A változás útján a labirintusban – beszélgetés Rábainé Domszky Zsófia képzőművészet-terapeutával

Bár az elmúlt évek egyik talán legelcsépeltebb mondata az, hogy napjainkban csak a változás állandó, a környezetünk turbulenciájával ellentétben a belső átalakulás továbbra sem ennyire magától értetődő. Előfordul, hogy behunyt szemmel állunk a képzeletbeli mezőn, és megváltásként várjuk, hogy megcsapjon minket a változás szele. Állunk és várunk. És még tovább várunk, de semmi. A változás egyszerűen nem jön, pedig olyannyira vágyunk rá. Persze elképzelhető, hogy ezt is megoldja az idő, de a tudatos előrelépést akár szó szerint is vehetjük, és elindulhatunk egy labirintusban. Rábainé Domszky Zsófia okleveles pszichológussal, képzőművészet-terapeutával beszélgettünk a labirintusjárás változásban betöltött terápiás erejéről és a benne rejlő további lehetőségekről. Zsófia a Mosoly Alapítvány  terápiás tanácsadója, az alapítvány Táncoló fák című 25 éves jubileumi kötetének szerkesztője, a könyv Labirintusjárás című tanulmányának szerzője.

Labirintusban. Fotó: Domszky András

„Könyvünk Jövő című fejezetében olyan módszerekről írunk, melyek inspirálóan hatnak a terápiás szakemberek munkájára, de még nincsenek aktívan jelen a Mosoly Alapítvány mindennapi gyakorlatában. Ilyen a labirintusjárás mint módszer is, ami egy rendkívül új gyakorlati megközelítést hoz a művészetterápiás térbe” – hangsúlyozza a szakértő a módszer frissességét.

Amikor vágyjuk a belső változást

Számtalan élethelyzetben szükségünk van arra, hogy mélyen bennünk is megváltozzon valami. Ez az átalakulási igény olykor feszítő erőként hat, mintha egy rosszul záró belső csapból a frusztráció lassan, de állandóan csepegne a mindennapjainkra. Mert még mindig nem érezzük a varázserőt, hogy a hamarosan nagycsoportos kislányunktól el tudjuk távolítani a cumit… Vagy mert a hónapokkal ezelőtt megkapott előléptetés ellenére továbbra sem érezzük komfortosnak a junior kollégák irányítását… Mert az unokák veszekedése minden igyekezetünk ellenére egyre jobban elharapódzni látszik… Vagy egyszerűen csak mert szeretnénk lezárni az óévet, és tiszta lappal indulni…

A változásban benne foglaltatik az igény, hogy elengedjük a régit és fogadjuk az újat, de ezt korántsem könnyű megtenni. Néha kevésnek bizonyulnak a szavak, hatástalanok a listák és táblázatok, hamar megbicsaklik a céltervezés, és a motiváló sorok is beleolvadnak a megszokásba. Hiszen nem elég gondolnunk rá, éreznünk is kell az átalakulást.

De hogyan magyarázzuk meg magunknak, hogy érezzünk valamit? A kérdés jogos, és a válasz ez esetben az, hogy nem megmagyarázni kell, hanem eljárni. Egész pontosan egy labirintusban.

A labirintus szimbolikus ereje

„A labirintus szimbolikájában hasonlít a barlangra, kifejezi a testet, az anyai testet, magát az anyatermészetet. Megjeleníti a születést, a halált, azt, ahonnan jövünk és azt, ahová tartunk. Benne van minden, ami mi vagyunk, és ezt elhatárol a külvilágtól” – fogalmazza meg Rábainé Domszky Zsófia.

„Az út azonban az, ami abszolút megkülönbözteti a labirintust a többi barlangszerű tértől, és hogy a bejárás során minden szakasznak van jelentősége. Valamit kint kell hagyni ahhoz, hogy készen álljunk a belépésre. Majd ahogy elindulunk a középpontba vezető úton, egyre közeledünk ahhoz, amivé válni szeretnénk. A középpontban történik valamiféle átalakulás, a kifelé vezető úton pedig felkészülünk arra, hogy az új tapasztalatokat, az új ént, az új felépített identitást kihozzuk a külvilágba. Ez egyfajta születés.”

A labirintust fontos megkülönböztetni az útvesztőtől, hiszen míg utóbbi több bejárattal, kijárattal és trükkös irányokkal, zsákutcákkal rendelkezik, addig a labirintus korántsem ennyire megtévesztő alakzat. A labirintusban az egyetlen bejárattól egyetlen kanyargós út vezet a középpontig, ahonnan ugyanaz az út vezet kifelé, így a bejárat egyben a kijáratot is jelenti. Míg az útvesztőben bolyongás játékos agytornát és szórakozást kínál, a labirintus képes elvezetni a benne lépkedőt a lélek mélyebb rétegeibe.

Ha belépünk a labirintusba

A labirintusjárás indulhat építéssel is, ekkor már az alakzat kialakítása is a belső folyamat része. Célszerű nyugalmas helyet választani, ahol semmilyen nem kívánt külső befolyásoló tényezővel nem kell szembesülnünk. A meditációs célú bejárásoknál hétkörös vagy tizenegy körös labirintus a leggyakoribb, míg ha két fél indul el az úton, akkor az úgynevezett barátság-labirintus vagy békéltető labirintus lehet kézenfekvő választás.

Nem csupán maga az útvonal alkotható meg, de elhelyezhetők benne számunkra jelentős tárgyak, vagy részét képezheti akár természeti képződmény is. „Tapasztaltam olyat egy kültéri labirintusban (ahol sokszor növények nőnek az út közepén), hogy valaki megpillantott egy virágzó rózsabokrot, és azt érezte, hogy ő maga az a bokor. Teljesen átélte a virágzást és a tavaszi energiákat. Egy nagy ajándék volt neki ez az élmény, amit aztán kihozott magával a labirintusból” – meséli Zsófia.

„Megtörténhet, hogy a bejárás alatt annyira feloldódnak az énhatárok, hogy a személy megélésében eggyé válik a környezettel. Ekkor minden, ami körülötte történik, nagyon rárímel a saját gondolataira, és úgy érzi, hogy valamennyi külső esemény – akár egy csiga érkezése – válasz az őt éppen foglalkoztató gondolatokra. Nagyon mély, nagy felismerések tudnak ilyenkor születni.”

Ha belépünk a labirintusba, nem csupán a szemünkkel és lépteinkkel érzékelt fizikai térben, hanem egyben egy metafizikai térben is elindulunk. Mindaz, ami körülvesz minket, tudattalan asszociációkat indít el bennünk, és az érzelmi reakcióink visszatükröződnek abban, ahogyan a labirintusban viselkedünk. Például szorongás esetén összekuporodunk, felszabadulva pedig felgyorsulnak a lépteink. „Felnőtteknél segíthet a megfelelő tudatállapot elérésében a légzés és a test mozgásának figyelése, míg gyerekeknél az esetleges feszültség oldására tárgyakat szoktam alkalmazni, melyeket magukkal vihetnek, vagy a labirintus egyes fordulóiban birtokba vehetnek” – osztja meg gyakorlatát a szakértő a kötet lapjain.

Szakemberrel vagy nélküle?

Fontos kiinduló kérdés, hogy milyen céllal járjuk be a labirintust. „Ha szeretnénk kicsit lecsendesedni, eltávolodni a hétköznapok problémáitól, és megtalálni a saját ritmusunkat, arra alkalmas lehet az egyéni, nem vezetett bejárás. Ha viszont régóta küzdünk valamilyen megoldhatatlannak tűnő problémával, esetleg krízisben vagyunk valamilyen negatív életesemény miatt, vagy gyászolunk, és az elengedéshez kérünk segítséget, akkor inkább vezetett labirintusjárásra jelentkezzünk” – áll a Táncoló fák Labirintusjárás című tanulmányában.

„Különböző mélységei vannak a labirintusjárásnak. Azt gondolom, nem érdemes beleugrani abba, hogy minden probléma megoldását keressük benne, laikusoknak inkább a játékosabb, esetleg rituális részét javaslom. Ha valakit komolyabban érdekel és mélyebb lelki folyamatokat indítana, érdemes a módszerben járatos szakemberhez fordulni.

Rábainé Domszky Zsófia

Én sem alkalmazom minden kliensemnél, hiszen megvan az a pillanat, amikor ezt be lehet vetni. Szükséges egyfajta felkészülés is, hogy befogadható legyen a módszer és teljes élményt tudjon átélni a labirintust bejáró” – teszi hozzá szóban Rábainé Domszky Zsófia.

Ünneplés és elengedés a labirintusban

Játékos térként a labirintus szabadon lehet akár a pokrócos-dobozos bunki alternatívája, hiszen szintén berendezhető. „Ekkor a felnőttek akár meg is figyelhetik, hogy mennyire tud benne a gyermek feltöltődni, mit visz be a labirintusba és mit szeretne mindenképp kint hagyni. A tér berendezése egyfajta erőforrás rendszerezés, hiszen összegyűjti azt, ami segít és erőt ad, és kívülre helyezi azt, ami számára nem kívánatos” – fogalmaz a szakértő. Természetesen nem szabad messzemenő következtetéseket levonni pusztán abból, hogy a gyermek mivel rendezi be a labirintust, de érdekes megfigyelés és jó beszélgetésindító lehet.

„A labirintus alkalmazható sétáló meditációként, mindfulness eszközként, de akár rituális célból is, például egy születésnap vagy felnőtté válás ünneplésére családi körben”

– javasolja Zsófia. Ezeknél a szertartásoknál a hangsúly az addig megtett életút rítuális újraélésén van, illetve az ünnepelt előtt álló új életszakaszra felkészülésen. Megünnepelhetjük az iskolás gyermeket, amint még óvodásként ér be a középpontba, de már iskolásként sétál ki onnan. Ezekben a helyzetekben a középpontban egyfajta felvértezés is végbemehet, például a 18. születésnapját ünneplő kamasz magához veszi a középpontban az albérlet vagy az első autó kulcsát, és így szimbolikusan is belép a felnőtt életbe. A labirintusban megtörténhet valamiféle elengedés is, például az óvodás gyermek még egy utolsó használat után ott elbúcsúztatja és lerakja a cumit. Az elengedés a labirintus önálló céljaként is megjelenhet, az ünneplés mellett gyászfolyamat is eljárható benne. Így például egy szeretett kisállat elbúcsúztatása is megtörténhet a középpontban.

Gyerekek a labirintusban

Ha arra a képre vágyunk, amint gyermekünk ünnepélyesen besétál a labirintus középpontjába, és meghitt pillanatok keretében elbúcsúztatja a régit és köszönti az újat… nos, a valóság okozhat némi meglepetést. A gyermekekben a labirintus ugyanis elsőként a játékosságot szólítja meg, így amint belépnek, általában végigfutnak rajta.

„A gyerekek részéről egy életkorilag teljesen helyénvaló viselkedés az, hogy kiskamasz korig átszaladnak rajta. Befutnak a közepébe, kiszaladnak, megint befutnak, megint kiszaladnak, valójában egy jót játszanak a labirintusban”

– meséli tapasztalatait Rábainé Domszky Zsófia. Rituális keretek közt érdemes együtt végigsétálni gyermekünkkel, és kísérni őt, facilitálni a folyamatot, akár narrálni a változás ívét.

A játékosságra nem csupán szülőként kell számítani, a terapeutának is fel kell készülnie a gyermekek ösztönös első viselkedésére. „Terápiás térként, eszközként használva a labirintust rá kell bírni a gyerekeket, hogy kicsit lassítsanak. Az ő esetükben – a felnőttektől eltérő módon – ezt nem tehetjük utasításba foglalva, sokkal inkább a játékosságot megszólítva instruálhatjuk őket. Míg egy felnőttnek mondhatom azt, hogy ‘figyeld a légzésedet és annak ritmusára lépkedj’, egy gyermeknél ez aligha működhet.

Óvodások, kisiskolások esetében valamilyen módon a mozgásformát vagy a tér használatát kell megváltoztatnunk. Ilyen lehet például, ha felvetjük, hogy kúszva-mászva haladjon a labirintusban, vagy adunk neki tárgyakat, amiket elhelyezhet benne. Én azt is szoktam mondani, hogy képzelje a labirintust egy kuckónak, majd megkérdezem, hol érzi magát a legjobban benne. Így a gyermek hamar rájön, hogy a labirintust úgy is megközelítheti, mint egy barlangot vagy valamilyen rejteket, és ekkor elkezdi másképp használni a teret.”

Ketten egyfelé

A labirintusjárás párban vagy csoportosan is alkalmazható módszer. Az egyéni bejáráshoz hasonlóan ez is csendben zajlik, mégis nagyon intenzív kapcsolódások történnek.

A páros bejárás barátság-labirintusban vagy békéltető labirintusban zajlik, amelyben a bejárattól jobbra és balra is vezet egy-egy út a középpontba. A labirintusban járó felek először bejárják a saját útjukat, aztán cserélnek és bejárják a másik útját, majd a végén középen találkoznak.

„Ez egy izgalmas játék lehet például az esküvő napján, amikor a házasodó felek végigsétálnak a labirintusban egyfajta szertartásként, bejárva egymás életútját az összefonódásuk pillanatáig. Ugyancsak alkalmas lehet ez az alakzat vitás felek összebékítésére, hiszen egymás útjának bejárása segít abban, hogy belehelyezkedjenek a másik fél helyzetébe, ráhangolódjanak a sajátjuktól eltérő álláspontra”

– osztja meg Rábainé Domszky Zsófia a páros bejárás gyakori példáit.

A csoportos bejáráson bevihető egyéni téma vagy kérdés, de tematikus csoport esetében egy központi kérdés is mozgathatja az alkalmat. Mivel ebben az esetben is mindenkinek van egy saját viszonyulása a témához és egy önálló szinten tart a folyamatban, a bejárás az egyénihez hasonlóan zajlik. A fő különbséget és hozzáadott értéket a találkozások adják, melyek a csendben még inkább elmélyülnek, megtöltődnek a szavaknál mélyebb tartalommal. „A csoport-hatás érvényesülésével a labirintusban járók tartják egymást, segítik egymást az úton, sokkal kevesebb az elakadás. Mindig van valaki, aki húzza, facilitálja a folyamatot, hogy mindenki el tudjon jutni a középpontba és aztán ki” – mesél tapasztalatairól a szakértő.

A labirintusjárás után

„A labirintus-hatás nemcsak labirintusban jelenik meg, hanem a bejárás után napokig, akár hetekig is érezhetők az ott megélt élmények. Jöhetnek álmok, új felismerések, és az is előfordulhat, hogy a középpont megélése csak a bejárás után történik meg. Ekkor a labirintusban a fizikai jelenlét csak megnyitja a teret, ami aztán később telik meg számunkra tartalommal” – hangsúlyozza a szakértő a labirintusjárás időben kitolódó megélését. „Vannak fából vagy műanyagból készült kézi labirintusok is, amiken az ujjunkkal vagy akár csak szemmel követve is végig tudunk menni, és közben meditálni. Ez főként akkor hatásos, ha előtte már jártunk életnagyságú labirintusban.”

A bejárást követő érzések, gondolatok egész másképp jelenhetnek meg szabadidős, játékos bejárás esetében, mint egy terápiás folyamatban. Utóbbi esetben a labirintusban átéltek feldolgozhatók további művészetterápiás módszerrel is, a labirintusban és azon túl is rendkívül széles palettáról válogathatunk. Az útvonal sokféle helyszínen és változatos anyagokból elkészülhet, bejárható egyedül, párban vagy csoportosan is, elhelyezhetünk benne tárgyakat, eszközöket, és a középpontban akár egy más művészetterápiás eszközt is bevonhatunk, például elénekelhetjük, lerajzolhatjuk vagy eljátszhatjuk a változást. „Valahol pont ez a művészetterápia szépsége, hogy szinte bármi lehet egy eszköz, és rettentő szabad” – zárja gondolatait Rábainé Domszky Zsófia, a Mosoly Alapítvány terápiás tanácsadója.