Egészen pici koromban, szorongással keveredő csodálattal néztem végig a nappalink polcán sorakozó könyvek gerincein. Emlékszem az érzésre… valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy én azt a sok betűt valaha képes leszek egymás mellé illeszteni és értelmezni.

Aztán szerencsére sikerült… Már általános iskolában is elég sokat olvastam, de az „ízére” inkább középiskolában éreztem rá: esténként bújtam a könyveket, miközben a tanórákon arra próbáltak meg felkészíteni, hogy az érettségi napján szépen meg tudjam majd fogalmazni, hogy „mire gondolhatott a költő”. Akkor még nem tudtam, hogy ez vajmi keveset számít, mert ennél sokkal fontosabb, hogy számomra mit jelent a szöveg, és ez egyáltalán nem biztos, hogy megegyezik azzal, amit mások gondolnak róla.

Azóta jó pár (önismerettel eltöltött) év eltelt, rengeteget változott a gondolkodásom, és – az olvasás készségének elsajátítása mellett – mostanra magamról is elég sok mindent megtanultam. Viszont van, ami nem változott: ahogy annak idején, most is csak nagyon ritkán esik meg, hogy esténként ne olvassak legalább egy kicsit. Jól esik ilyenkor kiszakadni a hétköznapok valóságából és elmerülni azokban a világokban, ahova a könyvek repítenek.

Ezért is örültem meg nagyon, amikor a Bookself csapata meghívott egy biblioterápiás foglalkozásra: elvégre az, ami a könyvekről és önismeretről szól, rossz hely nem lehet.

De miről is szól pontosan a biblioterápia?

Az elnevezés a görög biblio (könyv) és therapeia (ez a szó alapvetően gyógyítást jelent, de nagyon sok jelenése van még a szónak – a foglalkozás szervezői inkább kíséretként értelmezik) szóból ered.

„Ez a művészetterápiás jellegű önismereti módszer egy rendkívül demokratikus és szelíd módja annak, hogy az egyén elmélyítse önismeretét, és megértse cselekedete mozgatórugóit”

– vallja Gaál Szilvia, biblioterapeuta, aki az általam meglátogatott foglalkozást is vezette. És hogy miért is annyira fontos, hogy kíséretről, nem pedig gyógyításról beszélünk?

„Nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy valaki megtalálja magát egy-egy szövegben” – állítja Szilvi. A Magyarországon az 1940-es évek óta ismert módszert ugyanis eddig leginkább intézményes keretek között, patológiás esetek kezelése során alkalmazták. Pedig a biblioterápia módszere arra is tökéletesen alkalmas, hogy segítséget nyújtson olyan embereknek, akik egyébként teljesen egészségesek, viszont a továbblépéshez, egy munkahelyi, vagy magánéleti probléma leküzdéséhez segítséget, egy olyan biztonságos közeget keresnek, ahol az őket foglalkoztató kérdéskört közelebbről is megvizsgálhatják.

Ez lenne a Bookself csapatának célja is, akik szerint ez az indirekt módszer azok számára is megoldást jelenthet, akik nehezebben nyílnak meg mások előtt. Egy ilyen foglalkozáson ugyanis nem konkrétan rólunk, hanem a szövegről van szó. Így tulajdonképpen

a szövegen, illetve a saját és a többiek értelmezési síkjain keresztül ismerhetjük meg magunkat, és ezáltal a többi embert is, hogy aztán szépen lassan rátaláljunk magunkra, és a minket foglalkoztató probléma, vagy elakadás gyökerére.

De hogy is néz ki a bibliterápia a gyakorlatban?

Igen, körbe kell ülni… Tudom, van, akit már ettől kiver a hideg veríték, és ahogy a legtöbb emberben, természetesen bennem is volt egy kis izgalom; Mégis mi történik majd?; Kikkel keveredtem egy társaságba?; Sokat kell majd beszélni? Aztán úgy voltam vele, hogy végül is szeretek olvasni, szeretem a könyveket és ezzel, nagy valószínűséggel a többiek is így vannak, ha már eljöttek egy ilyen foglalkozásra, olyan nagy baj nem lehet.

És nem is lett!

Egy könnyed, a ráhangolódást segítő feladat után a foglalkozást vezető Szilvi felolvasott egy szöveget (ami esetünkben Örkény István, „Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem” című novelláját jelentette). Ezt követően a szövegre vonatkozó kérdéseket tett fel, amivel kapcsolatban mindenki (aki akarta) megoszthatta a többiekkel a meglátásait.

Már önmagában azt, ahogyan közösen fejtegettük, vizsgálgattuk a szöveget, egyfajta jóleső szellemi tornaként éltem meg: ha egyedül olvastam volna ezt a novellát, bizonyára hatott volna rám, de egészen biztos vagyok benne, hogy ennyi mindent magamtól nem gondoltam volna erről a rövidke novelláról. (Valószínűleg erre utalhattak Szilviék, amikor a módszer leírásában azt írják, hogy az rengeteget hozzá tud tenni az egyéni olvasmányélményhez.)

Mintha egy tükörbe néztünk volna

De mégsem ez a legfontosabb motívum, amit kiemelnék a foglalkozás kapcsán. Még ennél is izgalmasabb volt átélni, ahogy együtt felfedeztük a szöveg jelentéstartalmának mélységeit. Mintha ezeken a mélységeken keresztül egy tükörbe néztünk volna, ahol saját magunk mellett, a többieket is jobban láthattuk – egyre messzebbről, de mégis egyre élesebben.

A beszélgetést facilitáló csoportvezető kérdésein keresztül újabb és újabb mélységekre bukkantunk, olyan mélységekre, ahova saját magunktól és egymás nélkül valószínűleg soha nem jutottunk volna el. És ahogy így közösen lehámoztuk a szöveg, és ezzel együtt kicsit talán a saját személyiségünk rétegeit, az is kikristályosodott, hogy milyen sokféleképpen érzékeljük a világot.

Izgalmas volt látni, hogy számomra egészen más jelentéstartalommal bír egy „megvásárolhatatlan” gumimatrac, mint a csoport többi tagjának, ahogy az értetlen eladólány is egészen más asszociációkat és érzéseket mozgósít bennem, mint másokban.

Szerintem minden olyan módszer, amelyen keresztül jobban láthatjuk önmagunkat és azt, hogy milyen sokféleképpen lehet érzékelni és élni ezt az életet, segít kicsit jobban érteni és megérteni egymást.

A biblioterápia egy ilyen módszer, ami az önismeret mellett ráadásul fejleszti a kommunikációs készségeket, az empátiát – vagyis segít megismerni és tiszteletben tartani mások gondolkodásmódját. Ezen felül az érzelmek kifejezésének képessége, a csapatmunka, a konfliktuskezelés, valamint az érdekérvényesítés területén is sokat fejlődhetünk, ha rendszeresen eljárunk egy ilyen csoportba.

A jó társaságról nem is beszélve…

A foglalkozáson nagyon klassz emberekkel találkozhattam, akiktől a nem egész két óra alatt sokat tanultam. Mert az ilyen és ehhez hasonló önismereti módszereknek talán ez az egyik legszebb része: egymástól, egymásról, és végtére is egymásért tanulunk.

És ehhez nincs más „dolgunk”, csak hagyni, hogy a szöveg hasson ránk – a többi jön magától.

A módszerről és az induló csoportokról bővebben itt olvashatsz.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest