„Újragondolni a saját gyerekségünket” – a Gyerek/Kor/Kép kiállításon jártunk

„Túlfélted, túlszereted, túlkényezteted” – napjaink szülői gyakran szembesülnek ezekkel a vádakkal, ha gyermekük neveléséről van szó. A gyerekek ma valóban központi szerepet töltenek be a család életében. De milyen út vezetett idáig? A Budapesti Történeti Múzeum Gyerek/Kor/Kép című kiállítása nem kevesebbet vállal, mint hogy bemutatja a gyermekről alkotott képzetek változását négy évszázadnyi képzőművészeti alkotáson keresztül. A kiállítás igazi hiánypótló kezdeményezés, 1940 óta az első a maga nemében, így természetesen mi is ellátogattunk. A műalkotások között barangolva Molnárné Aczél Eszterrel, a kiállítás egyik kurátorával beszélgettünk.

Kriesch Laura: Guliver kisasszony, 1908 körül, Magyar Nemzeti Galéria

A kezdetek

„Leegyszerűsítve a középkorban úgy gondolták, a gyerek nem más, mint egy kisméretű felnőtt, akit folyamatosan nevelni kell, mert több kísértésnek van kitéve. A gyerekről történő gondolkodásnak a vizuális változásait próbáljuk ebben a kiállításban megragadni.” – kezd bele a mesélésbe M. Aczél Eszter. „Kurátortársaimmal, Révész Emesével, Rum Attilával és Tészabó Júliával tervezgetés közben felvetettük, hogy a változásokat egy gyerek felnövekedésén keresztül mutatjuk meg.

De hogyan tudnánk megmondani, mikor is van a gyerekkor vége, különösen képi formában? Koronként is változik, mennyire kezeljük felnőttként a kamaszokat, például a 12-13 éveseket. Ma gyerekként tekintünk rájuk, de ez nem mindig volt így.”

A hét témakörre osztott kiállítás így a kezdetekkel indul: a várandósság, a születés, anya és gyermeke, valamint az apák és gyermekek együttes ábrázolásaival. Csupa olyan kép, amelyről ha nem is mindig mosolygós arcok néznek le ránk, de színekkel, gesztusokkal, közelséggel minden művész óriási erejű érzelmeket igyekszik közvetíteni.

„Ennek a részlegnek van még egy résztémája, a szoptatás ábrázolása.” – kalauzol tovább Eszter. „A polgári művészetben ez az ábrázolás 1800 után kezd általánossá válni. Franciaországban a felvilágosodás korában kezdtek rájönni, hogy az édesanyja szoptatta gyermek nagyobb valószínűséggel marad életben, mint a szoptatós dajkához küldött. Az odaküldött gyerek gyakran el sem ért a célállomásra, meghalt, mielőtt megérkezett volna a dajkához. Nagyon sokáig élt az a tévhit, hogy a szoptatás rossz és ártalmas az anyának, ezért gyakorlatilag a születés után rögtön elküldték szoptatós dajkához a gyereket. Miután rájöttek, hogy az édesanya szoptatta gyermek jóval nagyobb eséllyel marad életben, arisztokrata nőket kezdtek szoptatás közben ábrázolni, a vizuális kultúra útján próbálva népszerűsíteni e táplálási formát. Innen kerül át a polgári ábrázolásba is a szoptatós anya. Emellett természetesen van keresztény képi előzménye, a Szoptatós Madonna ábrázolás is.”

Tikos Albert: Gyermekét tápláló anya, 1842, Magyar Nemzeti Galéria

Kicsik és nagyok – a család és a gyermek

A család korai ábrázolásain a gyerekek viszonylag ritkán láthatók központi szerepben. Ahogyan M. Aczél Eszter fogalmaz: „A család képi ábrázolása általában a hatalom reprezentációja volt.

Az arisztokrata családok mindig minden leszármazottjukról készítettek képmást, sokszor azokról is, akik csak pár napig éltek, mivel az ősgaléria, és a leszármazottak galériája mindig a hatalomátadás jelképei voltak. Sokszor a nagycsalád ábrázolása is hasonló jelentéssel bírt.” A kiállítás minden témakörében előszeretettel ütköztet különböző történelmi korokat és ábrázolásokat. A nagycsalád mellett a Család részlegben megjelenik a nukleáris család és a kortárs művészet szemszögéből pedig a mozaikcsalád és a válás ábrázolása is.

„Azt gondolom, a ma sokak által ideálisnak tartott nevelési helyzet, az „apa, anya, gyerekek”, sosem volt teljesen így. A nevelés színterébe nagyon sokszor lépett be egy külső körből jövő segítő, hiszen sokszor fizikailag nem tudták teljesíteni a szülők, mert dolgoztak. Azoknak a segítőknek a személye, akik belépnek a nevelési folyamatba, mindig nagyon meghatározó.” – mondja M. Aczél Eszter.

Tükröm, tükröm

A Gyerek/Kor/Kép interaktív kiállítás, azaz a résztvevőknek minden részlegben módjuk van arra, hogy aktív részesei legyenek az élménynek. A gyerekek számára a falakon két rajzolt figura segíti a műalkotások mélyebb megértését, de akár ők maguk is alkothatnak a kihelyezett eszközök segítségével. A Fiú/Lány részlegben pedig lehetőségük van a képeken megjelenő korabeli gyerekruhákba bújva megcsodálni magukat a kiállítótér közepén elhelyezett hatalmas tükrökben. A tükörnek azonban nem ez az egyetlen szerepe a kiállításon.

„A tükrökkel azt próbáltuk kifejezni, hogy ennek a kiállításnak a néző a főszereplője.” – árulja el Eszter. „A gyerekképek révén az ember óhatatlanul felidézi a saját gyerekségét, vagy a saját gyerekeit, így ha együtt van a gyerekkel, rengeteg dologról lehet beszélgetni.  Többen kérdezték tőlünk, mi volt a célunk a kiállítással, mit szeretnénk, ha átmenne az embereknek. Az egyik az, hogy

a fogalmaink mögötti tartalom történetileg változó, ahogy a családkép is. Másrészt azt szoktam mondani, hogy ha ennek eredményeképp egy kicsit újragondolja a látogató a gyerekéhez, vagy a saját gyerekségéhez való viszonyát, akkor már érdemes volt megrendezni.”

Vaszary János: Anya gyermekével, 1930 k., Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Iskola és játék – a gyerekek világa

Az Oktatás/nevelés részlegben könnyen beleélheti magát a látogató a gyerekek szerepébe: egy, a padlón szerteágazó hatalmas mátrixban kell keresgélnünk az utat a különböző iskolaábrázolásokhoz. Az intézményesített oktatás megjelenése a művészetben leginkább illusztrációkat eredményezett, olyan képeket, amelyek a tantermekben kiállítva mutatták be a szülőknek és a gyerekeknek az iskola működését. Az elrendezés persze ma is ismerős, a padok szigorúan rendezett soraiban ülő gyerekek képe a saját gyermekkorunkat idézi.

„A játék megjelenítését azért tettük az oktatás után, mert a neveléstörténetben először úgy gondolták, az oktatás a fontosabb.

Az a felismerés, hogy játék közben is fejlődik és nevelődik a gyerek, az egy jóval későbbi gondolatvilághoz tartozik.”

– meséli M. Aczél Eszter. „Jóval később jelenik meg a gyerek saját tere, illetve a gyerekszoba. Ha volt is gyerekbútor, az korábban mindig a felnőtt terébe került. Később a gyerek saját világa, a gyermek önmaga, saját tevékenységében, játék közben válik a képi világ forrásává.”

Védtelenül

Szegénység, éhezés, háború – bármi történik is a világban, biztos, hogy a gyermekek vannak a leginkább veszélyeztetett helyzetben, hiszen ők egyedül a felnőttek védelmére támaszkodhatnak. A kiállítás megmutatja a gyermekség talán legnehezebb vonását is: a kiszolgáltatottságot.

„A kiszolgáltatottság megmutatása nélkül nem lehet gyerekekről beszélni.”

– szögezi le M. Aczél Eszter. „A képeken megjelenik a háború, politikai kiszolgáltatottság, illetve a szegénység is. A szegénységről történő gondolkodás korábban nagyon más volt, csak közel 100 éve kezeljük szociológiai problémaként. Régen sokkal inkább egy elfogadott társadalmi hierarchia részét képezte a szegény réteg, ha lehet így fogalmazni, akiknek kegyesen lehet adományozni. Ugyanebbe az egységbe került bele – csak felvillantva – a gyerekhalál témája is.”

Ki merjük mondani, meg merjük mutatni

A kiállítás utolsó képeihez közeledve egyre szembetűnőbb, hogy több a mozgalmasabb, természetesebb kép, a gyerekek örökmozgó énjét jobban megjelenítő játék közbeni ábrázolás. Túllépünk a „gyereknek hallgass a neve” szigoron, ahogy napjainkban is jobban elfogadjuk már egy gyermek „gyermekségét”, ha hangos, ha eleven, ha igazi önmaga. „Az őszinteség egyre nyilvánvalóbbnak tűnik.” – erősíti meg M. Aczél Eszter.

„Ez talán nem is csak a művészet, hanem a világ is, hogy nyíltabban beszélünk olyan személyes dolgokról, amikről korábban nem lehetett. Lehet már őszintébbnek lenni, és ez egyre inkább igényel önismeretet, egyfajta felnőtté válást.

Sokan kérdezik, hogy ez családi kiállítás-e, de azt hiszem, nem. Mi ugyanúgy szólunk olyan felnőttekhez, akiknek nincs, vagy nem is lesz, vagy nem is akarnak gyereket, de a saját gyermekségéhez való viszonya akkor is mindenki számára érdekes. A felnőtté válás része, hogy az emberben tudatosodnak bizonyos folyamatok, gyermeki aspektusok, és szerintem ebben ez a kiállítás sokat segíthet.”