Advertisement

Biztonságot teremteni az állandó változásban – A reziliencia 10 összetevője

Szerző: | 2020. 06. 12. |

Sokat szenvedett, de már jól van.

El sem tudom képzelni, hogyan tud reggel felkelni, és még mosolyogni is.

Amiken ő keresztülment, nem kívánnám senkinek.

Én már rég feladtam volna.

Csodálom az erejét és a kitartását.

Az élet többször padlóra küldte, de mindig felkelt.

Ha ő mindezt végigcsinálta, nekem egy szavam sem lehet.

Ő a példaképem.

Lenne mit tanulnunk tőle.

Nagyon nehéz gyerekkora volt, most mégis boldog és kiegyensúlyozott…

Mi lehet a titka?

A fenti mondatokat olvasva eszünkbe juthatnak olyan emberek, akik valóban „lent voltak a gödör mélyén”, de megerősödve léptek ki onnan. Lehet, hogy személyesen is kapcsolatban vagyunk velük, vagy a médiából, filmekből vagy könyvekből ismerjük a történetüket. Az is lehet, hogy az első személy, akire a fentiek alapján gondolunk, mi magunk vagyunk. Mindenesetre olyasvalakik, akik az átmeneti sokkból nem csak, hogy felépültek, de újjáépültek és kivirágoztak. Hogy mi határozza meg mindezt, mi az a bizonyos titok – erről szól a reziliencia.

A kifejezést eredetileg a fizikában használták, és a tárgyak anyagának, felületének rugalmasságára utal. Ha egy reziliens tárgyat a földre ejtünk, nem törik össze, inkább visszapattan. A fogalom a pszichológiában rugalmas lelki ellenállóképességet jelenti: azt, hogy szélsőségesen rossz helyzetekben sem törünk össze.

A reziliencia – bár vannak kimutatott biológiai alapjai – nem egy “készen kapott” tulajdonság vagy személyiségvonás, hanem a tapasztalatokra épülő képességek, viszonyulások, gondolatok és viselkedések összessége. Mindezek tanulhatók és fejleszthetők. Olyan környezeti és pszichés tényezőket is érthetünk alatta, melyek védelmet biztosíthatnak akár extrémen nehezített körülmények között – vagy azok ellenére.

„Lehetnél egy kicsit rugalmasabb…”

A lelki rugalmasságra leginkább mint sikeres alkalmazkodási készségre gondolhatunk. És nem feltétlenül annak a sebességére! A reziliencia nem azt jelenti, hogy képesek lennénk „a jég hátán is megélni” egy szál strandpapucsban… Hanem annak a képességét, hogy akár a legnehezebb körülmények közt is megteremtjük a saját biztonságérzetünket és mozgósítjuk az előforrásainkat. Olyan módon, amit épp a helyzet megkövetel.

Az alkalmazkodás korát éljük. Folyamatos változások között élünk, beleértve a körülményeinket is. Nem kellenek háborúk vagy katasztrófák ahhoz, hogy emlékeztessük magunkat: nem rendezkedhetünk be az állandóságra. Erre aktuálisan a koronavírus-járvány még inkább rávilágított.

Hallhattuk, hogy a karantén alatt sokunknak lelassult az élete. Az események, velük együtt a biztonságot vagy épp korlátot jelentő keretek és szabályok pedig gyorsan változtak és változnak azóta is. A lelassulás vagy épp a felgyorsulás nem is feltétlenül az élettempónkban jelenik meg, hanem a minket érő ingerek és információk mennyiségében, a körülményeink változásának sebességében és azok kontrollálhatóságában.

Azt élhetjük meg, hogy ami az egyik nap még működik – legyen szó a megküzdési vagy problémamegoldási módjainkról, az időbeosztásunkról, a rövidebb- vagy hosszabb távú terveinkről -, az nagyon hamar túlhaladottá válik. Akár mondhatjuk is magunknak, vagy hallhatjuk másoktól: „Lehetnél egy kicsit rugalmasabb…” De mégis hogyan?

A krízisek rákényszerítenek a sebességváltásra

A változáshoz (vagy változtatáshoz) nincs tökéletes pillanat és állapot, krízisek esetén  azonban elkerülhetetlen. Jellemzően olyan helyzetekről beszélünk, amelyek lényege, hogy az életünk ezután már nem ugyanaz lesz, mint előtte volt. A legtöbbször vágynánk vissza „a régi kerékvágásba”, talán nem is a korábbi körülményeink közé, csak abba az állapotba, amelyben ezelőtt biztonságban éreztük magunkat.

Mindehhez azonban van, hogy muszáj behúznunk a kéziféket…

Paul Watzlawick és munkatársai, neves családterapeuták, a változások két fajtáját és az azokhoz való viszonyulásunkat az autó sebességváltójának példáján keresztül illusztrálták. Vannak bizonyos változások, melyekre hatékonyan reagálhatunk az „ugyanabból többet vagy kevesebbet” megközelítéssel. (Ilyen például az időjárásnak megfelelő réteges öltözködés.) Ennek a működésmódnak felel meg az autóban a gázpedál.

Ha erősebben nyomjuk a gázpedált, az több üzemanyagot juttat a rendszerbe, ezzel a sebesség növelhető – ha elengedjük a gázt, akkor a sebesség csökken. A motor megfelelő teljesítményének azonban vannak határai: ennek elérésekor van szükségünk sebességváltásra. Itt tehát az „ugyanaz”, mint megoldás már nem működik, másfajta működésre van szükség.

Ugyanúgy, ahogyan a legtöbb krízishelyzetben vagy bármikor, amikor egy nagyobb fordulatot vesz az életünk. Gondoljunk csak az olyan „normálisnak” tekinthető életeseményekre, mint egy munkahelyváltás, a középiskola után a továbbtanulás, az összeköltözés a párunkkal, vagy a gyerekek születése…

Mindegyik helyzet „sebességváltásra”, egyúttal tanulásra késztet: egy új munkahelyen a szakmai készségek mellett lehet, hogy új társas készségeket is el kell sajátítanunk az együttműködéshez, egy egyetemi képzésen pedig új tanulási stratégiákat. Az együttélés során meg kell tanulnunk a saját és a másik határainak tiszteletét, a családdá váláskor pedig egészen új szerepeket, amikre mintáink lehetnek, tapasztalatunk azonban még kevés. Mindezek a változások – bár úgy tűnik ,egy-egy életterületen következnek be – egy teljes életmódbeli váltást is magukkal hoznak, ami sok lemondással és bizonytalansággal járhat.

Vannak azonban olyan események, amik a legstabilabb embereket is kibillentik az egyensúlyukból.

Amikor egy súlyos veszteség bekövetkezik, legyen az egy szerettünk halála, egy hirtelen betegség, egy párkapcsolat vége, egy addig biztosnak és stabilnak hitt munkahely elvesztése, vagy más traumatikus esemény, amire nem voltunk felkészülve – nem marad más, mint behúzni a kéziféket… és „újratervezni”.

Hogy jön a képbe a reziliencia?

Az előző példában a sebességváltó maga a változáshoz való alkalmazkodás analógiája. Azt szolgálja, hogy megfelelően tudjunk működni az adott helyzetben; gyorsan lépni, amikor nagy a valós kockázat. Ha hosszútávú döntésekről van szó, lassan, kellő türelemmel reagálni, ha pedig kell, megállni és kivárni.

Mindemellett valamiben mégis meg szeretnénk élni a stabilitást, hiszen a biztonságérzetünk a legfontosabb pszichés szükségletünk. Szükségünk van biztos pontokra ahhoz, hogy tervezni, tanulni, fejlődni tudjunk – hogy legyen energiánk a túlélésen kívül másra is.

A reziliencia kutatói több évtizeden keresztül kísértek nehéz élethelyzetű (pl. szociálisan és anyagilag hátrányos helyzetű) vagy kollektív traumán (háború, erőszak, természeti katasztrófa) átesett csoportokat, és bebizonyították, hogy a kora gyermekkori sérülések, traumák nem mindenkinél okoznak hosszú távú negatív következményeket. Sokaknak sikerül kifejleszteniük, vagy megtartaniuk olyan tulajdonságokat, amik a későbbiekben ellenállóbbá teszik őket a nehézségekkel szemben.

Mi minden segíthette azokat az embereket, akik a legnagyobb nehézségek ellenére is képesek boldog és kiegyensúlyozott életet élni?

A reziliencia összetevői

  1. támogató társas kapcsolatok és bizalom: annak megélése, hogy tudunk kihez fordulni a bajban, vannak közeli és bizalomteli kapcsolataink
  2. valahová tartozás: olyan közösségek az életünkben, amikben biztonságban és elfogadva érezzük magunkat
  3. koherens világkép és énkép: úgy is mondhatjuk, hogy „az egységbe rendezés képessége”, amellyel helyet és jelentést adhatunk a világban és az életünkben történő eseményeknek
  4. hit: amibe beletartozhat egy gondoskodó felsőbb erőbe, Istenbe és az önmagunkba vetett hit is
  5. humor: a nézőpontváltás képessége – mert van, hogy nincs más választásunk, mint kinevetni a tehetetlenségünket
  6. célok kitűzése: a jövőbe vetett hitünket erősíti, ha vannak céljaink, hiszen ezek vezérfonalat, keretet adhatnak az életünknek
  7. kontrollképesség: annak a felismerése, hogy van hatásunk a jövőnkre, vagy ha a helyzetet nem is tudjuk teljesen megváltoztatni, mégis tudunk tenni valamit magunk vagy mások jóllétéért. Felismerjük ugyanakkor, hol ér véget a mi „hatáskörünk”, és segítséget kérünk, vagy átadjunk magunkat egy rajtunk kívül álló erőnek.
  8. tapasztalatok, hiedelmek a változásról, a stresszről és a megküzdésről: melyek arról szólnak, hogy mindez szükségszerű, természetes, épülhetünk és tanulhatunk belőlük
  9. érzelemszabályozás (főképp negatív érzelmek esetén): a képesség, hogy elviseljük a negatív érzéseinket, beengedjük a pozitívakat, és meg tudjuk nyugtatni magunkat
  10. kezdeményezőkészség: ha nem csak reagálunk, hanem elébe megyünk a dolgoknak.

A fa, ami az elágazások által válik erőssé

A reziliens emberek ösztönösen vagy tudatosan képesek a hatékony „váltásra”. Arra, hogy nyugalmat teremtsenek a túlélő üzemmódból, amikor azonnal reagálni, harcolni vagy menekülni kell. Ez a folyamat pedig nem csak a gondolatok, a racionalitás és a viselkedés szintjén működik, hanem zsigeri szinten is, így a stressz kevésbé hat rájuk negatívan. Ezt fel is ismerik: képesek erőt és bölcsességet meríteni a nehézségekből, felfedezni a „veszteségek ajándékát”.

A gyerekek reziliens fejlődésével foglalkozó szerzőpáros, Renz-Polster és Hütler a fák ágainak növekedéséhez hasonlította ezt az öngyógyító működést. Szerintük ugyanis a különféle időjárási és egyéb környezeti hatásokra (pl. hőmérsékletingadozás, csapadék mennyisége, szél, napsugárzás stb.) a fa „reagál”. Ezeknek a körülményeknek megfelelően alakul például az ágak rostsűrűsége, felkészülve a terhelésre; vagy éppen csökkenti a növekedésre szánt energiát a túlélés érdekében. Összességében viszont a fa az elágazások, ezzel együtt a gazdag kapcsolódások által fejlődik egy olyan struktúrává, amely egyszerre stabil és teherbíró: megvan benne az állandóság, és az alkalmazkodás képessége és lehetőségei is.

Források:

Hüther, G., Renz-Polster, H. (2017): Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek “ezek a mai gyerekek”. Ursus Libris, Budapest

Kiss E. Cs., Vajda D., Káplár M., Csókási K., Hargitai R., Nagy L.: A 25-itemes ConnorDavidson Reziliencia Skála (CD-RISC) magyar adaptációja. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 16 (2015) 1, 93-113.

Watzlawick, P., Weakland, J. H., Fisch, R. (2008): Változás – A problémák keletkezésének és megoldásának elvei.

Werner, E. E.: Resilience and Recovery: Findings from the Kauai Longitudinal Study. Research, Policy, and Practice in Children’s Mental Health Summer 2005, Vol. 19 No. 1, 11-14.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Horváth Gabriella
Horváth Gabriella pszichológus, művészetterapeuta. A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány és a Tetris Terápiás Központ munkatársa. A változásban éli meg az állandóságot. A természetből merít energiát és inspirációt. Szereti, ha a dolgok színe és fonákja is látszik – hiszen így teljes a kép.

Pin It on Pinterest

Share This