Nehézség, probléma, akadály, zökkenő – nem szeretjük őket. Frusztráltak leszünk, ha utunkba kerülnek, hiszen éppen elég bonyolultak a mindennapok anélkül is, hogy megoldásokon kellene törnünk a fejünket. Van azonban egy olyan előnyük, ami csak ritkán tudatosul bennünk: kreatívabbá tesznek.

A közgazdász Tim Harford ezt a jelenséget „alkotó rendetlenségnek” nevezi; a problémák arra sarkallnak minket, hogy törjük a fejünket, hogy megpróbáljunk rájönni, hogyan lehet egy nehéz helyzetből is a lehető legtöbbet kihozni – ez pedig a legjobb út a kreatív gondolkodás felé. Harford Alkotó rendetlenség címmel könyvet is írt erről, TED talkjában pedig három példával is alátámasztja a jelenség létezését.

3 példa az alkotó rendetlenségre

1. Egy különös koncert

Az első, Tim Harford mesélte történet 1975-be visz vissza minket, a Kölni Operaházba, ahol egy estén annak fiatal, mindössze 17 éves koncertszervezője nehéz helyzetbe került. Vera Brandes meggyőzte az Operaház vezetőit, hogy tartsanak egy éjszakai jazzkoncertet Keith Jarrett, az amerikai zongorista főszereplésével. Az eseményre 1400 embert vártak, és Vera állása azon múlt, mennyire lesz sikeres az este.

Ez az 1975-ös koncertfelvétel azóta is a legnagyobb példányszámban eladott zongora- és jazz szólólemez. Az ide vezető út azonban nem volt zökkenőmentes: az Operaház tévedésből egy alig működő, szinte használhatatlan zongorát állított a színpadra, ami ráadásul elhangolódott, és túl halkan szólt ahhoz, hogy a hangja megtölthesse a hatalmas termet. Amikor Keith Jarrett először meglátta, szinte azonnal közölte, hogy kizárólag akkor lép fel aznap este, ha kicserélik a hangszert egy másikra, erre viszont nem volt lehetőség. Jarrett (szerencsére) megsajnálta a fiatal koncertszervezőt, és végül mégis kötélnek állt.

És hogy hogyan lett egy lehetetlen hangszeren játszott darabból világsiker? Itt jön képbe a kreatív problémamegoldás: Keith Jarrett úgy játszott aznap este, hogy mindvégig elkerülte azokat a billentyűket a zongorán, amelyek gondot jelenthettek, és a hiányzó hangerőt azzal pótolta, hogy sokszor az egész teste lendületét beleadta a mélyebb hangok leütésébe.

„Keith Jarrett a káosszal találta magát szembe aznap este” – mondja Tim Harford.

„Ám ő elfogadta ezt a káoszt, és szárnyakat adott neki.”

2. Helvetica helyett Haettenschweiler

Tim Harford szerint a zongorista első, ösztönös reakciója a használhatatlan hangszerre jól példázza azt, mit tapasztalunk akkor, ha váratlan nehézséggel nézünk szembe. Legszívesebben menekülnénk a probléma elől, különösen, ha az előttünk álló feladat fontos, és a tét nagy. Harford azonban úgy gondolja,

több esélyt kellene adnunk magunknak, és bízni abban, hogy az akadályokból, a „káoszból” is származhatnak olyan előnyök, amikre először nem is számítanánk: az alkotó rendetlenség.

Ha a fenti anekdotikus bizonyíték kevés lenne, Harford a következő példát a jelenségre a kognitív pszichológia területéről említi. A pszichológus Daniel Oppenheimer gimnáziumi tanárok segítségével a következő kísérletet végezte el: arra kérte az oktatókat, hogy néhány osztályban változtassák meg a kiadott jegyzetek betűtípusát valami szokatlanabb formára. Így, míg a diákok egy része továbbra is a megszokott, Helvetica vagy Times New Roman betűtípussal írt anyagokat kapott, és másik csoportjuk valami nehezebben olvasható, például Haettenschweiler fonttal találkozott.

A félév végén Oppenheimer azzal a meglepő eredménnyel nézett szembe, hogy azok a diákok, akik a kevésbé könnyen olvasható betűtípusokkal írt jegyzetekből készültek, számos tantárgyból sokkal jobb jegyeket kaptak, mint a többi társuk. A nehézkesen olvasható betűk ugyanis lelassították a tanulási folyamatot, arra kényszerítve őket, hogy többet gondolkodjanak az anyagon, és mélyebben feldolgozzák az új ismereteket.

3. Figyelmi szűrő

A harmadik bizonyíték arra, hogy a „rendetlenség” jó hatással van a kreativitásunkra és a problémamegoldó készségünkre, szintén egy pszichológus, Shelley Carson kutatása. Carson harvardi egyetemisták szelektív figyelmi képességeit vizsgálta. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy nagy zajban, zavaró tényezők mellett, például egy étterem közepén ülve is tudjunk a beszélgetőpartnerünk mondandójára figyelni, kiszűrve a többi ember hangját.

Ez sokak számára nem könnyű; így volt ezzel Carson vizsgálatának néhány alanya is, akiknek gyengébben működtek a figyelmi szűrőik. Emiatt túl sokszor zavarták meg őket a kívülről érkező ingerek, nehezebben tudtak például a tanulásra koncentrálni, ha közben szólt mellettük a tévé vagy a zene.

Első hallásra ez igen nagy hátránynak tűnik a többi diákkal szemben, hiszen zavaró tényezőktől mentes helyzeteket szinte lehetetlen teremteni. Carson ezzel szemben azt találta, hogy

a várakozásokkal ellentétben éppen ezek a tanulók voltak azok, akik évek múltán valami igazán nagy, kreatív teljesítményt vittek véghez életük során, például regényt írtak, vagy lemezeket adtak ki.

A kezdeti nehézség, a figyelmi kihívások ugyanis kreatív problémamegoldásra ösztönözték őket, amiből a későbbiekben is profitáltak.

Zsenik vagyunk, nem vitás

„A rend a kisemberek mániája – a zseni átlát a káoszon” – tartja a népszerű mondás, amivel általában a kritikus takarítási szokásainkat szoktuk indokolni. Valami hasonlót üzennek Tim Harford szavai is: ha nem riadunk vissza tőle, maga a káosz, az alkotó rendetlenség tesz minket „zsenivé”, de legalábbis sokkal kreatívabb, jobb problémamegoldóvá. Nehézség, probléma, akadály, zökkenő – nem csak frusztráció vagy kudarc járhat a nyomukban, hanem kreativitás is.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről!

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest