„A bőr a lélek tükre” – Interjú Bangó Éva egészségpszichológussal

Kipirul. Húzódik. Ég. Viszket. Fáj. Sokszor bele sem gondolunk, hogy a mindennapok során hányszor és hányféleképpen kommunikál velünk a bőrünk. Ez a kapcsolat pedig különösen fontossá válik, ha valamilyen bőrgyógyászati problémával élünk együtt. A bőr a legnagyobb szervünk, a külvilággal szembeni elsődleges védvonalunk, melynek minden reakciója egy üzenet arról, hogy van ő, és hogy is vagyunk mi. „A szem a lélek tükre” – tartja a régi mondás, ám mára tudjuk, hogy a bőrünk legalább annyira hűen tükrözi a pszichénk aktuális állapotát.

Milyen módokon jelezheti a bőrünk, ha valami nincs rendben? Mi zajlik a lelkünkben, ha bőrgyógyászati problémánk van? Hogyan segíthet a bőrünkön, ha megtanuljuk jobban kezelni a stresszt? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Bangó Éva alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológussal, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának munkatársával.

Első pillantásra sokaknak távolinak tűnhet a kapcsolódás: hogyan kerül a képbe a pszichológia, ha a bőrünk állapotáról van szó?

A bőrünk és az idegrendszerünk között gyakorlatilag a fogantatásunk pillanatától állandó kapcsolat van. Kevesen tudják, de a bőr és az idegrendszer valójában ugyanabból az ektodermális csíralemezből fejlődik ki. A bőr a legnagyobb szervünk, és az elsődleges külső védvonalunk a külvilággal szemben.

Ha csak abba belegondolunk, milyen gyakran jelentkeznek az érzéseink a bőrünkön (ha zavarba jövünk, elpirulunk, az idegesség hatására verejtékezünk), láthatjuk, mennyire közvetlen és folyamatos ez a kapcsolódás.

Vannak tehát olyan utak, mechanizmusok, amelyek révén jelezhet az idegrendszerünk a bőrünkön keresztül?

Több is. Dermatopszichológiai szempontból megkülönböztethetünk olyan állapotokat, amelyekben a bőrjelenségek valamilyen pszichiátriai kórkép következményei. Ilyen például a Münchausen-szindróma, ahol adott esetben a bőrön ejtett sérülés révén kaphatja meg a beteg azt a figyelmet, amire vágyik.

Egy másik csoportba tartoznak azok a betegségek, ahol a tünetek vagy az állapotromlás kiváltó okai közt valamilyen pszichés tényező is előfordulhat. Ezek a betegségek nagyon sokszor valamilyen akut vagy krónikus stressz mentén alakulnak ki. Ide tartozhat a pikkelysömör, az atópiás dermatitis, a csalánkiütés vagy a fokozott allergiás reakciók.

A harmadik csoport betegségeinek egyelőre nincs ismert pszichés háttértényezője, de pszichés állapotromlást eredményezhetnek, hiszen komoly megterheléssel járó, gyakran stigmatizáló állapotok. Ilyen például az alopecia, ami a hajunk elvesztésével jár, vagy a szexuális úton terjedő betegségek, ami szintén a bőrgyógyászat szakterülete.

A munkád során te milyen bőrgyógyászati problémákkal találkozol a leggyakrabban?

Atópiás dermatitis, pikkelysömör, ekcéma, akne, rosacea – ezek a leggyakoribbak, pszichológusi segítséget is legtöbbször az ilyen típusú diagnózissal rendelkező betegek kérnek. Ezeken kívül az allergia vagy a krónikus csalánkiütés is sokszor megjelenik. Én onkopszichológus is vagyok, így gyakran találkozom melanomával is.

A fő kutatási területem a hidradenitis suppurativa, vagyis a verejtékmirigy-gyulladás. Enyhe állapotában talán leginkább egy szőrtüszőgyulladáshoz hasonlíthatnánk, vannak azonban olyan stádiumai, amelyek be nem gyógyuló sebeket okoznak a bőrön. Mivel ezek intim területen (ágyék, hónalj) is, illetve főleg nőknél mell alatt is jelentkezhetnek, nagyon sok beteg évekig küzd az állapotával diagnózis nélkül. Szégyellik orvosnak megmutatni, így inkább eltitkolják a tüneteket, miközben azok erős fájdalommal is járhatnak. Számukra is rendkívül fontos a pszichológiai megsegítés.

Lényeges tehát, hogy ne csak a testi tüneteket kezeljük egy bőrgyógyászati probléma esetén?

A bőrgyógyászat maga is egy holisztikus tudományterület. Nem sokan tudják, de szorosan kapcsolódik például a belgyógyászathoz, reumatológiához, pszichiátriához, allergológiához, immunológiához, onkológiához – talán az egyik legkomplexebb orvostudományi ág.

A holisztikus szemlélet segít abban, hogy átfogóbban nézzük a beteget, hogy túllássunk a tünetein. Ezáltal egy támogatóbb közeget tudunk neki biztosítani, ami segíti abban, hogy jobban együttműködjön az orvossal, és hatékonyabb legyen a kezelés.

A bőrgyógyászati problémával élőknél ugyanis gyakran előfordul, hogy feladják a kezelést azért, mert szégyellik a testüket, nem mernek levetkőzni az orvos előtt. Ilyen esetekben, és akkor is nagy szerepe van a pszichológiai támogatásnak, amikor esetleg az első kezelések nem azt a hatást fejtik ki, amire a beteg számít, ezért akár csalódást élhet meg. Sokan izolálódnak, leépülnek a társas kapcsolataik, vagy nehezen nyitnak, ha párkapcsolatot szeretnének. Úgy gondolom, minden szomatikus betegség esetén nagyon fontos a holisztikus szemlélet, a bőrgyógyászatban azonban különösen.

Hallgasd meg a betegségek pszichoszomatikus vonatkozásairól szóló legfrissebb podcast adásunkat is!

Mi zajlik még annak a lelkében, aki valamilyen bőrbetegséggel küzd?

Az egyik legjellemzőbb tapasztalat a szorongás. Sokszor kilátástalannak élik meg a helyzetüket, az sem ritka, hogy a depresszív tünetek is megjelennek. A legtöbben úgy érzik, a betegség rossz hatással van az életminőségükre is. Sokan már magukon is megfigyelik: nehezebb életszakaszokban, amikor több stressz éri őket, felerősödnek a tüneteik.

A másik jellemző problémakör a testkép, illetve az énkép sérülése, és a tünetekből fakadó szociális szorongás. Az a belső bizonytalanság, hogy mások mit gondolnak rólam, milyennek látnak engem.

A bőrgyógyászati betegségeknek különösen nehéz oldala, hogy sok esetben, ha a beteg nem szeretné, hogy mások is tudjanak az állapotáról, akkor borzasztóan nehéz lehet a tüneteket titkolni.

Az irritábilis bél-szindróma is rettentő szorongással és ehhez kapcsolódó elkerülő viselkedési jegyekkel járhat, ugyanakkor, az nincs – úgymond – „ránk írva”. A rosacea jó példa erre: a gyakori, extrém mértékű kipirulás, ami az érintetteknél megjelenik, többek között az arc, a nyak, a mellkas területén tűnhet fel – nincs az az alapozó, ami teljesen elfedné. Ha tehát szeretném elrejteni mások elől a betegségem jeleit, nagyon nehéz dolgom van, gyakran lehetetlen feladattal szembesülök. A kérdő tekinteteket, bántó megjegyzéseket pedig nagyon nehéz kezelni. És akkor a fájdalomról még nem is beszéltünk.

Úgy is hangzik, mint egy ördögi kör: a stressz súlyosbítja a tüneteimet, a tüneteim rosszabbodása pedig megint csak stresszt okoznak… Minden adott ahhoz, hogy a stressz krónikussá váljon.

Bangó Éva alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus.

A bőrbetegségek annyira sok területét érintik az életünknek, hogy ha hosszabb ideig fennállnak, vagy elérnek egy bizonyos súlyossági szintet, óhatatlanul életminőség-romláshoz vezetnek. Ez pedig magával hozhat depresszív tüneteket, szorongásos zavarokat, testképpel kapcsolatos problémákat.

Mindezzel nagyon nehéz megküzdeni, hiszen az addigi életünk jellemzően nem arra készít fel, hogy egy ennyire komplex problémakörrel megbirkózzunk. Itt van nagyon nagy szerepe a pszichológusoknak – hogy segítsünk a megküzdésben.

Van a bőrgyógyászok között egy mondás: „a bőr a lélek tükre”. A krónikus stressz az egész testünkön nyomot hagy, de sehol nem olyan láthatóan, mint a bőrünkön. Látjuk, ha valaki fáradt, ha szervi betegsége van. A bőrünk mindig jelez – van, hogy nem figyelünk rá eléggé, és akkor bizony kénytelen olyan hangosan szólni, hogy tényleg meghalljuk.

Milyen változásokat figyelhetünk meg a krónikus stressz hatására a bőrünkön?

A krónikus stressz kortizol felszabadulásával jár, ami a bőrbarrierre, a bőr védelmi rétegére is óriási hatással van. Ez az elsődleges védelmi vonalunk, ami segít távol tartani a kórokozókat, allergéneket – lényegében egy sánc a külvilág és a szervezetünk között.

Ahhoz, hogy jól működjön, kellenek a bőrünk által termelt természetes olajok, víz és a mikrobiom, ami a bőr saját baktériumrétege. A kortizol, ha hosszú ideig nagyobb mennyiségben szabadul fel, akkor mind a hármat „elintézheti”. Csökkenti a jótékony olajok termelődését, kiszárítja a barriert, elkezdünk (számunkra észrevétlenül) vizet veszíteni, amit a bőr szébum termelésével igyekszik ellensúlyozni – azzal az olajéval, ami például az akne kialakulásáért felelős.

Ezért van, hogy ha stresszes időszakon megyünk át, a bőrünk sokszor sokkal olajosabbnak tűnik, mint egyébként. Megváltozik a bőrünk pH-ja, ami tönkreteszi a mikrobiomot, így a bőr összességében sokkal sérülékenyebbé válik. Attól függően, hogy genetikailag mire vagyunk hajlamosak (aknéra, dermatitisre stb.), ez a tüneteink felerősödéséhez vezet.
A krónikus stressz hatására ráadásul hajlamosabbá válunk a gyulladásos folyamatokra (ami szintén leképeződik a bőrünkben is), és lassabb lesz a sebgyógyulás.

Ha tudatosabban foglalkozni kezdünk a stresszkezeléssel, az tehát a tüneteinken is segít majd?

Fontos kiemelni, hogy betegség esetén nem csak a tünetekkel kapcsolatos stresszel foglalkozunk.

A stressz szempontjából ugyanis mindegy, hogy a párkapcsolati, családi konfliktusaim miatt aggódom, esetleg költözöm, veszteség ért, bizonytalan vagyok abban, hogy alakul a jövőm; vagy amiatt, hogy bőrgyógyászati betegségem van – a lényeg az, hogy szorongok.

A stresszkezelésnek sokszor része a kommunikáció javítása, az asszertivitás, erőszakmentes kommunikáció gyakorlása is, illetve a különböző relaxációs technikák elsajátítása (én például autogén tréning relaxációval és szimbólumterápiával dolgozom). Bármilyen módszert választunk is, a lényeg az, hogy képessé váljunk arra, hogy nagyobb kontrollt tudjunk gyakorolni a stresszt kiváltó faktorok fölött. Így megszüntethetjük a krónikus stressz állapotát, illetve magabiztosabbak leszünk, megérezhetjük annak a bizonyosságát, hogy képesek vagyunk a megküzdésre.

Említetted az autogén relaxációt; hogy látod a hozzád fordulók körében, nyitottak a különböző technikák elsajátítására?

Amikor bejelentkeznek a betegek, egy úgynevezett egészségpszichológiai első interjúra kerítünk sort, ami során jól fel lehet mérni, hol vannak az életükben a stresszfaktorok. Természetesen ilyenkor elmondom azt is, hogy az autogén tréning relaxáció hatékonysága tudományosan igazolt, és végigvesszük, hogyan lehet elsajátítani.

Szimbólumterapeuta is vagyok így sokszor beszélek szimbólumok, képek segítségével. Egy hasonlattal szoktam érzékeltetni, hogyan is segít az autogén tréning: olyan, mint amikor árad a folyó, és megemeljük a gátat. Nem egy „sebtapasz”-jellegű módszer (mint például a légzéstechnikák), vagyis nem feltétlenül tudom akut stressz kezelésére használni, inkább a pszichológiai immunrendszerünk általános erősítésére szolgál. Azt tapasztalom, nagyon szépen dolgoznak vele a betegek.

Miben segíthet a legtöbbet az, ha tanulunk, fejlődünk a stresszkezelés terén?

Azt gondolom, hogy pszichés szempontból lényegében az összes szomatikus betegség arról szól, hogy elveszítem a kontrollt az életem felett. Egész életünkben arra tanítanak minket, hogy döntéseket hozzunk, vállaljuk a következményeket, irányítsuk az életünket. Amikor megszűnik a kontroll, vagy veszélyben érezzük, az nagyon félelmetes állapot. Mit tegyek, hiszen felnőttként kell viselkednem, de közben egy gyermeki állapotban tart a szorongás – kihez forduljak, ha én vagyok a felnőtt? Ki segít?

A családtagokat sokszor éppen ettől a félelemtől óvják a betegek; nem akarják, hogy a szeretteik átéljék azt, amit ők a betegségük miatt kénytelenek. Borzasztóan magányos állapot ez, ahol nem mindig találjuk a kontrollt. A pszichológiai tanácsadás során a stresszkezelési technikák éppen ezt tudják visszaadni: megélhetik, megérezhetik, hogy ha nem is feltétlenül mindent, de tudnak irányítani. A folyamat része annak az elfogadása is, hogy a sérthetetlenség illúziója egy életre elvész, ami nem könnyű. Az eszközök, az önmagukba és a saját képességeikbe vetett hit megerősítése révén azonban visszakapnak valamennyit a kontrollból. Sokszor csak ennyi kell ahhoz, hogy tudjanak stabilizálódni, kiegyensúlyozottabb életet élni.