„Amikor a normális életviteledet elnevezik karanténnak” – A bezártság tényleg az introvertáltak paradicsoma?

Szerző: | 2020. 11. 29. |

Emlékeztek azokra a mémekre, amelyek a járvány első hullámával elözönlötték az internetet? „Karantén: amire az introvertáltak egész eddigi életükben vártak”. Tavasszal még jól megmosolyogtuk ezeket a képeket, amire nagyon is szükségünk volt – a humor ugyanis az egyik legérettebb elhárító mechanizmusunk. Azóta eltelt több, olykor örökkévalóságnak tűnő hónap, mindannyian rendelkezünk már saját tapasztalatokkal és tanulságokkal a járványhelyzet megélésével kapcsolatban. Sőt, az aktuálisan zajló kutatások is folyamatosan vizsgálják a mentális egészségünk és a különböző tényezők közötti összefüggéseket. Így új ismereteinkből és élményeinkből kiindulva felvethetjük a kérdést: tényleg így van ez? Az extravertáltak valóban jobban szenvednek a szociális távolságtartás és a bezártság miatt?

Tavasszal egy teljesen új helyzetbe kerültünk, amiről az év elején még nem is sejtettük, hogy bekövetkezhet. Gőzerővel kerestük azokat a gondolatokat és eszközöket, amelyek segíthettek abban, hogy valahogy tartsuk magunkat ebben a teljesen felfordult világban. Próbáltuk felmérni és előrejelezni, hogyan is fogunk ebből kievickélni, milyen hatással lesznek ránk az új helyzettel járó megpróbáltatások. A humoron túl ugyanis az információ, és az általa nyújtott kiszámíthatóság érzete is segít a nehézségekkel való megküzdésben – különösen akkor, amikor minden annyira bizonytalannak tűnik.

A tavaszi időszak egyik fontos tanulsága az, hogy hiába vagyunk látszólag ugyanabban a helyzetben, mégis teljesen máshogy éljük meg. Mivel mások a körülményeink, feltételeink és mi magunk is, ezért a korlátozott lehetőségek és a bezártság mindannyiunknak más és más jelentést, megélést hordoz. Mivel a vírussal járó bezárkózás főként szociális életünket érinti, így adta magát, hogy erre a területre helyezzük a fókuszt – az extravertáltak és introvertáltak összehasonlítását pedig szinte vétek lett volna kihagyni.

Az extravertált pokol, az introvertált paradicsom?!

Azt az elképzelést, hogy az extravertáltaknak véget nem érő szenvedés, míg az introvertáltaknak maga a megváltás lesz a bezártság, valójában a közösségi média kezdte el sugározni.

Az üzenet a következő volt: míg az alapvetően befelé forduló, magányt kedvelő introvertáltak megkönnyebbülve dőlhetnek hátra, hogy végre nem kell kimerítő beszélgetésekben és eseményeken részt venniük, addig a kifelé élő, folyton nyüzsgő extravertáltak a küszöböt fogják rágni a négy fal között – nekik ugyanis úgy kell a szociális inger, mint egy falat kenyér.

Nos, ez a képlet több szempontból is leegyszerűsítő és általánosító. Figyelmen kívül hagy olyan fontos tényezőket, mint lakhatási és anyagi körülményeink, szociális hálónk kiterjedtsége és erőssége, saját vagy hozzátartozóink egészségi állapota – és még hosszan sorolhatnánk. Ezek a feltételek a vírushelyzet kapcsán különösen meghatározóak, így ezektől egyszerűen nem vonatkoztathatunk el.

Ezen túl az extraverzió és az introverzió nem a szoba két távoli sarkában levő doboz, amik csakis a szociális igényeket tartalmazzák. A személyiségelméletek dimenzionális megközelítése szerint az emberek nem sorolhatóak be egyértelműen különálló kategóriákba, hanem a fokozatok és az átmenetek is ugyanúgy fennállnak és érvényesek. Ezt támasztja alá az ambivertált kifejezés is, amely azt jelenti, hogy valaki egyszerre érzi magát introvertáltnak és extravertáltnak – vagyis valahol a kettő között félúton helyezkedik el. Ezen túl az, hogy valaki extravertált vagy introvertált, közel sem csak arról szól, hogy milyen szociális akkumulátorral rendelkezik.

Extraverzió és introverzió – más szemszögből

A dimenzionális megközelítést képviseli Costa és McCrae ötfaktoros személyiségmodellje, ami Big Five modell néven terjedt el. Elméletükben a nyitottságon, a lelkiismeretességen, a barátságosságon és az érzelmi stabilitáson túl az extraverziót tartották a személyiség meghatározó vonásának. A faktorok tovább bonthatóak alfaktorokra: az extraverzió a társaságkedvelésen kívül még magában foglalja az érzelmi melegséget, asszertivitást, energikusságot, az élménykeresést és az optimizmust. A fő faktorok különböző mértékben lehetnek jelen a személyiségben, megfigyeltek azonban bizonyos jellegzetes együttjárásokat: az extraverzió a nyitottsággal és az érzelmi stabilitással mutat szoros összefüggést.

Ha az extraverziót tehát tágabban értelmezzük, láthatjuk, hogy többről szól, mint hogy mennyire van szükségünk a szociális ingerekre – beleszámít az is, hogy mennyire vagyunk aktívak és kezdeményezőek, illetve hajlamosak a pozitív érzelmek megélésére. Több kutatás is alátámasztotta azt, hogy az extravertáltak pozitív emocionalitásuk miatt problémák esetén is jobban meg tudják őrizni optimizmusukat, és aktívabban keresik a megoldásokat, ami jelentheti azt is, hogy kiterjedt szociális hálójukat mozgósítják.

Az extraverzió alacsony mértéke, vagyis az introverzió ennek értelmében a negatív megélésekre való hajlamot hozza magával. Az introverziót gyakrabban hozták összefüggésbe a nehezebb alkalmazkodással, a negatív színezetű érzelmi világgal, a magány intenzívebb megélésével, ezáltal a különböző pszichés problémák gyakoribb megjelenésével. Ezek a megállapítások  azt sejtetik, hogy valójában az introvertáltak azok, akik nehezebben küzdenek meg a vírus hozta változásokkal és a velük járó érzelmi hullámvasúttal.

A kulcs: az érzelmi stabilitás

A kutatási eredmények ezt még nem tudják egyértelműen megerősíteni, azonban az introvertáltak számára eddig kevésbé kecsegtető eredmények születtek. Maryann Wei szeptemberben pubikált kutatásában az introverzió és az extraverzió, valamint a járvány pszichés hatásainak összefüggéseit vizsgálta. Eredményei alapján az introvertáltak nagyobb mértékben élnek meg a vírushelyzettel kapcsolatban szorongást, depressziót és magányt, mint az extravertáltak. Amíg az extravertáltak jelenleg is hajlamosabbak az aktív megküzdésre – mint például alternatív, vírusbiztos programok szervezése, a kapcsolattartási csatornák kiaknázása -, addig az introvertáltak passzívabbá válhatnak, bezárkózhatnak csigaházukba, és gyakrabban élhetik meg a magányt. Hiába bírják jobban, sőt igénylik időnként az egyedüllétet, ez nem egyenlő az elszigeteltség érzésével.

Ez korántsem jelenti azt, hogy akkor az extravertáltaknak minden fenékig tejfel, sőt! A további kutatások inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy megtévesztő lehet az, ha csak ezen a tengelyen vizsgálódunk, hiszen ahogy az aktuális helyzet, úgy a személyiségünk is jóval árnyaltabb ennél. Egy másik vizsgálatban arra a kérdésre keresték a választ, hogy az öt faktor közül melyik játszhat nagyobb szerepet a pandémiával járó nehézségekkel való megküzdés során.

A legfontosabb tényezőnek az érzelmi stabilitás bizonyult, vagyis az, hogy nehézségek esetén mennyire tudunk kiegyensúlyozottak maradni, illetve higgadtan, reálisan kezelni a stresszel járó helyzeteket.

Azon túl, hogy milyen praktikus megoldásokat találunk az új és kihívásokkal teli élethelyzetekre, jóllétünk szempontjából sok múlik azon, hogy felmerülő negatív érzéseinkhez hogyan közelítünk. Danièle A. Gubler és társai kutatásukban egyszerre vizsgálták az extraverzió-introverzió dimenzióját és az érzelemszabályozási stratégiák hatását. Adaptív érzelemszabályozási stratégiának számít például az elfogadás, a pozitív átkeretezés, míg maladaptívnak a negatív érzelmek elnyomása, a katasztrofizálás és a rágódás. A kapott eredmények szerint azok az introvertált személyek tudták leginkább megőrizni mentális egészségüket, akik képesek az adaptív stratégiák alkalmazására. Összességében tehát nem az a mérvadó a bezártsággal való megküzdés során, hogy extravertáltak vagy introvertáltak vagyunk-e, hanem hogy milyen eszközeink, stratégiáink vannak a nehéz érzelmi állapotok kezelésére.

Kapcsolódásra mindannyiunknak szüksége van

Ahogy írtam a cikket, végig Edith Eva Eger mondata járt a fejemben: „a szenvedésben nincs hierarchia”. Valamennyire, valahogy most mindannyiunknak nehéz, ezt pedig nem lehet mérlegre tenni és dekára összehasonlítani. Nem az a cél és a lényeg, hogy megállapítsuk, kik bírják, és kik szenvedik meg jobban a vírushelyzetet – sokkal inkább az, hogy megtaláljuk azt, mi segíthet a megküzdésben. Legyünk akár extravertáltak, akár introvertáltak – még ha eltérő mértékben is, de -, ugyanúgy szükségünk van a kapcsolódásra, a magány pedig ugyanolyan fojtogató és nehéz lehet. Lélekerősítő rovatunkban találhattok olyan, az első hullám ideje alatt írt cikkeket, amelyeket újra elővehettek, ha úgy érzitek, segítségre lehet szükségetek: többek között ilyen az önegyüttérzésről, a bizonytalanság elfogadásáról szóló írásunk, de összegyűjtöttünk még nektek egy csokorba hatékony érzelemszabályozási technikákat is.

Forrás: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This