Miért jó, ha nem csak egy szerepben vagyunk jelen az életünkben? – Az énösszetettség működése

Szerző: | 2020. 08. 30. |

Hadd kezdjem egy rövid történettel, amely – ha nem is betűről betűre, de az alapvető szálakat tekintve – jó eséllyel már sokunkkal megesett:

Reggel összevesztem a párommal. Megbántottuk egymást, és épp olyan pocsék kedvem lett, mint ilyenkor mindig. Elnyűtten léptem ki az ajtón, és egész úton azon agyaltam, hogy ez mennyire nem érte meg. Már-már nyomasztó volt, hogy még csak odafelé tartok, és egy teljes nap áll előttem addig a pillanatig, míg kibékülhetünk.

Ahogy beléptem a munkahelyemre, kedves arcok üdvözöltek, és egy mosolygós “Jó reggelt!” kíséretében elfoglaltam egy szimpatikus helyet. Három megbeszélés, egy csapat ebéd, még egy kávé és két összerakott munkaanyag után elégedetten és jókedvűen nyugtáztam, hogy hatékony napot zárhatok. A kapu előtt várt a legjobb barátnőm, akivel mindig nagyon inspiráló beszélgetni. Az edzőterembe érve azonnal felpörögtem, és az új futónadrágomban máris élsportolónak éreztem magam. Hét kilométer és egy megérdemelt vacsora után világmegváltó hangulatban megbeszéltünk, hogy jövő héten ismét találkozunk.

Megírtam a páromnak, hogy hamarosan otthon vagyok. Reméltem, hogy már nem haragszik, és meg tudjuk beszélni a reggeli eseményeket. Elmerültem a gondolataimban, és épp úgy éreztem magam, mint reggel 8:30-kor, mintha meg sem történt volna az elmúlt tizenkét óra. Ugyanolyan frusztráltan telt a hazaút, mint az odafelé…

Miként sikerül elfelejtkezni a veszekedés okozta rossz érzésekről szinte azonnal a munkahelyre belépve? Hogyan lehetséges elszántan lefutni több kilométert, amikor a reggel annyira nyomasztó volt? Hogyan telhet ilyen jó hangulatban a baráti vacsora? Majd mindezt követően miként térhet vissza ugyanaz a borzalmas érzés a hazaúton, aminek napközben szinte nyoma sem volt? A válasz egyik legfőbb eleme az énösszetettség (selfkomplexitás), vagyis az, hogy énünk a szerepeink mentén több részből tevődik össze. Nézzük, mit is jelent mindez, és milyen hatása van érzelmeink váltakozására és önértékelésünkre!

énösszetettség

Hogyan lehetünk ennyire mások eltérő szerepeinkben?

Az, hogy miként jellemezzük magunkat – illetve hogy mások miként írnak le minket – aktuálisan felvett szerepünk függvénye. Ez a szerep viselkedés-minták, érzések és gondolatok összessége, amelyet jelentősen befolyásol az, hogy mit csinálunk és kivel vagyunk. Változatos szerepeink alapján alakul ki énösszetettségünk, mely az énrészek (self részek) elemeinek számosságát és sokféleségét jelenti.

Énünk alkotóelemei különböző helyzetekben, tevékenységekben és kapcsolatokban fejlődnek és formálódnak, és eltérő személyiségjegyeket hordoznak. Ezért fordulhat elő, hogy míg a munkahelyen felelősségteljesen és nyugodtan, addig a baráti találkozón felszabadultan viselkedünk, a párunkkal pedig érzékenyebbek és érzelmesebbek vagyunk.

Így ha másnak ismernek minket a barátaink, a kollégáink és a párunk, az nem azt jelenti, hogy valaki előtt megjátsszuk magunkat. Attól, hogy az adott helyzetre és társaságra reagál a viselkedésünk, még nem idegen tőlünk. A különböző szerepeink nem felvett álarcok, hanem egy-egy viselkedéses válasz, melyet az adott szituáció hív elő. Vagyis mindegyik tényleg mi vagyunk, a felsorolt tulajdonságok mindegyike jellemez minket.

Így lehetséges, hogy a párunkkal megélt reggeli hangulatot háttérbe szorítja a dolgozó, a sportoló és a barát énrészünk, hogy aztán az otthoni közegben megint a párkapcsolati szerepünk, és az azzal kéz a kézben járó érzéseink kerüljenek előtérbe. Természetesen a nagyobb krízisek és katasztrófák esetén a váltás csak részben vagy egyáltalán nem történik meg, például egy családtag elvesztése valószínűleg kihat a munkahelyi viselkedésünkre is, ahogy az állásunk megszűnése is befolyásolhatja az otthoni hangulatunkat.

Miként befolyásolja önértékelésünket énrészeink száma?

Az énrészek száma és jellege egyénenként változó. A kisszámú, viszonylag hasonló selfrészekkel rendelkezők alacsony énösszetettséggel bírnak, míg magas selfkomplexitásúak azok, akiket sok, egymástól független énrész jellemez.

A magas énkomplexitásúak nagyobb számú, jelentősen eltérő énrésszel rendelkeznek, amiből az következik, hogy az önbecsülésük több és stabilabb lábon áll. Ennek köszönhetően kevésbé sebezhetőek és jobban reagálnak a negatív életeseményekre.

Például ha a magát rendszeresen sportolónak, könyvklub tagnak, menedzsernek és anyukának tekintő személy sikertelenséget él át a munkahelyén, még számos olyan énrésze marad, amiben remekül helyt áll. Ezzel szemben egy alacsony énösszetettségű, magára kizárólag „kiváló munkaerőként” tekintő személy esetében a munkahelyi kudarc a teljes én önbecsülését veszélyezteti, és felér a világ végével.

Ezért segíthet minket, ha vannak különböző énrészeink, melyekben megpihenhetünk, és melyekből erőt meríthetünk akkor, amikor egy másik énrészünk küzdelmes vagy kudarcos időszakon megy keresztül.

Tudunk-e tenni azért, hogy az énösszetettség a segítségünkre legyen?

Énösszetettségünk erősítése érdekében több dolgot is tehetünk, mint például:

1. Legyünk bátran egyedül!

Erősítsük meg azon énrészünket, mely arról szól, kik vagyunk mi önmagunkban! Napjainkban hajlamosak vagyunk már-már zavarban lenni önmagunk előtt, és ha egyedül maradnánk a gondolatainkkal, egyből a telefonunk után nyúlunk. Pedig az ilyesfajta impulzusok nélkül eltöltött idő amellett, hogy segít megerősíteni az egyedül én énrészünket, támogatja önismeretünket és önszeretetünk erősítését is.

2. Figyeljünk tudatosan a munka-magánélet egyensúlyra!

Képzeljünk el egy embert, aki napjainak szinte minden ébren töltött percét a munkájába temetkezve tölti, még a barátai körében és otthon is “dolgosnak” ismerik, minden a szakmáról szól. És most képzeljük el, mi történik ezzel a személlyel, ha megszűnik az állása! Ugye, borzalmas? Bárcsak eljárt volna edzeni a barátaival, vagy beiratkozott volna egy nyelvtanfolyamra, elment volna főzőiskolába, elvállalta volna a gyerekek korrepetálását…, és lenne mibe kapaszkodnia, amikor a dolgozó énrésze összedől.

3. Ne áldozzuk fel az életünk többi területét a párkapcsolat oltárán!

Természetesen egy boldog párkapcsolat működtetése időt és energiát igényel, azonban érdemes nem mindet erre összpontosítani. Ne felejtsük el barátainkat, szüleinket, kedves időtöltéseinket, a sportot, hiszen ezek nem csupán emberi kapcsolatok és tevékenységek, de énrészeink alapjai is!

Énösszetettségünk szándékos közbenjárás nélkül is folyamatosan alakul, formálódik, azonban érdemes tennünk néhány tudatos lépést afelé, hogy énrészeink számának és különbözőségének növelésével ellenállóbbak legyünk az énünket érő fenyegetésekkel szemben. Így ha egyik énrészünket negatív élmények érik, más énrészeinkből erőt meríthetünk, és teljes énünket az érzelmi hullámok felett tarthatjuk.

Felhasznált irodalom:

  1. Patricia W. Linville (1985). Self-Complexity and Affective Extremity: Don’t Put All of Your Eggs in One Cognitive Basket. Social Cognition: Vol. 3, Special Issue on Depression, pp. 94-120.
  2. Eliot R. Smith, Diane M. Mackie (2001). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest

Fotó: itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Kovács Nikolett
A vállalkozásfejlesztés mesterszak elvégzése után pszichológia tanulmányokba kezdett. Főként a fejlődés és klinikai gyermekpszichológia, valamint a család- és párterápia érdekli. Szereti a mély beszélgetéseket, az elgondolkodtató filmeket és a jó kávét.

Pin It on Pinterest

Share This