis valóságnak tűnik: ha teljesen és feltétel nélkül odaadja magukat a másiknak, megsemmisülhet. „A kötelékfóbiásokat egy közeli kapcsolatban énjük teljes elvesztése fenyegeti, és ez valóban olyan lenne számukra, mint a halál” – írja Stahl.

„Ez az aggodalom, amely egy kapcsolatképes ember számára teljesen elfogadhatatlan, a kötelékfóbia egyik legmélyebben fekvő és leginkább központi okával függ össze: ha azt akarom, hogy szeressenek, akkor száz százalékig alkalmazkodnom kell a másik elvárásaihoz. Vagy még durvábban kifejezve: a szerelem egyenlő az alávetettséggel.” Így átvitt értelemben a kötelékfóbiások az életükért futnak:

„Azután, ha már elég messzire rohantak, és lassan ismét levegőt kapnak, nemritkán eszükbe jut, hogy most szabadok ugyan, de közben valahogy magányossá is váltak. A félelmük lecsillapul – hiszen megmenekültek -, és a félelem nagy ellenfele, a közelség utáni vágy, újra egyre nagyobb teret nyer”.

A te döntésed

Ahogy Stahl is felhívja rá a figyelmet: természetesen szívünk joga eldönteni azt, hogyan szeretnénk élni a saját életünket, és egyáltalán nem kötelező mindenkinek hosszú távra szóló, monogám párkapcsolatot választani. Sőt, párkapcsolat nélkül is lehet teljes életet, vagy életszakaszt élni. Azonban a kötelékfóbia sérüléseket és károkat okoz – annak mindenképpen, aki szeretne közel kerülni, vagy kapcsolatban maradni az érintettekkel.

Mindannyiunknak vállalnia kell a felelősséget a tetteiért, félelmeinket és problémáinkat nem söpörhetjük a végtelenségig a szőnyeg alá következmények nélkül. Így egyéni felelősségünk döntést hozni arról, mit szeretnénk kezdeni saját elakadásainkkal és démonjainkkal. Ugyanígy igaz ez a kötelékfóbiások partnereire is: nekik is érdemes megtalálni a saját válaszukat arra, hogy miért maradnak egy olyan kapcsolatban, ahol alapvetően mellőzve vannak.

Stefanie Stahl könyvének nagy erénye, hogy az élő példákon túl a partnereknek is szól: a kötelékfóbiásoknak és a velük együtt élőknek is ad gyakorlati támpontokat, ha a változtatás mellett döntenének. Mivel azonban mély félelmek, tudattalan működések és kapcsolódási zavarok vannak jelen a kötelékfóbiában, ezért az olvasottak inkább „csak” erőt adhatnak, hogy elinduljunk egy úton. Egy terápiás folyamat segíthet abban, hogy a közelséget, az intimitást és az elköteleződést ne éljük meg olyan riasztónak, hanem bátran és biztonsággal tudjuk beleengedni magunkat egy kapcsolatba.

Forrás: Stefanie Stahl (2019). Igen is, meg nem is. A kötelékfóbia felismerése és legyőzése. Park Könyvkiadó, Budapest