A borostyán szülő hite az, hogy a világ tele van veszélyekkel, amelyektől a gyermekét meg kell védenie. Ha kell, visszaszerzi a homokozóban a gyerek helyett a lapátot, vagy megírja helyette a házi feladatot. A jó szándék vezérli, ő csak a legjobbat és a legtöbbet szeretné adni, miközben sok mindentől megfosztja gyermekét. Többek között az önállóságtól.

Korábbi cikkünkben már ajánlottuk nektek L. Stipkovits Erika, Szeretettel sebezve című könyvét, amelyben a szerző részletesen ismerteti azt a kilenc szülőtípust, amelyeket több évtizedes praxisa során szerzett tapasztalatai alapján különített el. A könyv fejezetről fejezetre mutatja be a Borostyán, a Szülősítő, az Idomár, a Jó fej, a Szuperszülő, a Mártír, az Üveghegy, az Agresszor, vagy a Bátorító szülőtípust. Sorozatunk keretében kicsit részletesebben, külön-külön is bemutatjuk a könyv – és az arról szóló előadás alapján – hogy mi jellemző az egyes szülőtípusokra, elsőként a borostyán, vagy más néven túlféltő-túlkötő szülőkre.

borostyan_szulo2

Fontos megjegyeznünk, hogy jelen cikkünk csak a felszínt karcolgatja, és annak elolvasása nem jelenthet alternatívát a könyv minden részletre kiterjedő fejezeteivel szemben. Ugyanakkor bízunk benne, hogy ajánlónk alapján kedvet kaptok a könyv elolvasásához, amelynek Borostyán-szülőkről szóló részéből nemcsak az derül ki, hogy Mi jellemzi a borostyán szülőt? – hanem az is, hogy

  • Milyen hatással van a borostyán szülő gyermeke gyermek- és felnőttkorára?
  • Mi jellemzi a borostyán szülő gyermekét a munkában?
  • Mi jellemzi a borostyán szülő gyermekének párkapcsolatát?
  • Mi jellemzi a borostyán szülő gyermekét szülőként?
  • Hogyan fejleszthetjük szülői viselkedésünket borostyán szülőként?
  • Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha a szüleink borostyán szülők?

A fent felsorolt kérdések részletes megválaszolására itt és most nem vállalkoznánk, de arra mindenképpen, hogy a könyv bemutatóján elhangzott, valamint az abban olvasott gondolatokon keresztül, röviden összefoglaljuk nektek a borostyán szülőtípus jellemzőit.

borostyan_szulo

A borostyán szülők mindent megoldanak a gyerekük helyett

Kivétel nélkül mindent. Ha kell, visszaszerzik a homokozóban a lapátot, megírják a házi feladatot – ahogy mondani szokás, épp csak az ételt nem rágják meg – helyettük. A borostyán szülő hite, hogy ő (mármint a szülő) és a gyerek egyek. Ezért gyakran többes számban beszél önmagáról és a gyerekről, akkor is, ha tőle független, csak a gyermekére vonatkozó cselekvésről van szó. Lebetegedtünk, elestünk, elkéstünk…

Viselkedésükkel nem teszik lehetővé, hogy gyermek önállóan felfedezze a világot, és a kudarcain keresztül megtanuljon megküzdeni a problémákkal, és ezeken a kudarcokon vagy a sikeres megküzdéseken keresztül önálló, magabiztos személyiséggé fejlődjön. Éppen ellenkezőleg.

„Azzal a hiedelemmel él, hogy a világ tele van veszélyekkel”

A borostyán szülőtípus viselkedésével folyamatosan azt üzeni a gyerekének, hogy önállóan nem képes megoldani dolgokat, és a világ veszélyes. Ez hátráltathatja a gyermeket az egészséges személyiségfejlődésben. A borostyán szülő „azzal a hiedelemmel él, hogy a világ tele van veszélyekkel, amelyektől a gyermekét meg kell védenie” – olvasható a könyv vonatkozó fejezetében.

A borostyán, vagy más néven túlkötő szülő fél és félt, még a széltől is óvja gyermekét, állandóan aggódik érte. Nem tudja jól felmérni a valós veszélyt, mert minden helyeztet veszélyesnek tart. Ez a viselkedésminta sajnos nem marad következmények nélkül: a borostyán szülők gyermekei gyermekként és felnőttként is szorongóvá, szociálisan visszahúzódóbbá válhatnak.

nevelés_2

Egy életen át kiszolgálnak

Az ilyen típusú szülők viselkedését jellemzően a magány, vagy az attól való félelem motiválja. Ők azok, akik berendezik a Mama-hoteleket, adott esetben egy életen át kiszolgálva “menet közben már felnőtt” gyermeküket. Ez által fontossá, nélkülözhetetlenné teszik magunkat. (A kérdéskörrel egy korábbi, a Pán Péter szindrómával foglalkozó cikkünkben részletesebben is foglalkoztunk.)

Ez a fajta túlkötés később a munkahelyen és egy egészségesen működő párkapcsolat kialakításában is akadályozhatja a borostyán szülők által felnevelt gyermeket, aki gyakran egy életen át képtelen szabadulni az önállósodási törekvéseit, párkapcsolatait, az egészséges személyiségfejlődését (tudat alatt) folyamatosan korlátozó béklyótól.

Nem szabad az önsajnálat csapdájába esni!

Függetlenül attól, hogy a gyermeketeket nevelő szülőként szeretnétek elkerülni, hogy belecsússzatok a túlféltő szülőkre jellemző hibákba, vagy borostyán szülők gyerekeként szeretnétek kicsit jobban megérteni a saját viselkedéseteket, érdemes elolvasni L. Stipkovits Erika, Szeretettel sebezve című könyvét. A kötet alaposan körüljárja és tudományos kutatásokkal alátámasztva segít a szüleink és a saját viselkedésünk megértésében.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a tapasztalt szakember által elkülönített szülőtípusok nem élesen elhatárolt kategóriák, hanem – a szerző által megfigyelt – tipikus viselkedési mintázatok, és azok alapján meghatározott fogalmak, amelyek összemosódhatnak, keveredhetnek egymással.

borostyan_szulo3

Szintén nagyon fontos, hogy ezek a viselkedésminták, vagy az annak következményeként kialakult (akár már felnőtt fejjel, saját magunkon észlelt) nehézségek önismereti munkával felül- és átírhatóak. Ha elég elszántak vagyunk, változhatunk és változtathatunk.

Nem szabad tehát az önsajnálat csapdájába esni, ha egy szülőtípusban felismerjük saját szüleinket, viselkedésünkön pedig az ő viselkedésük következményeit. Ahogy haragudni sem szabad egy életen át, hiszen, ahogy azt L. Stipkovits Erika is hangsúlyozta előadásában, „Mindenki csak azt tudja adni, amit kapott.”

Képek forrás: Flick; Flickr; Flickr

Forrás: L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve HVG Kiadó, 2015



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Szabó Eszter Judit

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
Szabó Eszter Judit

Pin It on Pinterest