Miért ette meg Anyu a Holdat? – A pszichoedukáció fontossága a mentális betegségek kapcsán

Hétköznapi családok nem hétköznapi helyzetei elevenednek meg Vermes Judit és Hansjürgens Anna Mária Anyu megette a Holdat című kötetében. A könyv műfaja szerint mesegyűjteménynek vagy novelláskötetnek, célja szerint pszichoedukációs irodalomnak tekinthető. Vagyis az egyes pszichés állapotokkal, jelen esetben a mentális betegségekkel kapcsolatos ismeretátadást szolgálja. Mindezt a gyerekek szemszögéből: mit láthat és tapasztalhat egy gyerek, akinek a szülője valamilyen pszichés betegséggel, például pánikzavarral, bulimiával, alkoholfüggőséggel, szülés utáni depresszióval, szkizofréniával, kényszerbetegséggel vagy bipoláris zavarral küzd?

Ami közös a történetekben: valamilyen aktuális krízishelyzet, mint például a pandémia kitörése, válás, munkanélküliség vagy gyász felerősíti a (sokszor már meglévő) pszichés tüneteket. A betegség ezért legtöbbször nem előzmény nélküli, hanem van egy hirtelen érkező szikra, vagy már régebb óta elhúzódó, akár több generáció által cipelt nehézség hatására robban be az érintett családok életébe. Ezt a folyamatot, majd a krízis lezajlását mutatják be az egyébként nagyon filmszerű és emiatt elég jól átélhető történetek, amik nem mentesek a sokszor keserédes humortól. Az anya például, aki „megeszi a Holdat”, valójában bulimiában szenved.

A kríziseknek a természetükből adódóan van egy kifutásuk. A pozitív kimenetel nem minden történet esetén egyértelmű (ezért is életszerűek az elbeszélések), viszont megoldást jelent a krízisben, ha a szülők segítséget kérnek és kapnak a betegségük kezeléséhez. A főszereplő kisebb vagy nagyobb gyerekek számára minden esetben kapaszkodót jelent – és a legújabb kutatások szerint ez a krónikus gyermekkori traumatizáció egyik legfőbb védőfaktora –, hogy van legalább egy elérhető és stabil felnőtt a környezetükben: nagyszülő(k), pedagógus, a mentális betegségben nem érintett szülő, vagy akár egy szomszéd, akihez tud kötődni. Ők mindannyian felbukkannak segítőként az Anyu megette a Holdat novelláiban.

Mi a pszichoedukáció, és miért fontos?

A pszichoedukáció a szó jelentése szerint oktatást, felvilágosítást jelent egy bizonyos mentális állapot vagy zavar jellemzőinek, kialakulásának vagy gyógyításának folyamatairól. A célcsoportot tekintve az edukáció irányulhat magukra az az érintett személyekre, a hozzátartozókra, a téma iránt érdeklődőkre vagy segítő szakmák képviselőire. Célja az információátadás, az adott pszichés folyamatok megértése, a kezelésben részt vevők együttműködésének növelése.

Az edukáció célja a stigmatizáció, vagyis a társadalmi megbélyegzés csökkentése is. Ennek leghétköznapibb megközelítése az, hogy

ha hajlandóak vagyunk a testi fájdalmaink, sérüléseink vagy egyéb tüneteink gyógyításához szaksegítséget kérni (orvoshoz menni, ha fáj a fogunk, vagy eltörött a lábunk), ugyanígy megilleti ez a lelkünket is. Mindez teljesen rendben van, és szükséges is, nem leszünk ezáltal kevesebbek. És van segítség a lelki eredetű nehézségeinkben is.

Amit szintén fontos lehet leszögezni a pszichés betegségekkel kapcsolatosan: bármelyikünk és bármelyikünk családtagja, barátja, gyereke, párja érintett lehet. Hiszen a negatív életeseményektől, vagy akár világszintű krízisektől, mint a koronavírus-járvány, nem vagyunk védettek. Ahogy pedig a testi adottságaink, erősségeink és gyenge pontjaink is különbözőek, így van ez a lelkünkkel is. Van egy bizonyos „hozott anyagunk”, ami sérülékennyé tehet minket, de rajtunk is múlhat, hogyan közelítünk ehhez.

Tévhitek és tények a mentális betegségekről

Az alábbiakban néhány általános (és sokszor torzított vagy túlzottan leegyszerűsített) hiedelmet idézünk fel a mentális betegségek kapcsán, amik felbukkanhatnak a köztudatban, és ezeket próbáljuk némiképp árnyalni a legfrissebb tudományos eredmények és terápiás tapasztalatok fényében.

1. A mentális betegség a gyenge emberekre jellemző.

A mentális zavarok valójában bárkit érinthetnek, azonban vannak, akiknél nagyobb ennek a kockázata. Betegség és egészség eredetéről ma leginkább az úgynevezett hajlam-stressz modell szerint gondolkodunk. A hajlam biológiai vagy genetikai sérülékenységet jelent, ami bizonyos negatív hatásokkal, stresszkeltő eseményekkel (traumákkal) együtt idézheti elő a pszichés zavart– ahogyan F. Lassú Zsuzsa is említi a Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban című kötetben.

2. A mentális betegségek gyógyíthatatlanok.

Egy betegség lehetséges kimenetele sok tényezőtől függ. Egy fontos előrejelző az első terápiás beavatkozás időpontja. Vannak ugyanis olyan jellegű, progresszív mentális betegségek – ide sorolhatók a különböző függőségek vagy a szkizofrénia -, amelyek kezelés nélkül egyre súlyosabb és akár visszafordíthatatlan károsodásokat is okozhatnak, például a kognitív képességek hanyatlását. Tehát minél előbb elkezdődik az állapot kezelése, annál nagyobb eséllyel megelőzhető a tünetek súlyossá válása vagy akár megjelenése is.

A mentális betegségek kapcsán egyre elterjedtebb az úgynevezett felépülési szemlélet. Ennek lényege az, hogy nem, vagy nem csupán a tünetek csökkentésében vagy megszüntetésében gondolkodunk a terápiás folyamatban, hanem az érintett személy életminőségének komplex javulásában és a fenntartás segítésében.

A felépülés útja és célja pedig mindenkinél egyéni. Vannak esetek, amelyekben a teljesen funkcionáló személyiség felépítése vagy visszaépítése, és van, hogy például az önálló életvezetés vagy a munkába (vissza)integrálás lehet egy reális cél. Bizonyos állapotok esetében a betegség folyamatos tudatosságot és menedzselést igényel. Példaként a szerfüggőségeknél ez lehet a józanság megőrzése, szkizofrénia vagy hangulatzavarok (depresszió, bipoláris zavar) esetében a gyógyszeres terápia hosszútávú fenntartása.

3. A mentális betegségek örökletesek.

Megfigyelhető családi halmozódás, azonban a pszichés betegségeknek nem létezik „génje”. A mai tudományos álláspont szerint az úgynevezett mentális sérülékenység lehet öröklődő, ez viszont a hajlamra vonatkozik (ld. első állítás). Bizonyos személyiségvonások vagy temperamentumjellemzők, amikbe beletartozhatnak az idegrendszer működésének, az információfeldolgozásnak a sajátosságai, de a szorongásra való hajlam is, mind rizikótényezői lehetnek egyes mentális zavaroknak, és ezek valóban lehetnek örökletesek és/vagy veleszületettek. Ezeknek a meglétéből viszont nem következik automatikusan a betegség megjelenése.

4. A mentális betegségek rossz nevelés következményei.

Bizonyos hosszan fennálló stresszkeltő helyzetek (úgynevezett ártalmas gyermekkori tapasztalatok) rizikót jelentenek a későbbi mentális betegségek kialakulásában. Ilyen kockázati tényezők egyes szülői viselkedések, mint az elhanyagolás vagy a bántalmazás. Ha a szülő maga is pszichés betegséggel küzd, az önmagában egy hosszan tartó stresszkeltő tényező (úgynevezett krónikus stresszor) a gyermek életében. A mentális betegségben érintett szülő állapota sok esetben kifejezetten veszélyeztető a gyermek számára, emellett a betegsége lefolyása miatt korlátozottan képes a szülő fizikailag és/vagy érzelmileg megfelelően gondoskodni a gyermekéről. Így a betegsége kezelése nélkül a legjobb szándék mellett is elkerülhetetlenül bekövetkezhet az elhanyagolás.

5. A mentális betegségeket nem lehet kivédeni.

A fentebb említett hajlam-stressz modell az utóbbi évtizedekben stressz-sérülékenység-védő faktorok modellé finomodott, vagyis a veleszületett vagy szerzett sérülékenység és a negatív hatások mellett a reziliencia-faktorokat is figyelembe veszi. Ezek azok a segítő körülmények vagy személyiségjellemzők, amik a kedvezőtlen körülmények mellett (vagy azok ellenére) segítik a stresszel való megküzdést és támogatják az egészséges személyiségfejlődést. Gyermekek esetében a legfontosabb ilyen faktorok a támogató kapcsolatok és közösségek jelenléte.

6. A traumát átélt gyerekek/felnőttek mentálisan betegek lesznek.

A későbbi mentális betegség kialakulása szempontjából nagyobb kockázatot jelent a korai (kisgyermekkori vagy korábbi) és hosszan tartó traumatizáció, azonban a fentiek fényében ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül ki is alakul ennek következtében betegség. Mindig a kockázati és védőtényezők megléte és ezek kombinációja határozza meg a későbbi kimeneteleket. Egy támogató társas háttérrel vagy terápiás segítséggel feldolgozhatók a traumatikus élmények, és nem biztos, hogy hosszan fennálló tünetek jelentkeznek vagy maradnak fenn, sőt. Mára ismert fogalommá vált a poszttraumás növekedés, vagyis a nehéz sors vagy élethelyzet következtében történő személyiségfejlődés folyamata.

7. A pszichés tünetek minden esetben mentális betegségre utalnak.

Egyáltalán nem biztos. Vannak olyan nehéz élethelyzetek (ezek jellemzően a krízisek), amikor átmenetileg megjelenhetnek bizonyos tünetek, amelyek akár lelki zavarokra is jellemzőek lehetnek. Krízis-szemlélettel nézve viszont normális válaszoknak tekinthetők egy abnormális szituációra. Az elkülönítésben fontos a tünetek megjelenésének időpontja és lefutásuk időtartama.

Az egyik legismertebb pszichés krízisállapot a gyász, aminek a tünetei (pontosabban a normál kifutásnak a jelei), mint az alvás- és evészavar, lehangoltság, energiátlanság, szorongás, bűntudat, negatív gondolatok stb. előfordulnak depresszió esetén is. A gyász, aminek van egy kifutási ideje, nem tekinthető betegségnek, hanem a veszteségre adott természetes érzelmi reakció, tulajdonképpen egy gyógyulási folyamat. A krízisállapotok halmozódása (például többszörös veszteség, egyidőben történő fokozottan stresszkeltő életesemények) azonban megnövelheti a mentális betegség kialakulásának kockázatát.

8. A mentális betegségekről jobb nem is beszélni.

Ez a gondolat a megbélyegzéstől való félelemből és az ismerethiányból táplálkozik. Egyfajta megküzdési forma, hogy amiről nem beszélünk az nincs, és így nem is kell szembenéznünk a problémával. Valamint az az elgondolás is mozgathatja, ahonnan a felsorolásban kiindultunk: hogy a mentális sérülékenység gyengeség, egy jellemhiba, ami nem vállalható. Az emiatti tabusítás és titkok azonban csak tovább nehezíthetik az érintettek segítségkérési hajlandóságát. Ha a családban gyerekek is vannak, ők is könnyebben megbirkóznak a helyzettel, ha nevén nevezhető a probléma (például hogy a szülő depresszióval, szorongással, vagy szerfüggőséggel küzd). Ez az Anyu megette a Holdat történeteinek is az egyik tanulsága, és erről szólnak a cikk végén felsorolt további, gyerekeknek szóló edukációs mesék is. Hogy nem ők a probléma forrása.

Nem a gyerek a hibás, mégis hibáztatják magukat

Mentálisan sérülékeny családok esetén sokszor terápiás cél a gyerekek bűntudatának oldása. Akik mentálisan beteg vagy függő szülő mellett nőttek fel, gyakran még felnőttkorban is küzdenek ezzel a nehéz érzéssel és ilyen gondolatokkal: „nekem kellett volna tennem valamit”. (Mármint a szülő állapotának javításáért.)

A kisebb gyerekek, akiknek a gondolkodását még természetszerűen az énközpontúság jellemzi, gyakran egyenesen magukat okolják a szüleik betegségéért: „azért sír annyit (a pánikbetegséggel küzdő szülő), mert nem fogadtam szót”. Jöhet erre automatikusan az a gondolat, hogy „ha jól viselkedem/csendben maradok/jól tanulok… akkor minden újra rendben lesz, az anyukám, apukám jobban lesz”. Ekkor a gyermek elkezdi saját magát, szükségleteit, érzelmeit háttérbe szorítani, „hogy ne legyen vele probléma”. Sokan a tanulásba vagy sportba menekülnek, mások szinte láthatatlanná válnak, vagy épp ellenkezőleg: szinte keresik a bajt, vagy folyamatos bohóckodással hívják fel magukra a figyelmet.

Amíg a szülők valódi problémáit nem lehet kimondani, az érintett gyerekek érzelmileg rendkívül összezavarodnak, és különböző felvett szerepekben látják – persze nem tudatosan – túlélésük kulcsát a családban.

Már azzal, hogy nevén lehet nevezni a szülő problémáját, ami egy betegség, aminek a kialakulásától a gyermek nem tehet, és létezik rá megfelelő segítség, ha teljesen levenni nem is, de valamelyest sikerülhet csökkenteni a gyermekek vállán lévő bűntudat terhét.

Kimondhatóvá és érthetőbbé tenni a káoszt

Az utóbbi években megjelent pszichoedukációs irodalmak szintén segíthetnek árnyalni a mentális betegségekkel kapcsolatos hiedelmeket. Emellett az a szerencsés tendencia mutatkozik, hogy a pszichoedukáció egyre több témakörre (vagy konkrét betegségcsoportra) kiterjedően és széles körben elérhető laikusok, hozzátartozók számára könyvek, közösségi oldalak, csoportfoglalkozások vagy tréningek formájában.

A pszichoedukáció mind a gyerekek, mind a felnőtt hozzátartozók számára is segít megérteni a szülőjüket, szerettüket érintő mentális betegség lezajlását, a tüneteket, hogy az egyén hirtelen megváltozó viselkedése a betegségéhez köthető. Például a bipoláris zavar mániás fázisában ilyen lehet az, hogy az érintett személy látszólag ok nélkül felhangolttá (túlontúl vidámmá) válik, nem tud aludni, rengeteget beszél, költekezik, éjjel-nappal dolgozna vagy szórakozni járna, a depressziós fázisában pedig nem tud felkelni sem az ágyból. Nem a hozzátartozó hibája, ha nem tud lépést tartani ekkora érzelmi hullámvasúttal.

Ha már kapunk egy képet arról, mivel jár egy mentális betegség, új fénytörésbe helyeződhetnek a legbizarrabb szituációk is. Akár azt is, hogy Anyu miért ette meg a Holdat.

Mentális betegségek pszichoedukációjáról szóló könyvek (a teljesség igénye nélkül):

Dr. Belső Nóra: Hullámvasúton – Élet bipoláris zavarral. HVG Könyvek, 2018.

F. Lassú Zsuzsa, Frankó András, Kaposiné Czinkóczki Annamária, Kormos Piroska: Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021.

Vermes Judit, Hansjürgens Anna Mária: Anyu megette a Holdat. Oriold és Társai Kiadó, 2022.

Xavier Amador: Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! – Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában? Lélekben Otthon Kiadó, 2008.

Függőségek pszichoedukációjáról szóló könyvek:

Békési Tímea, Kassai Szilvia: Újraépített életek – Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről. HVG Könyvek, 2022.

Hanna Grubhofer, Bärbl Weingartshofer: Bolyhos (mese). Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2020.

Jassica Munafó: Gabi kívánsága (mese). Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021.

Jerry Moe: GYEREKSZEMMEL a függőségről és a felépülésről. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021.

Láthatatlan árvák. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2022.

Sucht Schweiz, Gaelle Pecoraro: Lurkó (mese). Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2020.

Waltraut Barnowski-Geiser: Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők gyermekei MÉGIS a boldogságot. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2020.