“A maszk mögött a legmélyebb szomorúság bújik meg” – A mosolygó depresszió

Szerző: | 2019. 03. 30. |

Szomorú hangulat, az érdeklődés csökkenése, fáradtság, levertség – csak néhány a depresszió tünetei közül, amelyekről felismerhetjük a világszerte több százmillió ember életét megnehezítő betegséget. A fentieket saját magunkon, vagy a környezetünkben élőkön tapasztalva – remélhetőleg – mind többen és többen jutunk már el addig, hogy segítséget kérjünk, köszönhetően annak, hogy egyre szélesebb körben válnak ismertté a depresszió tipikus tünetei.

A helyzet azonban nem mindig ilyen egyszerű: ahogy sok más betegségnek, a depressziónak is lehetnek kevésbé jellegzetes megnyilvánulási formái, amik sokkal tovább rejtve maradhatnak mindannyiunk szeme előtt, akár egészen addig, amíg már túl késő nem lesz. Ezek közé az atipikus formák közé tartozik a beszédes nevű “mosolygó depresszió” is.

Mosoly-maszk…

“Lépjenek be az elmémbe, megmutatom, milyen az, amikor a komikus összeomlik!” A mosolygó depresszióról hallva sokunknak eszébe juthat Robin Williams, akitől a fenti – az egyik korai standup fellépésében elhangzó – idézet származik. Az amerikai színész sok-sok éven át nevetette előadásai és filmjei közönségét úgy, hogy sokan nem is tudták róla, hogy állandó mosolya komoly küzdelmeket takar: súlyos depresszióval, alkohol- és drogfüggőséggel küzdött.

Robin Williams valójában nem mutatta meg, milyen, amikor a komikus összeomlik: ahogy ezt az idézetet a címéül viselő önéletrajzi filmjéből is kitűnik, még a közvetlen környezete számára is felismeretlenül maradtak betegségének tünetei – hiszen mindig készen állt a tréfára, egy villámgyors improvizációra, a nevetésre és a nevettetésre… Egészen 2014-ben bekövetkezett öngyilkosságáig a legtöbben nem is sejtették, mekkora a baj; akárhová ment, akármibe fogott, ő volt a “vicces fiú”, aki soha ki nem fogyott a poénokból és a mosolyból. Legalábbis a felszínen.

… és ami mögötte van

Amikor ugyanis egyedül maradt, lehullt az álarc, és úrrá lettek rajta a depresszió tünetei. Hasonló hullámvölgyekről számolt be korábban Woody Allen és Jim Carrey is, akiket pedig szintén a nevettetés nagymestereként tartunk számon; a színpadon/kamerán kívül azonban őszintén vallanak arról, milyen nehézségekkel küzdenek a mosolyuk mögött.

“A mosolygó depresszióban szenvedő emberek gyakran mintha egyfajta maszkot viselnének: kívülről nézve semmi sem árulkodik az állapotukról, dolgoznak, háztartást vezetnek, sportolnak, barátokkal találkoznak” – mondja Rita Labeaune klinikai pszichológus.

“E mögött a maszk mögött azonban a legmélyebb szomorúság bújik meg, sokszor álmatlansággal, pánikrohamokkal, csökkent önértékeléssel és öngyilkossági gondolatokkal tetézve.”

A szakértő szerint a mosolygó depresszió azért különösen nehéz ügy, mert nem csupán a környezet, de olykor a beteg számára is észrevétlenül maradnak a tünetei.

De hát én jól vagyok!

“A praxisomban számos olyan esettel találkoztam már, amikor valaki nyilvánvalóan depresszióban szenvedett, de még ő maga sem ismerte ezt fel, hiszen képes volt mosolyogni, jókedvűnek lenni, ez pedig gyökeresen eltér attól a képtől, ami a depresszióról hagyományosan a fejünkben él” – idézi fel Labeaune.

“De az sem ritka, hogy a mosolygó depresszióval küzdők érzik, hogy valami nincs rendben, ám félnek bevallani, hogy baj van, inkább a mosolyba kapaszkodva igyekeznek elhitetni önmagukkal és másokkal, hogy minden rendben.”

A szakember azt is hangsúlyozza, hogy a mosoly mögött az érzelmek széles és változatos skálája rejtőzhet: a reménytelenség, kétségbeesés érzete, harag, félelem, ingerlékenység, és persze a depresszió “gyökere”, a szomorúság, ami akár egy állandósult “valami nincs rendben” érzésként is megjelenhet. A mosoly, a kifelé mutatott színjáték fenntartása arra szolgál, hogy tudatosan-tudattalanul elrejtsük ezeket a külvilág, és gyakran önmagunk elől is.

Különösen veszélyes

Rita Labeaune arra is felhívja a figyelmet, hogy a mosolygó depresszió esetében (ami a felszíni jókedv miatt sokkal enyhébbnek tűnhet a betegség más formáinál) fokozott az öngyilkossági krízisek előfordulásának veszélye.

“A depresszióban szenvedő emberek gyakran számolnak be öngyilkossági gondolatokról, ám megesik, hogy a terveiket éppen a betegséggel járó levertségnek, fáradékonyságnak ‘köszönhetően’ nem valósítják meg.

A mosolygó depresszióval küzdők azonban többnyire nincsenek híján az energiának és a lendületnek, így nagyobb a valószínűsége, hogy valóban elkövetik a tervezett öngyilkosságot.”

Robin Williams 2014-ben bekövetkezett halála után a szakértők és a média képviselőinek többsége úgy vélekedett, a színész öngyilkosságáért is a hosszú évek óta fennálló depressziója lehetett a felelős. Az ő esetében azonban árnyalta a képet a felesége későbbi nyilatkozata, amelyben az asszony elmondta, hogy Williams a demencia egy ritka fajtájában szenvedett, melynek tünetei egyre jobban elhatalmasodtak rajta. A kollégái elbeszéléseiből azóta tudjuk, hogy az utolsó forgatásán szinte már nyoma sem volt megszokott és szeretett mosolyának: minden nap végén órákig zokogott, mert nem volt képes többé megjegyezni a szövegét sem. Ez a betegség, különösen olyasvalaki számára, mint Robin Williams, akinek a szavak az egész életét jelentették, a sors rendkívül kegyetlen tréfájának tűnhet, és még egy pszichésen egészséges embert is könnyen a szakadék szélére hajszolna – nemhogy valakit, aki hosszú évek óta depresszióval küzd.

Nézzünk a mosoly mögé

A depressziós esetek egyre magasabb számából talán a legfontosabb tanulság, amit levonhatunk az, hogy nagyon kell figyelnünk egymásra. És nem csak azokra a tünetekre, amelyek közismertek, és viszonylag könnyen azonosíthatóan jelzik egy-egy betegség létét, hanem azokra is, amelyek talán éppen ezeket a mélyebben megbúvó szimptómákat hivatottak a felszínen elrejteni.

A mosolygó depresszió kezelését illetően hasonló a helyzet, mint a betegség más formáinál: minél hamarabb kérünk segítséget, és vágunk bele a pszichoterápiába, annál jobbak az esélyeink az állapotunk javulására. A segítségkéréshez, egyáltalán, a betegségbelátásig is könnyebben juthatunk el, ha támogató környezet vesz minket körül; ha akad akár csak egy olyan ember is, akinek őszintén beszélhetünk arról, mi rejtőzik a mosolyunk mögött. Lehet ez egy családtagunk, egy barátunk, de akár egy segítő szakember is. Ahogy Rita Labeaune fogalmaz: “A depressziós gondolatok nyomán hajlamosak lehetünk elfelejteni, mennyire segítőkészek is valójában az emberek, mennyire nyitottak arra, hogy támogassanak minket, ahogy hasonló helyzetben mi is megtennénk ugyanezt valaki másért. Ne féljünk hát megnyílni előttük!”



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This