„Te tedd le! Nem, Te tedd le!” – Tulajdonképpen miért is dohányzunk?

Szerző: | 2017. 01. 02. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Emlékeztek erre a reklámra? Amikor a telefonáló szerelmespár azon vitatkozik, hogy ki szakítsa meg a hívást? Nagyon leegyszerűsítve valami hasonló zajlik a dohányzó embertársaink fejében, amikor elhatározzák, hogy megválnak káros szenvedélyüktől. Ők nem ritkán legalább annyira kötődnek a cigarettához, mint a szerelmesek egymáshoz. Pedig ez a szenvedély bizony káros, és emellett még vagy ezer okot mondhatunk, miért lenne érdemes leszokni – de vajon feltettük már magunknak érdemben a legfontosabb kérdést: tulajdonképpen miért is dohányzunk?

stocksnap_3kpf75mo7f-1

Egy slukk bűntudat, mmm!

A reggeli kávé mellé. Egy finom ebéd után. Baráti beszélgetés közben. Munkaidőben, pár perces szünetekben. Amikor feszült vagy. Miközben telefonálsz… Ha dohányzol, biztosan neked is ismerősek ezek a helyzetek: néhány a „fixek” közül, amikor gondolkodás nélkül nyúlunk a doboz és az öngyújtó után. Tisztában vagyunk a függőség jellemzőivel, a leszokási lehetőségekkel, a dohányzás rengeteg egészségkárosító hatásával. Mégis megtesszük.

A dohányosok számára mára lehetetlenné vált, hogy kikerüljék a dohányzás káros hatásaira vonatkozó elrettentő információkat. Ennek a cikknek azonban nem az a célja, hogy tovább tetézze az egészségünk kockáztatása miatt érzett bűntudatot, hanem hogy alaposan körbejárjuk azokat az okokat, amelyek ehhez az ellentmondásos viselkedéshez vezetnek. Lássuk, miért kattintjuk el az öngyújtót újra meg újra!

Apunak cigit, öcsinek csokit

A fenti mondat egy évtizedekkel ezelőtti cigarettareklámból származik. A dohánytermékek hirdetése olyan régóta tilos, hogy sokan talán már nem is emlékeznek a televízióban, újságban felbukkanó reklámokra.

A korai cigarettahirdetések gyakran egészen elképesztő ábrázolásokat vonultattak fel. Gyerekek, sportolók bizonygatták a plakátokon, hogy a dohányzás veszélytelen, sőt, kifejezetten egészséges.

Később, amikor a káros hatásokat már nem lehetett bagatellizálni, a legtöbb országban tiltólistára kerültek a dohánytermékek reklámjai. A média, a film- és sorozatkészítők ma már kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a nézőket ne csábíthassa dohányzásra egy-egy cigarettázó szereplő. Nem kivétel ez alól a Köszönjük, hogy rágyújtott! című 2005-ös filmszatíra sem, amelyben, bár éppen azt mutatja be, hogyan próbálja népszerűsíteni a dohányipar a cigarettát, szintén nem gyújt rá egyetlen szereplő sem.

Itt egy részlet ebből az egyébként sok szempontból tanulságos filmből – ha van időtök, érdemes megnézni. 

Lemaradsz, kimaradsz

Bár a média napjainkban szigorúan szabályozott, van egy másik külső körülmény, amely dohányzásra sarkallhat. Ez pedig a társas nyomás.

A legtöbb ember tizen-, esetleg huszonéves korában szerzi a cigarettával kapcsolatos első tapasztalatait. Ezek az identitáskeresés évei, amikor kifejezetten érzékenyek vagyunk a kortársaktól származó hatásokra. Az úgynevezett „peer pressure”, azaz a kortárs nyomás annyira erős lehet, hogy a beilleszkedés érdekében a saját, ellentétes meggyőződéseinket is felülbíráljuk.

A felnőttség érzésében, a tilosban járás izgalmában a társakkal osztozva az a bizonyos első szál azt is eldönti, hová tartozunk majd: bevállalod vagy sem, menő vagy, vagy ciki, vagy talán még spicli is.

A társak hatásával szemben felnőttkorunkban sem vagyunk védtelenek. A munkatársainkkal, ismerőseinkkel például sokkal erősebb kapcsolatot alakíthatunk ki a közös cigarettaszünetek során. Mivel a dohányzás egyre kevesebb helyen engedélyezett, a dohányzók számára egyfajta közösségi élménnyé vált. A kijelölt dohányzóhelyeken szorongva, vagy a szórakozóhelyek, éttermek előtt az utcán fagyoskodva elszívott cigik a bajtársiasság érzését nyújtják, a tilalomról és a következményekről való kölcsönös panaszkodás pedig kiváló lehetőség a kötődés kialakítására.

Lánc, lánc, láncdohányzás

Ha túl is esünk az első szálakon a barátokkal, még nem biztos, hogy egész életünkre dohányossá válunk. A dohányzás rendkívül összetett jelenség. Abban, hogy mennyire van szükségünk a nikotinra, illetve milyen mértékben alakul ki függőség, genetikai tényezők is fontos szerepet játszanak.

A genetikai meghatározottság azonban önmagában kevés: teljes képet csak a környezeti hatások ismeretében kaphatunk. Ezek a hatások pedig már gyermekkorunktól kezdve jelen vannak.

A dohányzó szülők akár meg is duplázhatják az esélyét annak, hogy felnőve a gyermekük is dohányozni kezd. Érdekes, de a másik véglet sem vezet eredményre: a szigorú tiltás hatására a gyerekek vonzóbbnak találják a cigarettát, és nagyobb valószínűséggel szegik meg a szabályokat, hogy kipróbálhassák.

A szabályok megszegése szintén fontos tényező a dohányosok világában. Nem véletlen, hogy a legtöbben kamaszkorban gyújtanak rá először. A kortárs nyomás mellett ugyanis ekkor vagyunk leginkább hajlamosak a kockázatkereső viselkedésre, a határok feszegetésére. Mivel a legtöbb országban a kiskorúak számára tilos dohánytermékeket vásárolni, már maga a cigaretta megszerzése is izgalmas kaland, az elszívása pedig a jól végzett munka jutalma.

A cigi… jó?

A dohányzás jutalmazó jellege a későbbiekben is megmarad. A dohányosok pozitív érzésekről számolnak be a cigaretta elszívását követően. Csökken a feszültség, a stressz, akár az étvágy is – nem véletlen, hogy a dohányzásra sokan egyfajta öngyógyításként tekintenek. Néhány betegség, mint például a depresszió vagy a szorongásos zavarok esetében a nikotin valóban segítséget nyújt a tünetekkel való megküzdésben.

Ha több stressz ér minket, jellemzően többet is dohányzunk. A nikotin persze nem oldja meg a problémáinkat, de a hatására a szervezetünkben felszabaduló kémiai anyagok „elérhetik”, hogy egy időre kevésbé érezzük magunkat feszültnek. Egészen a következő szálig. Majd az azután következőig.

A dohányzás nem csupán fizikai, de pszichés függőséget is kialakít. Megváltoztatja az agyunk működését, befészkeli magát a mindennapjainkba, szokássá, szertartássá növi ki magát. Hiába a rengeteg ellene szóló érv és információ a fejünkben, ha mellette megvan az az illúzió, hogy jobban érezzük magunkat tőle.

Lehet, hogy a leszokás felé egy teljesen más úton kell közelíteni, és a káros szenvedély elhagyásához az akaraterő helyett inkább kíváncsiságra van szükség? Erről az izgalmas összefüggésről beszél Judson Brewer pszichiáter az alábbi, a mindfulness és a függőségek kapcsolatát boncolgató TED Talk-jában.

A dohányzáshoz társuló pozitív érzések elhitethetik velünk, hogy tulajdonképpen gyógyítjuk magunkat. Érdemes azonban végiggondolnunk: bevennénk egy olyan tablettát, amelytől a fejfájásunk ugyan elmúlik, de infarktust vagy agyvérzést okoz? Így működik a dohányzás is. Olyan „gyógyszert” szedünk a gyógyulás érdekében, amelynek a mellékhatásai sokkal súlyosabbak, mint bármely tünete annak a betegségnek, amelyben szenvedünk.

Fotó: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This