Egy Kis-Balaton túra margójára – 4 ok, ami miatt Matula bácsi nyomán járni felér egy terápiával

„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott” – olvasható Fekete István jól ismert, „Tüskevár” című regényében. A történet szerint a hetedikből nyolcadikba lépő Tutajos és barátja, Bütyök, a Kis-Balaton mocsaras-lápos vidékén, az öreg csősz, Matula bácsi „felügyelete alatt” töltik a vakációt. A két fiú a nyár végén testileg-lelkileg megerősödve, életre szóló tanításokkal gazdagabban tér haza a berekből. De vajon milyen tapasztalásokkal és tanulságokkal szolgálhat a Kis-Balaton korunk emberének? Miért érezzük magunkat olyan kisimultnak és kipihentnek, ha ezen a természeti csodákban bővelkedő környéken időzünk? Erre a kérdésre keressük a választ a cikk szerzőjének saját élményei, és a nagyon is időszerű klasszikus, a Tüskevár című regény, valamint a vonatkozó kutatási eredmények nyomán.

„Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen szép!” „Kellemes csalódás volt”. „Soha nem pihentem ilyen jót.” Egyre gyakrabban hallok a fentiekhez hasonló állításokat a nyaralásból visszatérő ismerőseimtől és barátaimtól, akik – a járványhelyzetre való tekintettel – belföldön töltötték a pihenésre szánt időt.

Hozzájuk hasonlóan még nagyon sokan csodálkoztak rá az utóbbi időben szűkebb hazánk természeti és épített értékeire, valamint arra, hogy ez az ország tele van izgalmas és szerethető helyekkel, az aktív kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas természeti adottságokkal.

Szomorú, hogy erre ilyen körülmények között kellett ráébrednünk, de tény: ez a sokszínű vidék – évszaktól függetlenül – legalább annyi lehetőséget kínál a rekreációra és a feltöltődésre, mint egy kontinenseken átívelő körutazás.

Legalábbis én (is) erre a következtetésre jutottam akkor, amikor a regény főhőse, Ladó Gyula Lajos, alias, Tutajos nyomdokain haladva hosszabb időt töltöttem a Kis-Balaton mellett.

Bár annak idején én is elolvastam, ezen a nyáron értettem és éreztem meg igazán Fekete István könyvének legfontosabb üzenetét, vagyis azt, hogy a saját természeti környezetünknél semmi sem áll hozzánk közelebb. Ha harmóniára, feltöltődésre és egyensúlyra vágyunk, akkor semmi mást nem kell tennünk, mint betartani a természet szabályait, és „csak úgy jelen lenni benne”.

Azt, amit Fekete István már nagyon régen tudott és nem mellesleg olyan gyönyörűen megfogalmazott a könyvében, mostanra a tudomány is visszaigazolta: ha átadjuk magunkat ennek a csodának, az testi-lelki szempontból a javunkra válik. Eddig éreztük, de ma már tudjuk is: a természet közelében létezni – kis túlzással – felér egy terápiával.

De lássuk „tételesen” is, hogy milyen rekreációs lehetőségeket kínál a nyugalomra vágyó utazónak a Kis-Balaton, ez a vadregényes és mesebeli vidék, mi mindent kaphatunk az önzetlen és nagylelkű természettől, ha – Tutajoshoz és Bütyökhöz hasonlóan – mi is kicsit közelebb lépünk hozzá!

1. Madármegfigyelés

„Igen, amíg fent van a délutánra hajlott nap, nem is illene, hogy más madár szóljon, mint ahogy az alkony dalosa a feketerigó, a hűvös estéé pedig a fülemüle. Amikor pedig a sötétség nehéz szárnya alatt talán télről álmodik a kert, és kígyó kúszik a gyalogúton, szállhat-e más, mint a nagy szemű bagoly, akinek nem kell világosság, hogy felkapja a könnyelmű egeret? Gyula elgondolkozik ezen, és valami rendkívüli egyszerűséget, törvényszerűséget lát – vagy inkább érez – a dolgok rendjében, ami már annyira természetes, hogy nem is törvény. A rigó mást és máskor nem is mondhat, mint amit mond, és egy madár sem, egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak – igen –, csak az ember.”

Ma már több kutatás is alátámasztja, hogy ennek a „rendkívüli egyszerűségnek” és a madaraknak a monitorozása jótékonyan hat a mentális és a lelki egészségünkre. Ez a témában készült cikk például idézi az Exeteri Egyetem több száz résztvevő bevonásával készült kutatását. A tanulmány szerint, azok az emberek, akiknek – függetlenül attól, hogy vidéken vagy városban éltek – napi szinten lehetősége volt az ablakukból megfigyelni a madarakat, csökkent a szorongás- és a stressz-szintje, és mérséklődtek a depresszív tüneteik.

Ha valahol, akkor a Kis-Balaton környékén – évszaktól függetlenül – bőven van lehetőség arra, hogy töltekezzünk ezzel az élménnyel. Kevés olyan hely van az országban, ahol ilyen közelről megfigyelhetjük ezeknek a csodálatos élőlényeknek az élőhelyét, és rácsodálkozhatunk a létezésük, és ezzel együtt egy kicsit a saját létezésünk sokféleségére, ennek a diverzitásnak a magától értődő szépségére.

Fotó forrás: regénytár.hu

2. Erdőfürdő

„Gyula gondolatait most nem szívta a ragyogó messzeség. Hátrahallgatózott az erdőbe, orra tele volt az avar, a kakukkfű, a tölgyek összekeveredett illatával, és az erdőt hallgatta. Szél alig mozdult, de a vén fák mégis suttogtak, aztán egy odúgalamb kezdett búgni, csodálatosan lágyan, de a bársonyos hang betöltötte az egész erdőt.”

Nos, bár ezt a Tüskevár sorait valamikor az ’50-es évek közepén papírra vető Fekete István nem tudhatta, a fenti jelenetben Gyula valójában „erdőfürdőzött”. A „napfürdőzés”, vagy „tengeri fürdőzés” mintájára megalkotott fogalom Japánból származik: a sinrin-joku, (magyarul erőfürdő) kifejezést Akijama Tomohide, a japán Erdészeti Ügynökség igazgatója találta ki 1982-ben.

A fogalom arra folyamatra utal, amikor „megmerítkezünk az erdei környezetben” és az érzékszerveinkkel közvetlenül megtapasztaljuk, magunkba szívjuk az ott fellelhető illatokat, hangokat, és az azzal párosuló látványt.

„A kifejezés marketingötletként született, hogy minél több embert csábítsanak a gyönyörű japán erdőkbe, ám később nemcsak Japánban, hanem szerte a világon egyre több kutató kezdte vizsgálni a természet, és különösen az erdők élettani és pszichológiai hatását az egészségre és jóllétre” – olvasható Mijazaki Josiumi, Sinrin-joku – Erdőfürdő, a japán módszer a testi-lelki egészséghez című könyvében.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, ma már számos kutatási eredmény igazolja az erdőterápia létjogosultságát és annak prevenciós hatásait. További jó hír, hogy ezeknek a jótékony hatásoknak a megtapasztalásához nem kell a távoli Japánba utaznunk: a Balaton-felvidék túraútvonalai nyáron, és az előttünk álló őszi időszakban is számos lehetőséget kínálnak arra, hogy megmerítkezzünk és töltekezzünk az erdő csodájával.

3. Csend

„Puha nyugalom és délutáni béke ereszkedett Gyulára és a teljes pihenés erősítő fürdője. Olyan távol volt minden lárma, minden zakatoló rohanás, minden – számtanóra, hogy a fiú egynek érezte magát a végtelen náderdő lélegzetével.”

Amikor a fáradság okát kutatjuk, akkor többnyire a magánéleti és munkahelyi teendőink kerülnek terítékre. Ritkán gondolunk bele, hogy a zajos nagyvárosban (már, aki ilyenben lakik) élni önmagában is egy nagyon energiaigényes, és az egészségünkre káros folyamat.

Ebben a cikkünkben részletesebben írtunk arról, hogy ez a természetes közegünktől és ritmusunktól elrugaszkodott létmód hogyan roncsolja a memóriánkat, és a testi-lelki egészségünket. Többek között ezért is lenne létfontosságú, hogy az életünkben rendszeresen legyen helye a csendnek, és ezért is vagyok nagyon hálás a sorsnak, hogy ezen a nyáron egy Zala megyei település szélén lehetőségem volt sokszor és sokat „együtt lélegezni a természettel”, és eltölthettem ott két, „zakatoló rohanástól” mentes hetet.

4. Lassúság

“Gyula talán nem értette még tökéletesen, de érezte Matula figyelmeztetésének természetes igazságát: »Ne kapkodjon!…« Ami természetellenes, az itt nem jó, és megbosszulja magát.”

Ahogy ez a részlet is mutatja: a természet nemcsak ad, hanem, ahogy azt az ifjú Tutajos nem mindig kellemes tapasztalásai nyomán láthatjuk, tanít is. Például azt, hogy kapkodni semmilyen körülmények között sem célravezető, sőt általában konktraproduktív.

Amikor egy természetközeli helyen pihenünk, az nemcsak abban segít, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapok őrült ritmusából. A természet, és az, ha közelebbről megfigyeljük, az életünk, a létezésünk végességével is szembesít. Ez az emberi léptékkel mérve sokszor felfoghatatlan valami, segít leválasztani a fontosat a nem fontostól, a sürgős teendőt attól, ami még várhat. Megmutatja mennyire kicsik, védtelennek és jelentéktelenek vagyunk, ez által alázatra, türelemre és elfogadásra tanít.

Segít belátni, hogy bármilyen gyorsan is kaptatunk a cél felé, ha megszakadunk sem fogunk tudni mindent elérni. A legjobban akkor járunk, ha összhangba kerülünk vele, és rajta keresztül megtanuljuk át- és megélni a pillanatot – valahogy úgy, ahogy azt Tutajos, Matula bácsi és a kis Csikasz is tette:

„Leült az öreg ember, és leült Gyula is. Csikasz hasra feküdt a kormos tűzhely mellett, aztán egy darabig csak a madarak távoli zajongása hallatszott. Most lett a hajnalból reggel, a harmatból pára, a világosságból ragyogás s a szürke magasság felett kék az ég. – Olyan jó itt, Matula bácsi. Az öreg nem szólt. Rágyújtott, és nézte a pipa ellibbenő, lenge füstjét. – Jó – mondta később –, aki szereti.”

Forrás: itt, itt, itt és itt