Mit hagy ránk az anyánk valójában? – A Láthatáron Csoport előadását ajánljuk

Van, aki imádja, akad, aki nem áll vele szóba. Van, akit elhanyagolt, akit túlkényeztetett, akit bántalmazott, és akit jól szeretett. Van, akinek sose volt, vagy volt, de inkább ne lett volna, sőt, olyan is létezik, akinek kettő van. Egy biztos: az anyánkkal való kapcsolatunk a legritkább esetben érzelemmentes. A Láthatáron Csoport Hagyaték című előadását nézve olyan elemi erővel zúdul ránk ez a bizonyos érzelemcunami, hogy lehetetlen nem átélni a főszereplők és saját életünk gyermeki és szülői drámáját.

Feuer Yvette és Rába Roland a Hagyaték című előadásban. Fotó: Reviczky Zsolt

Egy elismert terapeuta, Alice Miller (Feuer Yvette) érkezik a színházi térbe. Előadást tart. Témája az életműve: a szülő-gyermek kapcsolat, és annak egy radikálisan gyermekközpontú látásmódja. Magyarul az, hogy hogyan képesek a szülők a nevelés során traumatizálni a saját gyermekeiket. Hallgatjuk a sztárpszichológus szakszerű, szemfelnyitó és tabudöntögető előadását, amikor hirtelen a szakszöveg mögül kiüvölt Martin Miller, vagyis a szerző saját fia.

“FOGD MÁR BE A SZÁDAT”

– ordít a fiú Rába Roland hangján. Óriási ereje van ennek az üvöltésnek. Belefojtja a szót az anyjába, hogy válaszokat kapjon súlyosabbnál súlyosabb kérdéseire.

Kikről is szól ez az előadás?

Bevallom, nem hittem, hogy az online színház akár csak hasonló hatást is képes kiváltani az emberből, mint az élő, egészen addig, amíg meg nem néztem a Hagyatékot. A történet kemény, amihez csak hozzátesz az, hogy igaz is. Az előadás karakterei ugyanis valós személyek.

Alice Miller pszichoterapeuta talán egyik legismertebb könyve A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása, amelyben rávilágít arra, hogy a gyermekkori traumák hogyan alakíthatják a felnőttkori viselkedésünket. A szerző műve azért volt óriási hatással az olvasóira – és a pszichológiára is -, mert elsőként helyezi a gyermeket a vizsgálódás középpontjába.

Megtöri azt az addig megingathatatlanul hirdetett szólamot, hogy a gyereknek tisztelni és szeretni KELL a szüleit. Sőt, nemcsak megengedő a gyerekekkel szemben, hanem egyenesen azt állítja, hogy jogosan dühösek, ha szüleik nem szerették jól őket. Azt mondja, a szülő akkor szereti jól a gyerekét, ha a gyerek dühét is képes megtartani. Az ő szavaival: “…szabad dühöngenem, ha megsértetek, anélkül hogy benneteket, a szüleimet elveszítenélek.”

Alice Miller fia, a szintén pszichoterapeuta és coach Martin Miller anyja halála után megírta A tehetséges gyermek igazi drámája – Alice Miller tragédiája című könyvét, amelyben leírja, milyen volt Alice Miller fiának lenni. Mert a sztárpszichológus, bármennyire is igazak, érvényesek és forradalmiak szakmai gondolatai, a saját gyereke szemszögéből leginkább egy bántalmazó szülő képét mutatja.

Milyen nyelven szól hozzánk az előadás?

Az alaphelyzet eleve izgalmas, hiszen éppen azt az embert vádolják bántalmazással, akinek a szakmai pályája leglényegesebb eleme a bántalmazás negatív hatásainak feltárása és a gyerekek képviselése. Ezt az izgalmat viszont csak fokozni tudja az előadás dramaturgiája és a színészek játéka. Az első percben görcsbe rándult a gyomrom, és az utolsó után sem könnyen engedett ki. A folyamatos feszültség, a két főszereplő viszonyának feloldatlansága, az anya-fiú ellentét zsigeri igazsága olyan légkört teremtenek, amiben nehéz volna eltávolodni az embernek a saját sérelmeitől. 

Bár mindössze két színészt látunk egy üres térben, gyakorlatilag egy óra alatt két ember egész terápiás történetét végignézhetjük. Megismerjük a múltjukat, a jelenüket, a gondolataikat, érzéseiket és az egymással való kapcsolatukat is. Érdekesség, hogy a színészek szavai valójában Alice és Martin Miller szavai, ugyanis az előadás szövegkönyve az ő könyveikből és egymásnak írt leveleikből áll össze.

Mintha egy libikókán ülnénk, hol Alice-szel, hol Martinnal értünk tökéletesen egyet. Az egyik pillanatban azt gondoljuk, hogy Martinnak számonkérni sincs joga Alice-t, nemhogy könyvben írni meg az anyja hiányosságait. A másik pillanatban elsodor bennünket Martin dühe, és legszívesebben mi is Alice képébe üvöltenénk, hogy vegye már észre, hogy a fiának anyára lett volna/lenne szüksége.

Ha könnyű esti szórakozást keresünk, akkor nem ez az előadás a legjobb választás, mert garantáltan a kanapéhoz szögez. De ha szeretnénk gondolkodni, érezni, látni, akkor az előadás nekünk való. Mert bár azt gondolhatnánk, hogy egy pszichológus biztosan sokkal jobb a gyereknevelésben, mint mi, Alice és Martin története alátámasztja azt az igazságot, hogy bizony a pszichológus is csak ember.

A beszélgetés, mint központi elem

Bár az előadás valóban erős érzelmeket vált ki a nézőből, az alkotók arra is gondoltak, hogy ne hagyjanak bennünket csupa nehéz érzéssel távozni. Az előadást online a YouTube-on lehetett megtekinteni, amit egy beszélgetés követett, ahol a nézők az alkotókkal gondolkodhattak tovább a témán. Ez az értő és nyitott beszélgetés nagyszerűen feloldotta az előadás után érzett feszültséget – és persze még több gondolkodnivalót hagyott maga után.

Szerencsés közönség volt a miénk, rengeteg izgalmas gondolat hangzott el a beszélgetés során. Szó volt arról, hogy van-e létjogosultsága Martin könyvének? Hogy mit jelentene, ha a hallgatást választotta volna? Milyen sorstragédiák vezettek Alice anyai kudarcaihoz, és hogy hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen nagy hatású pszichológus nem veszi észre a saját működési hibáit? Volt olyan is, aki megosztotta a saját félelmeit, vagy azt, hogy olyan hatással volt rá az előadás, hogy ki kellett kapcsolnia a közvetítést. Egy szó mint száz, a beszélgetés kicsatornázta a feszültséget.

Pont, ahogy az előadásban.

Az egész este tulajdonképpen egy nagy beszélgetés Alice és Martin között, amibe belesűrűsödik több évtizednyi érzelem. A fájdalmat a beszélgetés, vagyis az igazságok kimondása váltja ki, de ez adja a feloldást is: lehetőséget nyújt a bocsánatkérésre, a beismerésre, az igazság kiüvöltésére. Mert a cél a kapcsolódás.

A vágy nem az eltávolodás, hanem a szeretet megélése, ami soha nem adatott meg ennek a két embernek. Vagyis talán Martin Miller azt üvölthetné inkább Rába Roland hangján az előadás elején, hogy “NYISD MÁR KI A SZÁDAT”. És mondj igazat, mert bár borítékolható, hogy fájni fog, enélkül biztosan nem megy a kapcsolódás.

Kinek szól ez az előadás?

Nem túlzás azt mondani, hogy mindenkinek, akinek volt, van vagy sosem volt anyja. És azoknak, akik maguk is szülők lettek vagy azzá szeretnének válni. Sokat segíthet azoknak, akik nem érzik magukat komfortosan a saját anyjuk társaságában, Martin Miller ugyanis tényleg kimondhatóvá teszi a kimondhatatlant: “nem voltál jó anyám!” De azoknak is sokat adhat, akiknek a gyermekükkel van konfliktusuk és szeretnének belelátni a másik helyzetébe is kívülről. Emellett persze ajánljuk Alice Miller és Martin Miller rajongóinak, mindenkinek, akit érdekel a lélektan, az anya-fiú kapcsolat, maga a színház vagy kifejezetten Feuer Yvette vagy Rába Roland.

Május 27-28-án újra megtekinthető az előadás online formában. Itt lehet bővebben informálódni róla és egy elmélyült élményt szerezni még az online színház korában.