„Mi itt a munkahelyen olyanok vagyunk, mint egy nagy család” – és úgy is fertőzzük meg egymást

Bárcsak azt mondhatnánk, hogy a vírusokkal csak az őszi, illetve a következő, téli időszakban kell óvatosnak lennünk, de (bár ilyentájt valóban megnő a fertőzések száma) az sajnos nem lenne teljesen igaz. A vírusok ugyanis nem biztos, hogy nézik a naptárt – különösen akkor, ha olyan ideális környezetet találnak, mint egy munkahely.

A munkahely fogalma mindannyiunk számára mást jelent. Kedvelt, vagy éppen kevésbé kedvelt főnököt és kollégákat; „terepet”, közösségi teret, esetleg egy irodát, ahová bejárunk, még akkor is, ha éppen semmi kedvünk hozzá – és sajnos, gyakran olyankor is, amikor igazán nem kellene bemennünk.

„Maradtál volna otthon…”

Egy korábbi cikkünkben már mi is írtunk arról, miért olyan fontos, hogy ha betegek vagyunk, engedjük meg magunknak azt a „luxust”, hogy a testi-lelki egészségünk megóvása érdekében otthon töltsünk néhány napot. Az Arizonai Egyetem mikrobiológusa, Dr. Charles Gerba szerint pedig ezzel nem csupán a saját egészségünkért tennénk sokat, hanem a körülöttünk dolgozókéért is.

Gerba kutatási eredményei alapján ugyanis ha fertőző betegséggel küzdünk, ám mégis bemegyünk dolgozni, néhány órán belül vírusok tömegével árasztjuk el a közös tér levegőjét, és a közösen használt felületeket, például az asztallapokat, a telefonkagylót, a konyhai eszközöket, a számítógép és az egér billentyűit.

A vírusok pedig ragaszkodó természettel bírnak: egy megfázásért, influenzáért felelős 2-3 napig, de egy gyomor-bélrendszeri fertőzést okozó vírus akár 30 napig is életképes maradhat.

„De mit szól majd a főnök?”

A gyakori kézmosás és a fertőtlenítő kendő használata persze segíthet, ám korántsem nyújt 100%-os védelmet a kollégáink számára. A legbiztosabb módszer tehát, amit ilyenkor választhatunk, az, ha nem megyünk be dolgozni, és nem tesszük ki a többieket a fertőzés kockázatának. Ez azonban a legtöbbünkben felveti a kínzó kérdést: mit szól majd a főnök?

Úgy gondolhatjuk, ha holmi csip-csup megfázásra hivatkozva beteget jelentünk, azt a vezetők úgy értékelik, nem vagyunk elég lojálisak a céggel szemben.

Kevesen tudják, de munkajogi szempontból nincs mi miatt aggódnunk, hiszen a munkáltatónk nem jogosult megítélni azt, mennyire vagyunk betegek. Egyedül mi tudjuk felmérni, mennyire vagyunk munkaképesek, és ha a vezetők részéről mégis felmerülne valamilyen kétely, a háziorvosunk szava számít döntőnek. Ideális esetben mi magunk is szabadon dönthetünk úgy, hogy otthon maradunk, és a megfázást, influenzát néhány napos pihenéssel, ágynyugalommal, sok-sok folyadékkal és szükség esetén a gyógyulásunkat támogató készítményekkel kezeljük. Egy hasmenéssel járó megbetegedés esetén például gyógyszerminőségű, magas csíraszámú probiotikum szedésével tehetünk sokat azért, hogy újra „csatasorba” állhassunk a munkahelyünkön. Fontos azonban, hogy ez tényleg csak akkor történjen meg, amikor erre készen állunk – vagyis teljesen meggyógyultunk.

Betegen nem leszünk az év dolgozói

Ha szerencsések vagyunk, a vezetőink részéről nincsenek jelen irreális elvárások a munkahelyi teljesítményünkkel kapcsolatban. Ez azonban nem véd meg attól, hogy mi legyünk azok, akik a legnagyobb nyomást gyakoroljuk saját magunkra.

A maximalizmust, a perfekcionizmust, a teljesítmény hajszolását a mai kor embere még olyankor is nehezen engedi el, amikor a teste figyelmezteti: közelít a tűrőképessége határához.

Sokan szeretünk arra gondolni, hogy fontos szerepet töltünk be a munkahelyünkön, sőt, hogy nélkülünk egyetlen folyamat sem működik igazán jól – de érdemes azt is fontolóra venni, vajon milyen teljesítményre vagyunk képesek, ha lázasan, fejfájósan, gyomorpanaszokkal küszködve próbálunk keresztülvergődni a napi feladatokon. A választ valahol mélyen talán mi is tudjuk.

Mindenütt jó, de legjobb, ha otthon maradunk

Amikor betegen, egy vírustól legyengülten mégis összeszorított foggal, az utolsó erőnkkel is bemegyünk dolgozni, nem csupán a saját testünk jelzéseit hagyjuk figyelmen kívül, ami minden eszközzel azt üzeni, pihenésre van szükségünk. Biztosak lehetünk benne, hogy bár a jó szándék vezet minket, a munkahelyünkkel sem teszünk jót ilyenkor. A fertőzés veszélyén kívül ugyanis, aminek a munkatársainkat kitesszük, figyelembe kell vennünk azt a szempontot is, hogy egy lánc csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszem – és a szervezet, aminek a tagjai vagyunk, biztosan nem akkor lesz a teljesítménye csúcsán, amikor egy beteg láncszeme arra szorulna, hogy gyógyuljon, és erőt gyűjtsön.