“Miért nem tudom kiverni a fejemből?” – Amikor a kapcsolat véget ér, de az érzéseid nem múlnak

Biztosan ismeritek az anekdotát az indiai hercegnőről, a gyűrűről és arról a bizonyos szóról. A hercegnő a legenda szerint megkért egy hindu bölcset, hogy véssen valamit a gyűrűjébe, ami a szomorú napokon megvigasztalja, amikor pedig túl boldog ahhoz, hogy racionális legyen, akkor kicsit visszahúzza a földre. A bölcs állítólag egyetlen szót vésett a gyűrűbe: Elmúlik.

Kényelmesebb lenne meghallgatni? Kattints ide, felolvassuk neked a cikket:

Hogy igaz-e ez az anekdota, nem tudom. Mindenesetre eszembe jutott, amikor Antonio Pascual-Leone TED-videóját néztem. A kanadai pszichológus szerint ugyanis gyakran halljuk azt a közhelyet, hogy ‘az idő mindent elrendez’, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan állunk ehhez az időhöz. Vagyis természetesen jó esély van arra, hogy az, amit jelen pillanatban érzünk, el fog múlni egyszer. De hogy mikor, és hogyan, az nagyban függ attól, hogy hogyan állunk hozzá az aktuális érzelmeinkhez. Vagy, ahogy Edith Eva Eger holokauszttúlélő magyar származású pszichoterapeuta is fogalmaz: „Az idő nem gyógyít. Csak az, amit az idővel teszel.”

Miért nehéz a továbblépés?

Mielőtt még belemennénk abba, hogy mihez is kezdhetünk az időnkkel, hogy hatékonyabban tudjunk továbblépni egy-egy lezáruló kapcsolat után, nézzünk rá arra, hogy miért is lehet nehéz ez a továbblépés!

Pascual-Leone szerint ez minden esetben amiatt van, mert valamiféle lezáratlanság van bennünk. Valami, amit nem oldottunk fel, amit nem beszéltünk ki, amit nem rendeztünk. Valami, ami hiányzott, amit nem mondtunk, vagy amit nem kaptunk meg az adott kapcsolatban.

Fontos megemlíteni, hogy itt nem feltétlenül romantikus kapcsolatokról beszélünk. Mert bár a szakítás a leggyakrabban említett példája a kapcsolat megszakadásának, ez ugyanúgy előfordulhat barátok, családtagok vagy munkatársak között is.

“…ha úgy érzed, elpusztítottak, az nem olyan egyszerű, hogy fogod magad és kialszod, mint egy rossz másnaposságot” – fogalmaz a pszichológus, de azt is hozzáteszi, hogy tudatossággal sokat tehetünk azért, hogy könnyebb legyen.

Mi, emberek, szeretjük azt hinni, hogy az érzéseink egyediek, és ebben a helyzetben még senki nem volt rajtunk kívül a világon. Pascual-Leone azt mondja, hogy ez persze igaz, de szerencsére nem annyira igaz, mint ahogyan mi azt elképzeljük. Ugyanis a továbblépésnek is megvannak a maga fázisai, amelyeket ha tudatosítunk magunkban, kicsit nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat azon az ingoványos terepen, amelyet ilyenkor az érzelmeink jelentenek számunkra.

3 lépés előre!

Mint a gyász szakaszainak esetében, a továbblépés fázisaiban sem feltétlenül lineárisan haladunk. Sőt, a legtöbb esetben előre lépünk kettőt, aztán hátra hármat; egyik nap már rendben vagyunk, a következőn pedig rosszabb, mint előtte volt. Mégis, a továbblépésnek van három fontos fázisa, ami minden kapcsolat megszakadásakor lejátszódik.

1. Nincs mese, szembe kell nézned az érzelmeiddel!

Ha abban reménykedsz, hogy ha elég ideig elkerülöd a negatív érzéseidet, akkor azok megszűnnek létezni, akkor sajnos rossz hírem van számodra. A szőnyeg alá söprés nem hatékony a továbblépés folyamatában. Sőt, mint ahogyan a kanapé alá rugdosott ételmaradék, egy idő után csak még nagyobb kellemetlenséget okoz majd.

Tudom, nem túl kellemesek azok az érzések, amelyekkel ilyenkor szembe kell nézni. Dühösek, elkeseredettek, csalódottak vagyunk, lehet, hogy azzal is meg kell küzdenünk, hogy nem érezzük magunkat elég jónak, vagy hogy rosszul bántak velünk. Ezeket az érzéseket átélni nem egy leányálom, és teljesen érthető, ha azt kívánjuk, bárcsak bevehetnénk egy pirulát, amitől elmúlnak.

Ilyen pirula nincsen, de azért a kanadai pszichológus egy jótanáccsal szolgál nekünk:

hagyjunk időt annak, hogy szétszálazzuk az érzéseinket, hogy pontosan meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mi is az, amit igazából érzünk, mi az, ami fájdalmat okoz, vagy ami miatt ez az egész helyzet ennyire nehéz.

Legyünk türelmesek magunkkal, és válaszoljunk teljesen őszintén ezekre a kérdésekre. Ha kell, nap mint nap, amíg meg nem találjuk a válaszokat. Ugyanis, ha itt nem vagyunk őszinték magunkkal, akkor a további lépések sem fognak működni.

2. De most komolyan: mire van szükséged?

De tényleg, őszintén, igazából:

mi az, amire szükséged lenne ebben a nehéz érzelmi helyzetben? Fel tudod tenni magadnak ezt a kérdést, és meg is tudod válaszolni?

Nem baj, ha nem, vagy csak nehezen, csak tudd, hogy ez azt jelenti, hogy valószínűleg beszorultál abba a helyzetbe, hogy a saját igényeidet a háttérbe szorítod.

Azok az emberek, akik ebben a fázisban vannak, és akik innen nehezen tudnak továbblépni, általában egyáltalán nem tagadják az érzéseket, amelyeket a kapcsolat vége jelent számukra. Felismerik, hogy hol fáj, mi okoz nehézséget, sőt, gyakran azt is meg tudják fogalmazni, hogy milyen korábbi (gyerekkori vagy egyéb) élményekre emlékezteti őket ez a jelen szituáció. Csak éppen megragadnak ezekben az érzelmekben, amelyeket újra és újra átélnek anélkül, hogy megfogalmaznák maguknak, mi az, amire valóban szükségük lenne ahhoz, hogy jobban érezzék magukat.

Pascual-Leone azt javasolja, hogy ha azon kapjuk magunkat, hogy ebben a fázisban ragadtunk, akkor próbáljuk megfogalmazni az egyértelmű és teljesíthető szükségleteinket. Például, hogy arra van szükségünk, hogy legyen kivel elmenni nyaralni, vagy valakire, akivel nagyokat tudunk nevetni, esetleg, hogy a főnökünk igazán értékeljen bennünket.

Ugyanis ezek az igények teljesen függetlenek a konkrét személytől, akivel a kapcsolatunk megszakadt. Ezek az igények csak rólunk szólnak. Felszabadulunk, ha megértjük, hogy ezeket a szükségleteinket nem csak egyetlen ember tudja betölteni.

3. Vess számot azzal, mit veszítettél!

A jó dolgokat és a rosszakat is vedd számba. Az emberek a gyászfolyamat során ugyanis hajlamosak csak a jóra emlékezni, hogy mondjuk, milyen fantasztikusak voltak a péntek esti vacsorák, vagy hogy milyen jó volt együtt utazni.

De a kapcsolat soha nem azért ér véget, mert minden a legflitteresebb rózsaszín rendben volt. Gondoljunk a negatívumokra is, mondjuk, hogy a legapróbb dolgokon is összevesztünk, vagy nem éreztük elég értékesnek magunkat.

Minden egyes veszteséggel számot kell vetnünk ahhoz, hogy továbbléphessünk. Azokkal a veszteségekkel, amelyeket sajnálunk, és azokkal is, amelyektől örülünk, hogy megszabadultunk. Sőt, azokat a dolgokat is ide sorolhatjuk, amelyek soha nem történtek meg, csak együtt tervezgettük őket. Ilyenkor ugyanis a jövőképünk egy részét is elveszítjük.

Szóval, mi az, ami miatt haragszol? Mi az, ami hiányzik? És mik azok a jövőbeli események, amelyek nem fognak megtörténni? Ha ezeket a kérdéseket felteszed magadnak, akkor tudatosíthatod, hogy a düh, a csalódottság, a szeretet, a vágyakozás és a szomorúság teljesen természetes, hogy egyszerre vannak jelen benned. Hiszen néhány dolgot valóban sajnálsz. Néhány dologért te vagy a felelős, és van, amit a másik rontott el. A lényeg, hogy legyen megélhető és kimondható mindez. Ha ugyanis képes vagy kimondani, hogy veszítettél valamit, akkor el is fogadtad, hogy a kapcsolat véget ért. Továbblépni pedig csak így lehetséges.

Forrás: ITT.