„Minden éles bútorszélnél, lépcsőfoknál és akadálynál döntenünk kell” – Hogyan hozhatod meg egyszerűbben a szülői döntéseket?

Szerző: | 2020. 01. 25. |

A várandósságig a döntéseim nagyjából csak engem érintettek – vagy legalábbis szerettem ezt hinni. Mindenesetre ennyire közvetlenül nem kellett másról és más helyett döntenem. Onnantól, hogy megtudtam, gyermeket várok, a döntéseim már kettőnkről szóltak: minden, ami velem történik, az befolyásolja az ő életét, és ez fordítva is igaz. Amíg nem volt gyermekem, el sem tudtam képzelni, hogy mennyi kétséget és nehézséget hoz majd az, hogy innentől kezdve szülőként kell döntenem.

Szülőként sokszor úgy kell döntéseket hoznunk egy másik ember egészségéről, jóllétéről és életéről, hogy nem ismerjük pontosan az adott helyzet kiváltó okát („Vajon most miért sír? Éhes? Álmos? Fáj a hasa?”) és az esetek nagy részében nem kapunk közvetlen visszacsatolást arról, hogy vajon helyesen döntöttünk-e („Jól teszem-e, ha hagyom mesét nézni?”).

Mikor, mit, mennyit, hol, hova, hogyan?

Átlagos szülőként egy átlagos napunkon rengeteg döntést kell meghoznunk percről percre, akár másodpercről másodpercre. Képzeljük csak el egy épp járni tanuló totyogós napját! Miközben felfedezi a körülötte lévő világot, sok vélt, vagy valós veszélyhelyzetbe sodorja magát, az őt figyelő szülő óvó tekintetétől kísérve. Vérmérsékletünktől függően kapunk a szívünkhöz, vagy fogadjuk rezignáltan a rendszeresen előforduló fenékre, vagy rosszabb esetben arcra esést.

Minden esetben, minden éles bútorszélnél, lépcsőfoknál és közlekedési akadálynál döntést kell hoznunk. Döntenünk kell arról, mennyire ítéljük meg veszélyesnek a helyzetet, közbeavatkozunk-e vagy sem, és persze döntünk arról is, hogyan viszonyuljunk hozzá: mennyire próbáljuk megóvni gyermekünket, és mikor hagyhatjuk, hogy a saját tapasztalatai tanítsák meg egy-egy helyzet veszélyességének megítélésére.

Az akut vészhelyzeteken túl olyan kérdéseket is el kell döntenünk, mint hogy milyen étkezési elveket képviseljünk, milyen játékokat vásároljunk, hagyjuk-e TV-t nézni, telefont használni, és ha igen, mennyit.  Örök és napi szintű dilemmát jelenthet például a gyermek időjárásnak megfelelő öltöztetése: kell-e rá még egy pulcsi, nem fog-e megsülni a bundás kiscipőben, és ha elkezd esni az eső…?! A kérdés központiságát mutatja az, hogy a játszótéren jellemzően elcsíphetünk legalább egy olyan beszélgetés-foszlányt, ami arról szól, hogy mi van éppen a gyermeken, nem lesz-e túl sok, vagy éppen túl kevés. A dolgunkat az sem könnyíti meg, hogy ha gyermekünk még nem beszél, akkor nem is tud egyértelmű és megnyugtató visszajelzést adni a ruhák rétegeit illetően…

Vigyázz, nehogy rosszul dönts!

A mennyiség mellett a felelősség súlya is megterhelő lehet, ami a szülői vállakra nehezedik: vagyis az az érzés, hogy bármit teszünk, az gyermekünk életét, jövőjét teremti meg, alakítja, befolyásolja. A nagyobb horderejű kérdéseknél ezt kifejezetten érezhetjük – például amikor arról kell döntenünk, hogy hova járjon óvodába, iskolába, mit sportoljon, és milyen különórákra járjon. Mit tegyen akkor, ha nem tetszik neki a foglalkozás? Biztassuk kitartásra? Vagy engedjünk neki?

Olyan jó lenne, ha időnként lenne valamilyen automata döntés-generátorunk, vagy egyszerűen csak előhúzhatnánk egy varázsgömböt a zsebünkből, amit ha megrázunk, máris megkapjuk a választ! Vagy csak egyszerűen: más döntene helyettünk.

A szülői döntések mennyisége és a vele járó felelősség kellő támogatás és megerősítés hiányában komoly kihívást jelenthet a mindennapokban. A folyamatos készenlét, bizonytalanság és stressz akár kiégéshez, pszichoszomatikus tünetekhez is vezethet. Nem véletlen, hogy amikor anyukákkal beszélgettem a szakmai kiégésről, többen is bevallották, hogy úgy érzik, ők inkább az anyaságban égtek ki. Éppen ezért fontos figyelnünk nem csak gyermekünk, hanem saját határainkra is, és ahol szükséges, ott enyhítenünk a döntések súlyán. Mutatjuk is, hogyan!

Az egyszerűsítés varázsa

Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvében ugyan elsősorban nem a szülői szerepkörre kínál egyszerűsítő megoldásokat, de megfigyelhetjük azt, milyen változásokat indíthat el családi életünkben, szülői és felnőtt szerepünkben, ha megpróbáljuk a könyv tanácsait alkalmazni.

A játékok számának csökkentése és fajtáik optimális kiválasztása a könyv egyik alapvető eleme. Ha a gyermeket ugyanis túl sok és túl színes játék veszi körbe, folyamatosan döntéseket kell hoznia arról, mivel is játsszon – a végtelen választási lehetőségek pedig ugyanúgy frusztrálhatják őt is, mint a felnőtteket és a szülőket. Képzeljük csak el, ha nekünk, felnőtteknek stresszt jelent dönteni és választani, gyermekünknek mennyire megterhelő lehet az állandó döntési kényszer… Az egyszerűsítés bármilyen formája hasznunkra válhat akkor, amikor a döntésekkel járó feszültséget szeretnénk csökkenteni. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi fölösleges energiát “pazarlunk” olyan döntések meghozatalára, amiket esetlegesen ki is iktathatnánk az egyszerűsítéssel! Természetesen a felelősség továbbra is a miénk, ám azt érdemes végiggondolnunk, hogy a mindennapok során hol is tudnánk “energiát spórolni”.

Az önállóság mint eszköz

A másik módja a döntések számának csökkentésének az, hogy a gyermeket minél inkább az önállóság felé tereljük, és olyan helyzetekben, amelyekben képes önállóan döntést hozni, rábízzuk azt. Példaként hoznánk a már emlegetett  öltözködést: ha reggel kikészítünk neki két pólót, amik közül választhat, hogy melyiket szeretné felvenni, nem csak az öltözködéssel járó nézeteltéréseket úszhatjuk meg, hanem közben önállóságra is taníthatjuk gyermekünket. Ezen kívül még a bizalmunkat is éreztetjük vele azáltal, hogy azt üzenjük, képesnek tartjuk őt a döntés meghozatalára, ki tudja választani maga számára a legmegfelelőbb ruhát.

Adele Faber, Elaine Mazlish Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyve további módszereket kínál, amelyek a gyermekek önállóságra nevelését segíthetik elő, így közvetve hatást gyakorol a szülői döntéshozatal megkönnyítésére.

Bízzunk a gyermekünkben!

A másik alapelv, ami rendszeresen visszaköszön Faber és Mazlish könyvében, az egymás iránti bizalmon alapuló viszony kiépítése szülő és gyermek között.

Érdemes felülvizsgálnunk időről időre, hogy mi az, amiben önállóságot szavazunk a gyermekünknek, neki mire van igénye, és mi az, amit tényleg képes önállóan megoldani. Bízzunk a gyermekünkben, ezzel erősíthetjük az önmagába és az önálló döntési képességébe hitét!

Ennek alapvető feltétele az, hogy a saját döntéseinkben is bízni tudjunk, valamint hogy hatékonyan és következetesen tudjuk képviselni azokat. Ha a gyermek bizonytalanságot érez rajtunk, ő maga is azzá válhat, mivel ezzel azt üzenhetjük a számára, hogy mi most nem tudunk dönteni, így ez a döntés rá vár, emiatt pedig még inkább próbálhatja érvényesíteni az akaratát.

A fogmosás ellen a gyermekek többsége rendszeresen és szenvedélyesen tiltakozik. Ha  magunkban előre eldöntjük és elhatározzuk, hogy a napi kétszeri fogmosáshoz igenis ragaszkodunk, mivel szükséges és a gyermek érdekeit szolgálja, akkor mi, szülők is jobban ki tudunk tartani a döntésünk mellett, és könnyebben találjuk meg a módját, hogy meg is valósuljon. Ha azonban mi is bizonytalanok vagyunk abban, hogy tényleg kell-e naponta kétszer fogat mosni, vagy nem tudjuk kellően határozottan képviselni ezt az álláspontunkat, a gyermek azonnal érdekérvényesítő-üzemmódra kapcsol, és egyre hevesebben fog tiltakozni.

A döntésekkel kapcsolatos bizonytalanságunk fakadhat abból is, hogy kételkedünk önmagunkban, esetleg érdekérvényesítő, vagy irányító szerepünkben. A önbizalom fejlesztésének egyik legalapvetőbb eleme az önismeret elmélyítése. Szülőként különösen fontos, hogy találjunk egy olyan lelkileg feltöltő önismereti formát, aminek eredményeképpen magabiztosságunkat és önbizalmunkat növelni tudjuk, ezzel közvetve javíthatjuk gyermekünkhöz való kapcsolódásunk minőségét.

Vonjuk be a gyermekeket!

A döntések meghozatalába a gyermekeinket is bevonhatjuk, például a közös, szabadidős programok tekintetében. Susan Kaiser Greenland Játékok a tudatos jelenlétért című könyvében bemutatja a „szavazós” módszert, ami segíthet abban, hogy megismerjük a családtagok véleményét és érzéseit bizonyos dolgokkal kapcsolatban, valamint szervezésünket is megkönnyítheti. Egy feltett kérdésre („Szeretnének-e ma az állatkertbe menni?”) a család minden tagja a hüvelykujjával jelez. Felfelé tartja, ha nagyon szeretne, középre, ha közepesen szeretne és lefelé, ha egyáltalán nincs kedve menni. Érdemes lehet variálni azt, hogy melyik kézjel mit jelent – természetesen előre egyezzünk meg a kézjelek jelentéséről. A fent és a lent jelentését cserélhetjük, hogy ne legyen automatizmus belőle, és a gyermekek ténylegesen meg tudják vizsgálni az érzéseiket, és valóban azt jelezzék vissza.

Dönthetsz máskor, máshogy!

A szülői döntéseket azért is élhetjük meg nehezebben, mert az esetek nagy részében nem látjuk az azonnali eredményt. Csak sejtéseink lehetnek arról, milyen hatással lesz adott választásunk a gyermek későbbi életére, döntésünket pedig felülírhatatlannak és véglegesnek ítélhetjük meg. Vegyük le a jövő nyomását döntéseinkről! Hiszen a rosszul megválasztott iskolából el lehet jönni, a kevésbé bevált balettóra helyett el lehet menni teniszre. Engedjük meg magunknak azt az érzést, hogy mindig van választásunk, mindig dönthetünk másként! Ha hiszünk abban, hogy lehetőségünk van bármikor másként dönteni, szabadabban és könnyebben választhatunk, ezen kívül gyermekünknek is azt taníthatjuk, hogy merjen dönteni, és ne féljen saját választásaitól.

Azt, hogy milyen szülőnek tartjuk magunkat, leggyakrabban a gyermek oldaláról közelítjük és határozzuk meg: „Mindent megteszek a gyermekemért?”, „A lehető legjobbat teszem érte?”. Hajlamosak vagyunk elfelejteni azonban azt, hogy a gyermeknek akkor a legjobb, ha a szülei jól vannak. Ezért nagyon fontos saját határaink ismerete, és hogy felismerjük, mikor kell segítséget kérnünk, mikor kell egy kicsit magunkat is töltenünk, hogy utána újra adni tudjunk. Akkor tudunk szeretetet, energiát és türelmet adni, ha van miből – saját magunk számára is.

 

 

 



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Gaál Szilvia
Anya és irodalomterapeuta. Az olvasás számára szakma és hobbi egyben, ami feltölt és tanít. Elkötelezetten támogatja a nőket az anyává válás lelki folyamatában. Szereti a tudását átadni, megfigyelni és mélyeket lélegezni a természetben.

Pin It on Pinterest

Share This