Tudattalanul működő sémáink nyomában – Hogyan segíthet a sématerápia?

A sématerápia népszerű megközelítésnek számít a pszichológián belül, ám hogy mit is jelent pontosan ez a kifejezés, már nem olyan egyértelmű. A Jeffrey Young által kidolgozott tizenkilenc séma komplex módon mutatja be, hogy a kora gyermekkorban kialakuló, önmagunkról és az emberi kapcsolatokról szóló lenyomataink hogyan határozhatják meg akár egy életre azt, milyen szemüvegen át szemléljük a világot, és benne önmagunkat. A sématerápiáról beszélgettünk Vizin Gabriella klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával, az ELTE adjunktusával, aki egyben gyakorló sématerapeuta is.

Hogyan indult a sématerápia? Milyen nehézségek kezelésére kezdték alkalmazni?

A séma kifejezés Sir Frederic Charles Bartlett angol pszichológus nevéhez fűződik, akinek Az emlékezet című könyve 1932-ben jelent meg. Ebben találkozhatunk először ezzel a fogalommal, részben erre támaszkodva dolgozta ki Jeffrey Young kortárs amerikai pszichológus azt a tizenkilenc, úgynevezett korai maladaptív, azaz alkalmazkodást megnehezítő sémát tartalmazó rendszert, amelyet a terápiás munkában használunk. A módszert alapvetően a személyiségzavarok gyógyítására dolgozta ki Young, ugyanis találkozott olyan mélyen gyökerező, alapvetően berögzült működésmódokkal a pácienseinél, ahol szükség volt egy hatékony, és az addigiaknál összetettebb megközelítésre.

Tulajdonképpen mik is a sémák, és hogyan alakulnak ki?

A sémák alapvető szervező elvként dolgoznak bennünk, vagyis a működésük a gondolkodásunk és emlékezetünk építőkövei.

A sémán keresztüli látásmód olyan komplex élményvilágot jelent, ami meghatározza, hogy miként tekintünk a körülöttünk lévő világra, a bennünket érő eseményekre, és persze önmagunkra.

Kisgyermekkorunktól kezdve például megtanuljuk azonosítani a tárgyak prototípusát. Lesz egy alapélményünk arról, hogy néz ki egy asztal, mit nevezünk széknek, vagy elsajátítjuk, hogy mit nevezünk fának, mi tartozik az állatok vagy növények kategóriájába. A megismerési folyamat során az agyunk igyekszik strukturálni, tehát lenyomatokat gyárt, hogy minél gazdaságosabban funkcionáljon az észlelés során, így sok mindenből alapvető prototípusokat sajátítunk el. Ugyanígy lesznek alapélményeink az interperszonális, vagyis személyközi kapcsolatainkban is, attól függően, hogy a szocializációs folyamatunk során miképp bántak velünk, és hogyan tudtak reagálni az érzelmi szükségleteinkre.

Mi befolyásolja egészen pontosan a sémák kialakulását?

Ha valakit szeretetteljesen, gondoskodva, a szükségleteire odafigyelve nevelnek koragyerekkorától kezdve, akkor számára az emberi kapcsolatok alapvetően biztonságosak, szeretettel teliek lesznek.

Akinek az érzelmeit elfogadják és jogosnak ismerik el, annak nemcsak az lesz a meghatározó tapasztalata, hogy kapcsolódni jó, hanem önmagát is szerethetőnek éli meg, az érzéseit is merni fogja megélni és kifejezni. Akinél viszont ez hiányzik, mert a korai életéveiben nem figyeltek az érzelmi szükségleteire, sőt, elhanyagolták vagy bántalmazták már kisgyerekként is, annak a világról és az emberekről alkotott alapvető benyomás teljesen más lesz, számára a társas kapcsolatok egyáltalán nem lesznek biztonságosak.

Egy sérült kép alakul ki benne mind az emberekről, mind a világról, sőt, önmagáról is, aminek alapja a biztonság, a bizalom hiánya. Aki ilyen módon megsérül, az gyakran önmagát sem éli meg szerethető emberként, vagy úgy érzi, nincs joga az érzelmeit megélni.

A sérülés jellege persze sokféle lehet, attól függően, hogy mely érzelmi szükségletünket nem tudták kielégíteni gyerekkorunkban. Ezek határozzák meg a sémák típusait.

A sémák tehát minden esetben korai sérüléseinken alapulnak?

Léteznek pozitív, vagyis az alkalmazkodásunkat segítő sémák is, de a gyógyító munka során alapvetően azokon érdemes dolgozni, amelyek nehezebbé teszik a kapcsolódásainkat, ezért esik talán nagyobb figyelem az úgynevezett korai maladaptív sémákra, ahogyan Jeffrey Young elnevezte őket. Az alkalmazkodási képességeinket ugyanis alapvetően meghatározza az a miliő, amelyben felnőttünk.

Hogyan működnek a sémák a gyakorlatban?

A sémák gyakorlatilag hiedelmek, gondolatok és érzések, melyek önmagunkra és a környezetünkre vonatkoznak.

Amikor egy séma működésbe lép, magától vagy külső tényező hatására, akkor szinte eluralja a gondolatainkat, érzéseinket. Ilyenkor különösen negatív érzéseket élhetünk át, és nagyon rosszul tudunk lenni.

Például az egyik leggyakoribb, az elhagyatottság sémával élő ember számára hatalmas nehézségeket okozhat egy olyan hétköznapi helyzet, amikor a párja később ér haza a megszokottnál. Ilyenkor, ha a séma átveszi az irányítást, akkor akár egészen kis késés is negatív gondolatok dömpingjét indíthatja be, és rögtön a legrosszabbra fog felkészülni. „Biztosan félrelépett, azért nem jön. Már nem is kíváncsi rám, nem érdeklem, nem szeret, nem akar velem lenni, ez biztosan a kapcsolatunk végét jelenti, talán jobb lenne, ha most azonnal én vetnék véget a kapcsolatnak, most már ne is jöjjön haza, legyen vége és kész.” Miközben valójában annyi történt, hogy valami miatt később ért haza a társunk. Kerülhetett közlekedési dugóba, feltarthatták a munkahelyén, kaphatott defektet, számos racionális oka lehetett a késésnek. A séma azonban azonnal egy negatív örvénybe sodor, és az egész kapcsolatot megkérdőjelező hullámot indíthat be.

Miért nem tudunk kilépni ezekből a negatív hullámokból?

Általában nem vagyunk tudatában a sémák jelenlétének. Nem látunk rá kívülről a történésekre, egyszerűen meg sem kérdőjelezzük ezeknek a gondolatoknak az igazságtartalmát.

A sémák természetéből adódik, hogy önfenntartóak, és a saját túlélésükért küzdenek, rendszerint igen sikeresen. Éppen emiatt nem is jellemző, hogy terápiás beavatkozás nélkül eltűnnének.

Más részről érdemes azt is látni, hogy aki két-három sémával él, az tulajdonképpen egészségesnek tekinthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy időnként előfordul, hogy a séma aktiválódik, átélünk egy-két nagyon kellemetlen órát, aztán az egészséges részünk visszaveszi az irányítást, és éljük tovább a hétköznapjainkat. Ezek hozzátartoznak az életünkhöz. Mindenkinek van egészséges része, a kérdés, hogy hozzá tud-e férni. Nagyobb baj akkor van, ha olyan mélyen megráz bennünket egy helyzet, hogy napokig is benne ragadunk, netán nagyon szélsőséges tettekre ragadtatjuk el magunkat, ilyen esetekben érdemes felkeresni egy szakembert, mert igen hatékonyan tudunk segíteni a sématerápiában.

Vizin Gabriella, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, sématerapeuta

Mi történhetett gyerekként azzal, aki érintett az elhagyatottság sémában?

Rendszerint valamilyen fájdalmas szeparációt kellett átélnie. Vagy többször magára hagyták, vagy a szülő hosszabb időre kórházba került, de a szülők válása is okozhatja, esetleg a szeretett személy halála.

A séma a kialakulásakor segít a léleknek valamilyen módon, hiszen ezekkel az eseményekkel valahogy meg kell küzdeni. A nehézség abban van, hogy ezek aztán lenyomatot képeznek, és rávetülnek felnőtt korunkban más kapcsolatainkra is, ahol viszont már romboló hatásuk van. Hiszen ha valaki nem hisz abban, hogy az emberi kapcsolatok alapvetően biztonságosak, akkor a lélek a korábbi tapasztalatok alapján sugallhatja, hogy érdemes felkészülnie a legrosszabbra: úgyis vége lesz, úgyis elhagynak. Ez pedig nagyon sok nehézséget okozhat a felnőttkori párkapcsolatokban.

Melyek a leggyakoribb sémák?

Nagyon gyakori a csökkentértékűség, szégyen séma. Aki ezzel küzd, az önmagát folyamatosan leértékeli, az értéktelenség, alkalmatlanság érzése miatt mély szégyent él meg önmagával kapcsolatban. Attól retteg, hogy ha valaki túl közel kerül hozzá, akkor a hiányossága látható lesz a másik ember számára is, és emiatt majd megszakítja vele a kapcsolatot. Az ilyen páciensek szülei rendszerint nagyon kritikusak voltak a gyerekükkel szemben, és azt éreztették vele, hogy nem érdemli meg a szeretetet.

Az érzelemmegvonás sémával is sokszor találkozom a munkámban: itt az a hiedelem alakul ki, hogy az ember érzelmi igényei, szükségletei mindig kielégítetlenül maradnak. A hátterében az érzelemmentes nevelés, a törődés, empátia, védelem, útmutatás hiánya állhat.

Mi történik a sématerápia alkalmazásakor? Hogyan gyógyulhatunk?

Maradjunk a korábbi példánknál, amikor a késés miatt egészen szélsőséges reakciót tapasztaltunk. Hazaérve a társát minden bizonnyal dühösen és feldúltan fogja fogadni az említett elhagyatottság sémával élő ember. Kiabálni fog, szakítással fenyegetőzik, és romboló módon viselkedik. De miért is?

Mert nem fér hozzá önmagának ahhoz a részéhez, amelyik az érzelmi szükségleteit meg tudná mutatni. Neki ugyanis valójában arra lenne szüksége, hogy átöleljék, kifejezzék, hogy szeretik, és törődnek vele. A viselkedésével azonban ennek az ellenkezőjét generálja, így a saját helyzetét is csak rosszabbá teszi.

A terápiás folyamatban megtanulja a kliens, miképp ismerje fel a valódi szükségleteit, majd hogyan fejezze ki azokat. A példánk szereplője a terápiás folyamat után lehet, hogy ugyanúgy elkezd aggódni, azonban már nem fogja elönteni a negatív gondolati és érzelmi hullám, és a társa számára is meg tudja majd fogalmazni, hogy valójában attól tartott, hogy már nem szereti őt. Ezért kéri, hogy ölelje át szorosan, mert nagyon félt, hogy el fogja veszíteni, pedig szereti őt, és fontos számára a kapcsolat. Egészen máshogy fog reagálni a társ is, ebben biztosak lehetünk.

A terapeuta szemével mi történik ebben a folyamatban?

Azoknál, akik súlyosabban érintettek, egy hosszabb folyamat a gyógyulás.  Előfordul ugyanis, hogy több séma is működésbe lép egyszerre. Ilyenkor gyakran abba a sebzett gyermeki állapotba kerül a páciens, amit nagyon sokszor átélt kisgyerekként a fájdalmas, érzelmileg nélkülöző élményei miatt. Tapasztalataink szerint, minél több maladaptív sémája aktív egy személynek, annál szélesebb körben tapasztalhatta meg érzelmi szükségleteinek kielégítetlenségét gyermekkorától, és ilyenkor hosszabb idő, amíg az élmények átdolgozása és a felépülés megtörténik.

Először azt tanulja meg a páciens, hogy felismerje a sebzett gyermeki állapotát, majd a terápia másik fontos célja, hogy képessé váljon a saját belső egészséges részéhez való kapcsolódásra. Ez az egészséges felnőtt része tud abban segíteni, hogy képes legyen kiállni saját magáért, képessé váljon a szükségleteit adaptív formában kifejezni, és együtt érzően viszonyulni önmagához és másokhoz is.

Beazonosítani a nem kielégített szükségletemet – ez az egyik legfontosabb cél. Természetesen a terápiás kapcsolatnak is nagyon fontos szerepe lesz, hiszen így válik lehetővé az úgynevezett limitált szülői újragondoskodás megvalósítása, vagyis amikor a gyógyulási folyamatban némiképp, a terápiás kereteken belül pótoljuk a hiányzó gondoskodási formákat. Ugyanis a terápiás munka során ez is lehetséges.