„Ne parázz már annyit!” – Mi különbözteti meg a reális félelmet a szorongásos zavaroktól?

Nyugtalan vagyok. Már napok óta valamilyen megfoghatatlan aggodalom hatalmasodott el rajtam…vagy inkább bennem. Elkezd izzadni a tenyerem, összerándul a gyomrom, a szívem pedig kalimpál. A gombóctól a torkomban alig tudok egy értelmes mondatot kinyögni, ha kérdeznek. De inkább ne is kérdezzenek, még ezzel is stresszelnek. Mi van velem? Azt mondják, olyan szorongós vagyok. És ha egyszerűen ilyen típus vagyok?

Mi az a szorongás egyáltalán és miben nyilvánulhat meg? Mikortól beszélhetünk diagnosztizálható szorongásos zavarról, és ennek milyen klinikai megjelenései vannak?

A szorongás természete

Evolúciós szempontból a félelem nagyon fontos funkciót tölt be, ennek segítségével „kerüljük“ el a veszélyes vagy hátrányos helyzeteket, óvatosabbak vagyunk környezetünkben. Agyunk biztosítja a túléléshez szükséges optimális válaszokat, szükség esetén enyhe mértékben fokozza a teljesítményünket, aktivizál.

Szerencsére most már nem kell mamutok elől futkorásznunk, de azért modern társadalmunkban ugyanúgy előfordulnak izzasztó helyzetek. Mindennapjaink során számos kihívást jelentő dologgal és szituációval nézünk szembe – gondoljunk egy vizsgaszituációkra, egy előadásra, amit nekünk kell megtartani, vagy egy fontos prezentációra a vezetőség előtt… Természetes dolog, hogy izgulunk, kifejezett vegetatív tünetekkel reagálunk (például izzadunk, remegünk, vagy elvékonyodik, esetleg remegni kezd a hangunk), de ez a megmérettetést követően lecseng és egy normál izgalmi szint áll vissza.

Egyénenként változó

Az, hogy mennyire szorongó alkat valaki, több mindentől is függhet, így a

• biológiai adottságok (genetika szerepe, temperamentum – öröklött személyiségvonások készlete, idegrendszer reaktivitása),
• a közvetlen szociális környezet (család, modelltanulás),
• a kultúra, társadalmi hatások,
• a korai érzelemszabályozás (elsődleges gondozóval történő interakciók révén) is fontos szerepet tölt be.

A Big Five személyiségmodelljében a neuroticitás dimenziója mutat rá, hogyan éljük meg és hogyan tudjuk kezelni a minket érő stresszt.

Az alacsony neuroticitással bíró személyek óvatosak, még nagyobb stressz esetén is:

• nyugodtak maradnak,
• érzelmeiket képesek kontrollálni,
• higgadtabban reagálnak
• könnyebben nyerik vissza egyensúlyukat is.

A magas neuroticitással rendelkezők ezzel szemben:

• jobban szoronganak,
• többet aggodalmaskodnak,
• hangulatuk gyarkabban változik,
• szélsőségesen reagálhatnak az ingerekre,
• ha kibillennek, nehezen nyerik vissza egyensúlyukat,
• érzelmeiket intenzívebben élik meg és hamar hatalmukba kerítik őket.

A dimenzió közepén pedig azok helyezkednek el, akik általában nyugodtak, jól megbirkóznak a stresszel, de adódnak olyan helyzetek, amikor bizony nem maradnak higgadtak, negatív érzelmeiket igenis kifejezik – azaz harmonikusan, szituációtól függően képesek viselkedésüket szervezni.

Most akkor szorongás, félelem, izgalom vagy hogy nevezzük?

A pszichológiában a félelmet mindig tárgyhoz kötjük – valamitől félni. A szorongást pedig úgy jellemezhetjük, mint egy irracionális, tárgy nélküli félelmet, túlzott feszültséget.

Tehát a kettőt az különbözteti meg egymástól, hogy a szorongásnak alapvetően nincs konkrét tárgya – vagy legalábbis nem körvonalazható, hogy pontosan mi okozza a félelem érzését.

Mikortól eltúlzott?

Akkor beszélhetünk zavarról, ha a reakció eltúlzott, indokolatlan, vagy látszólag jelentéktelen helyzetek is kiváltják. Habár a szorongás alapvetően tárgytalan, mégis kifejeződik valahogyan. És itt jönnek képbe a különböző szorongásos zavarok: a generalizált szorongásos zavar, a pánikzavar, a fóbiás tünetcsoportok.

Sok forrásból lehet ezekről a pszichés zavarokról információt gyűjteni. Mi itt és most a lehető leghitelesebb forrást, a klinikumban hivatalosan használatos diagnosztikai kézikönyvet (DSM V.-t) alapul véve gyűjtöttük össze a szorongásos zavarok főbb jellemzőit.

Generalizált szorongás

Amikor a szorongás élménye diffúz, és állandóan jelen van.

Ebben az esetben jellemző a túlzott aggodalom vagy szorongás számos eseménnyel vagy tevékenységgel kapcsolatban (például munkahelyi vagy iskolai teljesítmény), amely legalább 6 hónapon keresztül a napok nagy részében jelen van. A személynek nagyon nehéz kontrollálnia ezt az aggodalmat. Emellett három tünetnek kell jelen lennie a következők közül: nyugtalanság – feszültség érzése, fáradékonyság, koncentrációs nehézség, irritabilitás, izomfeszülés, alvászavar. Mindezek együttes megléte egyszerre jelentős szenvedést és komoly életvitelbeli nehézségeket is okoz.

Az érintett egyszerűen bármin képes aggódni, történjen az a múltban, jelenben, vagy jövőben, és vonatkozzon bármire is – egzisztenciára, munkára, egészségre, társas kapcsolatokra.

Pánikzavar

A pánikzavar visszatérő, váratlan pánikrohamokban nyilvánul meg. A pánikroham intenzív félelem vagy diszkomfortérzés hirtelen hulláma, amely néhány perc alatt tetőzik, valamint jól körülírható kezdete és vége van. Ezalatt az alábbi tünetek közül legalább 4 jelen van:

• palpitáció,
• heves szívdobogás, remegés,
• reszketés, izzadás, megfulladás érzése,
• légszomj, mellkasi fajdalom,
• diszkomfort, fuldoklás,
• torokszorulás, szédülés,
• bizonytalanság, ájulásérzés, zsibbadás,
• bizsergés, hidegrázás
• hevülés, hányinger,
• hasi diszkomfort, derealizáció (valószerűtlenség, realitás érzésének hiánya) – deperszonalizáció (mintha elszakadt volna magától), halálfélelem, félelem a megőrüléstől, vagy az önkontroll elvesztésétől.

Fontos, hogy a rohamot követően legalább egy hónapon keresztül megjelenik a személynél, hogy a további rohamok, vagy azon következményei miatt tartósan aggódik, vagy a viselkedése jelentősen megváltozik a rohamokkal összefüggésben, annak kivédése érdekében.

Például kerül bizonyos helyzeteket, viselkedésformákat, vagy emberek társaságát, amelyeket összefüggésbe hoz a rosszullétekkel. Mivel a rohamok kiszámíthatatlanul jelentkeznek, a személy védtelennek, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezheti magát – végül lassan az önálló életvitelre is alkalmatlan lesz.

A legelső rosszullétek során rendszerint szívproblémára gyanakodnak, majd amikor a kardiológus nem talál organikus elváltozást, értetlenül állnak a történtek előtt. Csak később lesz világos, hogy az okokat még mélyebben érdemes keresni…

Fóbiák

A fóbia egy tárgytól, állattól, helytől vagy személytől való irracionális félelem – de úgy is hívhatjuk, hogy tárgyhoz kötött szorongás. A félelem túlzó mértékével pedig a személy is tisztában van. Ne ijedjünk meg, szinte mindenkinél találhatnánk valamit, amitől irtózik (pók, kígyó…) – de életünket ezek általában nem befolyásolják jelentősen.  Hiszen nem valószínű, hogy a metropolisz közepén egy kígyóba botlanánk, vagy egy madárpók sétálna végig az ágyunkon elalvás előtt…

Több mint 60 fóbiát írtak már le, vannak köztük igen meghökkentők is. Az emberi képzelet nem ismer határokat – persze, hogy a humor is bejött a képbe, így született meg például az arachibutyrophobia, ami a szájpadlásra ragadt mogyoróvaj megtapasztalásától való rettegést fejezi ki. Ugyanúgy a tetrafóbia, azaz a 4-es számtól való félelem is az újdonság erejével hatott… De a viccet félretéve:

Három fő osztályt különíthetünk el:

1. Térrel kapcsolatos fóbiák: ide tartozik a tériszony, klausztrofóbia (zárt helyektől), közlekedési fóbia, agorafóbia (nyílt tértől, tömegtől, a menekülés kivitelezhetetlenségétől)
2. Szociális fóbiákhoz tartozik minden, ami a szociális élettérrel kapcsolatos, így a nyilvános szerepléstől, a személyes kontaktustól való félelem, de ugyanígy ide sorolható az iskolafóbia, eritrofóbia (elpirulás) is. Az agorafóbiák általában felnőttkorban, a szociális fóbiák serdülőkorban, a specifikus fóbiák pedig már gyermekkorban jelentkezhetnek.
3. Izolált vagy specifikus fóbiák – retteghet az illető valamilyen állattól (kígyó, pók, egér), valamilyen specifikus helyzettől (tömegközlekedés, híd, alagút, metró, repülés, hajózás), sérülésektől – vértől, orvosi beavatkozásoktól, valamint a természeti környezettől is (vihar, mennydörgés, villámlás, víz, tűz)

Tipikus esetben a fóbia pánikszerű tünetekkel indul el, például egy pók láttán hevesen reagálunk. Az agorafóbia és a pánikroham gyakran pedig együtt fordul elő – a pánikos személy attól is retteg, hogy nem tud majd elmenekülni valahonnan, és kerüli a tömeget.

Van rá gyógymód?

Ha úgy érezzük, hogy aktuálisan túl sok a stressz, sokat aggodalmaskodunk, ezt könnyedén lehet orvosolni bármely mozgásformával – legyen az tánc, jóga, úszás, vagy a kirándulás. Ugyanúgy hatásos lehet a relaxáció, a mindfulness, az autogén tréning.

Sőt, ezzel az öt bevált stratégiával is csökkenthetünk feszültségünkön.

Ha azonban szenvedésnyomásunk egyre nő, és a tünetek életvitelünket jelentősen korlátozzák, akkor ne féljünk szakember segítséget kérni! Egy pszichiáterrel vagy pszichológussal közösen részletesen körbejárhatjuk problémánk természetét, és ezzel közelebb kerülhetünk a megértéshez.

Amennyiben indokolt, akkor farmakoterápiával kiegészítve nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban tudunk szembenézni a tünetek mögött húzódó okokkal. Több terápiás módszer létezik, például a kognitív viselkedésterápia, a dinamikus terápia, a hipnoterápia, valamint a relaxációs eljárások mind bizonyítottan használnak.

Bármelyikkel is próbálkoznánk, érdemes számolni azzal, hogy a folyamat jelentősen igénybe veheti erőforrásainkat, és időben is „elhúzódhat“, sőt, lehetnek jobb és rosszabb periódusok is benne. A szorongásmentes légkör azonban kárpótol mindenért.

Felhasznált irodalom:

Tringer L. (2010). A pszichiátria tankönyve. Budapest: Semmelweis Kiadó.

American Psychiatric Association. (2015). DSM-5 referencia kézikönyv a DSM5 diagnosztikai kritériumaihoz. Budepest: Oriold és Társai Kiadó.

Mirnics Zs. (2006). A személyiség építőkövei. Típus-, vonás- és biológiai elméletek. Bölcsész Konzorcium.

Fotó: itt, itt és itt