„Itt van egy újszülött, akit szeretek, mégis munkál bennem a düh és a fájdalom”

Nemrégiben Rózsák forradalma néven indult egy kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy „Másállapotot” teremtsen a szülészetben (a kezdeményezés elindítóinak kiáltványát ezen a Facebook oldalon olvashatod). Néhány hónap alatt több ezer nő osztotta meg fájdalmas élményeit, mely a szakemberek hozzáállásától a megfelelő tájékoztatás hiányáig sokféle problémát felvetett. Ennek apropóján jártunk utána, hogy milyen segítséget vehet igénybe egy nehéz vagy traumatikus szülést átélt nő, illetve mit tehet azért, hogy a szülése szép, megelégedést hozó és ne fájdalmas élmény legyen.

Amellett, hogy az említett traumák feldolgozásában segít, a prevencióban is fontos szerepet vállal a Perinatus Alapítvány, melynek ügyvezetője, Csizek Zsuzsanna. A mentálhigiénés segítő szakember mindenekelőtt azt hangsúlyozza: a szülés a női fejlődés fontos állomása. Tehetünk azért, hogy ez egy kiteljesedést hozó élmény legyen és ne sebződést hozó esemény.

A Rózsák Forradalma március 20-án világméretű kezdeményezésként valósult meg. Fotó: Rózsák Forradalma

„Elsősorban azt szeretnénk tudatosítani mindenkiben, hogy a fogantatástól számított első évnek egy életre szóló, kiemelt jelentősége van. Az anyává és apává formálódás meghatározó időszaka ez. És persze a gyermekünk életútjának elindulásáé, aki már a méhen belüli létében is kompetens, érez, érzékel és kapcsolódik.

Mit tehetünk még a szülőszoba ajtaja előtt?

• Döntés és elköteleződés: A kezdet egyik kulcsszavaként a fogantatás hangzott el, ilyenkor a lélek is befogad és elfogad, nemcsak a test. A legelső állomás: a gondolat és érzés, amely minden előtt megszületik. Az elköteleződés mellett való döntés lényeges stáció a gyermekvállalás során, akad, aki már ennek kapcsán kételyekkel küzd. Ahogy szakértőnk mondja: nagyon fontos az az érzelmi tér, amelyben megfogan a kicsi.

• A fogantatás nehézségei: aktuális és mai probléma, amikor a párok a gyermekvállalás mellett döntenek, de nem fogan meg a baba. Lehetnek orvosilag igazolt okok is a háttérben, de gyakran előfordul, hogy nincs organikus ok. A helyzet lelki feldolgozása mindkét esetben fontos. Az alapítvány ezért erre a témára is kiemelt figyelmet fordít, és megfelelő szakértőkkel támogatást tud nyújtani.

• A várandóssággal zajló átalakulás:az átmenetet, a folyamatos változást nem olyan könnyű megélni az anyává válás során, nemcsak testi, de lelki értelemben sem. A kilenc hónap az átalakulás időszaka: a tudatos készüléssel a leendő szülőpár könnyebben megélheti a kötődést, a ráhangolódást a baba igényeire. Ez pedig nemcsak a szülés idején, de a gyermekágyi időszakban is nagy segítséget ad majd.

Amikor mégis másként alakul…

Völgyes Flávia férjével együtt lélekben is végigkövette a várandósággal járó átalakulást, sokat készültek ráhangolódással, beszélgetéssel, információgyűjtéssel a szülésre, valamint az utána következő időszakra. Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elképzelték. Ahogy a fiatal édesanya mondja, őt nem a császármetszés ténye érintette rosszul. Hiszen a döntést indokoltan hozták meg: az anya és a baba méretei között téraránytalanság lépett fel, ezért ő természetes úton nem tudta volna világra hozni Áront.

Sokkal inkább bántotta, hogy nem hagyták nyugalomban átélni a műtét előtt zajló tíz órás vajúdást, nem tájékoztatták megfelelően, illetve nem vették komolyan a jelzéseit.

Flávia és Áron (Fotó: Fazekas Tamás/ Luxline Photo)

Nem vágytam volna pátyolgatásra, csak egy alapvető, jó szándékú hozzáállásra. A fájdalom nem érdekelt, de éreztem és jeleztem is egy idő után, hogy valami nem jól működik, nem tudom világra hozni a gyermekem. Végül tíz óra elteltével a harmadik orvos nézett meg, ő közölte, hogy tényleg császármetszés kell. Erre már azt éreztem: mindent hiába valóan éltem át. A kimerültség és az érzéstelenítők miatt ugyanis teljesen magamon kívül voltam, így a műtétet követően nem bírtam megfogni Áront, nem tehettem mellre sem. Ez volt az igazi fájdalom, mert ebben egyáltalán nem kaptam támogatást – meséli Flávia, aki végül megküzdött az emlékekkel, és tovább tudott lépni. Bár szakértői segítséget nem kért, mindenképpen fontosnak tartja a feldolgozás szempontjából, hogy szembe nézett a ténnyel: nem élhette át pozitív élményként a szülést.

(Egy korábbi cikkünkben részletesebben foglalkoztunk a szüléssel kapcsolatos félelmekkel, erről szóló írásunkat itt olvashatod.)

A csoport támogató ereje

Ahogy Csizek Zsuzsanna mondja: van olyan tapasztalat is a feldolgozások alatt, hogy az édesanyák idővel vissza tudják idézni azokat a pillanatokat, amit megváltoztatnának. Csak ezt akkor nem merték, vagy nem tudták megtenni. Tény, hogy van egy kórházi protokoll, amit el kell fogadni, erre fel tudnak készülni a kismamák, ez egy keret, amibe illeszkedni kell, ha a kórházi szülést választják.

Magyarországon nagyon magas a császármetszések aránya, minden harmadik gyermek ily módon jön a világra. Erre nem lenne szükség, ha változna a rendszer, a szemlélet,és az édesanyák, édesapák is tudatosabban, lelkileg is felkészültebben érkeznének meg a szüléshez.

Én mindkét tényezőt nagyon fontosnak tartom – magyarázza Zsuzsanna.

A Perinatusban egyéni és csoportos önismeretet, terápiát is kínálnak az édesanyáknak, édesapáknak. A szülésélmény feldolgozó csoportokon arra figyelnek, hogy a szülés élményének személyes megélése és feldolgozása kapjon teret, függetlenül attól, hogy hüvelyi szülés vagy császármetszés történt-e. Illetve, hogy orvosilag könnyűnek vagy nehéznek számított-e a szülés, mert a csoportban mindig az édesanya átélt élménye számít.

Nem mindegy, hogy az édesanya kapott-e információt arról, hogy mi történik vele, fel tudott-e készülni a császármetszésre vagy más nem várt helyzetre,és fel tudta-e készíteni a babáját is. Ezekben a helyzetekben az anyai kompetencia sérülhet. Ha szülés után elviszik a babát, akkor gyakori a magány, az elszakítottság érzésének megélése is,

ahogy azt Flávia történetében is hallhattuk. Ha az anya tudja, valójában miért szükséges várni, illetve látja, hogy tényleg indokolt a baba elvitele, könnyebben elfogadja a tényt, bár ez így is nehéz – fűzi hozzá Csizek Zsuzsanna, aki szerint a sorstársak együttérző figyelme igazi feldolgozást segítő erő a csoportokban.

Nemcsak az anya terhe a trauma

Talán segített a feldolgozásban, hogy soha nem hibáztattam magam, mert tudtam: mindent megtettem. De tény, hogy sokkal keményebbé, magabiztosabbá tett a történet, és tudom, mihez fogok ragaszkodni legközelebb – meséli Flávia. Ahogy ő mondja, az esetéből tanulva egyet tanácsol minden kismamának: merjenek várandósság közben orvost váltani. Ha pedig Áron kistesója kopogtat, ő biztosan olyan kórházat és nőgyógyászt fog keresni, akik támogatják a császár utáni természetes szülést, és ehhez minden segítséget megadnak.

(Arról, hogy az új családtag érkezése, milyen párkapcsolati nehézségekhez vezethet, itt olvashatsz.)

A feldolgozásnak sokféle módja van:elmesélhetjük, újból átélhetjük a történetünk egy-egy mozzanatát, ki is írhatjuk magunkból mindazt, amit szeretnénk letenni. Ha hetek-hónapok múltán sem csendesedik el a harag és a fájó érzések, akkor érdemes segítséget kérni.

Az édesanyák általában hat-nyolc hónap elteltével, esetleg még később keresnek fel minket a problémával. Az lenne a fontos, ha minél előbb megtörténhetne ez a találkozás – mondja a szakértő, aki hozzáteszi: a gyermekágyi időszakban, egy kis csecsemő mellett, nagyon nehéz megküzdeni a fájó érzésekkel. Itt van egy újszülött, akit szeretek, mégis munkál bennem a düh, a csalódottság és a fájdalom. Ez rengeteg energiát köt le.

Ha a feldolgozás megtörténik, akkor több figyelem, energia jut a babára, a kapcsolatra, és ez segíti a kötődés további mélyülését. Az a tapasztalatunk, hogy enélkül nehezebben vállalnak a családok újabb gyermeket. A feldolgozást követően viszont szabadabban érkezhet meg a testvér, a család pedig felkészültebben fogadhatja őt.

Könyvek – a szakértő ajánlásával:

Franz Renggli: Aranykapu az életbe – Gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból

Berencsi-Eke Csilla: Anyasebek – Császármetszés az édesanyák szemével

Michel Odent: Császármetszés

Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában – Katarzis vagy krízis?