ÉN és ŐK – kinek mit jelent, mit mond ez a két szó? Hol húzódnak a határok, vajon meddig tart az én, az enyém; hol kezdődik az „ők”, és vajon miért éppen ott? Irodalomterapeuta szakértőnk, Gaál Szilvia cikkében ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat.
Ismeritek a „hat lépés távolság”-elméletet, ami szerint bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül? Az elmélettel biztosan sokan találkoztatok már, azt viszont általában kevesen tudják, hogy az alapötlet kidolgozója Karinthy Frigyes volt, aki Láncszemek című novellájában írt róla először. Milyen szerepet tölthetnek be az életünkben ezek a kapcsolódások?
Összefonódó láncok
Láttam egy videót, amiben olyan embereket gyűjtöttek össze egy terembe, akik tudomásuk szerint teljesen idegenek voltak egymás számára. A moderátor kiszólított két embert, majd elmondta, hogy az egyikük abban a házban lakik jelenleg, ahol a másik évekkel korábban felnőtt. Majd jött egy másik páros: egy botra támaszkodó idős hölgy és egy fiatal lány. Kiderül, hogy a hölgy volt az a bába, aki a lányt a világra segítette. Aztán két fiatalember következett: ők négy éve minden nap egymással játszanak egy online játékban, de még sosem beszéltek vagy találkoztak egymással. A sor így folytatódott, és fény derült a látszólag vadidegen emberek közti kapcsolódásokra.
Felmerül a kérdés: ha világunk ilyen összefonódó kapcsolati láncokból áll, vajon meddig tart az “Én” és honnan kezdődik az “Ők”? Egyáltalán létezik-e olyan, hogy Ők, vagy inkább Mi-nek nevezhetnénk?
Ingrid Sjöstrand VAN HOZZÁ KÖZÖD? című verse is hasonló kérdéseket feszeget. A vers kérdésekből áll, amire megtalálhatjuk magunkban saját válaszainkat, meghatározhatjuk a saját “Én” és “Ők” határainkat.
Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.
Elgondolkodhatunk azon, hogy mennyiben érintenek minket a világ történései és mi az, amire nekünk is van befolyásunk. Vizsgáljuk meg, hogy milyen érzéseket kelt bennünk a hat lépés távolság-elmélet; az, hogy közvetve mindenki mindenkinek az ismerőse a Földön. Változtat-e valamit a világról való gondolkodásunkon, ha ezt az elmélet a saját életünkre vonatkoztatjuk?
Megküzdési stratégiának nevezzük azt a módot, ahogy egy ember viselkedik, amikor egy megoldandó problémával találja szemben magát. A stratégia sikeressége nagyban függ attól, hogy mennyiben érezzük felelősnek magunkat a velünk történt eseményekért és mennyiben érezzük képesnek magunkat befolyásolni, irányítani azokat.
Sokan úgy érzik, csak úgy történnek velük a dolgok és ők az “elszenvedői” csupán ezeknek az eseményeknek.
Egy konkrét életeseményünket példaként állítva megvizsgálhatjuk, hogy mi az a történés, amire úgy érezzük, nekünk van befolyásunk és mi az, ami az “Ők”, vagyis a külvilág változásain múlik. Egy ilyen példa lehet a környezetvédelem kérdése. Figyeljük meg saját válaszainkat arra vonatkozólag, hogy mennyiben a mi felelősségünk a Föld állapota, illetve mi az, amit mi, a saját hatáskörünkben meg tudunk tenni a változásért – érezzük-e ez utóbbi hatását globális szempontból.
Vajon az a válaszunk, hogy “Én úgysem tehetek semmit, amíg a nagy gyárak ennyi káros anyagot bocsátanak ki.”, vagy észrevesszük, hogy a kevesebb hulladék előállítása a saját háztartásunkban is apró, de fontos lépés a nagy egész helyzetének javítása érdekében.
Én döntök, vagy Ők?
A Fedél nélkül magazinban találkoztam egy verssel, aminek alkotója Horváth Gabesz, Szamócza:
Talán jobb is…
Nem egyszer szúrtam már el életem,
Javarészt magamnak köszönhetem,
Hogy nem jutok egyről a kettőre,
És nem jutok pokolból felhőre.
…
Egy hajléktalan ember, aki felismerte felelősségét saját sorsának alakulásában. Figyeljük meg, hogy milyen érzéseket kelt bennünk ez a fajta tudatosság.
A saját életünket is végignézhetjük ebből a szempontból; a múltbéli történéseket talán könnyebb is bizonyos távolságból figyelni. Megállapíthatjuk, hogy mi az, amit mi tudtunk (tudtunk volna) irányítani és mi az, amiben hagytuk, hogy a külvilág (“Ők”) hozzon helyettünk döntéseket. Vagy éppen ellenkezőleg: felismertük, hogy adott helyzetben el kell fogadnunk ezeket a történéseket és alkalmazkodnunk hozzájuk.
A másik szélsőség az, amikor az egyén minden történést irányítani akar, olyanokat is, amikre nincs befolyása. Önismeretünk és tudatos életvezetésünk egyik jellemzője, hogy meg tudjuk különböztetni azokat az eseményeket, amik a külvilág, vagyis “Ők” hatására történnek velünk, illetve azokat, amiket alakítani, befolyásolni, irányítani tudunk.
A külső körülményekre való befolyás vizsgálatának egy hétköznapi példája, amikor a boltban a pénztáros hölgy undokságát is magunkra vesszük, a saját viselkedésünkre adott reakciónak tulajdonítjuk: “Kedves voltam, mosolyogtam, mi baja lehet akkor VELEM?” Ilyen helyzetben meg tudjuk-e vonni a vállunkat és az mondani: “Biztos rossz napja van”? Függetleníteni tudjuk-e saját magunktól azt, amire nincs befolyásunk: a pénztáros hölgy rosszkedvét? Hol végződöm “Én”, és honnan kezdődnek ”Ők”? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával közelebb kerülhetünk a saját határaink ismeretéhez, ami lehetőséget ad arra, hogy adott esetben akár megvédjük azokat.
Múlt-Ők
Nem csak térben, hanem időben is megvizsgálhatjuk az Én és Ők kérdését. Boda Magdolna (vonat) című versében volt szeretőit ülteti fel képzeletben együtt egy vonatra, ő pedig külső szemlélőként a peronról figyeli viselkedésüket.
Beleélve magunkat a versbéli szituációba, megfigyelhetjük saját, múltunkhoz való viszonyunkat. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi hol helyezkednénk el ezen a vonaton, vagy rajta kívül. Szimbolikus értelemben: mennyire érezzük a részünknek múltunkat és mennyire tudunk kívülállóként tekinteni rá. Visszanézve felmérhetjük a velünk kapcsolatba került emberek (Ők) hatását ránk, megvizsgálhatjuk, hogy el tudjuk-e még választani saját személyiségünktől ezeket.
Végiggondolhatjuk, hogy jelen helyzetünkben miben és mennyire érezhetőek-e még ezek a hatások, illetve, hogy ezek olyan dolgok, amik pozitív hozzájárulással voltak a jellemünkhöz, vagy éppen ellenkezőleg: hátráltatnak minket.
Nem könnyű feladat a külső hatások vizsgálata, de ha megtanuljuk felismerni, sikeresebbek lehetünk a számunkra terhesnek bizonyult, felvett viselkedési minták letételében.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.