Szerző cikkei

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
„Egyszerű, de nagyon agresszív eszközökkel” – A kapcsolati erőszak egy óriási tabu. Ne hagyjuk, hogy az maradjon!

„Egyszerű, de nagyon agresszív eszközökkel” – A kapcsolati erőszak egy óriási tabu. Ne hagyjuk, hogy az maradjon!

Szerző: | 2017. 07. 28. | Én&Te | Olvasási idő: 16 perc

„A szeretet nem árt” – hirdeti a kapcsolati erőszak elleni küzdelem jegyében szervezett kampányában az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a figyelemfelhívás mellett érdemi segítséget is nyújt az érintett áldozatok számára, emellett a prevencióra is kiemelt figyelmet fordítanak. Fontos, hogy az érintettek, és az ő környezetükben élők megismerjék a bántalmazó kapcsolatok alattomosan szerveződő dinamikáját, többek között azt, hogy…
bővebben

Dr. Buda László: „Néha oda is nagyon kockázatos menni, ahova az ember annyira vágyna”

Dr. Buda László: „Néha oda is nagyon kockázatos menni, ahova az ember annyira vágyna”

Szerző: | 2017. 07. 23. | Test&Lélek | Olvasási idő: 19 perc

„Légy önmagad!” „Szeresd magad!” „Az légy, aki vagy!” Ilyen vagy olyan kontextusban gyakran halljuk, olvassuk ezeket a felszólításokat. Pedig sokszor nemhogy megvalósítani, még elképzelni is nehéz a vágyaink szerinti életet. Hova vezet ennek a „neurotikus dilemmának” a feszültsége, és mi akadályoz minket abban, hogy önazonosak legyünk? Miért választja a testünk a betegséget, amikor a lelkünk…
bővebben

5 inspiráló kérdés, ami segíthet megtalálni a saját utadat

5 inspiráló kérdés, ami segíthet megtalálni a saját utadat

Szerző: | 2017. 07. 16. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 5 perc

Mi nekem itt a feladatom? Jó helyen vagyok? Mi az én saját utam, amin továbbmehetek? Sokan nap mint nap felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, de a válasz megtalálása egyáltalán nem egyszerű feladat. De nem lehetetlen! Nagyon kevesen vannak, akiknek az életük egy bizonyos pontján nem érkezik el egy olyan pillanat, vagy időszak, amikor elbizonytalanodnak, kétségeik…
bővebben

„Nincs más dolgunk, csak hagyni, hogy a szöveg hasson ránk”

„Nincs más dolgunk, csak hagyni, hogy a szöveg hasson ránk”

Szerző: | 2017. 07. 15. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

Egészen pici koromban, szorongással keveredő csodálattal néztem végig a nappalink polcán sorakozó könyvek gerincein. Emlékszem az érzésre… valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy én azt a sok betűt valaha képes leszek egymás mellé illeszteni és értelmezni. Aztán szerencsére sikerült… Már általános iskolában is elég sokat olvastam, de az „ízére” inkább középiskolában éreztem rá: esténként bújtam a könyveket,…
bővebben

„A saját utunk megtalálása nem gyors átmenetekből, hanem lépcsőfokokból áll” – interjú Limpár Imrével

„A saját utunk megtalálása nem gyors átmenetekből, hanem lépcsőfokokból áll” – interjú Limpár Imrével

Szerző: | 2017. 07. 11. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 11 perc

„Ha valaki adna havi 500 ezer forintot, és az egyetlen feltétele az lenne, hogy heti 40 órát dolgozz cserébe, de rajtad állna, hogy mit, akkor milyen munkát választanál?” Azok, akik erre a kérdésre azt válaszolják, hogy azzal foglalkoznának, amivel eddig is, vélhetően azt teszik, ami a dolguk. Sajnos a nagy többség számára ez a forgatókönyv…
bővebben

„A gyógytornász jött, de a lélektornász nem” – Mit lehet kezdeni a baleset utáni traumával?

„A gyógytornász jött, de a lélektornász nem” – Mit lehet kezdeni a baleset utáni traumával?

Szerző: | 2017. 07. 04. | Test&Lélek | Olvasási idő: 13 perc

Krausz Csilla története egy kellemes kerti sütögetéssel indult, és a Szent János Kórház baleseti osztályán végződött. A súlyos égési sérülésekkel kórházba kerülő nő meglepően gyorsan felépült, ahogy ő fogalmaz, „olcsón megúszta” – ellentétben a lelki sérülésekkel. Ezekkel hónapokkal a balesete után is, nap mint nap meg kellett küzdenie. Nagyon sok sortársához hasonlóan Csillának fogalma sem…
bővebben

„Nem a sebekről kell beszélni, hanem arról, hogy miért kerültek oda”

„Nem a sebekről kell beszélni, hanem arról, hogy miért kerültek oda”

Szerző: | 2017. 06. 29. | Test&Lélek | Olvasási idő: 12 perc

Önsebzés, öngyilkosság. Szavak, amelyek a Kék bálna ügy kapcsán néhány hónappal ezelőtt előtérbe kerültek, és a közbeszédben szinte eggyé váltak. Holott, az esetek jelentős részében távolról sem arról van szó, hogy az egyik következik a másikból. Amellett, hogy a fiatalok körében elkövetett öngyilkosságokra vonatkozó statisztikai adatok is egy szörnyen aggasztóak, fontos látni, hogy az önsebzés…
bővebben

„Egyszerűen csak el kellene indulnunk egymás felé” – Interjú Dr. Belső Nórával

„Egyszerűen csak el kellene indulnunk egymás felé” – Interjú Dr. Belső Nórával

Szerző: | 2017. 06. 25. | Én&Te | Olvasási idő: 12 perc

Sok szó esik mostanában a modern kapcsolatokról és arról, hogy azok működtetése, fenntartása milyen nehézségekkel jár. Erről rengeteget lehetett hallani és olvasni az utóbbi időben, ugyanakkor ez a kérdéskör mintha háttérbe szorított volna egy más „típusú”, de legalább ekkora volumenű párkapcsolati problémát: annak a nehézségét, amikor azt ki kell alakítani. Ez ugyanis legalább annyi férfi…
bővebben

Egy lélekemelő hétköznapi rítus – 5 ok, amiért imádunk piacra járni

Egy lélekemelő hétköznapi rítus – 5 ok, amiért imádunk piacra járni

Szerző: | 2017. 06. 23. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 6 perc

Ezer és egy dolog van, ami miatt az évnek ezt a szakaszát szeretem a legjobban. Ilyenkor végre megint lehet biciklivel járni, a kiülős helyek megtelnek élettel, ideális szintre emelkedik az átlaghőmérséklet (számomra legalábbis) és a napsütéses órák száma. Aztán ott van még a nyári Balaton, a zölden duzzadó természet, a Római-part és a fagyi.

„Nem áldozat, hanem hős” – Gondolhatunk-e másként a nehéz gyerekkorra?

„Nem áldozat, hanem hős” – Gondolhatunk-e másként a nehéz gyerekkorra?

Szerző: | 2017. 06. 15. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 15 perc

Ajtócsapkodás, lárma, veszekedés, iszákos és agresszív szülők, olykor fizikai erőszak, az ezzel járó állandó félelem, szorongás és fenyegetettség érzése. Sajnos – bár keveset beszélünk róla – sokan vannak, akik számára ezek a jelenetek nemcsak a filmekből ismerősek. Számukra a gyerekkor nem a biztonságot és érzelmi stabilitást adó, megtartó közeget, hanem a folyamatos készenlétet és feszültséget…
bővebben

Pin It on Pinterest