Anna és kisfia, Marci, igazán különleges helyre érkeztek meg az elmúlt napokban: a szavak birodalmába, ahol minden kiejtett szó varázserővel bír, függetlenül attól, hogy azokat a mindent saját nyelvén kommentáló másfél éves, vagy az ettől olvadozó anyukája ejti ki. És hogy – az első pillanattól fogva – mennyire fontosak a szavak, és a szavak előtti, vagy inkább azokon túli, szülő-gyermek közötti kommunikáció? A választ Víg Sára, gyermekpszichológus adja meg – Galagonyalány szívet melengető beszámolója után.

Csiribiri varázsszavak

Mondtam már, hogy mennyire szeretek beszélni? Nos, ennél csak egy dolgot csípek jobban, amikor Marci teszi ugyanezt. Ő ugyanis egyre többet társalog, mesél, kommentál. Tény, hogy a környezetemhez képest helyzeti előnyben vagyok, hiszen én ismerem egyedül a Marci-magyar szótár minden apró szótagját egytől-egyig. De az is igaz, hogy egyre több kimondott szó vagy épp szószerűség, amely egyezik a két nyelvben. Így mára szinte bárki szembejövő személy alkalmas egy rövid kis társalgásra.

Fiús anya lévén, egy motor- , traktor és – személygépkocsi rajongó lélekkel élek egy fedél alatt, aki már nemcsak látvány, de hang alapján is megkülönbözteti a jópajtásokat. Kakó, brümbrüm és motó ugyanis kérem, már saját nevükön szólíttattnak. Marci pedig mára a legelmélyültebb játék közben is boldogan kiáltja a megfejtést, ha valamelyik épp elzakatol a közelben.  Sőt, (és ebben valószínűleg az autószerelő nagypapának is van némi szerepe), olyan szavak is használatba léptek a másféléves szótárában, mint inde (index), vagy káké (kerék).

(Talán kicsi túlzásba esett a négy nagyszülőből és azok barátaiból álló kórus, amikor a kuplungtárcsa kifejezést igyekezett megtanítani a kisunokának, de a gyerek ebből is kivágta magát. „Hátitátá” – dúdolta vissza a dallamot, és elégedetten tovább battyogott.)

A ritmus egyébként nagyon fontos dolog Marci saját kis nyelvében, „Hátitátá” –mondja szintén, akárhányszor helyet foglal az etetőszékben. No, nem azért mert kuplungtárcsát reggelizne, csak éppen a jó étvágyat szolmizálva teljesen ugyanúgy hangzik.

Azonos alakú szavakból egyelőre még több is előfordul, így a Julcsika, katica, Jézuska és kiscica kifejezések mivolta például abszolút a szituációból következtethető ki. Merthogy mindegyik titica-ként üzemel.

De a legjobb mostanában, hogy a szavak igazi kincsesládái, a könyvek is egyre közelebbi barátainkká válnak. Napról-napra több időt töltünk a társaságukban, ahol aztán tényleg izgalmas újdonságokra lehet bukkanni, ha az ember épp beszélni tanul. Ott vannak például az erdő lakói Bó (borz), és Húú (huhu bagoly), vagy a Báci (bácsi), aki a meseboltban a páppá (lámpa) alatt nézelődik töprengve. De sokat lapozunk a bám-bám-bám oldalra is, amikor Marcinak úgy támad a kedve. És hogy mi ez? Hát nem más, mint a csiribiri-bumm refrénű vers egyelőre még titkos nyelven előadott verziója.

A legkedvesebb számomra azért minden kimondott hangsor között, a várva várt varázsszó megérkezése: Anya.

Marci ezt napjainkban még egy bizonyos nyelvjárásban interpretálja (talán szeretett felvidéki Tündi barátnőnk tiszteletére). Ányá, Ápá – kiabálja hol kacagva, hol felháborodva, hol sírósan, hol pedig az etetőszék előtt kalimpálva nagyon-nagyon éhesen. Mindegy. Az összes verziótól elolvadok. Még a hisztik kellős közepén érzett tehetetlenségben is elönt a rózsaszín bizsergés, ha e varázsszót hallom.

Na, jó. Bevallom, egyetlen helyzet van, amikor kicsit lassabban érzem át a dolog romantikáját. Ez rendszerint reggel fél hatkor következik be, amikor az imádott kisfiam felcsücsül az ágyában és lelkesen átkiabál a szomszéd szobából: ÁNYÁ! Olyankor, míg a rózsaszín bizsergés újra utat talál magának, az ég felé biccentem a fejem, és csak ennyit kérdezek csukott szemmel a felettem lebegő mindenségtől: De miért ilyen korán, Uram? Miért?(Széles-Horváth Anna)

Eddigi szavaink – a teljesség igénye nélkül, ami eszembe jut: tik-tak, ányá, ápá, mama, papa, baba, pápápá (repülő), cica, kuta (kutya), bátátá( babakocsi), Dó (Hold), goga (csillag és gólya), góól (labdát, ha eldobja), Káku (Katus), Titti (Kitti), Báci (bácsi), Neni (néni), Nem, Tátá (séta), csücsü (ülni, kiszállni), hita (hinta), dííz (víz), dide (vizes), mámá (madár), Bádá(banán), dödö (szőlő), Ati (Alfréd, a plüss béka), Mátátá( Micimackó), buta (butaság), dida (csúszda), Pápi (Tappancs, a kutya), Eti (Einstein, a kutya), Páti (tápszer, amit iszik), Gögö (köldök), Hoppá, nyitta (nyitva), moto (motor), kakó (traktor), brümbrüm (autó), pa (fa), mámmá (étel, éhes vagyok),Mátá (Marci, a tükörnek),etint(eltűnt),bádi (body), jéppa(répa), dédi, didá(vigyázz),abu(hajó, vagy telefonba halló),kuka. (Marci)

Varázs szavak – Hogy látja a pszichológus?

Minden szülő várja, hogy a gyereke beszélni kezdjen: hiába, ahhoz, hogy megértsük egymást, ez az (egyik) legjobb eszközünk. Feltételezzük, hogy a gyerek onnantól, hogy beszél, ugyanolyan módon is fogja majd használni a nyelvet, mint mi: megérteti magát, és megért majd minket is.

Az a szülő gondolja (érzi) helyesen, aki ezt a képességet már sokkal korábban a gyerek sajátjának tartja, vagyis, aki jóval az első szavak előtt beszél a gyerekéhez. Legjobb, ha az első pillanattól kezdve. Nem mellette, nem a háta mögött, nem a feje fölött, hanem hozzá! Neki szánja a mondandóját.

A kommunikáció persze rengeteg féle kis jelből tevődik össze, ezek közül csak az egyik rejlik a szavakban. A testi érintés, simogatás, a ringatás állandóan fenntartja a kapcsolatot a kisbaba és a szülő között. Folyamatos megerősítést kap a csecsemő a szülővel való szemkontaktusból, erre nagyon is fel van készülve az idegrendszere: pár naposan keresi az emberi arcokat, és megfelelő közelségből – ami nem más, mint a felnőtt behajlított alkarja és arca közötti távolság! – keresi az arcon belül a szemeket, tekintetét egyre hosszabb ideig tudja ide fókuszálni.

Ha ezeket az – úgynevezett – természetes kulcsingereket megkapja, az agyában oxitocin termelődik, amely a kötődés „alapanyaga”.

Ez a folyamat persze oda-vissza hat, a gondoskodó, szerető (azaz ringató, babusgató, szembe nézegető) felnőtt visszakapja mindezt a gyerektől, az ő kötődését ugyanúgy megerősíti, fenntartja, hogy a kisbabája visszanéz, visszamosolyog rá, hogy belesimul a karjaiba, megnyugszik a ringatásától.

Itt kezdődik a szülő-gyerek kommunikáció, és messze vannak még a szavak. De a kognitív, érzelmi fejlődés szorosan együtt halad a mozgás és beszédfejlődéssel, ezért az, hogy a gyerek majd szavakat használ, mégiscsak innen ered, bizonyos értelemben. De ennél sokkal több is múlik azon, hogy a szülő beszél-e.

Az anya (és más felnőttek) becéző szavai, kedves szóbeli szeretet- kifejezése az első percektől kezdve ugyanilyen hatással bír a gyerekre, mint az érintés, vagy az egymásra nézés: a „dajkanyelv” ugyanolyan kulcsinger, mint a testi vagy szemkontaktus.

Három hónaposan a baba hangokat képez, hat hónaposan hangzókat, nyolc hónaposan hallgat a nevére, majd elkezd maga is szókezdeményeket, szavakat formálni. Mindez nagyban függ attól, hogy mennyi ingerlést kap, vagyis mennyit beszélnek vele.

Ha az anya megnevezi a körülöttük lévő dolgokat, beszéddel kíséri a mindennapi tevékenységeket, öltözés, etetés, fürdetés közben mondókákat mond, mesél, viccelődik, becézi a gyereket, ezzel mind ingereket ad az idegrendszerének. Ezektől fejlődik a szociális érzéke is, megerősödik az érzelmi kötődése, és felkészül a beszédre: előbb a megértésre, és kicsit később a kifejezésre is.

Azon túl, hogy szórakoztató figyelni az első szavak megjelenését, nagyon megnyugtató is a szülőnek, ha (legalább) ő érti a gyerek kifejezéseit. Az első szavakra kapott pozitív válaszok (önmagában az is válasz, hogy megértik, és arra válaszolnak) indítják be aztán igazán a folyamatot, és a szavak elöntik a kisgyerekes családot, a megnevezés öröme minden ébren töltött percben megjelenik, a gyerek és szülő számára is.

Ezért azt javasolom mindenkinek: hallgatag, csendesebb, és beszédes, szószátyár szülőnek is, hogy beszéljen rengeteg a kisbabához, kisgyerekhez, és ne csendes várakozásban teljenek a gyerek szavai nélküli hetek-hónapok, mert minden szülő száján kiejtett szó is varázserővel bír. (Víg Sára)

Kövesd Te is hétről hétre, hogyan válik Anna (Széles-Horváth Anna) lányból anyává. A Pszichoforyou #GALAGONYALÁNY rovatában megjelenő, a gyermekvállalás örömei mellett, annak nehézségeiről is őszintén beszámoló írások, Víg Sára, gyermekpszichológus meglátásaival is kiegészülnek. A szubjektív anyai nézőpont mellett tehát a szakértő szemüvegén keresztül is ránézhetünk a sok más anyukát foglalkoztató kérdésekre. A Marci születésével induló történet előzményeit itt, itt, itt, itt és ittolvashatod.   

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt

Szólj hozzá!

Széles-Horváth Anna

Újságíró. Három és fél éve édesanya. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest