Mi lesz veled, ex? – Avagy az elengedés és a visszaengedés egészséges határai

Szerző: | 2020. 12. 03. |

Lehet-e barát az egykori szerelmünkből? Mennyire zavarhatja meg a múlt a jelent? Mikor lehet reális egy korábbi kapcsolat jelenléte, és honnantól szükségtelen? Fontos ezeket a kérdéseket helyre tenni, amikor úgy döntünk, új fejezetet kezdünk az életünkben. Akár egyedül próbálunk erősnek maradni, akár valaki más oldalán keressük a boldogságot; a nem megfelelően kezelt múlt megmérgezheti a jövőnk.

Nyitva hagyott ajtóink mögött

Vannak helyzetek, amikor nem fér hozzá kétség, hogy egy kapcsolata lezárás felé halad. Léteznek tettek, amiket nem lehet megbocsátani, elfelejteni, összegyűlt feszültségek, hatalmasra duzzadt különbözőségek, melyeket képtelenség zsugorítani.

A „mi lehetett volna?” ilyenkor az egyik legveszedelmesebb kérdés, amit gyakran hallani a továbblépésen hezitálóktól.

Amikor egy kapcsolat billegő egyensúllyal még tart, de érezzük, hogy minden erőfeszítésünk és kísérletünk ellenére sem sikerül közösen beteljesítenie, amiért annak idején teret adtunk neki  az életünkben érdemes megállni. Ilyenkor több jel utalhat rá, hogy ideje keretei átformálásán elgondolkodni, vagy a lezárás irányába vinni.

Az egyik ilyen jel az örökös rágódás és önmarcangolás. „Ha másképp viszonyulnék…” vagy „ha más szempontból vizsgálom a helyzetet” és hasonló okfejtések, amikben inkább a dilemmázó fél bizonytalansága jelenik meg, és kevésbé a két fél között eloszló felelősség. A másik gyakori jel a direkt vélemény fürkészése és/vagy konkrét kérése a környezetükben élőktől. Utóbbi azért, mivel ők maguk ugyan érzik, hogy diszkomfortot kelt a jelen állapot, valami nem működik, de mégsem tudják maguknak bevallani, hogy „vereséget szenvedtek”, ezért azt remélik, ha valaki más mondja ki helyettük az ítéletet, akkor az ténylegesen beismerhetővé, legalizálhatóvá válik.

Nehéz fejet hajtani annak ténye előtt, ha a boldogság nem a kiaknázatlan megmentési kísérleteken múlik.

Az ilyenkor keletkező bűntudat vonóhorogként akadályozza a továbblépést, hiszen ettől függetlenül láthatjuk és elismerhetjük ugyan a másikban a jó embert, de nehéz beismerni, hogy ez a maradáshoz kevés. Aggódhatunk a sorsáért, boldogulásáért, melyet ezentúl egyedül kell megtalálnia, hiszen mi nem adhattuk meg. De nem mindig sikerül tudatosítani, hogy ebben nekünk mennyi a felelősségünk, illetve dolgunk lehet-e emiatt aggódni.

Ez csupán két lehetőség, mellyel korántsem merítettük ki az összes okot, ami miatt nehéz lehet beengedni a következő kapcsolatunkat bűntudat nélkül, illetve sokaknál el is akad ez a folyamat. Átjárás keletkezhet a múlt és a jelen között, ami akadálya lehet a következő kapcsolatban kialakuló bizalomnak.

Az ex mint jóbarát?

Akivel valaha szeretői viszonyban voltunk, azzal soha többé nem tudunk úgy tekinteni egymásra, mint egy ismerős arcra, mely néhány másodpercre előbukkan a tömegből. Hiszen életünk hosszabb-rövidebb szakaszában fontos volt; kitárulkoztunk előtte, lelki intimitásunk testi kapcsolódással társult. Ez az alapvető szexuális feszültségén felül létrehoz egy láthatatlan köteléket, ami egy további, mélyebb kapcsot jelent.

A kapcsolat lezárulása után beszélgethetünk vele úgy, mint bármelyik ismerőssel, eldönthetjük, hogy ő a múlt része már, és másvalaki oldalán folytatjuk tovább, de ettől még képtelenség kitörölni, ami két ember közös történetében visszavonhatatlanul lezajlott. Sosem lesz tehát teljesen olyan, mint bármely más, aszexuális kapcsolatunk.

Épp ezért rizikós terület az ilyen kötelékek megtartása, különösen akkor, ha több szál is visszatartó erő. Ahogy az előző, exekről szóló cikkemben is utaltam Bácskai Júlia pszichológus gondolataira; vannak olyan érzelmi és fizikai körülmények, melyek egyértelműen behatárolják és nehezítik a távolodás lehetőségeit.

Azon felül, hogy ott a közös múlt (barátok, emlékek, helyek), a korábban említett aggódás és a sajnálat (mi lesz vele nélkülem), a bűntudat (nem akartalak bántani, csak jött egy új szerelem), vagy akár a lappangó érzelmek (akár mindkét fél részéről), bonyolítják a képet (például válás esetén a vagyonelosztás okozta anyagi függések), és persze a gyerekek kapcsán a közös felügyelettel járó kérdések. Ezek lényegesen befolyásolják, hogy végül hogyan viszonyulnak a felek a szakításhoz; véglegesnek tekintik és minden kapcsolattartástól elzárkóznak, vagy pedig résnyire nyitva hagynak egy ajtót, akár a barátság keretében.

Egy ilyen kontextusban az új fél azonban csak a harmadik lehet, ami a szerelmi háromszögre emlékeztető helyzetet teremthet. Tehát se egyik, se másik félhez nem tartozik igazán a két partner között váltogató fél.

A rengeteg közös emlék miatt előző kapcsolatunknak behozhatatlan előnye van a következővel szemben; övé a múltunk.

A közös felidézése a vicces és megható emlékeknek azt az érzést keltheti a következő partnerben, hogy őt valamiből kihagyták, lezárult egy kör. Ahol meg tud jelenni – még ha elvileg érzelmi bevonódás nélkül is – egy harmadik fél, ott két ember nem tud igazán közel kerülni egymáshoz, mert mint egy láthatatlan fal, gátolni fogja a bizalom mélyítését.

Nagyon tipikus példa erre, amikor kisgyerekes párok döntenek a válás mellett, majd egyikük új kapcsolatba kezd. Gyakran találkoztam azzal az esettel, amikor a férfi bizonygatja az új szerelmének, hogy a lehető legjobb viszonyban, példaértékűen sikerült elköszönniük egymástól előző partnerével, szilárd barátságban maradva, majd értetlenül figyeli, hogy miért távolodik mégis tőle a másik, amikor a gyerekek anyját is bevonják a közös programokba. Később gyakran kiderül, hogy továbbra is az előző párral beszél meg fontos magánéleti kérdéseket, közel hasonló, sőt nagyobb arányban, mint jelenlegi párjával. Ez érzésben átjön, és az alakulófélben lévő új kapcsolat bizalmi szintjében hajszálrepedéseket okoz.

Párkapcsolat?

Két ember között a legrövidebb út az egyenes, és semmi esetre sem a háromszög. Amikor gyerekek vannak, ez a képlet természetesen bonyolódik. Bűntudatunk, megfelelni vágyásunk mentén könnyebben engedünk a gyerek igényének, aki természetesen együtt szeretné látni a szüleit. Ilyen esetben előnyös a jó viszony, de

a barátságosság nem egyenlő az intimitásba hajló barátsággal.

Az igazán jó kapcsolatokban persze barátok is vagyunk, és ezért kettős veszteség, amikor megszakad egy kötelék. Hiszen nem csak intimitás terén érezzük magunkat megcsonkítva, hanem egy közeli, fontos embert is elvesztünk, aki életünk fontos periódusában mellettünk volt, akivel adtunk egymásnak, és kötődtünk hozzá. Megmaradhat ez a kötelék, de csak akkor nem sérülünk és sértjük fel az új partner – s egyben önmagunk – lelkét ebben a folyamatban, ha gondosan figyelünk a megváltozott kapcsolat határainak átformálására.

Amikor a párkapcsolat szó előtagját végérvényesen levesszük, akkor azokra a kötelékekre kezd hasonlítani – nem csak grammatikai értelemben –, melyek a külvilágban érvényesek, más baráti vagy pusztán emberi viszonyulásainkban. Ehhez mérten érdemes hátralépni és kettőnk igényeihez igazodva mértéket keresni, hogy meddig kényelmes a partnerünk számára is, ha beengedjük a múltat a jelenbe. Tudjunk beszélni vele arról, hogy mi az, ami a külvilágra, vagyis immár az exre tartozhat kettőnk duóján kívül, és mi nem.

Azonban azt is érdemes végiggondolni, hogy miről szólhat, ha nem tudunk védelmet teremteni a múltunkkal szemben. Sőt, néha az előző partnerrel fenntartott, lelkileg támogató kötelék ellensúlyozza, ha az új kapcsolatban nem kapunk megfelelő odafordulást.

Néha azért tud erősen jelen lenni a múltunk, mert a jelenünkkel nem sikerül megtalálni a közös hangot, és tisztázni a kapcsolatot érintő fontos kérdéseket. Csakhogy így valójában egyik színtéren sem leszünk teljes értékűen jelen. Ha ide is, oda is tartozni akarok, akkor valójában hol vagyok? Melyik az én utam? Egyszerre két ösvényen nem haladhatunk.

Oldás és kötés

Tehát amikor egy fontos kérdéskör megvitatásánál reflexből az előző partnert, immár jó barátot keresnénk meg, talán érdemes néhány másodpercre megtorpanni és tudatosítani magunkban; miért könnyebb neki elmondani, mintsem azzal megbeszélni, akivel a jelenlegi párkapcsolatomat élem? Mitől félek? Esetleg a jelenlegi partner nem tudja megadni azt, amit keresek? Mert más kérdés ez akkor, amikor az ismeretség a lehetséges jövőnkkel még csak az elején tart. Több év kötelékét nem törölhetjük ki, a hosszú idő során lepárolt emberismeret értékét nem írhatja felül egy, csupán a kezdeti stádiumban tartó, friss kapcsolat.

Inkább az a szempont lenne vizsgálatra érdemes, amikor az idő múlása, az új kapcsolat mélyülése ellenére is ugyanolyan intenzitással fennmarad a régi kötelék. Ebben az esetben az is lehetséges opció, hogy az új partner azért nem tudja megadni, ami jól esne, mert a múltbeli minták fenntartásával, nem adok elég teret számára, hogy bizonyíthasson?

Ezeket érdemes végigpörgetni gondolatban, amikor múltunk határait próbáljuk meghatározni a jelenben, illetve empátiával belegondolni, fordított esetben ránk hogyan hatna, nekünk hogy esne ez a helyzet? Hiszen nem az előző partner jelenléte a lényeg, hanem ennek minősége és mértéke.



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Barkász Heléna
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt. Munkája során igyekszik kerek egészként értelmezni kliensei múltját-jelenét, ösztönözni őket jövőképük formálására, s erre alapozva kéri őket minél személyesebb célok megfogalmazására. Szakmai hitvallása az, hogy a saját személyiséghez igazított motivációk a legtöbb reménnyel kecsegtető iránytűk a változás felé. Ezek megfogalmazására és az emellett való kitartásra ösztönzi a hozzá fordulókat.

Pin It on Pinterest

Share This