„Nekem erre nincs időm!” – 7 kérdés, ami segít megválaszolni miért fontosabbak a feladataink az életünknél

„Nekem erre nincs időm” – hányszor mondjuk vagy halljuk ezt a mondatot, és mégis, milyen ritkán, leginkább sose nézünk a probléma mögé. Mindig csak addig jutunk, hogy nincs időnk. De vajon feltettük-e már magunknak valaha a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is soroljuk következetesen a saját életünk elé a napi teendőket? Hogy lett ebből evidencia? Miért olyan nehéz ellentartani a sürgető elvárásoknak? Milyen ördögi dinamika mentén szorul háttérbe, ami fontos (például a saját céljaink és a fejlődésünk) és mi kell ahhoz, hogy ezek előrébb kerüljenek azon a bizonyos listán? Ezeket a kérdéseket jártuk körül szakértőnkkel, Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológussal.

Sokak életére jellemző tendencia, hogy,

bár elméleti síkon tisztában vagyunk azzal, hogy megtérülő befektetés időt, pénzt és energiát szánni a képességeink fejlesztésére, a gyakorlati megvalósításig csak ritkán jutunk el.

Pedig ez által sokszor éppen a harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb élet lehetőségétől fosztjuk meg magunkat. De mégis miért? Miért fontosabbak a feladataink, a saját életünknél és fejlődésünknél? Ezt a kérdést szegeztük neki szakértőnknek, aki már rögtön az elején egy meghökkentő válasszal áll elő.

„Azért, mert a fejlődés, a tanulás, az önfejlesztés fáj.”

„Az önfejlesztés lényegében egy változás, és mint minden ilyen folyamatban, ebben is vannak keserves szakaszok. Csak erről nem tudunk, vagy nem szeretnénk tudomást venni. Ennek az egyik oka szerintem az, hogy az önfejlesztéshez kapcsolódó fogalmak kicsit idealizálva vannak.

Az önismeret, a komfortzóna elhagyása az ügyesen megkoreografált marketingszövegeknek köszönhetően egy rózsaszín ködben úszó, kellemes kalandnak tűnik. Csakhogy fejlődni, a hiányaim felé odafordulni egyáltalán nem könnyű, sőt, olykor kifejezetten fájdalmas. Ha ezt nem tudatosítjuk magunkban rögtön az elején, akkor a kezdeti nehézségek könnyen eltántoríthatnak minket”

– mutat rá Limpár Imre, aki szerint ebben a helyzetben szintén fontos kérdés, hogy tekintélyszemélyként, akár egy nagyvállalat, vagy egy vállalkozás vezetőjeként meg merjük-e engedni magunknak azokat a helyzeteket, amikor valamit nem tudunk. Például egy több száz, vagy ezer ember munkáját irányító vezetőként el tudjuk-e fogadni, hogy a nyelvtanfolyamon hónapokon, de inkább éveken keresztül csak szavakat fogok nyökögni?

Rétegről rétegre

A kudarcoktól való félelem mellett még számos tényező eltávolíthat minket a céljainktól és a személyes fejlődésünktől. Szakértőnk szerint a krónikus halogatáshoz és állandó időzavarhoz vezető tünetek okait érdemes egyenként, rétegről rétegre haladva is megvizsgálni.

„Van, aki a személyiségéből adódóan elve hajlamosabb a halogatásra. Ez tehát egy »hozott anyag«, amit aztán felerősíthetnek a környezeti tényezők, például az, hogy mit tanultunk a szüleinktől a feladatokról.

Ha például mást se hallottunk gyerekként, csak azt, hogy »Mindent a gyerekért!« vagy hogy, »Mindig a család az első!«, akkor ez a mondat a saját életünkben is egy evidenciává, adott esetben a fejlődésünket akadályozó tényezővé válhat – például akkor, amikor azt latolgatjuk, hogy akkor most anya elmenjen-e pszichodráma csoportba havonta egyszer egy hétvégére, vagy sem.

Mivel első körben hajalmosak vagyunk csak a közvetlen következményeket látni, úgy ítéljük meg, hogy egy teljes hétvégére túl nagy luxus kiesni a családi rendszerből. Nem azt nézzük ilyenkor, hogy nekem és (ebben az esetben) a környezetemnek mi az érdeke. Csak az számít, hogy anya többet legyen velünk, nem pedig az, hogy amikor velünk van, akkor nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb legyen.

Aztán így telnek el az évek, egyik a másik után, amíg arra várunk, hogy majd egyszer lesz időnk erre is. De az a helyzet, hogy ezt az időt nekünk magunknak kell kialakítani, magától nem fognak eltűnni és megszűnni a napi feladatok, legalábbis nagyon nem ebbe az irányba haladnak a dolgok…” – mutat rá szakértőnk.

Minden tegnapra kell…

Ennek oka, hogy sok munkahelyen a vállalati kultúra, a vállalkozók életében pedig az ügyfelek, partnerek elvárásai is megkövetelik a maximális sebességet, amibe azért is könnyű beleszédülni, mert az online tér ennek a tendenciának még több nyomatékot adhat…

A másodperceken belül megérkező üzenetek, és a hatékonyságunkat elviekben növelő alkalmazások abban az illúzióban tartanak minket, hogy mindent azonnal el lehet intézni. Csakhogy, attól, hogy az e-mailen küldött levél két másodperc alatt átér a címzetthez, még nem jelenti azt, hogy neki nincs ezer más, sürgős teendője.

„Ilyenkor megoldásként sokan a jól ismert, „sürgős-fontos mátrixot” veszik alapul, ami hatékony tud lenni a napi feladatok menedzselésében, csak éppen a hosszú távú célok szempontjából kontraproduktív, ha nem vesszük figyelembe, hogy a második prioritás mindenkor a fontos, de nem sürgős teendők lesznek.

De az a rossz hírem van, hogy ez az idő, amikor végre jut idő a fontos dolgokra, magától nem fog eljönni, mert mindig lesznek sürgős feladatok – és a pszichénk úgy működik, hogy a sürgetőt szeretné előbb letudni. Ez jó eséllyel nem fog változni. Amin viszont tudunk változtatni az az elvárásokhoz való viszonyulásunk. Ehhez először is érdemes önvizsgálatot tartani és megnézni, hogy mennyire vagyunk hajlamosak arra, hogy ezeknek engedjünk? Tudjuk-e, hol vannak a határaink, és hagyjuk-e, hogy azon rendszeresen átgyalogoljanak mások?

Esszenciális kérdések

Ha arra jutottunk, hogy ezen a területen még van hova fejlődnünk, akkor a változás irányába további, húsbavágó kérdések vezethetnek minket… Szakértőnk szerint nincs garancia arra, hogy a válaszokkal való szembenézés fájdalommentes lesz, de abban biztosak lehetünk, hogy az alábbi kérdések által közelebb kerülhetünk a hosszú távú céljainkhoz és ahhoz, hogy ne csak szándékunk, de időnk és energiánk is legyen az önfejlesztésre.

1. Kié az életem?

Amikor ezt a kérdést feltesszük magunknak, akkor első ránézésre evidensnek tűnik a válasz: hát az enyém! Ha viszont kicsit közelebb lépünk, akkor általában szépen kirajzolódik, hogy kiknek adjuk oda az időnket, vagyis az életünket. A már említett, otthonról hozott üzentek sok esetben már ezt a nagyon alapvető, a saját életünkhöz való jogot is elvitatják tőlünk, mondván, hogy azt teljes egészében a közösségnek/a gyerekünknek/a családunknak kell szentelnünk. Nyilvánvalóan nem csak mi döntünk az időnkről, és az nem csak a miénk, de az arányokon általában mindig lehet alakítani.

2. Mi a célom?

„Nincs önfejlesztés célok nélkül. Aki komolyan gondolja az önfejlesztést, annak biztos, hogy vannak céljai, aki csak beszél róla, hogy szeretne erre időt szánni, az maszatol a vágyakkal. Azért fontos, hogy legyenek orientációs pontjaink – amelyeket a céljaink mellett akár a számunkra fontos értékek mentén is meghatározhatunk – mert ezek a lehetséges fejlődési irányokat is kijelölik.”

3. Mi a motivációm?

Akárcsak a motivációink, vagyis az, ha tisztában vagyunk vele, hogy miért is szeretnénk valójában fejlődni? Azért akarok angolt tanulni, mert ciki, hogy nem tudok, vagy van valami konkrét motivációm, például az, hogy szeretnék többet utazni, és külföldön önállóan boldogulni? Ha megvizsgáltuk a valós motivációinkat, akkor jelentősen megnő az esélye annak is, hogy kitartunk a tanulási folyamatban.

4. Mi is az én dolgom ezen a világon?

A napi feladatokat arra is használhatjuk, hogy betöltsük az űrt, ami ennek az elképesztően fontos, ugyanakkor sokszor megválaszolatlan kérdésnek a nyomán tátong bennünk. Az önismeret és az önfejlesztés szempontjából is áttöréshez vezethet, ha fel merjük tenni magunknak a kérdést: mi is az én dolgom ezen a világon? A válasz nemcsak azt mutatja majd meg, hogy milyen irányba érdemes tovább képeznünk magunkat, de egy nagyon nagy nyugalmat, belső békét is hozhat az életünkbe.

5. Kik vesznek körül?

Szakértőnk szerint az önfejlesztéssel sok esetben egy, az emberi kapcsolatainkat monitorozó „revízió” is együtt jár. Könnyen előfordulhat, hogy a céljainktól és a saját életünktől a környezetünkben lévő örömgyilkos, energiavámpír emberek tartanak távol minket. Őket többek között onnan lehet könnyen felismerni, hogy amikor elkezdünk önfejlesztéssel foglalkozni, akkor – a „Jaj, de kinyílt a csipád az utóbbi időben” típusú, intrikus megjegyzések formájában – az elsők között fejezik ki nemtetszésüket a bennünk zajló változással, annak eredményeivel kapcsolatban.

6. Kihez hasonlítom magam?

A „Ha el tudod képzelni, meg tudod csinálni” típusú mondatokkal az a baj, hogy semmilyen szinten sem vesznek tudomást a valóságról. A fejlődéstől sokszor az is eltántoríthat minket – főleg, ha hajlamosak vagyunk a perfekcionizmusra – hogy irreális célokat tűzünk ki, és az adott területen nálunk sokkal jártasabb profikhoz hasonlítgatjuk magunkat.

„Ha az a célom, hogy megtanuljak falat mászni, akkor ne azokat lássam magam előtt, akik már többször is voltak a Mount Everesten. Ehelyett inkább arra figyeljek, hogy „Mit tehetek azért, hogy önmagamhoz képest kitartóbb/ügyesebb/hatékonyabb/kipihentebb/nyugodtabb/szervezettebb legyek?”

Ha csak a legjobbat látjuk magunk előtt, akkor sosem fogjuk megtenni az első lépést.

7. Mi az, amiben NEM szeretnék fejlődni?

Az önfejlesztés egy rendkívül tág téma, amit a már felsorolt kérdések tisztázása közben érdemes tovább szűkíteni. Szakértőnk szerint igazi megnyugvást hozhat, ha felvállaljuk annak a döntésnek a súlyát és felelősségét, hogy mi az, amiben nem szeretnénk fejlődni. Ez elsőre nem könnyű, de ha megtesszük, akkor már kevésbé érezzük nyomasztónak a bőség zavarát, és kimondottan felszabadítóan hathat ránk, ha kimondjuk és felvállaljuk, hogy mi az, amit elengedünk, és amivel kapcsolatban megalapozottan állíthatjuk: erre nekem tényleg nincs időm.