Te is biztosan ismersz olyan embert, akinek szent meggyőződése, hogy az élete és minden, ami vele történik, kizárólag rajta kívül álló okokkal magyarázható. A sors, a szemét főnök, a kormány, a hülye szomszéd – széles a paletta. Ez a fajta beállítódás azt feltételezi, hogy egy külső kontrollos személlyel van dolgunk. Velük ellentétben a belső kontrollos emberek meggyőződése, hogy képesek aktívan befolyásolni az eseményeket és alakítani a saját életüket. Mi jellemző az egyik és a másik személyre? Hogyan alakul ki, és lehetséges-e változtatni ezeken a beállítódásokon?
Többnyire szeretnénk azt érezni, hogy magunk irányítjuk saját életünket és vágyunk rá, hogy ezt jól csináljuk – legyen szó bármely életterületről. Például hogy lassan, de biztosan előremeneteljünk a szakmánkban, egészségesek maradjunk a legnagyobb influenzaszezon közepette is, vagy akár az újévkor kitűzött célokat is rövid időn belül elérjük.
Néha pedig túlzásba esünk, és a végén azon kapjuk magunkat, hogy átváltoztunk egy rugalmasságot nem ismerő mini diktátorrá, aki sem lazulást, sem ellenszegülést nem tűr… Vagy épp ellenkezőleg: azt vesszük észre, hogy az életünk egy „aknamezőhöz“ hasonlít, amelynek közelébe merészkedve úgy érezzük, kiesik a gyeplő a kezünkből.
Kontrollálunk… de mit?
Van, aki szentül hiszi, hogy irányítani tudja élete minden mozzanatát, és van, aki kevésbé van erről meggyőződve. De mitől is függ mindez?
Julian Rotter amerikai pszichológus szerint a tanulás során hiedelmeket alakítunk ki arról, hogy egyes történések a saját viselkedésünk következményei-e, vagy rajtunk kívül állók, akaratunktól függetlenek. Ennek alapján pedig megkülönböztethetünk külső és belső kontrollos személyiségtípust.
A két eltérő attitűd kialakulását a korai tapasztalatok formálják, ugyanis ha a szülő következetlen a nevelésben, vagy túlóvó, túlkontrolláló, akkor a gyerekben nem alakul ki a megfelelő kompetencia érzése – a vele történő dolgok mivel kiszámíthatatlanok, így általa egyben befolyásolhatatlanok is –, ez pedig a későbbiekben általános érvényű lesz. Ha a szülők következetesek, képesek szem előtt tartani a gyerek szükségleteit, akkor kialakulhat a kompetencia, készség, siker érzete.
Lássuk az alapvető különbségeket!
A külső kontrollos személyre ezek jellemzők, és így vélekedik a világról:
- nincs ráhatása a vele történtekre, tőle függetlenül történik minden
„A szemét főnököm miatt van az egész.“
- rajta kívül álló dolgok befolyásolják életét (sors, szerencse, hatalommal bíró tekintélyszemélyek)
„Ez van, az élet ilyen, ezen már nem fogok tudni változtatni. “
- kevésnek gondolja magát helyzetének megváltoztatásához
„Én ehhez kevés vagyok.“
- önszabályozása alacsonyabb
„Nekem nincs akaraterőm.“
- kevésbé hatékony a problémamegoldásban
„Ez nem fog menni…“
- hajlamos a felelősség alól kibújni
„Nem én tehetek róla.“
- gyakrabban szorong, rosszabb a hangulata
„Rossz napom van.“
- gyakakvóbb és dogmatikusabb
„Biztosan azért van, mert pikkel rám.“
Míg a belső kontrollos személyre jellemző:
- aktívan képes befolyásolni az eseményeket
„Oké, nem gond, megoldom.“
- hatékonyabb, jobb a teljesítőképessége
„Persze, belefér, bízd csak rám.“
- függetlenebb, dominánsabb, meggyőzőbb
„Ne foglalkozz vele, kitalálunk valamit!“
- magasabb az önértékelése
„Meg tudom csinálni!“
- önszabályozása kifinomultabb
„Szerintem menni fog, de mielőtt belevágunk, még át kell gondolnom pár dolgot“
- kontrollált és tudatos életvitelt folytat
„Ne menjünk fejjel a falnak, aludjunk még rá egyet!“
A belső kontrollos személyek általában nagyobb ellenállást tanúsítanak bármely külső befolyással szemben, és erősebben képesek környezetük véleményére is hatni – nem véletlen, hogy a döntéshozók körében az átlagosnál magasabb az ilyen attitűddel rendelkező emberek aránya.
Kontrollálom magam, kontrollálom az egészségem?
A belső kontrollhely számos pozitív tulajdonsággal ruházza fel a „tulajdonosát“: a kutatók ezt a beállítódást védőfaktorként azonosították egyes pszichés zavarokkal, így az étkezési- és testképzavarokkal szemben.
A belső kontrollosság ugyanis egyfajta jól működő önkontrollt is jelent, ezért az étkezési szokásokat tekintve nagyobb tudatosságot és önfegyelmet eredményezhet.
A belső kontrollos személyek nagyobb felelősséget éreznek saját egészségük iránt is: jellemzően egészségesebben táplálkoznak, rendszeresebben sportolnak, és testük adottságaival is jobban képben vannak. Mivel bíznak abban, hogy javítani tudnak egészségi állapotukon, így könnyebben vesznek át másoktól jó szokásokat.
Belső kontrollosnak lenni menő?
Habár evidensnek tűnhet, mégsem ilyen egyszerű a történet. Egészséges emberek esetében azt mondhatjuk, hogy általában véve kedvezőbb, adaptívabb a belső kontrollhely megléte – de nem minden esetben, és nem az élet minden területén. Például akkor jó lehet, ha egy influenzába (akut betegségbe) futunk bele: ha betartjuk az orvosi utasításokat, és kipróbáljuk az összes létező házi praktikát, sokkal hamarabb meggyógyulhatunk és munkába állhatunk. Ez ilyenkor tényleg kifizetődő hozzáállás.
De mi van akkor, ha krónikus betegséggel küzdünk, mint például a cukorbetegség, rák, asztma…? Ilyenkor az „akkoris meggyógyulok“ hozzáállás sok csalódást okozhat. Folyamatos kudarcok érhetnek, mert minden erőfeszítésünk ellenére sem jön az átütő javulás, amit vártunk. Ebben az esetben a szakemberek szerint az úgynevezett áttolt kontroll a legszerencsésebb.
Tehát, ha krónikus és/vagy nem záros határidőn belül gyógyítható betegségtől szenvedünk, az egészségügyi állapotot tekintve jobb lehet a külső kontroll – azaz „kifizetődőbb“ elfogadni, hogy a kapott kezelések nem mindig hatékonyak, és állapotunk hirtelen, tőlünk független okból kifolyólag is romolhat, vagy nehezebben javulhat.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az életünk többi területén is erre a szemléletre kell váltanunk: a többi élethelyzetben a belső kontrollosság és annak pozitívumai más területen ugyanúgy hozzájárulhatnak ahhoz, hogy magunk alakítsuk az életünket.
Ilyen az ember
Ha tetszik, ha nem, mi, emberek, esendők vagyunk. Míg a belső kontrollos személyek sokszor nem számolnak a tőlük ténylegesen független dolgokkal (amiket ha beleroskadnak sem tudnak befolyásolni), addig a külső kontrollos személyek könnyebben el tudják ezeket a helyzeteket fogadni.
Ez a fajta „kiszolgáltatottság“, és a tudat, hogy van, ami felett nincs kontroll, egyszerre szorongató és kiszámíthatatlan – egy belső kontrollos személy számára pedig már-már félelmetes is lehet. Ugyanakkor a külső kontrollosok által lefestett „majd lesz valahogy, áldozat vagyok és úgysem tehetek ellene semmit“ gondolatmenet rövid és hosszú távon sem életszerű. Ha tehát néha azt is gondoljuk, hogy mindent képesek vagyunk irányítani (és ez a hozzáállás alapvetően pozitív), kellő rugalmassággal kell tudnunk váltani a helyzeteket között.
Ugyanakkor az élet számos területén örömteli változásokat hozhat az életünkbe, ha nem elszenvedői vagyunk a körülményeknek, hanem mi magunk alakítjuk azokat. Ahhoz, hogy elhiggyük, erre képesek vagyunk, számos technika és módszer létezik. Kezdetnek az is nagyszerű, ha többet fókuszálunk „belülre“, és tudatosabban próbálunk meg közelíteni feladataink felé – erre nagyszerű lehetőség a jóga, a futás vagy a mindfulness.
Továbbá érdemes lehet racionálisan átgondolni a helyzetet, például a legelején tisztázni, hogy fontos-e nekünk. Ha igen, és tenni szeretnénk ügyünk érdekében, akkor milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre, mi az, amiben ténylegesen változtatni tudunk, és miben nem?
Felhasznált irodalom
Mirnics Zs. (2006). A személyiség építőkövei. Budapest: HEFOP Digitális Tankönyv.
Peck, D. – Withlow, D. (1983). Személyiségelméletek. Debrecen: Alföldi Nyomda.
Pikó, B. (2012). Fiatalok lelki egészsége és problémaviselkedése a rizikó- és protektív elmélet, a pozitív pszichológia és a társadalomlélektan tükrében. Szeged: Akadémiai doktori értekezés.
Scoffier, S. – Y. Paquet, Y. – d’Arripe-Longueville, F. (2010). Effect of locus of control on disordered eating in athletes: The mediational role of self-regulation of eating attitudes. Eating Behaviors 11, 164–169.
Cobb – Clark, D. A. – Kassenboehmer, S. C. – Schurer, S. (2014). Healthy habits: The connection between diet, exercise, and locus of control. Journal of Economic Behavior & Organization 98, 1–28.
Géczy A. (2012). Az evés pszichopatológiája és az evészavarok kezelésének pszichoterápiás lehetőségei. Budapest: Egyetemi jegyzet. ISBN 978-963-308-081-8
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.