Dr. Berczik Krisztina: „A sebzett önértékelésű emberben egy leértékelő kép él saját magáról”

Állj önmagad mellé – ezzel a címmel jelent meg Dr. Berczik Krisztina klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, sématerapeuta és kognitív viselkedésterapeuta könyve, melyben támpontokat kaphatunk az alapvető érzelmi szükségleteink felismeréséhez, szert tehetünk egy mélyebb önismeretre és megtanulhatjuk, miképp tehetünk önmagunkért, ha úgy érezzük, valami gátolja, hogy jól legyünk. Ez a valami pedig nem ritkán az önértékelés talaján keresendő. A könyvben azok is találhatnak hasznos tanácsokat, akik sebzett önértékeléssel élik a mindennapjaikat, és emiatt a kapcsolati működés is olykor nehezített pálya számukra. A sématerápia megközelítési módjait is alkalmazó kötet abban is segíthet, hogy az önmagunkkal való negatív viszonyulásukon hatékonyan tudjunk dolgozni. Azon kívül, hogy a partnernek milyen lehet egy alacsony önértékelésű személlyel párkapcsolatban élnie, dr. Berczik Krisztinával arról is beszélgettünk, milyen sémák alakulhatnak ki a sebzett önbecsülés folytán.

Dr. Berczik Krisztina klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, sématerapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

 Milyen belső megélései lehetnek egy sebzett önbecsülésű embernek?

Másoknál rosszabbnak éli meg magát, összességében egy leértékelő belső kép él benne saját magáról. A leértékelés irányulhat egy-egy tulajdonságára, vagy akár a teljes személyiségére is. Aki ezzel küzd, az gyakran nem hisz önmagában, nem bízik abban, hogy képes megtenni bizonyos dolgokat – ezek vonatkozhatnak akár a mindennapi élet területeire is, vagyis az alkalmatlanság élménye is jellemző lehet. Emellett azt feltételezheti, hogy nem érdekes mások számára, ez az elképzelés pedig a másokkal való kapcsolataira is káros hatással van.

A belső megélése alapvetően az, hogy valami nincs rendben vele, nem szerethető, nem elfogadható, nem lehet hozzá pozitívan viszonyulni.

Mi jelezheti azt, hogy valakinek sérült az önértékelése? Léteznek tipikus viselkedési módok?

Érdemes a sématerápia megközelítését alkalmazni ennek a megértéséhez, ugyanis attól függően, hogy a személy miképp reagál egy adott séma aktiválódásakor a benne megjelenő negatív érzésekre, gondolatokra, megélésekre, más-más cselekvési válasz – sématerápiás szakkifejezéssel: megküzdési reakció – fog megjelenni. Háromfajta opció lehetséges: a séma elfogadása, annak elkerülése, valamint a túlkompenzálása.

Mi történik, ha a séma elfogadása valósul meg?

Nézzük végig a fent említett három megküzdési reakciót a csökkentértékűség-szégyen séma esetében!

Ha valaki elfogadja azt, hogy ő értéktelenebb másoknál, akkor háttérbe húzódik a kapcsolataiban, és a szükségleteit is ugyanígy mellőzi. Az az alapfeltevése, hogy a másik ember jobb nála, és ő maga nem olyan fontos. Ez gyakran vezet egyenlőtlen kapcsolati dinamikához, felborult egyensúlyi állapotokhoz. Akár ahhoz is, hogy

olyasmit sem vár el, ami egy egészséges kapcsolat része kellene, hogy legyen: ilyen a kölcsönösség, a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet kifejezése. Az ő megélése ugyanis az, hogy neki mindez nem jár. Szélsőségesebb esetben a személy a méltatlan bánásmódot is elviseli, elhanyagoló, bántalmazó kapcsolatok felé is utat nyithat ez a működésmód.

Ezért is fontos az egészséges önbecsülés, ugyanis ennek hiányában olyan irányba tolódhat el a kapcsolódás módja, ami megalázó helyzeteket is eredményezhet. Nem ritka, hogy az érintett egy feljogosítottsággal rendelkező partner mellett köt ki, ebből a kapcsolati dinamikából pedig gyakran rendkívül nehéz kilépni.

Hogyan fog viselkedni az, aki elkerüli a séma által diktált üzeneteket?

Ha valakinek alacsony az önbecsülése vagy az önértékelése, akkor az elkerülő reakció által tartózkodni fog a bensőséges kapcsolatoktól. Így küzd meg azzal, hogy ne kelljen megélnie azt, hogy esetleg a másik őt nem szereti, nem értékeli. Benne az fogalmazódik meg, hogy mivel nem szerethető, ezért úgysem fogják értékelni, úgyis csalódni fog, tehát jobb, ha magát a kapcsolódást is kerüli.

Hogyan fog reagálni az, aki túlkompenzál?

Mindent meg fog tenni annak érdekében, nehogy kiderüljön az ő csökkentértékűsége. Ezért rendkívül kritikussá válhat, olyanná, aki leértékel, lenyom másokat, magát pedig tökéletesnek állítja be, és ezzel próbálja felduzzasztani a saját sérült önértékelését. Ha ugyanis másokat lejjebb pozícionál, akkor ő többnek érezheti magát azáltal, hogy mások fölé helyezve felnagyítja önmagát.

A sématerápia megközelítésénél maradva: mely sémák dolgozhatnak abban, akinek nincs reálisan pozitív önértékelése?

Elsődleges sémaként megjelenhet az előbb említett csökkentértékűség-szégyen, vagy a kudarcra ítéltség, esetleg a szociális elutasítottság, illetve a függőség-tehetetlenség séma. Ezeken kívül következményként további, úgynevezett feltételes sémák is kialakulhatnak, attól függően, hogy magára az elsődleges sémára miképp reagál valaki.

Ilyen feltételes séma lehet például az önfeláldozás séma.

Az önfeláldozó magatartás mögött gyakran a csökkentértékűség-szégyen sémából fakadó sebzett önértékelés áll. Az érintett ugyanis attól érzi magát értékesnek, ha a saját szükségleteit háttérbe szorítja, és mindig másokkal foglalkozik, másoknak segít.

Ugyanígy kialakulhat az elismerés-hajszolás séma is, ami arra vonatkozik, hogy a személynek rendkívül nagy szüksége van arra, hogy másoktól pozitív visszacsatolásokat kapjon, és elismerjék őt. A presztízsre törekvés által élheti meg, hogy elért valamit és számít, mert például olyan munkája van, amivel sok pénz keres, vagy társadalmilag elismert státuszba kerül.

Még a könyörtelen mércék-hiperkritikusság séma is megjelenhet a sebzett önértékelés talaján feltételes sémaként: a háttérben megbújó csökkentértékűség túlkompenzálása folytán az érintett úgy érzi, ha mindent tökéletesen csinál, akkor magát is értékesnek láthatja, és egyben mások elismerését is kivívhatja. Ennek érdekében igyekszik mindenben a legjobbnak lenni. Ennek során másokat is kemény kritikával illethet. Ez párkapcsolati viszonyulásban azt is okozhatja, hogy a társa sikerének például nem fog olyan felhőtlenül örülni, mert ez aktiválhatja – szakszóval: triggerelheti – az ő csökkentértékűség sémáját és az azzal járó fájdalmas megéléséket. A gyakorlatban ez oda is vezethet, hogy akár negatív megjegyzéseket is tesz a másikra, hogy a saját rossz érzését valahogy kezelje.

Ha a párkapcsolati működést nézzük: honnan tudhatjuk, hogy társunk önértékelési problémákkal küzd?

Az egyik tipikus tapasztalat lehet, hogy úgy érezzük, nagyon sok megerősítésre van szüksége a partnerünknek. Volt olyan kliensem, aki arról számolt be, hogy a társa minden nap többször is megkérdezte őt, hogy csinosnak látja-e, mert neki kellett az, hogy ezt folyamatosan visszatükrözzék. Ilyen lehet az is, ha abban vár valaki állandó megerősítést, hogy jól csinál dolgokat. Emellett jellemző az is, hogy a párunk újra és újra negatív jelzőkkel illeti önmagát: ronda, ügyetlen, ostoba, béna. Vagy éppen azt ismételgeti, hogy úgysem fog neki sikerülni, nem megy ez neki, képtelen valamit megcsinálni. Ha úgy látjuk, hogy valakinek folyamatosan negatív gondolatai vannak önmagával kapcsolatban – ami egyébként nem is fedi a realitást -, akkor az a háttérben lappangó önértékelési problémára utal. Sokszor a társ egyébként nem is érti, hogy miért mond magára ilyeneket a másik, mert ő másképp látja: egy szép, rátermett, ügyes, okos embernek, csak az illetőnek nem ez a képe saját magáról.

Az önértékelési problémákkal küzdő ember gyakran erősen szorong és érzelmileg is instabil, hiszen a hangulatára is rányomja a bélyegét az, ha sokszor él meg negatív érzéseket önmagával kapcsolatban. Gyakran rosszul viseli a kritikát, előfordulhat, hogy teljesen összeomlik tőle, mert számára ez azt jelenti, hogy ő mindent rosszul csinál, vele valami nagy baj van.

Ennek lehet olyan következménye, hogy a társ szinte nem is mer már olyasmit visszajelezni, ami nem pozitívum, mert olyan mértékben zuhan össze a sebzett önértékelésű ember, hogy jobbnak látja ezeket a helyzeteket elkerülni. Aki pedig túlkompenzál, az reagálhat agresszíven is a kritikára, mert nem bírja elviselni azt, hogy ő valamiben hibázott. Emellett a párkapcsolatban fokozott féltékenységet is megélhet az alacsony önértékelésű személy: mivel másokat magánál értékesebbnek lát, így kialakulhat az a belső megélése, hogy a társa úgyis könnyedén találhat nála jobb partnert.

Depresszív állapotban is előfordul, hogy az érintett személy önértékelése átmenetileg alacsonyabb lesz. Hogyan lehet különbséget tenni egy személyiség szintjén megjelenő alacsony önértékelés és egy depresszió okozta értéktelenség megélése között?

Csupán a keresztmetszeti kép alapján nem biztos, hogy el tudjuk különíteni, de ilyenkor például segíthet az, ha hosszabb ideje ismerjük azt, akiről szó van. Ha mindig is ilyen volt, akkor valószínűleg ez a személyisége része. Ha viszont két hete változott meg az önértékelése negatív irányba, akkor ott gyanakodhatunk arra, hogy valami történt vele, valamilyen folyamat indulhatott el benne. Szakemberként pedig megvizsgáljuk, hogy megjelennek-e a depresszió egyéb tünetei is, és ha igen, akkor következtethetünk arra, hogy ebben az állapotban van éppen az adott személy, tehát az értéktelenség érzése is emiatt lehet erősebb.  Akiről tudható, hogy vannak időszakosan depressziós epizódjai, annál ez a megélés is hasonló mintázattal fog megjelenni az egyes epizódokban.

Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy létezik egy olyan állapot, amikor nem epizódokban jelentkeznek a depressziós tünetek, mint az úgynevezett major depresszív zavarnál, hanem huzamosan fennálló lehangoltság jellemzi az érintettet. Ez a disztímia, amit karakterológiai, tehát a személyiségstruktúrából levezethető depressziónak is neveznek. A major depresszív zavarhoz hasonlóan a disztímiának is az egyik tünete lehet az alacsony önértékelés.

Maga az önértékelési probléma érzés szintjén ugyanúgy jelenik meg a depressziós állapotban, mint amikor személyiségvonásként fordul elő?

Ez döntően attól függ, milyen súlyosságú depresszióról van szó. Az enyhe depresszió esetében lehet a kettő között hasonlóság, de súlyosabb állapotban lényegesen erőteljesebbé válik az értéktelenség érzése is. Már egy középsúlyos depresszió megjelenésekor is nagymértékben gyengül az értékesség érzete az érintettnek, súlyosabb esetekben pedig akár öngyilkossági késztetésbe, sőt, kísérletbe is átmehet az önértékelési zavar. Tehát súlyos depresszió esetén az önértékelési probléma rendkívül mély szinteket tud elérni – ez már korántsem ugyanaz, mint az önértékelésbeli bizonytalanságok.

Mi történik akkor, ha nem kifejezetten a depresszióban vagyunk érintettek, hanem arról van szó, hogy mentálisan átmenetileg kevésbé vagyunk jól? Ilyenkor is tapasztalhatjuk, hogy az önértékelésünk csökken?

Nem törvényszerű, hogy az önértékelésünk is romlik ilyen esetekben. Attól, hogy időlegesen mentálisan instabillá válik valaki, egyáltalán nem biztos, hogy az önértékelése is bizonytalanabb lesz. Többféleképp reagálhatunk arra, ha éppen nem vagyunk jól, vagy ha kibillenünk az egyensúlyi állapotunkból. Van, aki érzékenyebbé válik, van, aki szorongóbb lesz, és olyan is előfordul, hogy agresszívebben viselkedik az illető.

Akinek az a tapasztalata, hogy egy mentálisan megterhelő időszakban az önértékelése is alacsonyabb lesz, az valószínűleg alapesetben is sérülékeny ebből a szempontból.

Mikor beszélhetünk kóros mértékű önértékelési problémákról?

Vannak bizonyos lelki zavarok, amelyeknek része az alacsony vagy instabil önértékelés, azonban önmagában ez az egyetlen tényező még nem utal diagnosztizálható problémára. Az olyan állapotoknál, amikor valamilyen kóros mértékű eltérést látunk a normáktól, mindig tünetegyüttest vizsgálunk, hiszen csak meghatározott típusú és adott számú tünet fennállásánál állapíthatunk meg bármilyen klinikai súlyosságú pszichológiai zavart. Tehát aki úgy érzi, hogy gyenge az önértékelése, ne kezdjen azonnal amiatt aggódni, hogy valamilyen komoly mentális zavar lehet a háttérben, mert lehet, hogy az ő esetében egy önmagában álló tényezőről van szó, ami felnőttkorban is hatékonyan fejleszthető. Ebben is szeretnék segíteni a könyvemmel, amelyben egy nagyobb látószögű kép segítségével megismerhetjük azt is, milyen sémákban lehetünk érintettek, ugyanakkor a megoldás felé vezető útra is rátérhet az olvasó.