Elvonási tüneteket, fizikai fájdalmat és szorongást okoz, mi az?

Szerző: | 2016. 02. 18. |

A szerelem olyan, mint a drog – állítják sokan, és úgy tűnik, hogy „lejönni” sem egyszerű róla. A vonatkozó kutatási eredmények szerint elveszíteni a szerelmünket tulajdonképpen pontosan ugyanolyan nehéz, mint egy kokainistának felhagyni a szerhasználattal. Fizikálisan és mentálisan is ugyanez a helyzet: a szervezetünkre és az elménkre is komoly és kimutatható hatással van egy szakítás, vagy egy szeretett személy elvesztése.

A szakítás főként az idegrendszeren keresztül hat, azonban a végeredményt egész szervezetünkben érezhetjük. Az elválást követően ránk telepedő szomorúság meglepően könnyedén csaphat át depresszióba, és a negatív hangulat akár hónapokig, sőt, évekig is fennmaradhat. Ráadásul a közös fotók, a nosztalgiázás a Nagy Ő-nek gondolt személy elvesztését követően csak tovább rontanak a helyzeten.

Mi erre a magyarázat?

Egy, a New York-i Állami Egyetemen (State University of New York) és a Rutgers University-n végzett kutatásban Dr Helen Fisher, az egyébként ismert és elismert antropológus 15 olyan egyetemistának mutatott képeket az exükről, akik nemrégiben estek át a szakításon, és, saját bevallásuk szerint még mindig szerelmesek voltak egykori kedvesükbe. Miközben ők a képeket nézték, a kutatók fMRI segítségéven azt figyelték, mi történik a résztvevők agyában. Az eredmények több mint megdöbbentőek:

Míg egy másik ember képe általánosságban nem vált ki az átlagostól eltérő agyi aktivitást, addig az ex képe ugyanazokat a területeket aktiválja, amelyek a kokain-és nikotinfüggők esetében az elvonási tünetek megjelenésekor aktiválódnak, illetve amelyeket a fizikai fájdalommal, kötődéssel és szorongással asszociálunk.

Tehát, ha összetörik a szívünket, valóban érezhetjük úgy, mintha fizikai fájdalmaink, vagy épp elvonási tüneteink lennének. Ahogy Fisher fogalmazott, a szerelem valójában függőség, s a modernkori káros szenvedélyek, mint a dohányzás, a drogok, vagy a szerencsejáték mind ugyanazon agyi struktúrákat használják, amelyek évmilliókkal ezelőtt alakultak ki, s amelyek a szerelemhez, a kötődéshez kapcsolódnak.

Ha a szorongás, a szédülés és a fejfájás nem lenne elég…

Ráadásul a szakítást követően a „boldogsághormonként” emlegetett dopamin és a kötődés kialakulásában fontos szerepet játszó oxitocin termelése is drasztikusan lecsökken, miközben a stressz-hormonként emlegetett kortizol termelődése hirtelen megugrik. Márpedig a magas kortizol több láncreakciót is elindít, amely nem áll meg a szorongásnál, szédülésnél, vagy fejfájásnál: hosszú távon krónikus stresszhez, és így kimerüléshez, betegségekhez, az immunrendszer legyengítéséhez is vezethet.

Ahogy arra Dr. Elissa Epel, a San Franciscó-i University of California kutatója is felhívja a figyelmet, noha a kortizol akut stressz esetén rövid időre csökkenti az étvágyat, ha hosszabb időn keresztül szabadul fel nagyobb mennyiségben, növeli az éhségérzetet. Ez a hormon ugyanis arra ösztönöz, hogy a stresszt kiváltó eseményt követően feltöltsük szervezetünket energiával. Ennek a jelenségnek az az evolúciós magyarázata, hogy őseink, egy stresszhelyzetet követően – például amikor el kellett menekülniük egy fenevad elől – rengeteg energiát elhasználtak, majd ezt, a túlélés érdekében visszapótolták. Bár ma már kevésbé kell attól tartanunk, hogy az utcán egy kardfogú tigris jön szembe, a mechanizmusok továbbra is működnek, vagyis a szakítás következtében megugró stresszhormonszint csoki evéssel és falási rohamokkal terhelt következményeit nem véletlenül vagyunk kénytelenek elszenvedni…

összetört_szív_4

Az „összetört szív-szindróma”

Ráadásul, ha valaki tragikus módon veszíti el házastársát, vagy egy általa szeretett személyt, a szimpatikus idegrendszer aktivitása révén felszabaduló hormonok a szívműködést is negatívan befolyásolják.

E hatások az úgynevezett „összetört szív-szindróma” kialakulásához vezetnek, ami mellkasi fájdalommal járhat, sőt, akár a szívroham tüneteit is kiválthatja.

Egy 2014-ben a JAMA International Medicine című szaklapban közölt kutatásban azt találták, hogy a vizsgált személyeknél a stroke és a szívroham valószínűsége megduplázódott a szerelem elvesztését követő 30 napban. Persze nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni! Még akkor is, ha duplázódik a kockázat, kicsi a szívroham esélye – 10 000 személyből mindössze 16-nál alakul ki. Ráadásul a kutatásban vizsgált személyek életkora 60 és 89 év között volt, akiknél az érelmeszesedés valószínűsége is nagyobb, így ezen eredményeket érdemes fenntartásokkal kezelni.

Az idő gyógyít. És tényleg…

Akkor mégis mit tehetünk, ha hosszú idő múltán is elsírjuk magunkat volt kedvesünkre gondolva? Hogyan léphetünk tovább? Dr. Fisher kissé banálisnak tűnő magyarázata szerint a kulcs az időben rejlik – ugyanakkor (a lelkünket ápolgató barátainkkal ellentétben) számszerűsíthető bizonyítékokkal is szolgál. A fent részletezett kutatásában

…azoknál, akik a legrégebben szakítottak, a mért agyi aktivitás kisebb volt, mint azoknál, akik nemrégiben voltak kénytelenek „egyedülállóra” cserélni kapcsolati státuszukat. „Azt mondják, az idő gyógyít, mi pedig bebizonyítottuk” – nyilatkozta a kutató.

Nem kell rögtön gyógyszerekhez nyúlni!

Azt ő is hozzátette, hogy ezeket az információkat érdemes óvatosan kezelni, és semmiképp sem szabad úgy gondolni, hogy a jelentkező tünetekért kizárólag az idegrendszer a felelős, és semmit sem tehetünk annak érdekében, hogy megküzdjünk a problémával. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy szakítás után (és gyász esetén) a hasonló fizikai tünetek adott esetben visszavezethetők az érzelmi állapotunkra, pontosabban az idegi-hormonális hatásokra, így nem kell rögtön gyógyszerekhez nyúlni. Ugyanakkor biztos, ami biztos alapon érdemes lehet ellátogatni az orvoshoz, hogy erről meggyőződjünk, és a fent megismert kutatási eredmények tükrében átgondolni és tudatosítani, hogy hol tartunk a megküzdési folyamatban, képesek vagyunk-e a továbblépésre.

Via: IFeakingLoveScience; Harvard Helath Publications; abcNEWS; WebMD

Fotó forrás: itt, itt és itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This