Mindannyian félünk valamitől, próbálunk elkerülni bizonyos szituációkat, ingereket, legyen szó hüllőkről, villámlásról, tűszúrásról, liftekről, határidőkről (még véletlenül sem saját példa…). Ennek ellenére legtöbbünk elmegy a hüllőházba, ha az állatkertben jár, elviseli az oltást, és nem gondolkodik kétszer, ha választania kell tíz emeletnyi lépcsőzés és a lift között.

Akadnak azonban, akik számára ezek a helyzetek valódi rémálmok, amelyektől nappal sem szabadulnak, és amelyektől minden áron igyekeznek minél távolabb kerülni, akkor is, ha saját életüket kell fenekestől felforgatniuk. De mikor és miért fordul át vajon az “egyszerű” félelem mindent felülíró fóbiává, és vajon lehetséges-e kioltani?

Sok-sok érintett

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) definíciója szerint a fóbia, mint a szorongásos zavarok egy fajtája nem más, mint egy irracionális, túlzott félelem egyes tárgyaktól vagy helyzetektől.

Ezen túl a fóbiákat 3 további csoportra oszthatjuk:

  1. Az agorafóbiában érintettek fő félelme, hogy olyan szituációba kerülnek, amiből nehéz vagy kínos lehet kijutni, esetleg egyedül maradnak, mikor a pánik tünetei felütik fejüket. A túlzott rettegés általában hat hónapnál tovább fennáll, és az alábbiak közül legalább 2 helyzetre vonatkozik: tömegközlekedés használata, nyílt terek, zárt terek, sorbanállás/tömeg, az otthon egyedül történő elhagyása.
  2. Szociális fóbiáról (melyet ma már inkább társas szorongásnak nevezünk) akkor beszélhetünk, ha a viszolygás oka minden esetben egy társas helyzet – legyen az konferencia, szakmai meeting, házibuli, első randi vagy kis összejövetel.
  3. Az úgynevezett specifikus fóbiák esetében az extrém félelem egy bizonyos helyzetre, tárgyra, élőlényre korlátozódik, legyen szó pókokról, baktériumokról, repülésről vagy éppen tűszúrásról. Ezek a fóbiák általában gyermekkorban vagy kamaszkorban jelennek meg először, és kezelés nélkül akár egy egész életen át kísér(t)hetnek minket. A specifikus fóbiák kétszer olyan gyakran fordulnak elő nők körében, és az érintettek 75%-ának esetében több fóbia együttes jelenléte a jellemző.

Becslések szerint csak az Egyesült Államokban mintegy 19 millió (azaz kb. 2 Magyarországnyi) ember él fóbiáik rabságában. Ők, akárcsak a világ más pontjain élő sorstársaik tisztában vannak azzal, hogy a rettegésük legtöbbször irracionális, mégsem tudják kontrollálni azt. Ha nem tudják kikerülni félelmük okát, a fóbia tünetei sokszor izzadás, mellkasi fájdalom, légszomj, remegés, szédülés vagy akár pánikrohamok formájában jelentkeznek. Vajon honnan eredhet ez a mélyen gyökerező félelem?

A fóbiák eredete – gének vs. környezet

Vajon öröklődhetnek-e a fóbiák?

Egy 2013-as, korábbi ikerkutatások eredményeit összefoglaló tanulmány alapján a válasz „részben igen”. A szerzők úgy találták, hogy a genetikai háttér egyes esetekben igen sokat nyomott a latba: az állatoktól való félelem esetében 45%-ra rúgott a megmagyarázott variancia (azaz, hogy az egyének között megfigyelt különbségek mekkora hányadát magyarázhatjuk örökletes tényezőkkel), míg a vér-sérülés-tűszúrás fóbia-szentháromság esetében ez az arány 33% volt. 

Tény, hogy személyiségvonásaink, természetünk (melyeket az ikerkutatások alapján úgy fest, főleg génjeink determinálnak) befolyásolják, hogy miként reagálunk egyes történésékre:

van, akinek egyszer elég leesnie a lóról, hogy később a patadobogás hangjától is verejtékezni kezdjen, míg mások azonnal visszapattannak – és a különbséget sokszor nem magyarázhatjuk a sérülés komolyságával.

De mely vonásaink határozzak meg, hogy mi melyik csoportba esünk?

Belénk kódolt hajlam?

Egy 2007-es kutatás szerint például az agorafóbia és a társas szorongás kialakulásában  a Big Five személyiségmodellből (amely a személyiséget öt faktor mentén jellemzi) az extraverzió és a neuroticitás (érzelmi stabilitás) játszik szerepet. E szerint az introvertáltabb, a neuroticitás skáláján magas pontot elérő személyek hajlamosabbak a fóbiák fenti két típusára, amely nem is meglepő, hisz a teszteken magas neuroticitás-pontot elérő személyek többek között:

  • többet szoronganak és aggodalmaskodnak,
  • szélsőségesebben reagálhatnak egyes ingerekre,
  • ha kibillenek, nehezen nyerik vissza érzelmi egyensúlyukat és
  • intenzívebben élik meg érzelmeiket

Noha a fóbia (vagy legalábbis az arra való hajlam) úgy tűnik, valamelyest valóban belénk van kódolva, láthatjuk, hogy – főként a specifikus fóbiák esetében – a legnagyobb súlya mégis a génjeinktől független környezeti hatásoknak van.

Azaz nagyobb eséllyel alakul ki kutya-fóbiánk, ha gyerekkorunkban megharapott minket egy kutya, és valószínűbb, hogy akkor rettegünk a villámlástól, ha korábban már találtuk magunkat védtelenül a természetben egy veszélyes vihar idején.

Ritka fóbiák

Noha a cikk során eddig főként a legismertebb fóbiákról esett szó (repülés, állatok, tűszúrás…), ritka esetekben szokatlan ingerek is kiválthatják a fóbia tüneteit. Ide sorolhatjuk például a lufiktól való félelmet (Globophobia), a térdek látványától kiváltott rettegést (Genuphobia), a hosszú szavaktól való viszolygást, melynek angol neve ironikusan igencsak hosszú (Hippopotomonstrosesquippedaliophobia), vagy épp a sajt-fóbiát (Turophobia). Szintén a ritka fóbiák közé tartozik:

  • A tinédzserektől/fiataloktól való rettegés (Ephebiphobia) – ami az “Insta-korszakban” talán valahol érthető is;
  • A talán nem is olyan ritka Nomophobia, ami a telefonunk nélkül maradástól való fóbia;
  • Az anyósviccek mennyiségét látva valószínűleg szintén nem is olyan sporadikusan előforduló anyós fóbia (Pentheraphobia);
  • A hipszter-évtizedben nagy eséllyel problematikus szakállfóbia (Pogonophobia);
  • A játékbabáktól való rettegés (Pediophobia).
  • Vagy épp a döntéshozástól való kóros félelem (Decidophobia) – avagy az abszolút magyarázat a „Drágám, ma mit vacsorázzunk?” kérdés örökös kudarcba és vitába fulladására.

Kiút a félelem-csapdából

Akármi is álljon a fóbiák kialakulásának hátterében, és akármilyen egyedi is legyen a félelem típusa, a jó hír, hogy a terápiás kezelések a legtöbb esetben rendkívül hatékonyak. Akár egyetlen expozíció-terápiás alkalom (kb. 2 óra, melynek során a résztvevőt kontrollált körülmények között, fokozatosan szembesítik félelme tárgyával) is képes sokakat kivezetni a rettegésük labirintusából – ráadásul az esetek 90%-ában a hatás 4 év után is fennmarad.

Egy másik, gyakran használt kezelési módszer az úgynevezett „ellen-kondicionálás”, melynek során az illető a terápia során új válaszlehetőségeket sajátít el a fóbiát kiváltó ingerrel szemben. Ebben az esetben gyakran nagy hangsúlyt fektetnek a relaxációs technikákra, amelyek használata helyettesítheti a korábbi pánikreakciót és szorongást. Ezt a módszert főleg akkor használják, ha az expozíciós terápia kudarcot vall.

Fóbiák esetében gyógyszeres kezelést, főként benzodiazepineket (melyeket általában nyugtatóként/altatóként írnak fel), esetleg antidepresszánsokat a leggyakrabban szociális fóbiák esetében alkalmaznak, a legtöbb esetben kognitív-viselkedéses terápiákkal együtt, amely megnöveli a hatékonyságukat.

Via: Psychology Today 1, 2American Psychiatric AssociationVerywell Mind, Good Housekeeping

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest