Ha valahol szóba kerül, érdemes-e testi fenyítést alkalmazni a gyereknevelésben, minden kijelentés nyomán parázs vita lángol fel. Vannak, akik úgy érzik, soha nem lennének képesek kezet emelni a gyerekükre, és vannak, akik azt vallják, nincs semmi probléma egy-egy nevelő célzatú, szinte fájdalommentes meglegyintéssel. Egy ötven év adatait feldolgozó új kutatás szerint azonban bármilyen aprónak szánunk-érzünk is egy ütést, a következmények súlyosabbak lehetnek, mint gondolnánk.

Dr. Elizabeth Gershoff, a Texas-i Egyetem pszichológusa kutatásában kifejezetten arra a fegyelmezési formára fókuszált, amelyet az amerikaiak „spanking”-ként tartanak számon, és amelyet magyarul leginkább „elfenekelés”-nek fordíthatnánk. Gershoff és társainak pontos definíciója szerint a spanking a fenékre vagy a végtagokra mért, nyitott tenyérrel történő ütést jelenti.
A pontos megfogalmazásra azért volt szükség, mert – mint azt Gershoff is hangsúlyozta – szerették volna elkülöníteni vizsgálatukban a fenyítés ezen formáját azoktól a kategóriáktól, amelyek már fizikai bántalmazásnak minősülnének.

Fegyelmezett vagy bántalmazott?

A spanking, mint fenyítési mód még egyetlen korábbi kutatásban sem kapott kiemelt figyelmet. Ennek egyik oka, hogy tudományos módszerekkel nagyon nehéz kimondottan ezt a testi fenyítési formát mérni, hiszen jellemzően a fizikai büntetés más fajtáival (erősebb ütések, rángatás, szorítás) is társul. A másik ok pedig nem más, mint az emberek többségének megingathatatlannak tűnő véleménye, mely szerint a spanking ártalmatlan.

Gershoff kutatásában a spanking, vagyis a nyitott tenyérrel a gyermekre mért ütés hatásait vizsgálta, több mint 160 ezer eset 50 év alatt összegyűjtött adatainak segítségével. Az eredmények alapján az általuk vizsgált 17, potenciálisan káros következményből 13-mal sikerült kapcsolatot találni, köztük a gyakoribb agresszív megnyilvánulásokkal, antiszociális viselkedéssel és a kognitív nehézségekkel.
„Az eredmények szerint az elfenekelés sokkal inkább vezet – még ha akaratlanul is okozott – negatív következményekhez, mint amennyire növeli az engedelmességet – ami a szülők eredeti célja lenne ezzel a módszerrel.” – szögezi le Gershoff.

„Mégis ember lett belőlem”

Gershoff és munkatársai arra is kíváncsiak voltak, mennyire hosszú távúak ezek a negatív következmények. A vizsgálatba ezért olyan felnőtteket is bevontak, akiket gyerekként gyakran elfenekeltek a szüleik. Az eredmények önmagukért beszéltek:

minél sűrűbben tapasztalta meg valaki gyermekkorában a büntetés ezen formáját, felnőttként annál jellemzőbbek voltak rá az antiszociális viselkedésminták, valamint a mentális betegségek tünetei.

Ugyancsak árulkodó, hogy ezek az emberek felnőttként gyakrabban alkalmaztak testi fenyítést a saját gyerekeik esetében is.

A kutatók a felnőttek adatainak vizsgálatával arra kívántak rámutatni, hogy a fizikai büntetés mellett oly gyakran elhangzó érv, mely szerint „Engem is megvertek otthon néha, mégis ember lett belőlem!”, valójában nem túl szerencsés indoklás.
„A társadalom úgy tekint a viszonylag fájdalommentes ütésekre és a fizikai abúzusra, mint két teljesen különböző dologra.” – mondja Gershoff. „A kutatási eredmények ezzel szemben azt igazolják, hogy a spanking ugyan valamivel enyhébb, de hasonlóan káros hatással van a gyerekek lelkére, mint a fizikai bántalmazás.”

A gyerek verve jó?

Elizabeth Gershoff mellett más kutatók is kifejeztek már olyan irányú nézeteket, hogy a spanking valójában ugyanúgy fizikai abúzusnak minősül, mint bármilyen erőteljesebb ütés. Ez a kijelentés azonban az emberek többségéből rendszerint óriási felháborodást vált ki.

Az UNICEF egy 2014-es felmérése alapján világszerte a szülők 80%-a alkalmaz enyhébb ütéseket nevelési eszközként. Gershoff szerint ez azért is meglepő, mert mindeddig semmilyen hitelt érdemlő módon nem sikerült bizonyítani, hogy a spanking valóban hatásos viselkedésformáló módszer lenne. Annál több viszont az olyan adat, amely a gyermek pszichés fejlődésére való káros következményeire hívja fel a figyelmet.

Minél gyakrabban alkalmazzák a szülők a testi fenyítés ezen formáját, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a büntetés maradandó, akár az egész további életére kiható nyomot hagy majd a gyerek lelkén, még ha a testén nem is.

Felmerülhet a kérdés: vajon érdemes kockáztatni?

A békés svédek

Svédországban a világon elsőként, 1979-ben tiltották be a testi fenyítés minden, gyerekekkel szemben alkalmazott formáját. Az iskolákban már évekkel korábban, 1958-tól tilos volt a fizikai büntetés, a huszonegy évvel később megszavazott rendelet azonban a svéd családok otthonaira is vonatkozik, és nem csupán a testre vagy arcra adott ütéseket tiltja, hanem a csípést, hajhúzást is.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy börtönbüntetéssel sújtanak mindenkit, aki rácsap a gyereke kezére.

A svéd pedagógusok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek azonban rendkívül fontosnak tartották, hogy felhívják a szülők figyelmét a testi fenyítés káros következményeire, és inkább arra bátorítsanak mindenkit, hogy szavakkal rendezze a konfliktusokat, ne fizikai erővel.

Svédország példáját néhány évvel később a szomszédos Finnország és Norvégia, majd 1989-ben Ausztria is követte. Az évek során csaknem ötven további ország vezetett be testi fenyítést tiltó szabályozást. A tiltás mellett felsorakoztatott érvek minden országban hasonlóak: nincs bizonyíték arra, hogy a testi fenyítés valóban működik, ám a gyereknevelés gyakran stresszel teli helyzeteiben nagy a veszélye annak, hogy egy-egy enyhének szánt ütés erőteljesebb bántalmazásba torkollik, így kiemelt figyelmet kell fordítani a fizikai büntetés minden formájára.

Ne bántsd

Ahogy annak idején a svéd, finn, norvég, osztrák szülők fejében, a miénkben is megfogalmazódhatnak kételyek. „Így is elég nehéz már megnevelni egy gyereket, milyen eszközei maradnak így egy pedagógusnak, egy szülőnek?” – gondolhatjuk magunkban a tiltó törvényekről hallva. Vagy egyáltalán: miért szól bele bárki, hogyan neveli az ember a saját gyerekét?
Ha azonban egy módszerről, mint a spanking-ről, bebizonyosodik, hogy több kárt okoz, mint amennyit használ, az azt jelzi, ideje felülvizsgálnunk a berögződött mintáinkat. Ha nincs is tiltva, és a kezünk nyoma talán nem is marad ott a gyerek testén, már tudjuk, hogy a legkisebb ütés is elég erős ahhoz, hogy a lelkén viszont nyomot hagyjon. Mégpedig maradandót. A szavak, a beszélgetés, egy gondosan ápolt, bizalomra épülő szülő-gyerek kapcsolat hatásosabb nevelési eszköz lehet, mint a testi fenyítés bármilyen formája – és egészen más útravalót jelent majd a gyerek további életében.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest