Moss kezet, tarts távolságot, és gondolkodj, mielőtt posztolsz – hogy az álhírek ne játsszanak a koronavírus kezére

Szerző: | 2020. 03. 18. |

A hamis hírek megragadhatnak elménkben, és ugyanúgy terjednek, akár egy vírustolmácsoltuk felétek egy néhány évvel ezelőtti cikkünkben az álhírek kutatására szakosodott Dr. S. van der Linden szavait. Az elmúlt napokban a koronavírussal kapcsolatos tévhitek rémisztő ütemű terjedése egyértelművé tette, hogy a fenti hasonlat 2017 óta sajnos mit sem veszített aktualitásából. De miért osztunk meg vakon minden, ismeretlen forrásból ránk zúduló információt, akkor is, ha ez akár életekbe is kerülhet? Es mégis hogyan tudjuk” beoltani magunkat” az álhírekkel szemben?

Világ OFF, közösségi média ON

Az iskolákban a csengő napok óta üres folyosóknak csilingel, sokunk a konyhaasztalnál ülve facebook-ozik végzi a munkáját, már lefújtuk a pénteki baráti találkozót, és beletörődtünk, hogy a nagyi vasárnapi húsleveséről (vagy annak vegetariánus alternatívájáról) is le kell mondanunk egy darabig. Az egymástól való fizikai távolság növelését célzó intézkedések (social distancing) nyomán mindenki bezárkózik, azonban a közösségi oldalak révén úgy érezhetjük, a világ nyitva áll előttünk, és szeretteink, barátaink csak egy kattintásnyira vannak tőlünk.

Ugyanakkor az üzenetváltáson túl ezek a felületek szabad kezet adnak arra nézve is, hogy mit osztunk meg ismerőseinkkel – ami néha, minden jóindulat és segítő szándék ellenére is súlyos következményekkel járhat.

Egy néhány nappal ezelőtt szabadjára engedett álhír például a témában állítólag szakértő, elismert (noha gyanúsan névtelen) orvosokra hivatkozva javasolja, végy egy mély levegőt, és próbáld meg 10 másodpercig bent tartani. Ha minden erőlködés nélkül meg tudod csinálni, nem vagy koronavírusos.

Vagy egy másik “gyöngyszem”, amely szerint a gyakori vízivás a légcső helyett segít a nyelőcsőbe terelni a vírust, ahonnan a gyomorba jutva a gyomorsav révén elpusztul.

Szerencsére a fenti két hamis állítást az Index.hu villámtempóban cáfolta meg, ugyanakkor mindkét posztot elképesztően sokan osztották meg – akárcsak a homeopátiás „csodaszerek” hatékonyságát bizonygató hamis híreket. Ugyanígy több országban is súlyosbították a pánikvásárlást azok a „nagyon magasról érkező (és nagyon hamis) információk”, amelyek szerint az adott nemzet kormánya néhány órán belül rendkívül hosszú, akar másfél hónapig tartó karantént rendel el.

De mégis miért sikerül ezeknek a posztoknak „megfertőzniük” a fél internetet (ahogy azt a frappáns angol going viral kifejezés remekül visszaadja)? És mit tehetünk, hogy mi magunk könnyebben felismerjük őket, és megállítsuk a terjedésüket?

Internet: fény az éjszakában?

Ahogy a vírus terjed, az interneten keresztül nap mint nap megannyi ijesztő statisztika és komor előrejelzés özönlik ránk minden kattintással, ami félelmeink, szorongásaink legtermékenyebb táptalaja lehet.

Kate Starbird, a University of Washington krízis-informatikára szakosodott kutatója és a Center for an Informed Public munkatársa azt tanulmányozza, hogy krízishelyzetben miként terjednek a hírek és információk az interneten (például a közösségi médiában). Ahogy azt ő maga is megerősíti, a krízisek – legyen szó természeti katasztrófáról, terrortámadásról, vagy épp világjárványról – rendkívül bizonytalan helyzetbe taszítanak minket. Túl sok a fekete folt, a hiányzó kirakós-darab ahhoz, hogy átlássuk a helyzetet és a lehető legjobb döntéseket hozzuk. Mindez tovább fokozza a szorongás-szintünket: Mit tegyünk? Mégis elutazzunk a régóta vart síelésre? Bemenjünk az irodába? Meglátogassuk a nagyiékat?

Ezekben a helyzetekben Starbird szerint természetes válasz az, hogy próbáljuk csökkenteni a bizonytalanság mértékét, azaz megpróbáljuk megtalálni a kirakós hiányzó darabjait.

A baj akkor kezdődik, amikor nem vesszük észre, hogy a megtalált darab egyáltalán nem passzol. Márpedig ilyenkor hajlamosak vagyunk keresgélés helyett inkább elhinni az első szembejövő poszt minden szavat, és beleszuszakolni az általunk összerakott képbe – pláne, ha a bejegyzés tartalma megnyugtató számunkra.

Márpedig mi lehetne megnyugtatóbb annál, mint amikor sikeresen bent tartjuk a levegőt 10 másodpercig, 15-20 percenként megiszunk egy kis vizet, feltöltjük a kamrát és a WC-papír-raktárt, és elhisszük, hogy minden rendben van?

A gond csak az, hogy ez a struccpolitika nem fog minket átlendíteni a jelenlegi krízisen, vagy épp a klíma-vészhelyzeten – ahogy arról a fent említett cikkünkben is írtunk. Vakcina híján a vírust jelenleg valóban a higiéniai szabályok betartásával és a fizikai távolság növelésével tudjuk lelassítani, esetleg megállítani, de a hamis hírek ellen könnyedén felvértezhetjük magunkat – a kritikus gondolkodás páncéljába bújva.

Kritikus gondolkodás – recept nélkül kapható

Ahogy azt egy másik, a kritikus gondolkodással kapcsolatos korábbi cikkünkben is kiemeltük, az internet felfoghatatlan mennyiségű információt biztosit számunkra hogy megtanuljunk kételkedni, kérdéseket feltenni és ellenőrizni, és nem impulzusból osztani a bejegyzéseket – mert a jó szándék sajnos nem mentség az általuk okozott kárra.

Fontos, hogy mielőtt bármit megosztunk, ellenőrizzük a forrást, nézzük meg:

  • van-e egyáltalán szerzője a cikknek? Valós személy-e az illető?
  • hol jelent meg a cikk? Egy ismeretlen, gyanús domain-névvel bíró portálon, vagy egy nagyobb, nemzetközileg elismert, ellenőrzött tartalmat publikáló oldalon (pl. a The New York Times)?
  • a szakértők, akikre hivatkoznak, valóban azok-e?
  • a publikációk, amikre a hírt alapozzák, valóban tudományos szaklapból származnak-e?

Láthatjuk, hogy ha valóban felelősen akarjuk használni az internet és a közösségi oldalak által „ránk ruházott hatalmat”, egy halom kérdésen kéne átrágni magunkat, mielőtt bármilyen tartalmat megosztunk. Ha úgy érezzük, lusták vagyunk ehhez az extra erőfeszítéshez, és túl nagy energiabefektetésnek tűnik, lehet, hogy a következő „csodamódszer” vagy drámai „brékingnyúz” megosztása előtt egyszerűbb venni egy mély levegőt, elszámolni tízig (nem öndiagnózis céljából), és inkább a Mégse gombra kattintani.

Via: Politico, Center for an Informed Public – University of Washington

Fotó: itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This