„Aki kényszerűségből hagyja el a hazáját, a gyökérvesztés traumáját éli át” – Milyen lelki folyamatokat indít be a háború?

Szerző: | 2022. 03. 29. |
A cikk érzékeny témájára való tekintettel ezen az oldalon nem jelenítünk meg reklámokat.

Az Ukrajnában, szinte a közvetlen közelünkben zajló háborús események sokunkra gyakorolhatnak erős hatást. Talán mi magunk sem tudjuk megfogalmazni, pontosan milyen érzések kavarognak bennünk, de azt biztosan tudjuk, nehéz megküzdeni ezzel a helyzettel. Bizonyára ennél sokkal komolyabb fájdalmakat élnek át azok, akik személyesen érintettek a háború veszteségeiben. A hozzájuk hasonló traumát elszenvedett embereknek, kimondottan menekülteknek is nyújt lelki segítséget a Cordelia Alapítvány, immár huszonhatodik éve. A pszichológiai és pszichiátriai támogatást nyújtó szervezet orvos igazgatójával, Dr. Hárdi Lilla pszichiáterrel beszélgettünk az ukrajnai háborús helyzet kapcsán arról, hogyan hat az átélt trauma az ideérkező menekültekre, egyáltalán, milyen lelki folyamatok kísérhetik most az életüket. Szóba kerül az is, hogy mi, szemlélők mi mindent élhetünk át a szomszédos országban folyó harcokat látva.

Milyen folyamatok játszódhatnak le bennünk, amikor nagyon pontosan dokumentált képsorokat látunk egy olyan háborúról, ami hozzánk közel zajlik?

Traumával kapcsolatos tünetek nem csupán azoknál jelenhetnek meg, akik személyesen átélik a traumát okozó élményeket, sokszor a szemtanúk is tapasztalhatják ezeket. Akár olyan is előfordulhat, hogy csupán az események végighallgatása is traumatikus hatású lesz.

A traumát gyakran valamilyen poszttraumás következmény is kíséri, ami pszichés elváltozással jár együtt. Ez sokszor rémálmokban, emlékbevillanásokban, a traumára emlékeztető ingerek, gondolatok elkerülésében, a kognitív funkciók és hangulat romlásában, fokozott nyugtalanságban, szorongásban vagy ingerlékenységben mutatkozik meg.

A betörő emlékek és élmények által az érintett újra és újra átéli a traumatikus eseményt, így önmagát tartja fenn ez a nagyon fájdalmas állapot – ezt nevezzük poszttraumás stressz zavarnak.

A traumát azért is tartom kifejezetten ördögi természetű jelenségnek, mivel nem csupán az adott helyzetben megélt fájdalom kíséri, hanem nagyon erős tünetek jelenhetnek meg utólag is, melyek által akár újra is traumatizálódhat a személy. Nem minden átélőben és szemlélőben zajlik le ehhez hasonló folyamat, azonban valamilyen dermedtséget nagyon is sokan érezhetünk, ami rendkívül hasonló lehet ahhoz az állapothoz, amit a háborút túlélők éreznek.

Ez a dermedt állapot később is megmaradhat, vagy rendszerint történik valamilyen irányú elmozdulás lélektani szempontból?

A lefagyás után rendszerint egy vészreakció jellegű állapot következik, azaz beindul egy „harcolj vagy menekülj” típusú késztetés. Ez az akut traumás folyamat, amely a negatív élményt közvetlenül kíséri. Később aztán ezek a hatások – szakmai kifejezéssel élve – szervülnek. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy rövidtávon a személy semmilyen tünetet vagy elváltozást nem mutat, bizonyos idő után azonban megjelenhet a poszttraumás stressz zavar.

Attól még, hogy valaki az adott, traumatizáló helyzetben erősnek, hatékonynak, terhelhetőnek tűnik, és akár másoknak is könnyen tud segíteni, megtörténhet, hogy a bensője elraktározza az élményt, és annak fájdalmas hatása évekkel később bukkan elő.

Akár olyankor is megmutatkozhat, amikor már vége a háborúnak, sőt, akár újra vissza is költözött a hazájába az illető, és ismét berendezte az életét.

Az utólag, évek múlva megjelenő poszttraumás stressz zavar rendszerint valamilyen kiváltó inger hatására aktiválódik? Nyomon lehet követni, hogy mi az, ami előhozza?

Nagyon különbözőek vagyunk, mindannyian egy folyamatként tapasztalhatjuk meg önmagunkon, hogy éppen egy sérülékenyebb időszakban vagyunk, vagy inkább a reziliens működés jellemző ránk. Ezen a skálán mindannyian több tényező függvényében ide-oda mozgunk. Függ ez a pillanatnyi lelki állapotunktól, a ránk ható külső tényezőktől, a genetikai adottságainktól, a neveltetésünktől, de sok más egyéb hatás is közrejátszik benne. Ha éppen a törékenyebb állapotunkhoz vagyunk közelebb, akkor valószínűleg nagyobb eséllyel fognak megjelenni a tünetek.

Hozzá kell tennem, hogy természetesen egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára egyformán traumatizáló hatású egy háborús élmény, hiszen vannak, akik képesek megküzdeni egy rendkívül megterhelő helyzettel is anélkül, hogy hosszabb távon sérülnének. Érdekes, hogy gyakran egyáltalán nem lehet előre megmondani, hogy valaki miképp reagál extrém körülmények között. Olykor a legerősebbnek tűnő emberek omlanak össze a teher alatt, azok pedig, akiket esetleg gyengébbnek gondolnánk, előfordul, hogy nagyon is eredményesen tudnak megküzdeni a helyzet okozta kihívásokkal, és ők tudnak a leghatékonyabban segíteni másoknak.

Hogyan érdemes tekintenünk azokra, akik elhagyni kényszerülnek az otthonukat ebben a háborús helyzetben? Mi az, amit ők átélnek, milyen belső folyamatok zajlanak ilyenkor?

Háborús menekültnek lenni borzasztóan nehéz állapot, ez olyasmi, amit senkinek sem kívánok.

Az, aki kényszerűségből hagyja el a hazáját, a gyökérvesztés traumáját éli át, ezért minden ilyen érintettségű embert traumatizált személynek tekintünk. Ez az élmény ugyanis olyan mértékű szenvedést okoz, ami biztosan együtt fog járni bizonyos tünetekkel. Emellett megjelenthet a tárgyvesztés érzése, hiszen egy működő, berendezett életet kell, hogy maguk mögött hagyjanak, emellett sokan a szeretteiket is elveszítik.

Most is láthatjuk az ukrajnai háború kapcsán, hogy ugyan a fiatal anyukák megmenekülnek a gyerekekkel, de a férj, a családfő otthon marad és harcolnia kell. A nagyszülők pedig sokszor érzelmi okokból nem hagyják már el az otthonukat akkor sem, ha ott veszélynek vannak kitéve, így teljesen szétszakad a család, ami rendkívül fájdalmas helyzetet teremthet. Emellett gyakori jelenség, hogy úgynevezett disszociált állapot alakul ki a traumát átélőknél: olyan, mintha az illető nem érezné, hogy valóban jelen lenne a testében, szinte kívülről szemléli magát. Ráadásul az Ukrajnából hozzánk érkezők közül sokan nehezen tájékozódnak a mi körülményeink között.

Dr. Hárdi Lilla, pszichiáter, a Cordelia Alapítvány orvos igazgatója

Természetesen azt nagyon jó látni, hogy most rengeteg önkéntes segít, akár erején felül, és hatalmas az összefogás ebben a helyzetben, segítő szakemberek, civil szerveződések és egyéni jelentkezők is akarnak segíteni, rengetegen mozdultak most meg. Persze kérdés, hogy meddig tart ez a kezdeti lendület – minden bizonnyal hosszabb távon is biztosan szükség lesz a támogatásra sokféle formában.

Mit tanácsolna annak, aki segítőként szeretne valamilyen módon részt venni ebben a munkában? Mire érdemes figyelni?

A segítőnek a saját erőforrásait érdemes felmérnie első lépésként. Nem mindegy ugyanis, hogy valakinek milyen a teherbíró képessége, hiszen nem vagyunk egyformák ebből a szempontból sem. Jó, ha tudjuk, mi magunk mennyire vagyunk alkalmasak arra, hogy egy ennyire megterhelő helyzetben segítséget nyújtsunk. Rendszerint nem munka helyett megyünk segíteni, hanem a munkaidőnk után, fáradtan, sokszor kimerülten, ezért is fontos, hogy ismerjük a saját lelki kapacitásainkat, és ne vállaljuk túl magunkat, mert könnyen nálunk is jelentkezhetnek ezek a traumás tünetek, amit a segítő traumájának is nevezhetünk.

Tehát ebben is érdemes az arany középutat keresni, képességeink és teherbírásunk határáig tegyünk vállalásokat. Minden segítő kimerülhet egy idő után, esetleg a kiégés állapotát is elérheti, ne várjuk meg, ameddig ez bekövetkezik. Fontos emellett, hogy legyenek olyan szakemberek, akik az önkéntesek számára tudnak lelki támogatást biztosítani, megbeszélések, szupervízió, vagy mentálhigiénés intervenciók formájában.

Számunkra, akik látjuk egy nagyon közeli háborúból érkezni a menekülőket, mennyire jelenthet mást ez a helyzet, ahhoz képest, mint amit eddig tapasztalhattunk?

Hatalmas a különbség a korábbi tapasztalatainkhoz képest, hiszen eddig rendszerint egészen távoli földrészről érkeztek a menekültek, mondjuk Szomáliából vagy Ugandából, így könnyen lehetett az a benyomásunk, hogy szinte a Holdról jöttek. Most viszont a közvetlen szomszédságunkban van az a veszélyzóna, ahonnan menekülni kényszerülnek az emberek.

Eddig könnyen gondolhattuk, hogy ez velünk biztosan nem fordulhat elő, most viszont nagyon is közeli valóságról beszélünk, hiszen az érkezők éppen olyan emberek, mint mi, ugyanabban a típusú ruhában érkeznek, amiket mi is viselünk. Sőt, lehet, hogy éppen olyan bőröndbe pakolták a holmijukat, mint az enyém, amit a közelmúltban vettem egy hasonló áruházban, mint amilyenben a most menekülők is vásároltak még egy hónappal ezelőtt. Éppen ezért az azonosulási lehetőség is igen nagy, szinte úgy érezhetjük, hogy a háború bármikor velünk is megtörténhet.

Ez közben sok fájdalmas múltbeli történést is felidézhet bennünk. Itt szót kell ejtenünk egy másik tényezőről is, ugyanis a trauma fertőző természetű.

Mit jelent ez pontosan? Hogyan válik fertőzővé a trauma?

Sokan vannak ma is közöttünk a második világháború túlélői közül, akár első, akár második generációs érintettséggel. A szüleink, nagyszüleink háborús traumáit bizonyára többen végighallgattuk, emiatt bőven felszínre kerülhetnek bennünk korábbi ilyen jellegű emlékek nyomai. Emellett beszélünk transzgenerációs traumáról is: ilyenkor a felmenőink által megélt fájdalmas élményt a bensőnkben hordozzuk, akár tudattalanul, annak hatása pedig befolyásolja a cselekedeteinket, érzéseinket. Ezt a transzgenerációs hatást nevezzük a trauma vertikális irányú fertőzésének, hiszen a későbbi generációk képviselői is cipelik ennek a terheit.

Ugyanakkor megkülönböztetünk horizontális irányú traumás fertőzést is. Erről akkor beszélhetünk, amikor a traumát átélt személy környezete, gyerekei, családtagjai is érintettek lesznek. Akár amiatt, hogy az adott családtag poszttraumás stressz zavarban szenved, vagy ha az átélt trauma következtében viselkedésbeli változás történik nála: megváltozik a viszonyulása a többi családtaghoz, például agresszívvé válik, vagy akár épp ellenkezőleg, visszahúzódó lesz és nem, vagy alig fog kapcsolódni a körülötte lévőkhöz.

Ezáltal a traumatizált ember környezetében élők is átélik ennek hatását?

Igen, sőt, a traumát elszenvedő emberrel egy láncolatban lévőknél is kialakulhat úgynevezett vikárius trauma. Jelen helyzetben könnyen elképzelhetjük, hogy a családi érintettség miképp realizálódhat: például Ukrajnában marad az apuka, az anyuka ugyan el tud jönni gyerekekkel, azonban közben rá hárul az a feladat, hogy az apai szerepet is betöltse. Tehát két szülő helyett kell helyt állnia. De az is megtörténhet, hogy a legidősebb fiú parentifikálódik, azaz szülői szerepkörbe kényszerül, és átveszi az apa funkcióit – ez viszont a gyereket is károsítja hosszú távon. Egy gyerek ugyanis nem tud sérülés nélkül családfői szerepet vállalni, hiszen ő gyerekként van jelen a rendszerben, és lélektani szempontból nincs felkészülve arra, hogy egy másik, felnőtt funkciót be tudjon tölteni. Láthatjuk, hogy önmagában csak a családtagok egymástól való elszakadása is jelentős folyamatokat generálhat.

Meghatározható, hogy milyen típusú traumák esetében fordul elő a horizontális irányú fertőzési mód?

Például háború, abúzusok, bántalmazás, kínzás okozta traumák esetében, amikor több szinten károsodik a személyiség: testi, lelki, szociális, jogi és spirituális szinten is. A lelki megközelítés egyértelmű, komoly pszichés hatása van, ha ilyen mértékű veszélyt kell átélnie valakinek: a közvetlenül az életet veszélyeztető támadás átélése nagymértékű sérülést okozhat. Testi hatás lehet például, amikor valamelyik végtagját veszti el valaki egy sérülés miatt. Szociális károsodást jelenthet az, ha a menekülő szinte a teljes kapcsolati hálóját maga mögött kell, hogy hagyja, és ez jelentős szenvedést okozhat. A jogi státusz változása például akkor okozhat veszteség érzést, amikor éppen egy háborús helyzet miatt valaki egy másik országban menekültként kényszerül élni. Spirituálisan pedig amiatt sérülhet, mert mindaz a világkép, amiben addig hinni tudott, könnyen összeomolhat, hiszen ha ilyen rettenetes dolgok megtörténhettek, akkor egyáltalán nem biztos, hogy lehet hinni egy jól működő világban, ahol mindez nem fordul elő újra.

A trauma tehát sok esetben komplex hatást gyakorol a személyiségre, érdemes látni ennek szerteágazó jellegét. Bár ma már több szó esik róla, és sokaknak vannak ismereteik erről a témáról, mégis fontosnak tartom, hogy minél több információnk legyen arról, milyen sokrétű következményei lehetnek egy traumatikus élménynek – nem csupán az azt közvetlenül átélő számára.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This