Az álmok a gyászmunka útjelzői – Verena Kast gyászról szóló könyvét ajánljuk

Szerző: | 2021. 07. 28. |

Egy szerettünk, hozzánk közel álló személy elvesztése az egyik legmegterhelőbb élmény az életünkben. A tapasztalat hatására világérzékelésünk, azonosságtudatunk megrendül. Ebben a nehéz, fájdalmas élethelyzetben a kétségbeesés, kilátástalanság és érzelmi zűrzavar élményeivel kell szembenéznünk.

Hogyan lehet túlélni és megfejlődni azt, amikor a veszteség és a halandóság élménye ily módon tör be az életünkbe? Verena Kast svájci pszichológus, pszichoterapeuta évtizedek munkájának tapasztalatait osztja meg velünk A gyász – Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei című könyvében. Segít jobban megérteni, hogy egy veszteséget követően (haláleset, válás, egészségünk megrendülése), a gyász folyamata során, mi is játszódik le bennünk. Megérthetjük, miért jelentős folyamat a gyászmunka, hogyan dolgozzuk fel a veszteségeket a gyászfolyamat egyes stádiumaiban, hol és miként akadhat el ez a belső lelki munka és milyen megoldás létezik a feloldására. Mindemellett útmutatást kapunk arra vonatkozóan is, hogy ebben a folyamatban milyen szerepet töltenek be álmaink.

A gyász

Az elköszönés, elválás állandó kísérői az életünknek. A halálélmény, a kapcsolat megszakadása veszteség számunkra, amit szükségszerűen gyászmunka követ.

A gyász elkerülhetetlen velejárója a fájdalom, hiszen meg kell élnünk, hogy aki egykor volt, már nincs velünk és soha nem láthatjuk viszont. Addig ismert világunk széttöredezik, a másikkal együtt teremtett, közösen kialakított világunk képe és átélésének lehetősége is tovatűnik. Megrendül énképünk és önazonosság-tudatunk, ami nehezen viselhető folyamat, hiszen ezáltal kapcsolódunk a világhoz. Ez egyben azt is eredményezi, hogy a külvilág egészéhez fűződő viszonyunk, világérzékelésünk is meginog.

A gyász a veszteséget kísérő belső lelki folyamat, mely során feloldjuk, megdolgozzuk magunkban a hiány élményét, az elveszett szerettünkhöz fűződő kapcsolatunkat, érzéseinket, emlékeinket, gondolatainkat. A gyász folyamata, valamint a gyászt kísérő fájdalomnak a megélése, elviselése egyben esély is számunkra az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításában. „Talán a gyász az az érzelem, amelyik a bizonyosságát vesztett ember életében képes új világlátást és azonosságtudatot nyújtani.” – összegzi a szerző.

A gyászmunkát támogató tudattalan

A veszteséggel való találkozás nyomán megjelenő gyász összetett folyamat, mély lelki munka zajlik a gyászolóban.

„A halálélmény közelségében igen intenzíven álmodunk; a tudattalan segít feldolgozni azt. (…) A tudattalan nyújtja azokat az impulzusokat, melyek elengedhetetlenek az élet folytatásához.” – fogalmaz a szerző. Kast pszichoterápiás gyakorlatában – a gyászolókkal való ülések során – nagy hangsúlyt fektet az álommunkára.

Tapasztalata szerint az álmok leképezik a belső lelki változásokat, melyeket a gyászoló átél. Az álmok a gyászmunka egyes stádiumait és azok változásait is megjelenítik, megbeszélhetővé, tudatosan átélhetővé teszik, nagyon lényeges szerepet játszanak a veszteségfeldolgozásban. A könyvben az írónő a gyász stádiumai, illetve az elakadt gyászfolyamat bemutatása során, különböző, a gyászolók által megosztott álomok mentén kalauzolja végig az olvasót.

A gyászmunka stádiumai az álmok tükrében

A szerző a gyásszal együtt járó lelki munkát négy jellemző stádiumra bontva mutatja be: az elutasítás stádiuma, a felszakadó érzelmek stádiuma, a keresés és elválás stádiuma, valamint az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításának stádiuma mentén.

1. Az elutasítás stádiuma

Az első szakasz, azaz a veszteséggel való közvetlen szembesülés és az azt követő időszak az elutasítás stádiuma, ami egyfajta énvédelmet biztosíthat a gyászoló számára.

Az itt megfigyelhető dermedtség, bénultság, közöny, gépies egykedvűség, történtektől való távolságtartás, amely során nem tudjuk elhinni, ami velünk történik – azaz a tagadás –, mind időt biztosítanak ahhoz, hogy megerősödve nézzünk szembe a valósággal és a veszteség nyomán feltörő érzelmeinkkel.

Ebben az időszakban is vigaszt nyújthatnak az álmok és segítenek eljutni a beletörődésig, hogy ami megtörtént az a valóság és ez a valóság megmásíthatatlan.

Ez a folyamat zajlik Elenában is, aki párja halálát követően álmodja: „Megölelem Georgot. Nagyon közel érzem magamhoz; gyengédség önt el. Egyszer csak érzem: teste mind jobban kihűl, a karjaimban hal meg. Teljesen kétségbeesem. Tudom, senki és semmi nem hozhatja őt vissza nekem, már soha többé nem ölelhetem meg, soha többé nem érezhetem.

2. A felszakadó érzelmek stádiuma

A bénultság oldódásával a gyászoló átlép a gyász második stádiumába – a düh szakaszába –, amikor a veszteség által generált düh, bánat és bűntudat érzései megélhetővé válnak számára. Erre a szakaszra jellemző egyfajta nyughatatlanság, az érzelmekkel való elöntöttség, amit a gyászoló az önkontrolljának elvesztéseként élhet meg. Megjelenik a veszteség miatti szomorúság és bánat. Dühösek vagyunk a sorsra, az elhunytra, aki itt hagyott minket és bűntudatot érezhetünk a másikkal szemben elkövetett vétkeink miatt, akkor is, ha tudjuk, nincs kapcsolat egymás ellen elkövetett kisebb-nagyobb sérelmek nélkül.

Elena egyik álmában így képeződik le ez a folyamat: „Egy levelekkel teli csomagot kapok. Ezeket a leveleket én írtam Georgnak. (…) Georg egy levelet mellékel hozzájuk. Ebben ezt írja: „El sem tudod képzelni, milyen csodálatos érzés volt, amikor követtem ezt a zászlót.” (…) A levelek láttán egyfelől boldogság töltött el, másfelől szomorúságot éreztem, de a düh is fojtogatott, hiszen épp e miatt a zászló miatt hagyott el engem.”

A negatív érzések mellett megjelenik a nosztalgia kellemes élménye, felidéződnek az örömök, ha egy-egy beszélgetés során, emlékezetünkben vagy álmunkban felmerül az elhunyt alakja. Ezen fájdalmas és örömteli érzelmek intenzív megélése szükséges ahhoz, hogy feldolgozhassuk a másikhoz fűződő kapcsolatunkat és annak elvesztését, a veszteség élményét.

3. A keresés és elválás stádiuma

A gyászoló a veszteséget követően keresi az elhunytat. Ezt támogatják az elhunytról való beszélgetések, az álmok, de bizonyos esetben akár az utcán, vagy a kedvenc éttermünkbe belépve is azt várhatjuk, hogy feltűnik az eltávozott.

Amíg az elhunyttal való kapcsolat igen intenzív és valós síkon folyik, nehéz elfogadni, hogy ez a kapcsolódás már nem a valóság, és addig a veszteség tényleges elfogadása sem történik meg.

Ugyanis a halállal – mégha a kapcsolat az álmok és emlékezet által nagyon is valósághűnek tűnik – a testi valóság hiánya megváltoztatta a kapcsolatot. Mindeközben pedig a gyászoló környezetéhez való viszonyában megjelenhet egyfajta távolságtartás, nehezebbnek érezheti a kapcsolódást az élők világához, felmerülhet a túlvilág utáni sóvárgás és az élet értelmét feszegető kétségbeesett kérdések.

A keresés és a rátalálás öröme után a szükségszerű elválás szomorúsággal tölthet el minket. A keresésben egyrészt megjelenik a dac, a valóság elfogadásának elutasítása, ugyanakkor nagyon fontos szerepe van a keresés és elválás folyamatának abban, hogy mindazt, ami a másikkal való kapcsolatban megjelent, létrejött, önmagunkban találhassuk meg, azaz bensővé tegyük, építkezzünk belőle és mindemellett az élet értelmére is újra rátaláljunk. A keresés és elválás stádiumát ragadhatjuk meg a gyászmunka során az alkudozás és depresszió szakaszaival.

4. Az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításának stádiuma

Az első három stádium megélése és az ott feltoluló fájdalom megdolgozása lehetővé teszi a gyászoló számára, hogy átélje: az élet folytatható. A tagadás és intenzív érzelmi élmények helyébe az elfogadás lép. A veszteség árnyékában széttöredezett énkép darabjai – azaz az önmagunkról kialakított belső képünk, ahogy önmagunkat látjuk és ami a külvilág számára hozzáférhető – módosulnak, további darabkák jelennek meg és ezek a darabok a helyükre kerülhetnek. Egyfajta átalakulás megy végbe, ami visszavezet az életbe és új lehetőségek megteremtését élhetjük meg általa.

Elenát az önmagához és világhoz fűződő új viszony kialakításának lépcsőfokait járva is segíti a tudattalan az álmok útján. Ennek az álommunkának egy részlete így szól: „Egy gyógyfürdőben vagyok. (…) Belém hasít a felismerés: minden ember életében van valami, ami messze túlmutat a pillanatnyi létezésen. Megfogalmazni magam sem tudom, mi ez, de váratlanul egész lényemet kitölti az a biztos érzés, hogy a rá való hivatkozás értelmet ad életünknek. Kilépek a fürdőből, egy idősebb asszony terem előttem, és azt mondja: „Hiszen magának hirtelen egészen megváltozott a tekintete!” „Igen – válaszolom – valami épp most halt meg bennem.” Ezt ragyogó arccal mondom. Elképedve néz rám.

 

A régi szükségképpen lezárul „meghal”, hogy az új meg tudjon születni. Énképünk a kapcsolataink eredője, így a kapcsolat megrendülésével énképünk is megrendül. Gyászolóként idővel újra egységes belső képet kell kidolgoznunk magunkban, hogy ismét önazonos emberré válhassunk. A gyászmunka során a fájdalom és a feltoluló érzelmek megélése teszi lehetővé, hogy az új énkép megszülethessen és kialakulhasson új azonosságtudatunk.

Problémák a gyászmunka során

Amikor a gyászoló nem vállalja a gyász előremozdító folyamatát, mivel az annyira fájdalmas, megdolgozhatatlan számára, akkor „benne felejtkezhet” a gyászban.

Az elutasítás, tagadás stádiumában való benne felejtkezés esetén a gyászoló meg akarja kerülni, ki akarja hagyni a gyászmunkát. Elfojtja a veszteség élményét és a nyomában feltoluló erős érzelmeket, mintha a szeretett személy halálával semmi sem változna. Jellemző lehet például a megélés helyett az ügybuzgalomba menekülés. A gyászoló tehát kísérletet tesz arra, hogy hárítsa a feltoluló érzelmek stádiumába lépést, azaz a düh, bánat, fájdalom, bűntudat megélését.

Azok a személyek, akik a felszakadó érzelmek stádiumában tapadnak meg, már képesek az érzelmek megélésére, azonban valami okból nem tudnak túllépni ezen: krónikusan gyászolnak, a fájdalmas érzések – fojtogató düh, örökös bűntudat – szinte leteperik őket és gondolataikat is a gyász tölti ki. Természetes folyamat a gyász során, hogy a gyászoló keresi az elhunytat, a vele való élményeket, megéléseket.

Azonban amennyiben a gyászoló nem engedi meg magának az elválást, úgy a gyászfolyamat a keresés és elválás stádiumában is megtorpanhat. „A keresés és elválás stádiumának igazi veszélye abban rejlik, hogy a keresésre minden esetben sor kerül ugyan (…), az elválással azonban nehézségek adódnak.” – fogalmaz a pszichotertapeuta. Az elhunyt utáni vágyódás miatt ekkor a legnagyobb a veszélye a „halálba követésnek”.

Azt figyelhetjük meg az elakadt gyászfolyamatot megélők esetén, hogy az idő mintha befagyott volna, nem tudják átengedni magukat a változás nyújtotta átalakulásnak. Nehéz a valódi kapcsolat kialakítása a külvilággal, szinte lehetetlenné válik a nyitás valami új felé. Mindez sok esetben depresszióhoz, illetve pszichoszomatikus panaszok megjelenéséhez vezet.

Mikor helyénvaló a gyász?

Nem könnyíti meg a gyász folyamatát az, hogy társadalmi normáink szerint az az elfogadott, ha gyorsan túllépünk a veszteség fájdalmán, tehát sem a külvilág, sem mi magunk nem biztosítjuk az időt és energiát a veszteségfeldolgozás folyamatához. A „halottról jót vagy semmit” erkölcsi parancsa is nehezíti az elhunythoz fűződő, sokszor nagyon is összetett kapcsolat feldolgozását.

Emellett behatárolt képzeteink vannak arra vonatkozóan, hogy mikor megengedett a gyász, hogyan lehet gyászolni. Mennyire engedhetjük bele magunkat a veszteség megélésének, feldolgozásának folyamatába a válás, szakítás, magzat elvesztése, abortálás, egy háziállat elvesztése, vagy az egészségünk megrendülése esetén? „Minél inkább kötődünk valakihez vagy valamihez, annál inkább kell gyászolnunk.” – adja meg a választ az írónő.

Gyászmunkát támogató folyamatok

„A gyász folyamata akkor zárul le, amikor a gyászoló valóban képes elfogadni a veszteséget, mi több, a veszteség hátterében még valamilyen értelmet is fel tud fedezni.” – összegzi a szerző. A gyászfolyamat időigényes, fontos, hogy ezt az időt gyászolóként megengedjük magunknak. Nagy jelentősége lehet a gyászhoz kapcsolódó rituáléknak (siratás, temetés, tor, búcsúzás), melyek támogatják ennek a nagyon érzékeny periódusnak és a hozzá kapcsolódó lelki folyamatoknak a megélését, mintegy keretet biztosítanak a gyászolónak a fájdalom megéléshez és feldolgozásához.

Fontos támaszt nyújthat ehhez a környezet, ahol elbeszélhetővé válik a gyászoló számára a kapcsolat, a gyász története, a belső megélések. Verena Kast könyvében bővebben olvashatunk továbbá arról, miként segíti a gyász feldolgozását támogató, vezetett belső munka, terápia, konzultáció, ahol a gyászfolyamat gördülékeny lefolyását akadályozó tényezők feltárhatóvá, kibeszélhetővé és átdolgozhatóvá válnak.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest

Share This