Gyerekek az érzékelés útvesztőjében – Mit jelent és hogyan kezelhető a szenzoros integrációs zavar?

Egyre több kisgyereket érint, miközben kevesen ismerik. Pedig fontos beszélni róla, hiszen az óvoda idején megkezdett fejlesztéssel iskoláskorra akár teljességgel leküzdhető. Hogy miről is van szó? A szenzoros integrációs zavarról, amely bizonyos gyermekeknél az idegrendszer számára nehezíti meg az érzékszervekkel felfogható ingerek feldolgozását. Hangok, érintések, szagok vagy fények, amelyek rosszul esnek a kicsinek, aki gyakran emellett még a mozgás terén is kihívásokkal küzd. (Ez az ábra például remekül összefoglalja a jelenséget.) Az apró jeleket a szülők előfordul, hogy nem veszik figyelembe, vagy éppenséggel más, komolyabb diagnózisra asszociálnak – például autizmusra, ADHD-ra. Pedig sok esetben a szenzorosság önmagában létező probléma, amely mozgásfejlesztéssel teljesen megszüntethető. A tünetek, a diagnosztizálás és a terápia útvesztőiben Kemény András, egészségpszichológus, rehabilitációs tanácsadó és mentor, a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ szakembere segít eligazodni nekünk.

A szenzoros integrációs zavar megfogalmazása, a diagnózis leírása Amerikából ered: a ’70-es években foglalta össze a legfőbb jellemzőit Anna Jean Ayres, a máig alkalmazott Ayres-terápia megalkotója. Hazánkban több mint tíz éve foglalkoznak a különálló diagnózissal, de a köztudatban még kevéssé elterjedt a létezése. Tehát a szülők, pedagógusok gyakran magára a szenzorosságra nem gondolnak egyes tünetek esetén, de nem is feladat az otthoni diagnózis felállítása.

A legfőbb, hogy mindenképp szakemberhez forduljunk, ha bármiféle gyanú merül fel bennünk. Hiszen a fejlesztés szüksége nem szégyen, hanem egy fontos állomás, amelyet végigjárva a gyermek akár másfél-két év alatt éretté válhat a különböző, neki kellemetlen ingerek integrálására.

De mégis melyek lehetnek a legjellemzőbb tünetek?

„A zavaró címke, az egyes hangoktól való félelem, bizonyos érintésekre adott furcsa reakció, de a „szelektív hallás”, vagy a mezítlábon járástól való irtózás is lehet a szenzorosság egy jele. Általában óvodáskorban tudatosulnak a tünetek a szülőben, pedagógusban, és ekkor nagyon jó lépés, ha azonnal szakemberhez fordulnak, hiszen a megkezdett mozgásfejlesztés iskoláskorra akár teljesen eltüntetheti a problémát”

– magyarázza Kemény András. Hozzáteszi: a szenzoros gyerekek gyakran küzdenek nehézségekkel a mozgás terén, ügyetlenebbnek, esetlenebbnek tűnnek, pedig a megfelelő terápiával behozhatják a lemaradást. A célzott mozgások ugyanis az idegrendszer megfelelő területeit dolgoztatják, ezáltal elősegítik az érést.

Összetett okok, összetett következmények

„Valóban gyakran előfordul, hogy az autizmus, vagy ADHD gyanújával küldenek gyerekeket, azonban a megfelelő vizsgálat után kiderül, csupán a szenzorosság a fennálló probléma. A fejlesztés egyébként nagyon hasonló: ADHD-s gyerekeket is fejlesztünk ezzel a terápiával, a különbség, hogy míg utóbbi jó eséllyel fejlődik, de felnőttkorban is megmarad, a szenzoros integrációs zavar az idegrendszer érésével valószínűleg teljesen eltűnik. Időben elkezdett fejlesztéssel akár nyolcéves korra elmúlhatnak a hasonló tünetek” – mondja a szakember.

A szülő, amikor szembesül a diagnózissal, bizonyára az elsők között teszi fel a kérdést: mitől alakulhat ki ez a fajta nehézség? A pszichológus szerint összetett problémáról beszélhetünk, hiszen gyakran veleszületett, akár örökölt nehézsége ez az idegrendszernek. Előfordul azonban, hogy valamilyen gyermekkori trauma, például a családtagok között munkáló erősebb feszültség váltja ki. Emellett más fejlődési akadályok is közbe szólhatnak: például a csecsemőkori reflexek visszamaradása.

De nemcsak az okok, a következmények is legalább ennyire fontosak: ha a szenzorosság nem kap fejlesztést, az a gyermeknél tanulási zavarokat, diszlexiát, diszgráfiát okozhat. Ezért is hangsúlyozzák a szakemberek az időben, iskoláskor előtt megkezdett mozgásterápia fontosságát.

Szabad mozgás az idegrendszer szolgálatában

A lelki és biológiai okok mellett azért más is húzódik a háttérben. Ez pedig főleg annak tekintetében érdekes, hogy miért is lesz egyre több és több szenzoros eset. Csupán mert ismertebb és diagnosztizálhatóbb a probléma? Sajnos, a válasz nem ennyire egyszerű.

„Alapvető tapasztalatunk és számos tudományos vizsgálat zajlik ezzel kapcsolatban, hogy a jelenlegi életmód, a modern világ nem barátja a gyerekek idegrendszeri érésének. Attól a fajta mozgási aktivitástól, amely 30-50 éve jellemezte a gyerekkort, nagyon távol állnak a mai állapotok. Eleve kevesebb a szabad mozgás, az ezzel töltött idő, de az okoseszközök sajnos még inkább hozzátesznek ennek háttérbe szorulásához. Az egyensúlyozás, a futkosás, mászás, ugrás fentről-le és a velejáró elesések: bizony ezek biztosítják a megfelelő ingerlést az idegpályák, az idegrendszer számára”

– fejti ki Kemény András.

A szakember hozzáteszi: nem arról van szó, hogy nem lehet például mesét nézni gyermekkorban. Azonban tanácsos figyelni, hogy egyszerre húsz percnél többet ne töltsenek képernyő előtt a kicsik. Ennyi idő után ugyanis teljesen kiszakadnak a valóságból és nem érzékelik az időt, miközben függéshez hasonló elvonási tüneteket okoz az idegrendszernek a folyamatos, hasonló típusú ingerlés. Az otthonlét, home office, otthon tanulás nyilván nem segítette a tudatosságot ezen a téren, de fontos visszatalálni a megszokott keretek közé. A lassulás felé való törekvés nemcsak egy divatirányzat, hanem megoldás sokféle problémára, amelyet az életmódunkkal generálunk és amelyek nagy részének gyerekkorban tudjuk elejét venni.

Kemény András

Játékos terápia és önbizalomtréning

Ennek tükrében nem meglepő, hogy a fejlesztést jelentő DSZIT, azaz Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia (a korábban említett Ayres-terápia), éppen olyan típusú mozgásokra épít, amelyeket annak idején a gyerekek nagy intenzitással és hosszú időn keresztül maguktól megéltek a patakparton, a mezőn, az erdőben és az utcán.

„A DSZIT rengeteg játékos elemmel dolgozik: a terem tele izgalmas eszközökkel, amelyek dülöngélős, billegős, mászós feladatokra hívják őket. Három-négyfajta hinta például, amelyek komoly egyensúlyi helyzeteket teremtenek és kihívások elé állítják a résztvevőket. Nemcsak a torna a lényeg: a kreatív történet is, amelynek segítségével végig vezetjük őket a pályákon. Kincset keresünk, mesehősök bőrébe bújunk, a fantáziát is használjuk minden alkalommal, ezért sem élik meg a foglalkozást kötelező jellegűnek a gyerekek”− osztja meg tapasztalatait a pszichológus.

Egy-másfél év alatt komoly fejlődésre számíthatnak a szülők. A családok otthonra nem kapnak konkrét feladatokat, inkább a minél több kirándulást, szabad levegőn való mozgást ösztönzik a szakemberek. Emellett sportolásra, óvodáskorban úszásra, labdajátékra buzdítják az érintett családokat. Ha az otthoni fejlesztés nem is kötelező, remek játékokat találhatunk például a Pinteresten a témában. Ilyen, amikor egy nagy tál rizsbe üveggolyókat szórunk, vagy száraz babot a lencsébe, majd a gyereknek ki kell tapogatni a különböző méretű, tapintású dolgokat.

Az ujjak végén ugyanis rengeteg idegvégződés található, amely szintén fontos az ingerlésben. Ezért is fejlesztő együtt sütni, lisztbe nyúlni, különböző állagokat érzékelni a tapintással: miközben jól is érezheti magát együtt a család.

Végezetül pedig tegyük fel az egyik legfontosabb kérdést: mi történik/történhet azokkal a felnőtt életben, akiknél a szenzorosság kezelés nélkül marad? „Előfordul, hogy más okból érkező felnőtteknél a terápia alatt kiderül a gyermekkori szenzorosság. Általában ennek kevés látványos maradványa van. Egyes ízek, szagok, érintések még okozhatnak kellemetlen érzést, de egy felnőtt ezeket már képes kontrollálni. Azonban szinte mindig megmarad a magabiztosság hiánya, az önértékelési gondok megléte. A szenzoros gyerekek ugyanis, ha nem kapnak segítséget, a kudarcélmények miatt gyakran nem mernek belevágni bizonyos dolgokba, ez a fajta félelem pedig végigkíséri őket a felnőtté válásban. Emiatt fontos része a terápiánknak a mozgásfejlesztés mellett az önbizalom erősítése is” – hangsúlyozza Kemény András.