Ma van a kísérleti állatok világnapja – nem is gondolnád, mi mindent köszönhetünk nekik

2013-ban különös emlékművet emeltek az Oroszországban található Novosibirsk-i Citológiai és Genetikai Intézet közelében: a körülbelül 1,8 méter magas talapzaton álló szobor, egy szemüveges kisegeret formál, aki egy DNS-láncot köt, és az intézet munkatársa, Prof. Nikolai Kolchanov elmondása szerint a kísérleti állatok iránt érzet hálát hivatott kifejezni. Hisz, ahogy a kutató is kihangsúlyozta, mindazt, amit ma a genetikáról és a betegségek molekuláris hátteréről és mechanizmusairól tudunk, nekik köszönhetjük, nem beszélve a gyógyszerekről, amiket szintén nem lettünk volna képesek kifejleszteni nélkülük. Ma, április 24-én, a Laboratóriumi Állatok Világnapján mi is megemlékezünk e szőrös, tollas, kitinpáncélos, vagy pikkelyes hősökről, azzal, hogy megpróbáljuk felsorolni legalább a töredékét annak, amit általuk, sokszor az életük árán tudtunk meg a világról – vagy épp magunkról.

Állatkísérletek az orvostudományban – továbbra is sok múlik rajtuk

Vitathatatlan tény, hogy a legtöbb orvostudományban elért áttörés állatkísérleteken alapult, amit bizonyít, hogy 94 fiziológiai és orvosi Nobel-díjjal jutalmazott kutatásból mindössze 12-ben nem alkalmaztak állatkísérleteket. Így fedezték fel például 1922-ben az inzulint, de az állatokon tesztelt oltásoknak köszönhetjük többek között a Hepatitis B, a kanyaró és a mumpsz elleni védőoltást, sőt, azt is, hogy míg 1998-ban 350 000-re rúgott a polio vírus okozta járványos gyermekbénulás előfordulási aránya, addigra 2012-ben ez a szám 223-ra csökkent. Szintén

állatkísérletek révén sikerült megérteni – és ezáltal javítani a kezelés minőségén, a gyógyulási arányon, vagy legalább a betegek életminőségén – olyan betegségeket, mint a leukémia, a cisztás fibrózis, vagy a sclerosis multiplex. Állatkísérletek nélkül valószínűleg nem állnának rendelkezésünkre a maihoz hasonló, kifinomult érzéstelenítők, antibiotikumok, vagy pacemakerek sem.

És, noha egyre több alkalommal tudjuk alternatív módszerekkel kiváltani őket, a 21. század orvostudományos fejlődése továbbra is nagyban függ az állatkísérletektől. Az elmúlt években például ezek révén sikerült felfedezni, hogy az Amerikában őshonos Gila, avagy Viperagyík nyálában található exendin-4 nevű hormon rendkívül hatékony a kettestípusú cukorbetegség kezelésében: az exendin-4 szintetikusan előállított variánsának hatására a 3 éves kísérleti periódus során a résztvevők nem csak, hogy átlagosan öt kilótól szabadultak meg, de 46%-uk vércukorszintjét sikerült a normál, egészséges szinten tartani.

Sőt, szintén egérkísérletek révén sikerült megtalálni az eddigi leghatékonyabb kezelési módot a génmutáció által előidézett Hutchinson-Gilford szindrómában (avagy korai öregedés) szenvedő gyermekek számára is.

Egerek és emberek

Prof. Elisabeth Fisher, az University College London kutatója pedig szintén egérkísérletek révén bukkant rá egy rendkívül érdekes interakciós hatásra a Down-szindróma és az Alzheimer-kór kialakulása között, ami nemcsak a két betegség gyakori együttes előfordulásának megértéséhez vihet közelebb minket, hanem általánosságban a két betegség kezelési módjainak fejlesztéséhez is. Ahogy arra a kutatónő is felhívja a figyelmet, az „Alzheimer-gén” és a Down-szindróma kialakulásáért felelős extra kromoszóma közötti interakció feltárása lehetetlen lett volna Petri-csészében tenyésztett sejtkultúrák révén. Prof. Fisher is kiemeli, hogy

míg az előző század leggyilkosabb betegségeinek megfékezésében is óriási szerepe volt az állatkísérleteknek, valószínűleg a 21. század rettegett kórjaival (pl. demencia, AIDS) sem lesz ez másképp.

Arról se feledkezzünk meg, hogy az állatkísérletek az állatokat érintő betegségek leküzdésében is elengedhetetlenek: A Californiai Állatorvosi Egyesület (Californian Veterinary Medical Association) cikke is felhívja a figyelmet arra, hogy állatkísérletek nélkül állatok milliói pusztultak volna el például macskaleukémiában, veszettségben, vagy épp szopornyicában. Ráadásul szintén állatkísérleteknek köszönhetően sikerült megóvni olyan, korábban a kihalás szélén álló fajokat, mint a kaliforniai kondor, vagy a feketelábú görény.

Állatkísérletek a pszichológiában és az idegtudományban

A Pszichológia, amely az emberi viselkedés tanulmányozására fókuszál, szintén sok esetben támaszkodik állatkísérletek eredményire. Hogy a neves szakértőt, Dr. Kenneth Shapiro-t idézzük „… a pszichológusok már megpróbáltak létrehozni egy állati modellt szinte minden létező problémára, aminek akár egy leheletnyi köze is van a pszichológiához.”

Muszáj megjegyeznünk, hogy, mivel a pszichológiai kísérletekhez a legtöbb esetben elengedhetetlen, hogy az állat ébren legyen, sajnos ezek egyben gyakorta kegyetlenek is. Azonban ezeknek köszönhetően mérhetetlenül sokat tanultunk az emberi fajról, s még pontosabban az emberi agyról és annak működéséről.

A legismertebb klasszikus kísérletek rengeteg információval szolgáltak arról, hogy hogyan zajlik olyan folyamatok szabályozása, mint az táplálékfelvétel, vagy épp a reproduktív viselkedés, hogyan épül fel és működik a látókéreg, s miként megy végbe az embrionális fejlődés. Továbbá olyan viselkedések mechanizmusát segítettek feltérképezni, mint a tanult tehetetlenség (amelyet nem más, mint az a Martin Seligman végzett, aki később ebből kiindulva vett részt a pozitív pszichológia forradalmának „kirobbantásában”), vagy például a félelem, a stressz, az agresszió; illetve olyan környezeti tényezők hatását tudtuk tanulmányozni, mint a különböző függőségek, vagy épp a korai kötődés hiánya.

A Pszichoforyoun is többször számoltunk már be átütő erejű tudományos eredményekre, amik szintén nem jöhettek volna létre állatkísérletek nélkül. Így tudtuk meg például, hogy a futás hatására fokozódik az idegsejtek termelődésének üteme a hippocampusban, vagy, hogy miként segíthet a KIBRA az időskori demenciával járó memóriavesztés megfékezésében, illetve így kerültünk közelebb a magány során végbemenő idegi folyamatok megértéséhez is.

Na és mi lesz az etikával?

Az állatkísérletek ugyanakkor érzékeny pontot jelentenek kutatók és állatvédők között, vagy akár a mindennapi beszélgetéseink során is.

Vajon az így szerzett tudás feljogosít-e arra, hogy fájdalmat okozzunk más élőlényeknek? Vajon hány emberélet megmentése segíthet feloldani a lelkiismereti kérdéseket és morális dilemmákat?

Ezekre a kérdésekre lehetetlen korrekt választ adni. Ami azonban fontos, hogy a kísérleti állatok tartási körülményeit egyre szigorúbb törvényekkel szabályozzák nemzetközileg, és országokon belül is. És, noha hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy bármely kutató könnyedén végezhet állatkísérleteket, ezek hibás koncepciók: ahhoz, hogy egy állatkísérleteken alapuló kutatás megvalósulhasson, szükség van egy etikai bizottság jóváhagyására, aminek megszerzéséhez a kutatási tervből egyértelműen ki kell derülnie, hogy milyen mértékű előnyökre lehet reálisan számítani a kísérletek lefolytatásának eredményeként, és főleg, hogy valóban nincs-e alternatív módszer a kérdés tesztelésére. Sajnos tény, hogy sokszor a fent említett szabályozásokat rendkívül gyakran megszegik, és visszaélnek az esetleges kiskapukkal, épp ezért fontos lenne egyrészt megfelelő számú embert biztosítani ahhoz, hogy kellőképp ellenőrizhessék a laboratóriumokban fennálló körülményeket, másrészt tovább folytatni az alternatív módszerek kutatását.

Az alternatív módszerekről…

Ugyanis ma már rendelkezésünkre állnak alternatív módszerek, mint a számítógépes modellezés, a sejtkultúrák tenyésztése, alkalmanként pedig akár embereken végzett kísérletek, amelyekkel néhány esetben kiválthatjuk az állatkísérleteket, de ezek hátrányai sokszor felülmúlják az előnyöket.

A Petri-csészében tenyésztett sejtkultúrák például nem teszik lehetővé az ideg-, hormon-, illetve az immunrendszer közötti kölcsönhatások megfigyelését – ahogy arra Professor Fisher munkája során is felhívtuk a figyelmet. Ráadásul, ha gyógyszerek mellékhatásait kutatjuk, szükség van a keringési rendszer jelenlétére, amely eljuttatja a szert a különböző szervekhez, hogy megfigyelhessük, hogyan hat rá. Ezen felül

„egyszerű” sejteken nem lehet tanulmányozni például különböző szenzoros deficiteket (vakság), vagy épp a magas vérnyomást. Ahhoz pedig, hogy számítógépes modellek segítségével jósoljuk meg, hogyan hat egy kezelés egy élő szervezetre, egyrészt szükség van állatkísérletekre, amik segítségével első lépésként megbízható modellt tudunk építeni

, másrészt pedig még ez sem garantálja, hogy megfelelően tudjuk szimulálni például az agy rendkívül komplex működését.

A szükséges rossz

Összefoglalva, az állatkísérletek valóban kegyetlenek, és tekintve, hogy nem teljes a genetikai állományunk egyezése a kísérleti állatokkal, sokszor hiába működik például egy gyógymód egereken, embereken kipróbálva gyakorta kudarcot vall. Ugyanakkor, amíg az alternatív módszerek kidolgozásán munkálkodó kutatók nem tudják tökéletesíteni e technikákat, ezek a kísérletek hordozzák magukban a megoldás lehetőségét arra vonatkozóan, hogy belátható időn belül megfékezzünk korunk népbetegségeit, és, ha úgy alakul, mi se halálos ítéletként tekintsünk egy esetleges diagnózisra, legyen gyógymód, amely segítségével leküzdhetjük a ma még talán gyógyíthatatlan kórt.

Addig pedig sajnos elengedhetetlen azon munkálkodnunk, hogy a kísérletek során minél kevesebb állat élete vesszen kárba, és minél kevesebb szenvedés árán juthassunk el a felfedezésekig. Fontos az is, hogy miközben a lehető legmagasabb életszínvonalat biztosítjuk ezeknek a névtelen hősöknek, akik a mi jövőnkért hoztak olyan sok áldozatot azért, hogy megérthessük önmagunkat, testünk működését és jelzéseit, illetve saját ösztöneinket, késztetéseinket, viselkedésünket.

Via:

Mouse Knitting a DNA Strand

The Huffington Post

Explore Pros & Cons of Controversial Issues

Fotó forrás: itt, itt és itt meg itt